Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)
1983-08-01 / 211. szám
Az OTP mint tőkés társ — Vihar után Szekszárdon — Csak egy pofon Világ proletárjai, egyesüljetek!ran Duna itali napló XL. évfolyam, 211. szám 1983. augusztus 1., hétfő óra: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Augusztusi ajánlat Előadások, koncertek, folklórrendezvények Egy hónap van hátra a nyárból. Legtöbbünknek lejárt már a szabadsága, ám a hátralévő néhány hét szabad perceiben még mindig a nyári örömöket keressük. Milyen programok közül választhatunk? Hova mehetünk, hova vihetjük vendégeinket? Zala A legszebb hangversenyek színhelye valószínűleg Keszthely lesz, ahol a Festetics kastélyban a belga Issele-trió lép fel 1-én, 15-én pedig a salzburgi Arte Quartett. A Carmelita templomban 3-án Áchim Erzsébet, 17-én Pécsi Sebestyén orgonái. Az Egervári Esték keretében aalaegerszegi KISZÖV táncegyüttesmutatja be Egerváron, 5-én, Táncba hívó című műsorát. A zalakarosi szabadtéri színpadon pedig ugyanezen az estén a Kanizsa táncegyüttes lép fel. A keszthelyi színházban 18- án és 25-én az Állami Budapest Táncegyüttes mutatja be műsorát. Az egervári várkastélyban augusztus 5-ig tekinthető meg a Népművészeti alkotások és álműtárgyak című kiállítás. 3- tól 16-ig tart nyitva Schmikli Géza fafaragó kiállítása Vonyarcvashegyen. A legnagyobb „show" a megyében valószínűleg a hónap végén kezdődő zalaegerszegi tájékozódást futó világbajnokság lesz. Erre az alkalomra ideiglenes kempinget alakítanak ki egy napközis tábor területén, kollégiumokat és újabb fizetővendégszobákat bocsátanak a turisták rendelkezésére. Somogy A somogyi Balaton-parton Fege Aladár és együttese, valamint az esztergomi gitárfesztivál résztvevői turnéznak augusztusban. Pege Aladárék 5-én a fonyódi, 9-én a boglárlellei szabadtéri színpadon, 21- én pedig a siófoki katamarán fedélzetén lépnek fel. A gitárfesztivál résztvevői 5-én a balatonszemesi Postamúzeumban adnak koncertet, 7-én pedig a siófoki katamaránon. 15-én a kaposvári Kilián művelődési központban a Zrinyi Miklós Katonai Főiskola szimfonikus zenekara ad hangversenyt. A siófoki Dél-balatoni Kulturális Központban 5-től 26-ig Somogyi Győző grafikusművész, 22—29 között Vasas Károly szobrászművész kiállítása látható. 6-án nyitják meg Boglárlellén a Kapolyi Antal országos fafaragó pályázat kiállítását. Augusztus 20-án a Balaton táncegyüttes mutatja be műsorát a siófoki szabadtéri színpadon. 31-én a KISZ Központi Művészegyüttes lép fel Siófokon, a kulturális központban. Nem feledkeztek meg a gyermekekről sem: a Balaton partján turnézik a hónap folyamán az Állami Bábszínház együttese. Tolna Augustus 7. és 14. között Dunaföldváron rendezik meg a nemzetközi színjátszó tábort, amelynek résztvevői előadást tartanak esténként a helyi szabadtéri színpadon. Sokféle kiállítás közül néhány: a bonyhádi művelődési központban a Salgótarjáni öblösüveggyár tervezőinek munkáit; a simontornyai vármúzeumban Bazsonyi Arany festőművész tárlatát, a dombóvári iskola és a művelődési központ közötti téren augusztus 15-ig 80 köztéri alkotást láthatnak az érdeklődők. Szekszárdon a Béri Balogh Ádám Múzeumban nemrég nyitották meg a nagyközönség számára a pincemúzeumot. Baranya A legtöbb érdekes programot a pécsi Rózsakert kínál augusztusra. 10-én Régi idők rockzenéje címmel azok az együttesek lépnek színre, amelyek 1958 és 1975 között játszottak a megyében. 17-én itt kerül sor a pécsi New Wave — új hullám — bemutatkozására, 31-én pedig nosztalgiadiszkót rendeznek. Az abaligeti nyár legvonzóbb augusztusi programjának minden bizonnyal a 14-én rendezendő kirakodóvásár lesz. Az alkotmánynapi rendezvények között lesz Pécsett a Káptalan utcai szabadtéri színpad Emberi kapcsolatok című műsora, amelyen a zalai táncegyüttes produkcióját tekinthetjük meg. A Jókai téren ugyanezen a napon magyar táncház lesz. A pécsi kiállítások közül ezúttal az Ifjúsági Ház kiállításait említjük meg: augusztus 5. és 25. között finn vendéggrafikusok munkáit, 25-től szeptember 5-ig pedig Ludwig Schmeisser kiállításait láthatjuk. B. Zs. A pécsi Rózsakert vendéglő, ahol augusztusban rockkoncerteket rendeznek Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros verseny Kettős karl-marx-stadti siker A pécsi Hirth nyerte a befejező szakaszt A kritériumverseny mezőnye a mecseki körpályán Megkezdte munkáját a 68. eszperantó világkongresszus Vasárnap délelőtt a Budapest Sportcsarnokban az Eszperantó Himnusz hangjaival megkezdődött a 68. eszperantó világkongresszus. A nagyszabású találkozót Grégoire Maertens, az Eszperantó Világszövetség elnöke nyitotta meg, üdvözölte a 70 országból összegyűlt mintegy ötezer eszperantistát, valamint a kongresszus elnökségében helyet foglaló vendégeket, köztük Gáspár Sándort, az Elnöki Tanács helyettes elnökét, a rendezvény fővédnökét és Sarlós Istvánt, a Minisztertanács elnökhelyettesét, a védnöki testület elnökét. Kedves jelenet következett ezután: az egyhetes tanácskozással egyidőben , zajló nemzetközi eszperan tista gyermekkongresszus résztvevői és magyar úttörők köszöntötték a küldötteket. Ezután Gáspár Sándor, a Magyar Népköztársaság elnöki tanácsa, a magyar dolgozók és az eszperantisták világtalálkozójának otthont nyújtó főváros lakosságának nevében köszöntötte a 68. eszperantó világkongresszus valamennyi résztvevőjét. (Folytatás a 2. oldalon) Szederkényi vasárnap Új hagyomány van születőben Szederkényben. Tegnap másodszor rendezte meg a Községi Közös Tanács és a Művelődési Ház a „Szederkényi vasárnap” rendezvénysorozatát, ami várhatóan nagy népi vigassággá növi majd ki magát a következő években. Délelőtt 9 órakor hőlégballon szállt fel a futballpályáról Notheisz Antallal a kosarában, mintegy jelezve a vasárnapi mulatságok kezdetét. A sportpályát pedig elfoglalták a labdarúgók. A nagyobb sikert természetesen a két helybeli női csapat mérkőzése aratta. Közben a mini kirakodóvásáron kiki vásárolhatott kedve szerint fonalat, cserépedényt és hasznos apróságokat, szomját olthatta hűtött sörrel, üdítővel. Délután a művelődési házban a német nemzetiségi küldöttválasztó nagygyűlést rendezték meg, ahol beszédet mondott Klotz Miklós, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének titkára és Nagymiklósi Ferencné, a községi tanács elnöke. Ezt követően a székelyszabari férfi trió, Kersics Anka, a szederkényi asszonykórus és a mohácsi Bartók Béla Művelődési Központ tánccsoportja adott nívós műsort, este nyolctól pedig a Karawanka-bálon szórakoztak a szederkényiek.. Vasárnap délelőtt a mecseki körpályán a 25 körös, 72 km-es kritérium versennyel fejeződött be a háromnapos Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros verseny. Az utolsó, ötödik szakasz előtt a csapatban Karl-Marx-Stadt vezetett Szekszárd és Belgrád előtt, az egyéni összetett versenyben is NDK-beli kerékpáros, Müller állt az élen, őt követte Takács és Tóth. Az éllovasok a kritérium versenyen jól vizsgáztak. A Karl- Marx-Stadt legénysége egyenletes, jó teljesítménnyel biztosította végső csapatgyőzelmét, ugyancsak jól hajtottak a belgrádiak is, de a Szekszárdi Spartacus csapatát nem sikerült megelőzniük. A PMSC a kritérium versenyben a 4. helyen végzett, ami az összetett csapatversenyben a 6. helyet jelentette végeredményben a pécsieknek. A vasárnapi ötödik szakasz hőse a PMSC versenyzője, Hirth József volt. Nem várt győzelmet aratott. Az első köröket együtt tette meg a mezőny, az első részhajrát Krzeslak lengyel versenyző aratta. A második részhajrát a csepeli Szabó nyerte. Hirth ezután vágott az élre, erőtől duzzadó kerékpározásával két-háromszáz méter előnyre tett szert, klubtársával, Kovacsicscsal felváltva vezettek, majd Hirth egyedül vágtatott az élen. Közben két részhajrát nyert és a lelkes pécsi nézők nagy ovációja mellett 30 másodperc előnnyel elsőnek érkezett a célba. Hirthet az elmúlt évi verseny győztese, Scheibner követte majd Tóth érkezett. A 37 éves Takács András most is a legjobbak között végzett, 6. helyet szerzett. A kritérium verseny végeredménye: 1. Hirth (PMSC) 1 :45,03, 2. Scheibner (Karl-Marx-Stadt) 1:45,18, 3. Tóth (Mosoni Vasas) 1:45,18, 4. Halász L. (Szekszárd) 1:45,18, 5. Halász Z. (Szekszárd) 1:45,18, 6. Takács (BKV Előre) (Folytatás a 7. oldalon.)