Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)

1985-02-16 / 45. szám

Heti jegyzetünk Bázisok, mecénások A tények immár közismertek: nehéz helyzetbe került az FTC jég­korongszakosztálya. Az egyesület egyik bázisvállalata a Fóti Tsz leányvállalata fel­mondta a jégkorongozók mun­kaviszonyát. A báziscég kény­szerhelyzetben tette meg ezt a lépést, anyagi lehetőségei egyszerűen nem engedik meg, hogy tovább folyósítsa a vál­lalkozásnak nyilván kevés hasz­not hozó alkalmazottak bérét. Tulajdonképpen ez az első ilyen eset, amelyik nagyobb vissz­hangot keltett, de aligha hihet­jük, hogy az utolsó is. Meg­kockáztatnám még azt is, hogy talán már korábban is keletkez­tek hasonló konfliktusok sport­egyesületek és gazdasági egy­ségek között. Hiszen az köztu­domású, hogy szép számmal szűntek meg már eddig is kis­­egyesületek, bomlottak fel szakosztályok, csak éppen ki­csiségük miatt nem kerültek az érdeklődés homlokterébe. Az FTC vezetői természetesen nem gondolnak a szakosztály fel­oszlatására. Megfelelő munkát igyekeznek keresni játékosaik­nak. Hangsúlyozták, hogy munka­helyet keresnek, nem „bújta­tott" státusokat. Természetes viszont az is, hogy a játékosok­nak csak olyan munkahely fe­lelhet meg, ahol biztosított az edzéseken való részvétel, ahol kedvezményt kapnak, ha utaz­niuk kell stb. Ilyen munkahe­lyet elég nehéz találni. Nem kis részt azért is, mert a bázisok kevésbé készültek fel a sport­egyesületek és sportolók ilyen­fajta támogatására. Hiszen ed­dig a rend az volt, hogy a sportolók állományba kerültek valahol, és a fizetési napokon rendszeresen felvették a bérü­ket. Ha nem, akkor postán kap­ták a fizetésüket. Most a gaz­dasági szabályozók ezt a ren­det alaposan megtépázzák. Joggal metszik a vadhajtáso­kat, de remélhetőleg nem a versenysport termő ágait. Az új helyzetre persze a me­cénásoknak is fel kell készülni­ük. Hiszen nélkülük a jövőben sem képzelhető el a verseny­­sport. A támogatás formái is igazodhatnak viszont az új gazdasági realitásokhoz. A sportolók részmunkaidőben va­ló foglalkoztatása például fel­válthatná a „bújtatott” stá­tusok rendszerét. A munka melletti sportolás gondolata egyáltalán nem új dolog és éppen az elfajulása váltotta ki a legtöbb ellenérzést az el­múlt évtizedekben a közvéle­ményből. Nyilván a bázisok is szívesebben támogatják dolgo­zó sportolóikat, mint az állo­mányukban lévő ismeretlene­ket. A bázisok és mecénások sze­repe a jövőben sem csökken. Felelősségük sem. De módsze­reiket, a sport támogatásának rendszerét új formák keresésé­vel jórészt maguknak kell az új gazdasági követelmények­nek megfelelően kialakítaniuk. A gazdaság és a sport közötti kötelékeket megszüntetni nem lenne célszerű — és nem is le­het. De alakítani kell. Mindkét fél érdeke ezt követeli. — K — Röviden VIVAS, Pécsett rendezték meg a megyei úttörőolimpia vivóverse­nyét. Eredmények. Női tőr: 1. Fekete, 2. Molnár, 3. Podolák, (valamennyi a TASI versenyzője). Fiú tőr: 1. Kesz­tyűs (TASI), 2. Gallai (TASI), 3. Haraszti (Tiborc u. ált. isk.).­­ A megyei egyéni párbajtőr-bajnokságot dr. Szilágyi nyerte dr. Cserna és Farkas Gy. előtt. — Budapesten ren­dezték meg a főiskolás bajnoksá­gokat. A pécsiek közül a POTE ver­senyzője, Csoba a férfi tőrvívásban és a párbajtőrvívásban 4. helyen vég­zett, a POTE párbajtőrcsapata a 3. lett. — Veszprém volt a színhelye az országos junior vívóbajnokságok versenyeinek, ahol a párbajtőrvívást Csoba, az U­­PEAC versenyzője nyerte, a női tőrben Majdics 3. volt. Nemzetközi DN Kupa labdar­ú­gótor­na Szép-serlegért Négy csapat a A Grazer AK a külföldi résztvevő Ma Nagykanizsán, holnap Pécsújhegyen közeleg a labdarúgó bajno­ki rajt, sűrűsödnek az előkészü­leti és kupamérkőzések. A VDNK selejtezőinek befejezté­vel újabb kupa kezdődik szom­baton, ami vasárnap folytató­dik. Ezúttal 28. alkalommal ke­rül sor a hét végén a­ Dunán­túli Napló Kupára, amely is­mét nemzetközi lesz. Most az osztrák Grazer AK, a PMSC, a Kaposvári Rákóczi és a Nagykanizsai Olajbányász in­dul ezen a­ tornán. A mérkőzé­sek szombaton Nagykanizsán és másnap Pécsújhegyen lesz­nek, 12.00 és 14.00 órakor. Sajnos, az idén nem sikerült még egy külföldi résztvevőt sze­rezni a tornára (a törzsgárda­­tagnak számító jugoszlávok előbb kezdik a bajnokságot, ezért a rajt előtti utolsó hetek­ben nem mozdulnak ki otthon­ról), emiatt csak a Grazer AK csapata vesz részt külhoni in­dulóként. — A Graz az egyetlen NB I-es csapat (még ha külföldi is), amellyel mi a felkészülési idő­szakban játszunk. Nemcsak ez a­­ találkozó, hanem az egész DNK jó erőfelmérő lesz ne­künk, már csak azért is, mert most azt a csapatot szeretném szerepeltetni, amelyikkel a raj­ton pályára lépünk. Ez pedig: Kollár vagy Bodnár — Schul­­teisz vagy Kincses, Torna, Róth A., Brezniczky — Csoboth, Dárdai, Lőrincz — Udvardi, Mészáros, Dohány — nyilatkoz­ta Rónai István, a pécsi piros­feketék vezető edzője. A hazaiak közül a PMSC- nek és a Nagykanizsai Olaj­bányásznak főpróba lesz e tor­na, a március 2-i, illetve 3-i idénynyitó előtt. A K. Rákóczi egy héttel később, március 10- én kezd, de számára sem lé­nyegtelen, hogy a szezonkezdet előtt ilyen komoly ellenfelek­kel találkozhat. Az egyedüli külföldi együt­tesről, az AK Grazról vajmi ke­veset tudunk, mindössze any­­nyit, hogy első ligás és a kiesés elkerüléséért küzd. Két idegen­­légiósa van, ezek közül az egyik jugoszláv. Ma, Nagykanizsán a PMSC— K. Rákóczi (12.00) és­ a Gra­zer AK—Nagykanizsai Olajbá­nyász (14.00) találkozók lesz­nek, vasárnap Pécsújhegyen először a Nagykanizsai Olaj­bányász a Kaposvárral mérkőzik (12.00), a PMSC—Grazer AK összecsapás­ (14.00) rendezik. A tornagyőztes elnyeri a szer­kesztőségünk által felajánlott kupát (készítője Szép Lehel pé­csi keramikus), tiszteletdíjban részesül a legjobb kapus és a gólkirály is. Látogatás a PMSC súlyemelőknél Nehéz vasak, erős emberek Lénárt, az „ingázó” iskolapadból a dobogóra Két főiskolás küszködik a súlyzóval. Azt még a magam­fajta civil is látja, csak most barátkoznak a „szakmával”. A Pollack Mihály Műszaki Főis­koláról jöttek, mióta csapat­­bajnokságot is rendeznek a fel­sőoktatási intézmények hallga­tóinak, összeverbuváltak ma­guknak egy gárdát. — Nem voltam soha súly­emelő, nem is valószínű, hogy valaha is versenyző lesz belő­lem — mondja Welchner Ernő. — De jól esik egy kis testmoz­gás, meg virtusból is hajtunk egyet a főiskoláért. Vagy harmincan küszködnek a nehéz vasakkal a PMSC Tü­zér utcai súlyemelőtermében. Legnagyobb meglepetésemre Lénárt Ferencet is itt találom. Éppen 120 kilón „skálázik”, ki tudja hányadszor löki feje fölé a súlyzót. Kérdőn nézek rá, lihegve válaszol: — Két hét szabadságot kap­tunk a válogatott edzőtáborá­ban. Persze, ez sem jelent pi­henést, hoztam magammal a felkészülési tervet, aszerint dol­gozom. Visszamegy a dobogóhoz, megfogja a rudat, egy pillanat­ra csend támad a teremben. Mindenki arrafelé fordul, sike­rül-e? A vezető edző, Viczay Alajos is odasétál, figyel, majd bólint, rendben. Néhány mé­terrel odébb Szabó Lászlóval találkozom. Kettő szerepkör­ben van már egy ideje: edzős­­ködik, de versenyez is. Tanít­ványai közül Ferenczi, serdülő kora ellenére az ifjúsági arany­jelvényes minősítés birtokosa. Persze, még egy-két dolgot le kell tennie az asztalra, ha utol akarja érni mesterét, aki két­szeres országos bajnok. Szabó idén is szeretne elcsípni valami fényesebb érmet a legjobbak vetélkedőjén, ezért is 67 kg-ban indul, fogyasztania kell, mert a magasabb súlycsoporthoz ki­csit gyenge. Rajta és Lénárton kívül Kál­laitól várnak még jó ered­ményt. — Róbert tavaly sérülten is 4. lett az ifjúsági magyar baj­nokságon, egyébként sem a legszerencsébb éve volt 1984. Öt éven át szakadatlanul fej­lődött, reméljük a megtorpa­nás csak átmeneti, múló álla­pot — magyarázza Viczay Ala­jos. A másik edző, Oláh Dénes a kicsiket tanítja." Két fia is körülötte kevereg, lábraállásuk óta szinte ebben a közegben élnek. A „papa" négy éve dol­gozik Pécsett, tehetséges srá­cokat gyűjtött maga köré, tü­relemmel csiszolgatja őket. Szokol Jenő már úttörőbajnok­ságot nyert, de ez bizonyára csak az első állomása pálya­futásának. Rá és társaira vár az a fel­adat, hogy továbbvigyék a pé­csi súlyemelők immár több mint egy évtizede tartó „aranyos" korszakát. Akár már a hétvégi idénynyitó versenyeken is. B. Cs. Teljes nagyüzem van a PMSC Tüzér utcai súlyemelőcsarnokában Fotó: Erb János A komlóiak Budafán elkészített sípályáján minden délután tar­tanak ügyeletet, mikor is — szombaton és vasárnap egész nap — síléceket is kölcsönöznek. Fotó: Laufer László Február 16., szombat. LABDARÚGÁS, Nemzetközi Dunán­túli Napló Kupa: PMSC—Kaposvári Rákóczi, Nagykanizsa, 12.00, Nagy­­kanizsai Olajbányász—Graser AK, Nagykanizsa, 14.00, Steinmetz Kupa: Pécsi Postás—PVSK ifj., PVSK-pálya, 12.30, Steinmetz SE—Sellye, PVSK- pálya, 14.II, II. PEAC—P. Zsolnay, ifjúsági stadion, 10.00, PMSC iffj.— P. Kinizsi, Ifjúsági stadion, 11.45. KÉZILABDA: DNK mérkőzések, vá­rosi sportcsarnok: PMSC III.—P. Ba­romfiipari II­, II. o. ffi, 7.00, VM Konsum—KIOSZ II., II. o. női, 7.45, U. PEAC—POTE, II. o. ffi, 8.30, U. PEAC—P. Baromfiipari, I. o. női, 8.15, Bátyi MEDOSZ—PMSC II., I. o. ffi, 10.10, Pécsi Hunor—KIOSZ, I. o. női, 11.05, Szabadszentkirály— Villány, III. o. női, 12.00, P. Hunor II. —KIOSZ III., III. o. női, 12.45, Mohácsi TE— POEU, III. o. női, 13.30, KIOSZ III.—P. Zsolnay II., III. o. női, 14.15, P. Hunor II.—PMSC III., III. női, 15.00, Széchenyi—Komlói Bá­nyász III., II. o. férfi, 15.45, PMSC —PBTC, I. o. női,­ 16.30, P. Zsolnay —PMSC II., II. o. női, 17.25, Me­­cseknádasd—II. PEAC II., II. o. ffi, 18.10, U. PEAC II.—PETC II., II. o. női, 18.55. KOSÁRLABDA: MAFC—PVSK, NB I. ffi mérkőzés, Bp. 17.00, U. PEAC —Sabaria, NB II. női mérkőzés, Bo­szorkány u. 14.00.* RÖPLABDA: Pécsi, téli teremkupa, Tanárképző Főiskola, ifjúságiak: Széchenyi DSK serd.—506-os DSK serd. fiúk, 8.00, P. Vörös Meteor ifj. —Széchenyi DSK ifj. fiúk, 9.00, 506- os DSK ifj.—501-es DSK fiú, 10.00, Báta serd.—Radnóti DSK leány, 11. 00, U. PEAC ifj.—501-es DSK leány, 12.00, Mohácsi TE ifj.—P. Vörös Me­teor ifj. leány, 13.00. ÖKÖLVÍVÁS. Steinmetz SE, PVSK vegyes—Komlói Bányász, NB III. csa­patbajnoki mérkőzés, Fegyveres Erők Klubja, 15.00, SAKK. Medicor SE—Komlói Bá­nyász, NB II. Bp. 14.00. TEKE. Baranya megyei női egyé­ni verseny, PMSC-pálya, 13.30. Me­gyei ifjúsági, serdülő bajnokság, PMSC-pálya, 15.00. NB III.: P. Gázmű—Bp. MOM, újmecsekaljai tekecsarnok, 11.30. SI. Megyei műlesiklóverseny, mi­sinai pálya, 11.00. TORNA. I. osztályú felnőtt CSB. I. fordulója pécsi sportolók rész­vételével, Budapest. Február 17., vasárnap. LABDARÚGÁS: Nemzetközi­­Dunán­túli Napló Kupa: Nagykanizsai Olajbányász—Kaposvári Rákóczi, Pécsújhegy, 12.00, PMSC—Grazer AK, Pécsújhegy, 14.00. VDNK döntője: Komlói Bányász—Szekszárdi Dózsa, Komló, 10.30, Steinmetz Kupa: Új­­petre—Beremend, Beremend, 10.00, Villány—Károlymajor, Beremend, I1. 45, Pécsvárad—Szederkény, Pécs­várad, 10.00, Véménd—Nagykozár, Pécsvárad, 11.45, Szenlőrinc—P. Gázmű, Gázmű-pálya, 10.00, Vasa­­si Bányász—Bólyi MEDOSZ, Gázmű­pálya, 11.45, Kishárságy—Magyar­szék. Sásd, 10.00, Sásd—Orfű, Sásd, 11.45. KOSÁRLABDA: PVSK—TFSE. NB I- es női mérkőzés, Pécs, városi sport­­csarnok, 16.00. RÖPLABDA. Pécsi, téli teremku­pa, öz utca: II. PEAC I.—P. Vörös METEOR, nők, 9.00, SAÉV-II. PEAC ffi, 10.00, Steinmetz SE—P. Vörös Meteor ffi, 11.00, Pécsi öregfiúk— SAÉV ffi, 12.00, U. PEAC—Steinmetz SE ffi, 13.00, SAKK. PMSC—Dutép, SE, I. o. mérkőzés, 39-es dandár u. 10.00, TORNA. Felnőtt és junior Budapest- és vidékbajnokság, pécsi verseny­zők részvételével, Budapest, 11.30. SI. Megyei óriás műlesiklás, mi­sinai pálya, 11.00. KÉZILABDA. A Komlói Bányász a ceglédi tornán szerepel a Bp. Hon­véd, az Újpest, a Hódmezővásárhely és a Cegléd társaságában. Kézilabda Kner Kupa Debreceni Dózsa_PMSC 23-22 (13-13) Debrecen, 400 néző. V.: Dzsi­­poff, Kiss. PMSC: Tóth—Hunya­di 7, Horváth 2, Steer, Perger 4, Kedve­, 2, Kunos 3, cserék: Ger­­desic­. (kapus), Kőszegi 3, Ottó 1, Walter. Edző: Koleszár György. Az első félidő közepén érte utol a pécsi csapat a hazaiakat, s bár többször is vezetettek, a szünetben egyenlő góllal vonul­­tak pihenőre a csapatok. Szü­­ne után lépést tartottak a csa­patok. Három perccel a végső sípszó előtt: (21-22-es állásnál) Kőszegi büntetőt hibázott és ez felhozta a­ hazaiakat. A Deb­recen legeredményesebbjei: Pe­te: 8, Szilágyi 4 góllal voltak. K. Gy. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Básing József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó :Braun Károly­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7609 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor ’ Terjeszti a Magyar Festa. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next