Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)
1985-01-03 / 1. szám
2 Az első munkanapon Baranyában (Folytatás az 1. oldalról.) Keresztes János, a Mechanikai Laboratórium pécsi gyáregységének igazgatója: - Tavaly 1983-hoz viszonyítva, 11 százalékkal növeltük az árbevételt, s ebből a szempontból 1984-ről 1985-re is dinamikus fejlesztést tervezünk: újra 10—12 százalékos termelésnövekedést. Új termékek gyártását is elkezdjük, így például az STM 700-as stúdiómagnót, amelyet az idei Pécsi Ipari Vásáron is bemutatunk már. Ezenkívül elektronikus rövidhullámú vevőkészülékeket is gyártunk. Az elmúlt évben 1200 stúdiómagnót gyártottunk, ennek legtöbbje exportmegrendelésre készült. Idén az STM 300-as stúdiómagnók gyártását előre kellett hoznunk, mert május végéig le kell szállítanunk a Szovjetunióba, ezeket a készülékeket ugyanis az idei VIT-re rendelték meg tőlünk, összesen 350 darabot. 1985-re bőven elegendő megrendelésünk van, a gondunk inkább az, hogy valamennyi szerződésnek eleget tudjunk tenni. - Az STM 700-as stúdiómagnó iránt - magyarázza Bencsik László termelési osztályvezető - már most is nagy a külföldi érdeklődés, a lehető legújabb technikával készül, három generációs integrált áramkörű technikával fölépített rendszer, több csatornás, mikroprocesszoros, digitális vezérlésű. összességében a Mechanikai Laboratórium pécsi gyáregységében arra törekednek, hogy az év eleji ,,holtszezonnak” egy-két napon belül vége legyen, s már az első hét után elkezdődjön a készárukibocsátás. D. Cs—P. L. ♦ VATIKÁNVÁROS: II. János Pál pápa „bölcs választásnak” nevezte a fegyverzetek korlátozásáról az Egyesült Államok és a Szovjetunió között januárban Genfben kezdődő tárgyalásokat. A pápa szerint a szovjetamerikai tárgyalások nem lesznek könnyűek, mert mindkét fél valóságos érdekeit és jogos igényeit figyelembe kell venni és hatékony ellenőrzési rendszert kell kidolgozni. + RÓMA: Hét ember meghalt és legalább hétszáz megsebesült Olaszországban a szilveszteri mulatozások közepette. A szicíliai Palermóban egy 55 éves férfit pezsgőzés közben fejbe lőttek lakásának ablakán keresztül. Az Olaszország északi részén található Forte Dei Marmi faluban egy 58 éves férfi szívrohamot kapott, amikor éppen újévi köszöntőt mondott családjának egy étteremben. Mllllliilllilillli az 1985. január 2-án megtartott december havi lottó jutalomsorsolásról, melyen az 52. heti szelvények vettek részt. Az alábbiakban a nyertes P-jelü szelvények számait közöljük. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A nyertes szelvényeket 1985. január 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. 2 633 221o 81036314r 2 646 867y 81043137V 2 660 513V 81049960V 2 674 159p 81063606y 2 680 982y 81070429p 2 694 628s 81084075n 2 708 247y 81104544w 2 721 920y 81111367X 2 728 743u 81118190X 2 735 566q 81138659u 2 749 212n 81145482y 2 762 858u 81152305y 2 776 504X 81159128y 2 790 150P 81165951y 2 803 796o 81172774y 2 810 619r 81179597o 2 817 442r 81186420u 2 837 911t 81193243t 2 844 734X 81200066r 2 858 380X 81227358P 2 865 203X 81234181y 2 872 026y 81241004V 2 878 849q 81247827q 2 885 672w 81275119o 2 892 495X 81281942y 2 906 141w 81302411t 2 912 964u 81309234X 2 926 610w 81322880w 2 940 256u 81336526y 2 967 548r 81343349u 2 981 194P 81350172y 2 994 840r 81370641y 44 669 724r 81425225y 44 676 547u 81432048X 44 874 414X 81486632V 44 888 060V 81493455X 55 668 400w 81507101X 55 675 223r 81520747t 55 682 046X 81541216s 55 873 090y 81548039o 76 560 426y 81554862w 76 567 249y 81568508y 76 574 072y 81575331y 76 594 541w 81582154t 81 002 199y 81588977y 81 015 845o 81595800w 81 029 491V Dunámon napig Üdvözlő táviratok A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságát, a párt megalakulásának 70. évfordulója alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Radzsiv Gandhit, az Indiai Köztársaság miniszterelnökévé történt újraválasztása alkalmából. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a svéd Baloldali Párt-Kommunisták Stockholmban január 2-án megkezdődött 27. kongresszusát. ♦ ♦ HAVANNA: A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága 1985. decemberére összehívta a párt III. kongresszusát. Az erről szóló közleményt szerdán tették közzé Havannában. A III. kongresszus kritikusan elemezni fogja az 1980. decemberében tartott II. kongreszszus óta elért eredményeiket, az akkori tanácskozáson hozott határozatok végrehajtását. E tapasztalatok alapján kijelöli a következő ötéves tervidőszak legfontosabb feladatait és meghatározza a kubai társadalom 2000-ig való fejlődésének fő irányait. ♦ MOSZKVA: Részleges népességösszeírás kezdődött szerdán a Szovjetunióban. A tíz napig tartó felmérés során első alkalommal gyűjtenek a kérdezőbiztosok adatokat a házasságok számáról, a válások okairól. 4- NYUGAT-BERLIN: Több mint negyven üzlet porig égett az új év első napján Nyugat- Berlinben, a város kereskedelmi központjában keletkezett, évtizedek óta a legnagyobb tűzvészben. A környező lakóházak lakóit időben kiköltöztették. A tűz egyszerre több helyen ütött ki, ezért feltételezik, hogy előre kitervelt akcióról van szó. Az anyagi kárt több millió márkára becsülik. - VARSÓ: A Lengyel Nemzeti Bank kedden bejelentette, hogy 1985. január elsejével módosul a lengyel valuta árfolyama a dollárhoz és a transzferábilis rubelhez képest. A transzferábilis rubelhez képest 6,9 százalékkal értékelték le a zlotyt, így egy transzferábilis rubel az eddigi 72 helyett 77 zlotyt ér. A lengyel valuta árfolyama nem változott az egyes szocialista országok nemzeti valutáihoz képest. Január elsejével 9,3 százalékkal értékelték le a zlotyt az amerikai dollárral szemben, ami azt jelenti, hogy hivatalosan egy dollárért az eddigi 126,24 zloty helyett most 138 zlotyt lehet kapni. NAGYVILÁGBAN Újévi béketüntetések Az újév alkalmából Nyugat- Európában több helyen is tüntettek a NATO rakétatelepítései ellen, az európai biztonság érdekében. Nagy-Britanniában a tüntetők a Greenham Common-i támaszponthoz, a manőverező robotrepülőgépek egyik telepítési helyéhez vonultak fel. A hatóságok erőszakos fellépése miatt a tüntetés összecsapásba torkollott, 46 embert letartóztattak. Londonban az atomfegyverek leszereléséért küzdő mozgalom Washington és a NATO militarista politikáját elítélő nyilatkozatot tett közzé. Olaszországban a szicíliai Comiso környékén tüntettek az ország különböző vidékeiről érkezett békeharcosok. A támaszponton már 16 robotrepülőgép van, s még 96 telepítését tervezik. Dániában a háborúellenes mozgalom aktivistái elhatározták, hogy egész télen kitartanak abban a sátortáborban, amelyet a Jütland-félszigeten, egy épülő katonai fedezékrendszer közelében állítottak fel. A fél éve emelt tábor lakói igyekeznek akadályozni a munkálatokat, amelyek célja, egy föld alatti parancsnoki bunker felépítése. Futóverseny az NDK fővárosában az új év első napján (Telefoto : ADN/ZB - MTI - KS) -f PEKING: Kínai tudósok az Antarktiszon megvetették az első megfigyelőállomás alapjait - közölte az Új-Kína hírügynökség kedden. Egy kínai tudósokból álló csoport múlt csütörtökön és szombaton érkezett a brit Antarktiszhoz tartozó Kima George szigetre, hogy helyet keressen a megfigyelőállomás létesítéséhez. 4- SZENDRŐ: öt személy fulladt a Dunába a hét végén a jugoszláviai Szendrőnél (Smederevo), amikor két, építőanyagokkal megrakott bárka a rossz időjárás miatt felborult. -1 SAN JOSÉ: A salvadori hadsereg ismét megsértette azt a tűzszünetet, amelyet a rendszer ellen küzdő gerillák a karácsonyi és az év végi ünnepekre meghirdettek. A hadsereg egységei - hivatalos közlemény szerint - hétfőn, alig néhány órával az újévi tűzszünet életbe lépése után, meglepetésszerű támadást intéztek a salvadori fővárostól 155 kilométernyire észak-keletre lévő Poloros városa ellen, ahol az ellenállók éppen gyűlést tartottak, öt gerilla meghalt, ötöt elfogtak. MOSZKVA: A Szovjetunió Minisztertanácsa határozatot hozott Dmitrij Usztyinov emlékének megörökítéséről. Az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere december 20-án hunyt el, életének 77-ik évében. A határozat értelmében az Udmurt Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság Izsevszk városát a jövőben Usztyinovnak nevezik. • VARSÓ: A toruni vajdasági (megyei) bíróságon szerdán folytatódott a Popieluszko-ügy tárgyalása. Újra kihallgatták Leszek Peskala vádlottat, mivel a vizsgálat során és a tárgyaláson tett vallomásai ellentmondtak egymásnak. A vádlott ismételten hangsúlyozta, hogy az akcióban Grzegorz Piotrowski döntő szerepet játszott. Ismét rámutatott, hogy Piotrowski meggyőzte beosztottjait, miszerint nem vonják őket felelősségre. Pekala szerint Piotrowski biztosította őket, hogy senkit sem fognak kihallgatni ebben az ügyben és ő mindenért vállalja a felelősséget. Olyan célzásokat tett, hogy a pap elrablása feletteseik helyeslésével találkozik. Kommentár Üzenetek Genf előtt Japán és a világ egyik legnagyobb példányszámú napilapja, az Aszahi Simbun gondolt egy merészet és felkérte a Szovjetunió és az Egyesült Államok külügyminiszterét: hasábjain keresztül intézzenek egyfajta újévi üzenetet a felkelő nap országának, és persze a világ többi népéhez. A kezdeményezés érdekességét és fontosságát növeli az időpont. Nem egyszerűen az esztendő fordulójáról van szó, hanem arról is, hogy Andrej Gromiko és George Schultz üzenete világszerte nagy érdeklődéssel várt genfi találkozójuk küszöbén hangzott el. Éppen ezért érdemes ilyen vonatkozásban egy pillantást vetni a nagy japán újságban megjelent két megnyilatkozásra. Ezt teszik világszerte a megfigyelők, és a hasonlóságokat éppoly műgonddal tanulmányozzák, mint a különbségeket. A hasonlóság abban — és kizárólag abbannyilvánult meg, hogy nemcsak Gromiko, hanem Schultz is békés húrokat pengetett, országa jószándékáról beszélt, „a fegyverzetkorlátozás és a szovjet—amerikai viszony javítása” terén egyaránt. Legyünk őszinték: ez még akkor is természetes lenne, ha a nyilatkozatot nem néhány nap választaná el Genf kezdetétől. A különbség jóval markánsabb, a viszonylag felületes szemlélő számára is azonnal észrevehető. A döntő differencia az, hogy — a Szovjetunió külügyminiszterével szemben — az amerikai diplomácia vezetője ebben az újévi üzenetben egyetlen szót sem szólt az űrfegyverkezés húsbavágó témájáról. Ez legalább annyit jelent, hogy azok az amerikai körök, amelyek — a ■híreik szerint Weinberger hadügyminiszterrel az éten — az egész űrtémát legfeljebb Moszkva zsarolására szeretnék felhasználni, továbbra is igen aktívak. Éppen ezekről a körökről mondta újévi üzenetében Gromiko, hogy „miközben az erőn alapuló béke sajátos koncepcióját hangoztatják, pusztulással fenyegetik az emberiséget". A két megnyilatkozás közötti különbség már érzékeltethet valamit az esetleges genfi „különbségeikből” is. Míg a Szovjetunió a svájci konferenciavárosban mind a nukleáris, mind az űrfegyverekről tárgyalni kíván, növekszik az esély arra, hogy az amerikai fél a „földi” szovjet „engedményektől” tenné függővé, hajlandó-e komolyan beszélni „égi” ügyekről. Nem tudni, mit hoz a genfi nyitány, de megalapozottnak látszik az a szilveszteri Pravda-prognózis, amely szerint „a békeszerető szólamoktól a béke erősítésére irányuló tettekre történő átmenet washingtoni folyamata cseppet sem lesz könnyű ..." Harmat Endre 1985. január 3., csütörtök Meghalt Chan Sy Chan Sy, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Kambodzsai Népköztársaság miniszterelnöke súlyos szívbetegség következtében, hétfőn 50 éves korában meghalt. Chan Sy halála alkalmából a Kambodzsai Népköztársaságban január 3. és 5. között háromnapos országos gyászt rendeltek el. Temetésének megszervezésére a párt és az állam magasrangú képviselőiből bizottság alakult. Részvéttávirat Chon Sy, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagja, a Kambodzsai Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke elhunyta alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke a következő táviratot küldte a Kambodzsai Néni Forradalmi Párt Központi Bizottságának, a Kambodzsai Népköztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának. Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, egész népünk mély megrendüléssel értesült Chan Sy elvtársnak, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottsága tagjának, a Kambodzsai Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének elhunytáról. Őszinte részvétünket fejezzük ki a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának, a Kambodzsai Népköztársaság Államtanácsának, Minisztertanácsának, a baráti kambodzsai népnek és az elhunyt családjának. Gyászukban őszinte együttérzéssel osztozunk. Chan Ly elvtárs életútja szorosan összefonódott azzal a hősies küzdelemmel, amelyet a kambodzsai nép hazája függetlenségéért és felemelkedéséért vívott és vív napjainkban is. Személyében igaz hazafit és internacionalistát, a béke és a haladás fáradhatatlan harcosát tisztelhettük. Elhunytával nagy veszteség érte az új társadalmat építő kambodzsai népet. A magyar nép nagyra értékeli, hogy Chan Sy elvtárs eredményesen munkálkodott országaink baráti együttműködésének erősítésén. Hazánk iránt érzett rokonszenve kifejezésre jutott 1984-ben Magyarországon tett látogatása alkalmával is. A magyar nép őszinte barátját vesztette el személyében és emlékét kegyelettel megőrzi. ÚJ Kevés az ideje ? Új Ön helyett elintézzük! SZOLGÁLTATÁSAINKBÓL: V építési ügyek intézése, V útlevél, vízum intézése, V temetkezési ügyek intézése, V egyéb ügyek intézése. ÉRDEKLŐDNI: kizárólag munkanapokon 10—18-ig, 7623 Pécs, Athinay u. 1. sz. 1/2. Telefon: 30 820. Horváth József: ÚJ ÜJ KÖZÖLJÜK KEDVES VEVŐINKKEL, hogy az AUTÓKER pécsi szaküzleténél (Pécs, Hengermalom u. I.sz.) 1985. JANUÁR 2.—JANUÁR 22-IG leltározást tartunk A leltározás ideje alatt az árukiadás szünetel. AUTOKER