Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)
1983-08-30 / 239. szám
ÚTON, ÚTSZÉLEN Egy taxisofőr visszaemlékezései 1951-ben megszüntették a magánfuvarozást. Pécsre települt a VITAX megyei kirendeltsége a Citrom utcába. Innen kaptam Opel kocsikat. Az öreg, frontot járt masináknak rengeteg baj volt az első futóművével. Anyagfáradtság miatt sorra törtek az úgynevezett Z-karok. Még szerencse, hogy komolyabb fejreállás nem történt. Egyszer nekem is akadt egy nagyon szerencsés kimenetelű Z-kar törésem. Bajára mentem. A Pörbölyön átvezető útszakasz az akkori rossz utak között is talán a legrosszabb volt. Sietnem kellett, ezért könnyelműen vagy nyolcvan kilométer körüli tempóban hajthattam, mikor óriási csattanás ... és az én Olympiám a hasán csúszott a híd vaskorlátja felé. A töltés mindkét oldalán 6-8 méteres mélység tátongott. Kifeszítettem magam a kocsiban és vártam, mi lesz . . . Hát az lett, hogy a szélső kőoszlop előtt talán fél méterrel, az út szélére csúszott a kocsi. Az oszlop a kocsi közepével nézett farkasszemet. Fortuna azonban nem hagyott cserben, a hídkorláton sem törtem össze magam és a mélybe sem zuhantam le. Magamhoz térve kiszálltam, s bicegve indultam megkeresni az önállósodott bal kereket. A töltés alján leltem rá Ikarostól, ágyastól, mindenestől. A közeli őrházból sikerült központunkba telefonálni. Szedjem ki és vigyem Pécsre a szinkronházat, ennyi volt az utasítás. A vasutastól kaptam segítséget, először is egy hatalmas kalapácsot, téglát, rönköket, amikre felbakolhattam a sérült kocsit. Nagyon megkínlódtam, míg kivettem a szinkronházat. A nagy erőfeszítést is kívánó munkát még jobban megnehezítette a millió szúnyog. Mire befejeztem a munkát, fejemet hordónak éreztem a sok "csípés miatt. Éjfél körül járhatott az idő, mire végeztem. Az őrházból még hátizsákot is kaptam, ebbe tettem a törött szinkront. Jó órai várakozás után egy teherautó hazavitt Mágocsra. Másnap a huszonöt kilós vasakkal a hátamon busszal mentem Pécsre. Itt azonnal kaptam egy komplett szinkront, amit megint csak busszal vittem vissza Mágocsra. A beépítéshez sikerült segítséget szereznem, egy bizonyos Pipi becenevű fiatalember vállalkozott rá, hogy eljön velem motorral Bajára. Reggel jókor indultunk. A kocsit úgy találtuk, ahogy otthagytam, mert a futómű lehetett rossz, de a zár az kifogástalan volt. Felváltva dolgoztunk Pipivel. Egyikünk ugyanis folytonosan hajtotta a szúnyogot a másikról, miközben hatalmas máglyát égetett. Délutánra elkészültünk. Helyén volt a szinkron, kicseréltük a szakadt fékcsövet, légtelenítettünk, bekötöttük a kormányösszekötő rudat, sőt még sport is állítottunk. Na persze nem műszerrel, mint manapság, hanem csak két egymáshoz kötött lécdarabbal. Kirángattuk a begyűrődött sárvédőt, visszahordtunk mindent az őrházba, megköszöntük a vasutas segítségét és már mehettünk is. Itt milyen könnyen le lehetett írni az egész napos, hoszszú és fáradságos munkát. Figyelmébe ajánlom az itt leírtakat mai gépkocsivezető kollégáimnak. No nem azért, mintha kívánnám, hogy sok hasonló helyzetbe kerüljenek! De nem kérjük sokszor nagyon is könnyen azt a mentőkocsit? Csernavölgyi Antal Címcittill napló önnek mi a véleménye? A közlekedési erkölcsről Statisztikai adatok tanúsága szerint a női autóvezetők biztonságosabbak a férfiaknál — azonos gyakorlati időt föltételezve persze. Vajon így látja-e STOP Borkai, garanciában. A Pécsi Autójavító Kisszövetkezet augusztus 1-től bővítette a garanciális szolgáltatását. Az eddigi típusok, Nysa, Zsuk, Skoda, Lada, Trabant, Wartburg mellett a Barkas mikrobuszok garanciális javítását is vállalják a Diósi úti szervizükben.* Az elmúlt héten 19 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Baranya megyében: hat súlyos, tizenhárom pedig könnyű kimenetelű volt. * Kismotorokhoz használható, korszerű elektronikus gyújtóberendezést fejlesztettek ki a veszprémi Bakony Művekben. A Kismotorét Gépgyár megbízásából készült berendezéseket kerti gépek, szivattyúk, áramfejlesztők kismotorjaiba építik majd be. Az új konstrukció biztonságosabb, mint elődje, élettartama is többszöröse annak. Ugyanakkor nem igényel külső áramforrást, akkumulátort. Az elektronikus gyújtókészülékből az idén már 10 ezret, jövőre pedig már 25 ezret gyárt a Bakony Művek. * Lada és Trabant karosszériaelemek érkeztek nagy mennyiségben és bő választékban a pécsi, Diósi úti szervizbe, ezért erre a két típusra rövid határidőre vállalják az elemek cseréjét, ezt a gyengébb nem képviselője is? Dr. Somfai Magdolna: — Én nem dicsekedhetem valami nagy autós múlttal, csak hat éve vezetek. Némelyek szerint nem is autót, csak egy Trabantot. Igaz, ez a kis „útitárs" baj nélkül vitt keresztül fél Európán is. Ami a kérdését illeti: valóban nyugodtabb vagyok, ha közvetlen közlekedési partnerem nő. Nem kell tartanom valami váratlan, meghökkentő manővertől, ami nos a férfiakról nem mindig mondható el. Ők lehet, hogy jobban vezetnek, de többet is kockáztatnak. Hajtja őket valami értelmetlen versenyláz. Jómagam még nem tapasztaltam például olyat, hogy egy nő vezette kocsi „sriccel” át a piroson. Épp a minap vitte majd el kocsim elejét egy ilyen tilosban száguldó uitán a Jókai-Rákóczi úti kereszteződésben, ahol szerintem amúgy is igen rövid a szabad jelzés ideje a Jókai utcán közlekedők számára . . . - Ezek szerint nem túl kedvező a véleménye a városi közlekedés lehetőségeiről? — Mit tagadtam: a pécsiről nem nagyon, bár belátom, hogy a város történelmi hagyatékai — a szűk utcák — nem kedveznek a motorizációnak. Ám tudok említeni hasonló adottságú várost, ahol igen korszerűen tudták megoldani ezt a kérdést. És nem is külföldit. Veszprémre gondolok, ahol a várost övező körgyűrű gyors, biztonságos autózásra ad lehetőséget akár a városba igyekvőknek, akár azok számára, akiknek útja távolabbra vezet. Az eddigiekből föltételezhető, hogy az országúti közlekedést is kritikusan nézi. — Inkább önkritikusan. Ezért is kezdem egy hibával, amelybe magam is bele-beleesek. Ez pedig a túl kicsi követési távolság. Bizony megizzadtam már néhányszor, amikor hiába tapostam a féket, a távolság mégis félelmetesen csökkent kocsim és az előttem lassító autó között. Másik bosszantó, és azt hiszem veszélyes gyakorlat is, hogy sokan csak a felezővonal közelében érzik magukat biztonságban. Arról nem is beszélve, hogy ugyanakkor 50-60 km-es tempóban „vánszorognak". További észrevételem — ami mindig szorongással tölt el — az, hogyha karon ülő gyereket látok anyja ölében az első ülésen. Elég egyerőteljesebb fékezés. . . ezt aligha kell fejtegetnem. Hasonló a helyzet a kisebb korú gyerekekkel is. Az ő helyük a biztonságosabb hátsó ülés. Van valami elképzelése a közlekedési morál javítására? — Inkább csak egy gondolat. Társaságban általában mindenki elfogadja azt a játékszabályt, hogy udvariasak vagyunk egymással szemben. A közlekedésben is ennek kellene magától értetődővé válnia. Veszély még így is akadna épp elég. Bosbama László Rovatszerkesztő: KOSZPRIM NÁNDOR 1983. augusztus 30., kedd Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. Hycomat (Bp.) 1 050 Trabant Hycomat Combi (Bp.) 71 Trabant Limousine (Bp.) 17 761 Trabant Limousine (Győr) 17 576 Trabant Combi Special (Bp.) 7 309 Trabant Combi Special (Győr) 3 602 Trabant Limousine (Bp.) 9 736 Wartburg Limousine (Győr) 5 725 Wartburg de Luxe (Bp.) 12 960 Wartburg de Luxe (Győr) 7 847 Wartburg Limousine tolótetős (Bp.) 1 886 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 3 034 Wartburg Tourist (Bp.) 5 171 Wartburg Tourist (Győr) 1 710 Skoda 105 S (Bp.) 6 991 Skoda 105 S (Győr) 5 832 Skoda 120 L (Bp.) 13 796 Skoda 120 L (Győr) 9 891 Skoda 120 GLS 304 Lada 1200 (Bp.) 23 972 Lada 1200 (Győr) 8 419 Lada 1300 (Bp.) 9 939 Lada 1300 (Győr) 2 535 Lada 1500 (Bp.) 8 870 Lada 1500 (Győr) 2 677 Lada Combi (Bp.) 4 666 Moszkvics 12 143 Polski FIAT 126 (Bp.) 16 587 Polski FIAT 126 (Győr) 4 926 Polski FIAT 1500 (Bp.) 3 532 Dacia (Bp.) 15 590 Zastava (Bp.) 2 921 ---------------- * ---------------- Baranyai utakon A 6-os sz. főközlekedési úton több helyen burkolatmegerősítés, aszfaltszőnyeg-építés, kapaszkodásak-létesítés miatt útszűkülettel és 40 km-es sebességkorlátozással számoljanak az arra haladók. A 58-as sz. főközlekedési úton, a pécsi felüljáró burkolatának javítása miatt, a négy forgalmi sáv kettőre szűkült, ezért a megengedett legnagyobb sebesség 40 km. A 61-es sz. főközlekedési úton üzemanyagkút-építés miatt, 40 km-es sebességkorlátozással számoljanak az arra autózók a 74 és 75 kilométer közötti szakaszon. A 65-ös számú főúton, az 57 km-es szakasz közelében csomópont-építés miatt korlátozták a sebességet. A 66-os sz. úton, a 0 és 4 km közötti szakaszon aszfaltozás és kiemelt szegélyépítés miatt az utat félszélességben lezárták. A szederkény—villány—harkányi összekötő úton, Mórok közelében hídépítés miatt, 12 tonnás a súly-, és 40 km-es a sebességkorlátozás. Ajánlott terelő útvonal: Harkány, Töttös, Kislippó, Villány. Felületi bevonást végeznek a hird—mázaszászvári és a pécs— vajszlói, aszfaltozást a harkánysellye—darányi összekötő úton. LAKÁS-INGATLAN Szétköltözők figyelmébe! Pécsi, III. ker., 1 szoba-komfortos házrész kis kerttel -f- belvárosi, kb. 70 négyzetméteres, gázfűtéses, II. emeleti, tanácsi, 2 szoba + személyzeti, komfortos lakás — megvásárolható. Kérünk két családnak megfelelő, lehetőleg központi fűtéses családi házat. „Vidék és Pécs lehetséges” jeligére a Hunyat úti hirdetőbe. Eladó Harkány, Petőfi u. 40. családi ház két család részére megoldható. Vasútállomás 1 perc. Eladó Budapesthez közeli városban, Érd központjában 3 szoba, hall, összkomfortos családi ház, 140 négyzetméter alapterületű, központi fűtéses, 350 négyszögöl telekkel, 6-os út mellett, jó busz- és vonatközlekedéssel. Irányár: 1 500 000. Érd, Janka u. 4. Sas Lajos. Azonnal beköltözhető, gazdálkodásra alkalmas családi ház Máriagyűd, Arany János u. 51. szám alatt eladó. Érdeklődni: Máriagyűd, Nagy Jánosnál, Kossuth L. u. 40. Eladó egyszoba-összkomfortos házrész előkerttel a Szilágyi D. utcában, vagy székesfehérvárira cserélem. Irányár: 320 ezer. Telefon: 20-535, este. Eladó: Közép-Gyükés 16. sz. 400 négyszögöl egyéves kert, szőlő, gyümölcsös, víz, villany megoldható. Faház és pince van. Érdeklődni: Bánki Donát u. 3. Lovas. Elcserélném 2 szoba összkomfortos, pécsi öröklakásomat kertes családi házra. „Nem panel” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kisebb ingatlant vennék életjáradékra vagy fizetési könnyítéssel, megegyezünk. „Pécs környéki” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Beköltözhetően eladó kertes családi ház emeleti része vagy balatoni társas nyaralóért elcserélhető. Pécs, Szilágyi Dezső u. 42. Távfűtéses, bútorozott szoba, fürdőszoba-használattal két diák vagy diáklány részére szeptember 1-től albérletbe kiadó. Megtekinthető: 10—19 óráig, III., Építők útja 15/B. I. 4. 240 négyszögöl szőlő, lakható présházzal, pincével eladó. Vasas I., Somogy u. 30. Családi ház építésére alkalmas. Érdeklődni: Vasas II., Szövetkezet u. 32. Pécsi, 2 szoba, összkomfortos öröklakásomat elcserélném balatoni nyaralóért. „Déli part" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó 200 négyszögöl szőlő terméssel. Olcsón. Érdeklődni: Pécs, III. ker., Pinty dűlő 18. Szabóéig_____________________ Családi ház 500 négyszögöl telekkel eladó. Cserelakás szükséges, Tiborc u. 32.____________ Elcserélném 2 szoba összkomfortos, szövetkezeti lakásomat és 230 négyszögöl új telepítésű szőlőmet, présházzal 90— 120 négyzetméteres öröklakásra vagy családi házra. „Zsolt” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Külön bejáratú albérleti szoba kiadó két személy részére. Telefon: 31 990. 17 óra után. Lahti utcában fűtött garázs eladó. Érdeklődni: Földes Ferenc u. 1. 8. emelet 23. ajtó.____ Magasházban levő szoba, összkomfortos, nagy erkélyes lakásomat elcserélném I. emeletig IV2 szobásra. „Uránváros és Szívén környék előnyben” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Egy különálló bútorozott szoba 1 diáknak kiadó. Pécs, Székely Bertalan út 39. (Boltnál)__________ Eladó 3 szobás családi ház. „Mecsek” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném nagyméretű, 1V2 szobás, padlószőnyeges, tapétás, másodállású, házfelügyelői lakásunkat 2V2—3 szobásra, megegyezünk. „Tanácsi lakás” jelinére a Hunyadi úti hirdetőbe. Szoba, konyha, előszoba, fürdőszobás, garázsos családi házrész belvárosban eladó. Irányár: 320 ezer forint. Érdeklődni: Pécs, Hunyadi út 34., este i1t—20 óra között. Prim._____________ Elcserélném komlói, központi helyen levő, nagyméretű, kétszobás, tanácsi lakásomat -s- saját garázst, pécsi lakásra vagy kisebb családi házra, megegyezés szerint. Érdeklődni: 29 857, személyesen : Komló, Gorkij u. 29. 1/3. A Tenkeshegyen 724 m3 szóló, gyümölcsös, építési lehetőséggel eladó. „Panoráma” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó 2 szobás, fürdőszobás, tanácsi lakás. „Tettye” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Pécsen 150 ezerig lakásmegoldást keresek. — „Anikó” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Beköltözhetően eladó a Székely Bertalan u. 85. számú ház. Bővíthető — garázslehetőség. Érdeklődni este: Mezőszél u. 4. Fekete.________________ Magyarszéken gazdálkodásra alkalmas családi ház. kb. 2000 négyszögöl földterülettel eladó. Érdeklődni: Pécs, Geisler E. u. 7. II. em. 8. ajtó,_____________________ Kővágószőlősön 443 n-es telek eladó. Hétvégi faházzal, víz, villany van. Érdeklődni újtelep 4. ép. Virág József. Házrész eladó, szoba, konyha, kamra, előszoba, konyhakert, garázs. Megtekinthető: délutánonként, Remény u. 39. Telefon: 20-390,_________ Sürgősen eladó Újpetrén megkezdett építésű családi ház. Érdeklődni: Pécsdevecser, Fő u. 11. Két főiskolás lánynak vagy fiúknak távfűtéses bútorozott szoba, fürdőszoba-használattal kiadó. Az egyetemhez közel van. Pécs, 39-es dandár út 2/A. Családi ház, megélhetést biztosító 130 darab angóra nyúl állománnyal eladó vagy tehermentes lakásra cserélhető. Érdeklődni: Pécs, Nagy- Szkókó 55. 3 szobás, X. emeleti OTP öröklakás eladó. Orfű tóparti nyaralót beszámítok. Érdeklődni: a 22-518-as telefonon, 17 óra után. Erdész u. 85. sz. hétvégi panorámás telek. 320 négyszögöl, cseh alpesi emeletes faházzal, pincével, felszereléssel, szőlővel eladó. Terméssel is. Érdeklődni az esti órákban. 29-906 telefonon. Orfűhöz közel, Sikondától 4 km-re, Vágotpusztán hétvégi helynek is alkalmas lakóház, gazdasági épületekkel, 3300 m2 gyümölcsössel eladó, víz, villany van. Érdeklődni: Pécs,öz u. 3/A. 8. em. 25. 2 szobás, összkomfortos, 54 m2, szövetkezeti lakás eladó. Kp -f OTP, júliusi beköltözéssel. Egri Gyula u. 100. II. 7. Pécsi, 2 szoba, összkomfortos, tanácsi lakást cserélnek komlói összkomfortos, 2 szoba plusz 2 félszobásra vagy 3 szobás tanácsira. Telefon: 22-336.____________________ IV2 szobás, összkomfortos lakás bútorozatlanul kiadó. Telefon: 143-114, vagy „ősz” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélém 3 szobás OTP öröklakásomat másfelesre. „Sürgősen” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Beköltözhetően eladó 2 szoba, összkomfortos, 52 négyzetméteres. I. emeleti, szövetkezeti lakás. Krisztina tér 22. I. emelet 3.____________________ Hosszabb időre pincét bérelnék. „Víz, villany szükséges” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Figyelem: Siklóson nagy családi ház, négy szoba, konyha, összkomfortos, központi fűtéssel -18x6 méteres aknás garázzsal -+ egy különálló egy szoba, konyhás házzal, melléképületekkel, sürgősen eladó. Manyaszek Gyula, Siklós, Pozsonyi u. 8.______________ Pécsi, 2 szoba, összkomfortos, tanácsi lakást cserélnék komlói, összkomfortos, tanácsi, 2 szoba, plusz 2 félszobásra, vagy 3 szobásra. Telefon: 22-336.____________ Elcserélném meszesi, 79 négyzetméteres, háromszobás, komfortos, földszinti lakásom kétszobás összkomfortos vagy komfortos lakásra. Első emeletig. „Felújított” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.________________ Elcserélném 2 szobás, tanácsi lakásomat a város külső területén hasonlóra vagy családi házra. Érdeklődni: Pécs, Tolbuhin út 25., fszt. 3. Kiskertkeresők Aranyosgadányban, Pécs közelében kert házhely, 1857 négyzetméter eladó. Villany, víz a szomszédban. Érdeklődni: Aranyosgadány, Petőfi u. 37. sz. alatt, bármikor. Összkomfortos, 4 szobás, mellék-, gazdasági épületekkel ésgarázzsal ellátott családi ház, fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni: Mohács, Zrínyi u. 43., du. 4—8 óráig. Eladnám vagy elcserélném harkányi, régi típusú családi házamat kerttel pécsi szövetkezeti vagy öröklakásra, lehetőleg belvárosi érdekel. Érdeklődni: .Pécs, József A. u. 47/A, fszt. 1. Két középiskolás lánynak bútorozott szoba kiadó. Pécs, Bagoly dűlő 57. Két orvostanhallgatónak vagy tanárképzésnek szoba kiadó. Pécs, Bagoly dűlő 57.___________ Különálló, központi fűtéses, belvárosi lakás diákoknak, vagy egyedülállóknak kiadó. Orsolya u. 31.______________ Családi házat vennék vagy 2,5 szobás, OTP öröklakást -1- 1 szoba, konyhás, kertes, belvárosi bérlakást adnék. — „Javításra szoruló is érdekel” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Hegyszentmárton, Szőlőhegy 65. sz. 1900 négyzetméteres telek, fele szőlő, felszereléssel, lakható présházzal eladó. Érdeklődni Sellye 106-os telefonon vagy a helyszínen augusztus 28-án és 30-án._________________ Kis családi házamat elcserélném 2 szoba, összkomfortos, tanácsi lakásra. „Sima csere” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.____________ Pellérdi szőlőhegyen 270 négyszögöl szőlő, présház, teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni Pécs, Szőlő u. 14. Malomvölgyi tó mellett 300 négyszögöl zártkert eladó. Érdeklődni: 23-102 telefonon. Két iskolás lánynak albérlet kiadó. Cím: Pécs, Kemény Zsigmond u. 92. 3 szobás, konyha, kamra, gazdasági épüet + 400 négyszögöl kerttel, beköltözhetően eladó. — Érdeklődni: Szentlászló, Rákóczi u. 5.___________ Eladó nagyméretű, 2 szobás, komfortos ház. Villány, Élmunkás u. 2 A. Érdeklődni a helyszínen egész nap. Eladó két szoba, gázfűtéses lakás, azonnali beköltözéssel. Pécs, Hunyadi J. út 64 A. 6. Eladó 500 négyszögöl kertészet, szoba, konyha. Víz, villany van. Érdeklődni: Szilva u. 8. Komfort nélküli, 2 szoba konyhás udvari házrész eladó. Márton u. 18. Bedenek, kiskapu. Eladó 270 négyszögöl szőlő hétvégi házzal Pécsett, a szentmiklósi hegyoldalban. Irányár: 320 ezer. Cím: Kuthi János, Mánfa, Plébánia köz 9.____________________ Elcserélném Szalánta- Németi, Zrínyi u. 61. sz. házamat, szövetkezeti + OTP átvállalással vagy gázfűtéses, tanácsi lakásra sima cserével. Érdeklődni bármikor a helyszínen. Garázs eladó a Melinda utcában. Telefon: 30-687. Székelyszabar 156-os számú ház 900 négyszögöl telekkel, hatalmas melléképülettel, amelyben 6—8 ház építéséhez elegendő faanyag van. eladó. Érdeklődni: a helyszínen, vagy Szekszárd 11-033-as telefonszámon. Három és fél szobás, szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Pécs, Fazekas 10. III. 12. ajtó. Eladó 340 n-es házhely sürgősen. Pécs, Rigóder utca 14. Irányár 250 ezer. Érdeklődni a helyi színen, szombat, vasárnap, Vajdáéknál.________ Elcserélném kétszintes családi házam összkomfortos, 2—3 és fél szobásra, kislakásnál különbözetet, kp, vagy kis hétvégi házat beszámítok. Pécs, I., Sudár István u. 15. Kovácsék. Eladó 400 négyszögöl telek, szép, termő gyümölcsfákkal és szőlővel, hétvégi házzal, két nagy ciszternával, jó termőtalaj, út, villany van. Az abaligeti út fölött, a Lajkó megállótól 10 perc. „270 000” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe Eladó családi ház, gazdálkodásra alkalmas, 1500-es szőlővel, pincével, présházzal, terméssel együtt, Pécstől 20 km-re. Érdeklődni Helesfa, Fő út 71.____________ Eladó Pécshez közel 243 négyszögöl szőlő és gyümölcsös, hétvégi házzal, pincével, ciszternával, teljes felszereléssel, villany van. Az ingatlanra gépkocsival be lehet állni. Irányár: 360 000 Ft. Érdeklődni Hegedüs János, Pécs, Mező Imre u. 2._____________________ 1140 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, lakható épülettel, sürgősen eladó a cserkúti csárda felett. Érdeklődni Gyenes Ferencné, Losonc utca 14. Belvárosban nagyméretű, gázfűtéses, külön bejáratú albérleti szoba fürdőszobával, 2 diáklánynak vagy egyetemista fiúknak szeptember 1-től kiadó. Telefon: 19-337, 18 óra után. Siklóson 600 n-es, 2 éves szőlő, kis géppel eladó vagy Zsigulira cserélhető_________ Hétvégi ház 400 n-es szőlővel eladó vagy cserélhető hasonló harkányi üdülőre. Érdeklődni: Csurgótető, Dűlő 11. Három és fél szobás, összkomfortos lakásom elcserélném egy szoba, komfortos lakásért. „Kényelem” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 1 maximum 1,5 szobás, különálló lakást bérelnék, összkomfortost vagy komfortost. „Bérleti díj + rezsi” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 47 négyzetméteres, szövetkezeti lakásom elcserélném édekkülönbözettel 35 négyzetméteres szövetkezetire, Uránváros környékén. Telefon: 28-460.____________________ Eladó családi ház, két szoba, konyha, előszoba, mellékhelyiséggel, 444 négyszögöl fóliás kerttel, vagy szövetkezeti háromszobásra elcserélném, tehermentesen. Cím: Körmendy, Nagyárpádi út 15.____________________ Eladó Vásárosdombó, Kossuth L. u. 3. sz. alatti, 4 szobás családi ház, 585 négyszögöl telekkel, gazdasági épületekkel. Érdeklődni a helyszínen, este 6 óra után. Pécs legszebb részén 300 négyszögöl hétvégi telek elkezdett épülettel eladó vagy három évnél nem idősebb Ladáért, v. Daciáért is elcserélném. Andrási Sándor, Pécs, Kállai Éva tér 6. sz. IV. em. 15. Érdeklődni: csak este 19 óra után. Patacson, Rizling dűlőben 600 négyszögöl újtelepítésű lugasszőlő, gyümölcsös, új hétvégi házzal, különálló présház, pincével eladó. Érdeklődni Nefelejcs u. 2. szám alatt. 4 szobás, kertes családi ház eladó. Pécsújhegy, Barázda u. 16. Szigetváron családi ház építésére alkalmas telket keresek, hely- és ármegjelöléssel. „Tavasz” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Komfortos családi ház nagy kerttel, mázaszászvári vasútállomásnál eladó. Érdeklődni: 24-185 telefonon és szombatvasárnap. Kovács József, Győré. Tettye u. 7. sz. alatti családi ház, melléképületekkel eladó. Érdeklődni du. 3 óra után. Másfél szobás, összkomfortos, bútorozott belvárosi lakás, IBUSZ útján vállalatnak hosszabb időre kiadó. „Október 1-től” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. AUTÓSBOLT ELADÓI Mohács, benzinkút. Rádfalva, Petőfi u. 14. számú ház eladó 950 négyszögöl telken. Irányár: 130 000 Ft. Mohácson, Trukli János u. 2., 1. em. 15., kétszoba-ebédlős szövetkezeti lakás eladó. Készpénz -s- OTP-átvállalással. Cserélnék üzletek, orvosi rendelő közelében, magasföldszintes, külön bejáratú, kétszoba összkomfortos tanácsi lakást, fürdőszobás, lakatlan családi házra. Postavölgy, Nagyárpádra is. „Jól jár” jeligére a Hunyadi u. 29. Mohács, Park utca (iskola mellett), garázs sorában aknás garázs eladó. Érdeklődni: Mohács, Trukli János u. 2., I. em. 15. Albérletbe kiadó egy kis szoba, konyha, fürdőszoba-használattal egy nőnek. Pécs, Kertváros, Enyezd u. 38. II. emelet 8. Üres albérleti szobát, 600 Ft-ig, 35 éves férfi kivenne. Búzatérhez közel. Érdeklődni: Pécs, Fürst S. u. 5. Gyódi hegy legszebb részén, buszmegállóhoz 1 perc, 234 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, konyhákért, épülettel, terméssel eladó vagy lakásra cserélhető. „Panoráma” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó Újhegyen, a Nagykozári úton, szép területen házhely, 300 négyszögöl szőlővel, építőanyaggal. Érdeklődni: délután 5—8 óráig. Tolnai János, Pécs, Széchenyi tér 6. Garán, Bajától 20 kmre, 3 szobás, fürdős, felújított kertes családi ház eladó. Gara, Hunyadi út 29. Eladó kis kertes, komfortos családi ház. Érdeklődni a helyszínen, a délutáni órákban. Pécs, Május 1. u. 13. Balatonmárián, hajóállomáshoz közel, kicsi nyaralót, 1 szoba + étkező + W.C. — víz/ villany van —, elcserélnénk orfűi, nagyobb méretű nyaralóra. „Központhoz közel” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Harkányban, fürdőhöz közel, 7 szobás, villanyfűtéses, kertes családi ház eladó. Penziónak, vállalati üdülőnek is megfelelő. Cím: Heidecker János, Harkány, Ságvári u. 1. 300 négyszögöl szőlő, 100 négyszögöl kert terméssel, pincével Gyódon eladó, „85 ezer” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladnám vagy ráfizetéssel nagyobbra cserélném kétszobás, garázsos kis házamat. Pécs, Marx út 7. Bejárat a Hegyalja u. felől. Albérletet keresünk vagy kis falusi házat bérelnénk. „Mohács környéki falvak” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Mohácson, Korsós u. 67. sz. családi ház, kétszobás, konyha, előszoba, mellékhelyiséggel, eladó. Szalatnokon, Frankel u. 86. alatti háromszobás családi ház eladó. Érdeklődni a szomszédban, Papp Ádám. Garázs eladó a Melinda utcában. Telefon: 30-687. Pécsi, 1 szoba komfortos, III. ker. házrészt kis kerttel, elcserélnénk 1 szoba komfortos, komfort nélküli tanácsi lagykásra. „Idős házaspár” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Családi ház eladó, 1*/2 szobás belvárosi lakást beszámítok. Építési telek eladó. Telefon: 16-314, 20-396, 17 óra után. Eladó kétszobás, földszinti, szövetkezeti lakás, kevés OTP-vel. „Uránváros” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Salgótarjáni lakásomat (2 szobás, nagy erkélyes) cserélném pécsi belvárosira. Érdeklődni: Bús Jánosnénál, Megye u. 17.