Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-28 / 236. szám

Magyarhertelenden, me­­leg vizű fürdő mellett, üdülőtelek épületalap­pal és anyaggal eladó. Érdeklődni: délután a 34-296-os telefonon. Babarcszőlős, Dózsa Gy. u. 21. számú ház eladó. „Csendes hely" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném belvárosi, 1,5 szobás, összkomfor­tos, Bajcsy-Zsilinszky u. 6., X. 29. lakásomat IV. emeletig, hasonló­ra. Kertváros kizárva. Érdeklődni a címen és a 24-387-es telefonon, este 8 óra után.______ Eladó 500 C*ös lugas­szőlő, gyümölcsös, Cserkút mellett, zárt­kertben, teljes felsze­reléssel, építési anyag­gal, minden elfogadha­tó árért. Személygépko­csit beszámítok. Érdek­lődni: Sarokin t. út 44. sz., III. 12. Magyar. Kétszer egyszoba-kony­­hás házrész kis kerttel eladó. Pécs, Hegyalja u. 58. Ház, azonnali beköltö­zéssel eladó, Újvilág u. 1. sz. alatt. Vendég­látó egységek, vagy üz­let kialakítására alkal­mas sarokház, 2 csa­ládnak is kedvező. Alagsorban, 30 négyzet­­méter helyiség és pin­ce. Másfél szobás la­kást beszámítunk. Ér­­deklődni: 17 órától. Kertes családi ház föld­szinti része, 64 négy­zetméteres, összkomfor­tos, lakással, kerttel el­adó vagy elcserélhető. Pécs, Tompa M. u. 35. Kovács, Komlón, 2 szobás lakás eladó, Kp + OTP-át­­vállalással. Érdeklődni: hétköznap 20 órától, vasárnap egész nap. Telefon: 83-037. Belvárosi, 2 szobás la­kásomat, kp ráfizetés­sel, elcserélném belvá­rosi, felújításra szoruló családi házra. Vétel is érdekel. ,,500 ezer" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe.________________ 250 G-os házhely el­adó a Mária dűlőben. Érdeklődni: 19—20 óra között, Pécs, Pollack M. u. 8/A„ II. 6. Fiatal házaspár kisgye­rekkel, garzont vagy 1 szoba összkomfortos, különálló lakást bérel­ne. ..Richárd" jeligére a Hunyadi úti hirdető­be. 47 m., kétszobás, taná­csi lakásom és doná­­tusi, 254­6-os telkem, szilárd épülettel elcse­rélem családi házra. „Tiborc utca és Szigeti út környéke" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Sürgősen eladnánk kertvárosi, IX. emeleti, 3 szobás szövetkezeti lakásunkat. Cím: Béres Gyula, Pécs, Sarokin t. út 68.____________________ Pellérden, 3 szobás, kertes családi ház el­adó. Pellérd, Ady u. 10. sz.__________________ Elcserélném budapesti, szoba-konyhás, tanácsi lakásom hasonló pécsi­re vagy szigetvárira. Érdeklődni: Botykape­terd, Kossuth L u. 28. Siklós, Dózsa Gy. út 39. sz. alatti ház el­adó. Érdeklődni a helyszínen. Egyszobás, komfortos lakás, albérletbe kiadó. Érdeklődni este 19—20 óra között, a 20-365-ös telefonon._______________ Gerde, Béke u. 32. sz. ház, gazdálko­dásra alkalmas nagy területtel eladó sürgő­­sen. __________________ 2 diákfiú részére kü­­lönbejáratú, összkom­fortos lakás kiadó. Cím: Bálicsi u. 20. Pécs II., Nagyposta­völgy *90., elcserélném 2 szobás lakásomat mellette új építhető, 800 négyszögöl telek­kel. 2 szobás taná­csb­a + 100 000. Ér­deklődni: bármikor. Külön bejáratú, bú­torozott szoba, fürdő­szoba, hideg, meleg víz, szeptember 1-től 2 diák részére kiadó. Pécs, Mecsek u. 8. sz. Bánosiné._______________ Családi ház eladó, 2 szobás, komfortos, ker­tes, garázs, és eme­leti ráépítési lehető­séggel. Uránvárosi 2 szobás szövetkezeti lakást beszámítok, II. emeletig. Cím: Óteme­tő u. 9. Telefon: 24­ 677. 5 óra után. Kertvároshoz és Urán­városhoz közel, 460 négyszögöl gyümölcsös és kert, épülettel be­kerítve, sürgősen el­adó. László István, (Kertváros) Sarokin t. u. 46. II. 8.____________ Eladó Nagydavidolban, busztól 30 méterre, 145 négyszögöl szőlő, hétvégi házzal, teljes felszereléssel , építé­si anyaggal, építési engedéllyel. (Vil­lany, víz van.) Érdek­lődni: a 21-861-es te­lefonszámon, az esti órákban. Budapesti hasonlóra cserélném Pécs-kertvá­­rosi, tanácsi, 40 négy­zetméteres, másfeles, összkomfortos lakásom Érdeklődni: a 16-294-es telefonon.___________ Eladó 332 négyszögöl hagyományos szőlő, gyümölcsös, hétvégi ház építhető. „Kis ko­csit beszámítok" jeligé­re a Hunyadi úti hir­detőbe^__________________ Elcserélném Pécsújhe­­gyi 440 négyszögöl csa­ládi ház építésre al­kalmas, újtelepítésű szőlő, gyümölcsös, kert téliesített hétvégi há­zamat egy szoba kom­fort, vagy összkomfor­tos tanácsi vagy OTP- lakásra, vagy eladnám. „Gázfűtés előnyben 077" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Gyümölcsös, szőlő, 340 négyszögöl, Pellérden eladó. Érdeklődni: Bo­lyai F. u. 29. 5 óra után.____________________ 630 négyszögöl lugas­szőlő, hétvégi ház jel­legű, 2 szintes, pincé­vel, kövesút mellett, sürgősen eladó. Sik­lós, Felszabadulás u. 77. Telefon: 301. Harkány víkendtelep mellett, 850 négyszögöl szántóterület, öntözési lehetőséggel eladó. Érdeklődni: Siklós, Fel­­szabadulás u. 77. Te­­lefon: 301.______________ Elcserélném kertvárosi I. emeleti 2 és félszo­bás, szövetkezeti laká­somat, pécsi családi házra. Vennék szőlőt, gyümölcsöst, konyha­kerttel. „Nyár vége 082" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. Bissében 600 négyszö­göl lugas művelésű szőlő, terméssel együtt 4* présház eladó. Ér­deklődni: Lőrincz Ist­ván. Bisse, Rákóczi u. 17.___________________ 2 szintes, kertes csa­ládi ház (3 szoba, elő­szoba, fürdőszoba, nagy konyha, éléskamra) az alagsorban ugyanez megkezdett állapotban,­­j­ garázs 147 négyszö­göl telken, beköltözhe­tően eladó. Megtekint­hető: Pécsett, Erdély u. 11-ben. 7632. (Régi kertváros). Naponta 17—19 óráig, vasárnap egész nap.______________ Pécsszabolcs egyik leg­szebb részén, 264 négyszögöl szőlő, gyü­mölcsfákkal, présház, pince, teljes felszere­léssel, sürgősen eladó. Érdeklődni: 28-784-es telefonon._______________ Eladó egy gyümölcsös­kert 400 négyszögöles, Pécs, Merkur alatt. Ér­deklődni: Pécs, Athy­­nai u. 1. Kozma. Pécshez közel (kb. 20 km) egy kertes csa­ládi ház eladó. Érdek­lődni: Pécs, Fülep L. u. 2. 1/1. (16-os, 47-es végállomásnál) ■_________ Földszinti, új 1,5 szo­bás, összkomfortos la­kás készpénzért eladó. Érdeklődni: Kertváros, Németh L. u. 38., fszt 2._________________ 2V2 szobás, összkom­fortos lakás albérletbe kiadó. Érdeklődni: dél­után 5 óra után. Pécs, Dobó I. u. 61. sz. alatt.____________________ 3 szobás, kertvárosi, ta­nácsi lakásunkat elcse­rélnénk IV2 vagy 2 szo­bás összkomfortos ta­nácsira. „Bebe" jeligé­re a Hunyadi úti hir­detőbe.__________________ Hegyszentmártoni szőlő­hegyen, 480 négyszögöl szőlő, terméssel, fel­szerelés, présház és 1000 liter boroshordó sürgősen eladó. Ér­deklődni: Tóth László­­né, Bogádmindszent, Új u. 15._______________ Eladó kertvárosi első emeleti 52 négyzetmé­teres szövetkezeti lakás. Kp -+­ OTP. Cím: Vik­tória u. 1. I. 3. Tele­fon: 30-701.______________ Bonyhádhoz és Komló­hoz közel, főútvonal mellett, két családnak is megfelelő családi ház, sok gazdasági épülettel, villanymotor­ral, hideg és meleg víz­zel ellátva, szőlő-gyü­mölcsös és szántó te­rülettel eladó. „Busz­megállótól ötven méter­re" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladnánk Vasas II. Fe­nyő u. 34. sz. 250 négy­szögölön lévő össz­komfortos családi há­zunkat (pince, présház, gazdasági épületek). Pécsi családi ház csere is érdekel. Négyszoba étkezős csa­ládi ház + telek el­adó, vagy elcserélhető 2 db kétszobás szövet­kezeti lakásra 40 kp­­re. A telek külön is el­adó. Cím: Tiborc u. 95/2._____________________ Eladnám tehermentes, kétszintes házamat, téglaépületben, gázfű­téses, tehermentes la­kást kétszobást, vagy kis családi házat be­számítok. Kozármis­­lény, Pécsi út 129. Kétszoba, konyha, für­dőszobás családi ház eladó. Patosfa, Vörös­­hadsereg u. 21. sz. alatt._____________­_______ Kétszoba összkomfortos belvárosi lakás hosz­­szabb időre, üresen ki­adó. „Kacsóh P. u." jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ Kertes, garázsos csalá­di ház, három külön lakrésszel eladó. Pécs, Hétvezér u. 15/a.______ Bérbe vennék hosszabb időre 4—5 szobás csa­ládi házat. Mecsek ol­dal, Dózsa környék előnyben. „Ideiglenes bejelentővel" jeligére a Hunyadi úti hirdető­be. 2 szobás földszinti ta­nácsi lakásomat elcse­rélném kertes házra, vagy tanácsira. Keller J. u. 8.__________________ Szövetkezeti 3 szobás garázsos lakás kész­pénzért 4* OTP átvál­lalással eladó. Érdek­lődni: Ércbányász u. 16. IV. emelet, 16 óra után. Eladó hétvégi telek, gazdálkodásra alkal­mas, lakható házzal. Pécs, Kisdavidol 80. Albérleti szoba két di­áklánynak kiadó. Tele­fon: 41-447, este 7 óra után._______________ Kisállattenyésztésre al­kalmas tanya bérleti joggá, felszereléssel és lakható szobával együtt átadó. Érdeklőd­ni: Komló, Mecsekjá­­nosi-puszta 1. sz. (Mol­nár-féle ház).___________ Bútorozott szoba egye­temista, vagy középis­kolás diáknak kiadó. „Olcsó" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Eladó, Hóból, Május 1. u. 2. sz. 150 m* 2 tetőtér­beépítésű családi ház, gazdasági épületekkel. Eladó 350 négyszögöl szőlő, terméssel, tarto­zékkal, pince és prés­ház, szép fekvésű bo­­dai hegyben. Különál­ló 200 négyszögöl sző­lő, víkendtelek eladó. Cím: Vasas József, Bo­­da, Rákóczi u. 38. Személyben eladó, 2 szoba, konyha, fürdő­szobás ház. Irányár: 300 000,— Ft. Érdeklőd­ni: Pécs, Vasas. Orosz Gy. u. 62._______________ Elcserélném, tanácsi másfélszobás, komfor­tos lakásom, 5x4 m-es­­ szobásra. „Gázfűté­ses előnyben" jeligére a Hunyadi úti hirdető­be________________________ Tanácsi, 47 m2-es, össz­komfortos, földszinti lakásomat, elcserélném 2 szobás családi házra. „Garázs szükséges" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe.__________ Belváros szívében, 4 szobás, összkomfortos, 104 m2-es lakás, reális áron, beköltözhetően eladó. Érdeklődni le­het 10-279-es telefonon, 8—10 és 16—18 óráig, János u. 11. 1/8-ban. Pellérdi zártkertben, ki­sebb hétvégi telkek, szőlő-gyümölcsös, gyü­mölcstároló épülettel, vagy anélkül eladó, „Laci" gyermekbútort vennék. Endresz Gy. út 11/B. 4/3._______________ Szliven környéki, kis másfélszobás, összkom­fortos III. emeleti, szö­vetkezeti lakásom el­cserélném térítéssel nagy másfélszobás ta­nácsira. „Sürgős 037" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ Kozármisleny, Kinizsi út 16. szám alatti csalá­di házamat elcserél­ném 2 db IV2 szobás, tanácsi lakásra 4* bp­re._____________________ Balatonmáriafürdő-al­­són, komfortos nyaraló eladó. Brigovácz, Pécs, Semmelweis u. 32. II. emelet. Eladó Károly, Kaszapo­­vics tér 19. szám alatti családi ház. Eltartási szerződést köt­nek lakásért, ingatla­nért. „46 éves nő" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ Kővágószőlősön hétvégi telek eladó. „20 000" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ Luzsokon családi ház, gazdálkodásra alkalmas melléképülettel és te­lekkel eladó. Érdeklőd­ni: Luzsok, Fő u. 28. Hosszúhetényben el­adó 2x450 négyszögöl, jól megművelt szőlő. Köves út, villany van. Érdeklődni a 13­ 731-es telefonon.___________ Szigetváron, a strand­hoz közel, Alapi G. u. 46. sz. alatti, 2 szoba, komfortos családi ház eladó vagy nagyobbra cserélhető.____________ Pécsen, a Mecsek ol­dalban 2 szobás, er­­kélyes, gázfűtéses, el­ső emeleti öröklakás eladó. Cím: Vágási Jó­zsef, Pécs, Kalinyin u. 32._______________________ Beköltözhető ház el­adó. Mecsek u. 19. Bőr­vé­ny, Úttörő u. 15. sz. ház, 3 szobás eladó. Kisebb szövetkezeti vagy ta­nácsi lakást beszámí­tok.______________________ Villány, Arany J. u. 1/a. sz. központi fűtéses, új családi ház eladó. Érdeklődni: Villány, Damjanich u. 32.______ Komfortos családi ház 400 négyzetméter terü­leten gazdasági épüle­tekkel és a hozzá tar­tozó 2000 négyzetméter kerttel eladó. Érdeklőd­ni: Diósviszló, Petőfi u. 88.____________________ Újhegyen, a Róka-dű­lőben 438 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, pin­ce, présház, gazdasági épület, kút van, villany megoldható megosztva is eladó. Érdeklődni: a 41-174-es telefonon vagy Ilku Pál u. 11. sz. IV. 14._________________ 2 szoba, étkezős, urán­­városi, földszinti lakás eladó. Érdeklődni: a 30-893 telefonon. Kiadó 2 szoba, komfor­tos, bútorozott lakás, fiatal­­házaspárnak hosszabb időre, a Kor­vin Ottó utcában. Ugyanitt egy nagymé­retű aknásgarázs el­adó. „I. emelet” jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném 2 szobás, szövetkezeti lakásomat, másfél szobás szövetke­zeti vagy 2 szobás ta­nácsb­a 4* értékkülön­bözetet kérek. „De­cemberig" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Balatonbogláron ma­gánjellegű társasház­ban, első emeleti lak­rész eladó, víz, üzletek 2 perc távolságra. „Zo­lika" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Pécsi 3 szoba, összkom­fortos, (központi fűtés) családi ház, beköltözhe­tően eladó, 272 négy­szögöl gyümölcsössel, áron alul. Érdeklődni: este a 29-914-es pécsi telefonon. Belvárosi 2,5 szobás, gázfűtéses öröklakás, hosszabb időre kiadó. „Szeptember 1 napjá­tól" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. Különálló szoba, für­dőszoba diákoknak ki­adó. Székely B. u. 7. 400 négyszögöl, új sző­lő, a faluhoz közel el­adó. Diamant kéttű­­ágyas, négyszínváltós kötőgép eladó. Érdek­lődni: 18 óra után mindennap. Hosszúhe­­tény, Kossuth u. 32. Vasas I. Bányatele­pen 2 és fél szobás, komfortos házrész, be­költözhetően eladó. Ér­deklődni: Bányatelep 48. sz., délután. Négyszázágyas mellet­ti 3 szobás, összkomfor­tos, szövetkezeti laká­sunkat elcserélnénk rá­fizetéssel, kertes csalá­di házra. Pesti, Budai Nagy Antal u. 20. Te­lefon: 14-922.___________ Eladó Középmadár 7/2., 437 négyszögöl lugas­rendszerű szőlő 4* gyümölcsös, pince, présház, kétszintes, lakható épülettel. Víz, villany van.. Érdeklődni: Pesti, Budai Nagy An­tal u. 20. Telefon: 14-922.___________________ Iker családi ház kert­tel, garázzsal, mellék­­épületekkel Komlón, Csizmazia u. 5. sz. alatt eladó vagy elcse­rélhető kisebb családi házra. Érdeklődni a helyszínen, egész nap. Pécsújhegyen, Présház u. 1. sz. alatt, házhely­nek alkalmas szőlő épülettel együtt eladó. Érdeklődni: Nagykozár, Pécsi u. 2. alatt. Állattartásra alkalmas ház, gazdasági épüle­tekkel eladó vagy pé­csi lakásra cserélhető. Drávaszerdahely, Kos­suth u. 55. Harkánytól 6 km-re._________________ Új, három szobás, össz­komfortos családi ház gazdálkodásra alkal­mas melléképületekkel sürgősen eladó. Sellye, 7960 Ady Endre u. 32 la._____________________ Eladnám 2 szoba, össz­komfortos OTP-lakáso­­mat kp 4* OTP. Györ­­kő Zoltán, Pécs, Koós Antal u. 14., fszt 3. Pellérden kertes ház, 517 négyszögöl telekkel sürgősen eladó. Levél­cím: Czeb­éné, Pécs, Pf.: 277.________________ Családi­­ ház eladó. Kertváros, Honvéd tér 4. sz. 2 szoba összkom­fortos, hőtárolós fűté­­­sű, garázzsal, vagy el­cserélhető 1­2—2 szo­bás öröklakásra első emeletig. Ráfizetést ké­rünk. Érdeklődni: a 12-245-ös telefonon 5 óra után.________________ 50 négyzetméter ház­rész, kertes házban el­adó. Telefon: 20­ 798. Eladnám, vagy elcse­rélném beremendi, 3 szobás házamat, nagy kerttel, kisebb pécsi kertes családi házra. Cím: Beremend, Sport u. 24. Családi ház, építési te­lek, Nagyszkókói út 30. sz. alatt eladó. Nagy­szkókói út 3-ban lehet érdeklődni. Albérletbe kiadó 1 szo­ba és egy külön bejá­ratú szoba konyha bú­­torozottan, diák lá­nyoknak vagy család­nak. Deák F. u.-i busz­megálló 2 percre. Ér­deklődni: Palahegy 20. Fonyód-Bélatelepen összkomfortos, 60 négy­zetméteres, téliesített nyaraló, vízparttól 5 percre eladó­. Érdeklőd­ni: Szigetvár, Kárpátok u. 16.___________________ Belvárosban azonnal beköltözhető, kis alap­­területű szoba-konyhás lakás, saját tulajdonú kis telekkel, sok építé­si lehetőséggel eladó. Érdeklődni 18 óra után a 15-835-ös telefonon. 3 szobás, összkomfortos családi ház beköltözhe­tően, garázzsal és egyéb mellékhelyiségek­kel azonnal eladó. Pécs, Eger­köz 4. Ér­deklődni a helyszínen. Elcserélném Kertvárosi Krisztina téri, IV. eme­leti 3 szobás összkom­fortos tanácsi lakáso­mat IV2 szobás tanácsi összkomfortosra. Érdek­lődni mindennap 10—18 óráig. Duka Ferenc, Melinda u. 57._________ Elcserélném budapesti, 69 négyzetméteres ta­nácsi 212 szobás, gáz­fűtéses lakásomat, 1 darab budapesti gar­zonra és 1 darab pécsi nagyméretű 112 , szo­básra. Érdeklődni: a 375-504-es telefonon 5 óra után. Nagykozár faluközpont­ban 200 négyszögöl építési telek eladó. Ér­deklődni: Pécs, Anikó u. 12., I. 3. sz., este 7 óra után. __________ Pellérdi elágazásnál, a növényvédő fölött 110 négyszögöles telke­met 12 négyzetméteres épület, pince, újtelepí­tésű szőlővel eladnám, vagy lakásra cserél­ném. „250" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Szentlőrinci szőlőhegyen 2000 négyszögöl szőlő­­termelésre alkalmas egyenes fekvésű trágyá­zott szántóterület, ki­sebb parcellákban is, őszi átadással, minden elfogadható árért el­adó. Előjegyzéseket fel­veszek. Balaskó Gyula, Szentlőrinc, Arany J. u. 34.___________________ Pécstől 12 km-re, 280 négyszögöl terület, öreg pince présházzal, ol­csón eladó. Érdeklőd­ni: Malom, Felső u. 62._______________________ Garázs eladó a Lég­­szeszgyár u. végén. Ér­deklődni: hétköznap a 24-978-as telefonon. Szőlő Patacson 226 négyszögöl, 1000 lite­res szüretelőkád, 200 literes boroshordó és 1 darab olajradiátor eladó. Patacs, Dzsámi u. 13.____________________ Háromlakásos, központi fűtéses családi ház el­adó. Pécs, Lugos u. 24. 16 órától. Eladó Harkány, Pécs között Garé, Rákóczi u. 51. sz. 3 szoba, komfortos, nem régi lakóház garázzsal, gaz­dasági épületekkel, 2700 négyszögöl telek­kel. Irányár: 910 ezer fl._____________________ Csikóstőttős központjá­ban, 2 szoba összkom­fortos családi ház, 200 négyszögöl telekkel plusz mellékhelyiségek­kel eladó. Állomás 1 percre. Érdeklődni: a helyszínen mindennap, Kossuth u. 41. Pécs legszebb részén elcserélném 2 szobás tanácsi lakásomat, 2 darab 1 szobásért, de lehet nagyobb is, ráfi­zetéssel vagy telek rá­adásával, építési enge­déllyel együtt. „Szeren­csés" jeligére a Hu- Hnyadi úti hirdetőbe. Pellérden, tehermentes, új, 2 szobás családi ház, tetőtérbeépítési lehetőséggel, 500 négy­szögöl területtel, mel­léképülettel eladó. Ál­lattartásra, kertészke­désre kiválóan alkal­mas. Pellérd, Vasút u. 10. Eladó Fonyódligeten, Balatonhoz közel, 130 négyszögöl telek nya­ralóval. Érdeklődni: Károly Nándor Fonyód- Bélatelep, Magyar Bá­lint u. 75., vagy 865-283-as telefonszá­mon lehet. Eladó Harkányban 217 négyszögöl családi ház, építésre alkalmas te­lek. Víz, villany van. Érdeklődni: Pécs, Tom­pa M. u. 54. fszt. Györ­­kőné, ugyanitt 500 kg teherbírású utánfutó is eladó.___________________ Pálos templom busz­megállói közelében, összkomfortos, különbe­­járatú szoba diákfiú ré­szére albérletbe kiadó. Cím: Surányi u. 12/a. A lépcső. Tehermentes, belvárosi garzon öröklakás el­adó. Érdeklődni: nap­közben a 15-159-es te­lefonon. Bontásra épületet ve­szek. Válaszokat „Or­­fű környék" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Balatonfenyves-Alsón 117 négyszögöl, 52 m2 DO—50-es faház eladó. „DO—50" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó 400 négyszögöl szőlő, 160 négyszögöl erdő, pince, présház, ciszterna, 10 dl edény, építőanyag megosztva is. Terméssel, Cserkúti hegy, Mártírok u. 42. Eladó tehermentesen azonnal beköltözhetően 2 szobás, összkomfortos, kamrás, földszintes la­kás Kertvárosban. Sa­rokin t. u. 44., fszt. 2. Megtekinthető: 14 órá­tól 20 óráig. Telefon: 20-357.___________________ Eladó 47,5 négyzetméte­res, 2 szobás szövetke­zeti lakás a Szlivennél. Cím: Mezőszél u. 4. sz. IV. 14. Hirth. Ér­deklődni lehet a 31-347 telefonon vagy szemé­lyesen 16 óra után. Elcserélnénk 3,5 szobás családi házat, másféle szobás, összkomfortos szövetkezetire. Pécs, Ady E. u. 34. sz. Malomvölgynél kertet és állattartási lehető­séget biztosítanék 1 szoba összkomfort al­bérletért lányom iskola időszakára. Csere is érdekel, ráfizetek. Kö­kény, József A. u. 14. sz. Kiadó külön bejáratú helyiség, orvosi rende­lőnek. „Konzumnál” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ Eladó üzlethelyiség (26 m2) Balatonboglár központjában, az új üzletházban (Dózsa Gy. u.) Érdeklődni munka­időben, a Látszerész­nél.______________________ Bejáratott, két külön­álló „Büfé" bérlemé­nyemet átadnám üze­meltetésre. „Mellékfog­lalkozás" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kertváros, jól jövedel­mező üzlethelyiség át­adó. Érdeklődni: 19 óra után 19­ 639-es telefo­non. Fonyódliget központjá­ban, a templomtéri sé­tányon, üzletnyitásra is alkalmas ikernyaraló­mat eladnám. Érdeklőd­ni: 19 óra után, Pécs, 15-190-es telefonon. Kertvárosi 40 m3 * * * *-es üz­lethelyiség átadó, bár­milyen profilra alkal­mas. „ősz 748" jeligé­re a Hunyadi úti hir­detőbe.__________________ Iroda céljára, 50 négy­zetméteres helyiségek kiadók szeptember 15- től. Érdeklődni lehet szeptember 2-től: Pécs, Teréz u. 5. sz. alatt. 16 óra után vagy a 22-845-ös telefonon. Autójavítóműhely fel­szereléssel, Komlón el­adó. Telefon: 82-229. Balatoni zöldség-gyü­­mölcs-hal pavilon el­adó. Érdeklődni: 41-212- es telefonon, az esti órákban, vagy „Bejá­ratott" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Üzlethelyiség a belvá­rosban, főútvonalon el­adó. Telefon: 29-844, vagy 19-111.____________ Lakótelep közepén bü­fé, fagylaltozónak al­kalmas telek eladó. „Elkezdett építkezés" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.______________ Balatonfenyves-alsón 136 n-es telken, 64 m8- es nyaraló eladó. Ér­deklődni: 7400 Kapos­vár, Búzavirág u. 41., 111/13. Berki.____________ Távfűtéses, földszintes, 72 m2-es OTP örökla­kás, azonnali beköltö­zéssel, igényesnek el­adó. Érdeklődni: szep­tember 1-től, Ritecz, Keszthely, Zalka M. u. 23/A., fsz­­.___________ Hévíz belterületén kere­sek villát, lakóházat, lakrészt megvételre, esetleg életjáradék is érdekel. Levélcím: Kar­dos Jenő, 7400 Kapos­vár, 48-as Ifjúság útja 34._______________________ Szétköltözők figyelem 1 Pécsi családi házért, 2 tanácsi lakást adok. 3 szobás összkomfortos Szliven környékit és 2 szobás, komfortos Új­­meszesit. „OTP-t átvál­lalok" jeligére a Hu­­nyadi úti hirdetőbe. Balatonfenyvesen tár­sasnyaralóban 2 szobás lakrész berendezve el­adó. Érdeklődni: Dr. Horváth Endréné, Nyíregyháza, Vöröshad­sereg u. 57. Telefon: 42/16-622 este.__________ Pálé, Árpád u. 15. alat­ti fürdőszobás ház, nagy gazdasági épüle­tekkel, 2200 négyszö­göl földdel, OTP-átvál­­lalással eladó. Érdek­lődni: Dr. Csorba Éva, Kaposvár, Rippl-Rónai u. 18. 11-648. telefonon este. Zalaegerszegi kettőszo­ba, összkomfortos, szö­vetkezeti lakást Pécsire, esetleg dombóvárira cserélnénk. Érdeklődni: Zalaegerszeg, Landor­hegyi u. 58. 1/4._________ Egri­­ szoba konyhás, fürdőszobás lakásomat pécsire cserélném. „Szeptember 21." jel­igére az egri hirdető­be. _________________ Komló központjában, új, másfélszobás, össz­komfortos OTP-lakás eladó. 250 000 kp -s OTP-átvá­l la­lá­ssa­l. „1985-ben 117 561" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. ______________ Nagyméretű, erkélyes külön bejáratú 2 szo­bás, szövetkezeti la­kást a város központjá­ban elcserélném pécsi hasonlóra, lehet más­félszobás is. „Tiszta la­kás 60 533" jeligére a dunaújvárosi hirdető­be. ___________________ Balatonf­enyves, Fenyves u. 335. sz. alatt. 180 négyszögöl­­• közművesí­tett telek, termő gyü­mölcsfákkal, szőlővel eladó. Érdeklődni a helyszínen: vagy Kapos­vár, Dimitrov u. 21. II/7­______________________ Szentlászlón, tatarozás­ra szoruló, szoba-kony­hás házrész, kerttel 70 000,— Ft-ért előadó. Érdeklődni: Szentlászló, Rákóczi u. 51. Fazeka­séknál.________________ Fonyód—Várhegy, Nap utca 20. alatt, 400 négy­szögöl területen (gyü­mölcsös, szőlő), két­szintes villa eladó, 12 éves. Harkányi üdülő­vel cserélhető. Érdek­lődni: Máté Viktor, Ka­posvár, Kossuth L. u. 44._______________________ Háromszobás családi ház eladó. Érdeklődni: egész nap, Kaposvár, Virág u. 94. sz. Alsóbélatelepen, Vörös Hadsereg útja 8. sz. 125 négyszögöl telken, kétszintes, nagyméretű, minden igényt kielégí­tő, 3 szoba nappalis nyaraló eladó. Állomás: víz 3 perc. Érdeklődni: minden hétvégén a helyszínen. Lánycsók, II. Lajos u. 1. számú, 4 szobás, kom­fortos családi ház, nagy kerttel, gazdasá­gi épületekkel eladó. Irányár: 750 ezer Ft. Irodaház 500 m2 alap­­területű kiadó vállalat­nak.­ Tünde jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Szigetvár, Megye u. 23. számú családi ház be­költözhetően eladó. Ér­deklődni: Radován tér II. 1/3. Telefon: 592. Eladó 500 G-öl szőlő, présházzal és felszere­léssel. Pécstől 15 km­­re, Bodán. Érdeklődni: du. 5 órától a 23-958-as telefonon.___________ Pécs, Bálics út 77. szá­mú ház eladó. 396 G­ öl szőlő, gyümölcsös. Gar­zont beszámítok. Ér­deklődni a helyszínen, 36-os végállomás. Eladnám vagy elcserél­ném 3 szoba, fürdőszo­ba, kertes házamat, garázssal, 2 szoba, für­dőszoba, kertes házért. Érdeklődni: Apaffy út 23. szombat, vasárnap 14—18 óráig.__________ Garázst vásárolnék a Szabadság utca és kb. 1 km-es körzetén belül. Telefon: 21­ 616.________ Belvárosi­­ szoba, össz­komfortos, saját ház­rész eladó. Zsinkó Ist­ván u. 6._______________ Eladó Pécstől 20 km-re Peterden 1400 m2 terü­let, kétszobás ház, gaz­dasági épületek, kert. Érdeklődni: Peterd, Fő út 17.___________________ Szigetváron, központ­ban nagy családi ház eladó, vagy pécsi la­kásra, házra cserélhe­tő. Érdeklődni: 24-015 telefonon.______________ 548 G-os szőlő, gyü­mölcsös eladó. Út mel­lett, áram van. Teljesen új felszereléssel. Érdek­lődni: 24-015 telefonon. Pécsszabolcsi hegyen, 350 G-os szőlő, gyümöl­csös, lakható épülettel, felszereléssel eladó. Érdeklődni: Pécs, Jókai u. 51. I. e. 7. Eladó Major u. 8. sz. alatt lévő régi, felújí­tásra szoruló nagy csa­ládi ház. Kisipari te­vékenységre is alkal­mas. Nagy telekkel. Építkezés lehetséges. Háromszobás, komfor­tos gázfűtéses, régibé­rű vagy kétszobás össz­komfortos, belvárosi, tanácsi bérlakás szük­séges. Érdeklődni: egész nap helyben. 35 m2-es, tehermentes OTP-lakást cserélek simán 3 szobás taná­csira. Telefon: 13-297. „Enyezd utca" jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe.__________________ Tanácsi lakást cserél­nénk felújításra szoru­ló kertes, családi ház­ra. Válaszokat „Cse­re + részlet” jeligére a Sallai utcai hirde­tőbe kérjük. Eladnám vagy elcserél­­ném új építésű, Pécs, belterületű 120 m2-es, 10 helységből álló, komfortos házrészem. „Minden érdekel" jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. Pécshez közeli, vagy külterületi házat kere­sek. Felújításra szoru­ló vagy félkész is le­het. Cserébe háromszo­bás, első emeleti taná­csi lakást + 340 G-os zártkertet + készpénzt adhatok. „Téglaépület" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._______________ Vasasi elágazásnál, Murom-dűlőben, kis szőlő, házzal eladó. Lő­rinczék._________________ Mohács, Gólya u. 12. számú kisméretű, ker­tes családi ház, olcsón eladó. Érdeklődni a helyszínen naponta 18 óra után._______________ Mohácsi szőlőhegyen, szentkúti szurdok, be­tonút mellett, 250 G*öl gyümölcsös, pincével, fölé építési lehetőség­gel eladó. Mohács, Rózsa u. 23. Telefon: 10­ 044.__________________ Elcserélném 2 szobás, I. emeleti, parkettás, nagy erkélyes, kazinc* baraikai tanácsi laká­somat, pécsi vagy kom­lói ugyanilyenre. Ér­deklődni lehet: Komló, Pécsi út 45. Sóváriné vagy 81-744 telefonon. Eladó igényesnek He­­lesfán, villaszerű lakás beköltözhetően — vil­lany, víz van. 910 G-os minőségi szőlő, présház, hordókkal, fel­szereléssel. Cím: He­­lesfa, 25. vagy 59. a hegyen. Eladó Kispostavölgyben 111. sz. alatt, 58 m2-es épület. 450 G-os rész­ben szőlő, konyhakert­tel és felszereléssel. Érdeklődni: Czinéék­nél. Eladnám vagy 1V2 szo­bás tanácsi lakásra cserélném, lothárdi 1500 m2-en lévő, állat­tartásra is alkalmas, 3 szoba konyhás háza­mat. Érdeklődni: Pécs, Hegyalja u. 5. Másfélszobás (63 m2) üres lakás, a Műsza­ki Főiskola közelében hosszabb időre kiadó közületnek is. „Szep­tember" jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Panorámás hétvégi ház 310 G-os telekkel, fe­hérhegyi buszmegálló­tól öt percre, családi okok miatt, sürgősen eladó. Érdeklődni: 18 óra után. Alajos u. 15., vagy a 12-958 telefo­non. Építési telek eladó Mo­hács déli részén. Ér­deklődni lehet: Mo­hács, Vágóhíd u. 21. Pécs, Kovács A. u. 7. fszt. 2._________________ Balatonmárián 600 G-os zártkert, gyümölcsössel olcsón eladó. Érdeklőd­ni: Pécs, Lengyel Gyu­la u. 6/B. II. 7.________ Pogány­ tó mellett 280 G-os zártkert eladó. Érdeklődni 29­ 784 tele­fonon. Elcserélnénk: Kertváros, Sarolta utcai I. emele­ti, 3 szobás, összkom­fortos, tanácsi laká­sunkat 2 szobás, össz­komfortos tanácsi lakás­ra 2. emeletig. Vála­szokat: „Sarolta" jeli­gére a Sallai utcai hir­detőbe. Eladnám Újpesttől 8 km-re lévő fóti szoba, konyhás házrészemet, vagy esetleg pécsi ha­sonlóra cserélném. Min­den megoldás érdekel. „Gyermekváros" jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe. 200­5-ös szőlő, zárt­kert, Pellérd—Aranyos­­gadány között eladó. Érdeklődni: Pécs, Veres Péter u. 26. III. 12. Rőder. 16 óra után. Különbejáratú bútoro­zott albérleti szoba ki­adó egyedülállónak. Cím: Némethné, Építők u. 12/A. III. em. 9. Elcserélném mánfai la­kásom, két szoba mel­lékhelyiséggel, kert, gazdálkodási lehetőség­gel pécsi lakásra. „Minden megoldás ér­dekel" jeligére a Sal­­lai utcai hirdetőbe. Elcserélném uránvárosi, tanácsi, téglaépületben felújított, első emeleti 39 m2 központi fűtéses, erkélyes, másfeles la­kásomat, kertvárosi el­ső vagy második eme­leti másfelesre. Tele­fon: 28-479._____________ Belvárosi összkomfor­tos, gázfűtéses, gará­zsos házrész eladó, vagy 2—3 szobás la­kásra cserélem. „OTP-t átvállalok" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Bogádon eladó 3 szo­bás családi ház nagy gyümölcsössel. Érdek­lődni lehet mindennap Bogád, 48-as u. 1. sz. Vasasi szőlőhegyen, 130 G-os zártkert + faház (pince, padlás) eladó. Érdeklődni 41-849-es telefonon egész nap. Elcserélném téglaépü­letben másfélszobás, gázfűtéses, II. emeleti, 40 m2-es, déli fekvésű uránvárosi, zöldövezet­ben­ lakásomat, hason­ló lakásra I. emeletig. Telefon: délelőtt 16-164. Elcserélném 2 szobás, debreceni, tanácsi la­kásomat, hasonló pé­csire. Csak lakótelepi­re. „1985—86" jeligére a Sallai utcai hirdető­be.______________________ 360 G-os szőlő présház­zal, felszereléssel el­adó. „Fizetés két rész­letben" jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Hajdú Gyula u. 3 szo­bás összkomfortos, szö­vetkezeti lakásomat el­cserélném 1V2 szobásra, vagy 450 ezer -s­ OTP eladó. Érdeklődni az esti órákban 41-915 te­lefonon. Telek eladó a Bálicsi út és a Sziklás-dűlő közötti területen. Ér­deklődni lehet: a 29-774-es telefonon es­te 7 óra után. Eladó a Bálicsi út 61. szám alatt 3 db üdülő­telek 270 G-os és 1 db 330 G-os házhely, melyen 2 család ré­szére építési lehetőség van. 36-os buszmegálló­ban. 3 szobás, komfortos sellyei családi házat és egy 2 szobás dunai há­zat cserélnek pécsi házért. „Éva" jeligére a Sallai utcai hirdető­be.______________________ 2 szobás, kiskertes csa­ládi ház, fizetési köny­­nyítéssel eladó vagy tanácsi 2 szobás, össz­komfortos lakásra cse­rélhető értékkülönbö­zettel. Mihály u. 23. Harkányban, főútvonal mellett ikerházrész, gazdálkodásra alkal­mas nagy földterülettel eladó! Érdeklődni: Mo­hács, Dárda u. 1. 10­985.____________________ Elcserélném I1/2. szobás, főállású házfelügyelői lakásomat, főbérleti IV2 szobásra. Pécs, Hajdú Gy. u. 52. 1/2. Elcserélném Szigeti vá­rosrészben lévő 3 szo­bás összkomfortos, ta­nácsi lakásom, 2 szo­bás tanácsira. „Kert­város" jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Kétszobás, összkomfor­tos, tanácsi lakást cse­rélnénk másfél szobás, összkomfortos tanácsira. Érdeklődni: vasárnap egész nap, Pécs, Vár­­konyi u. 3. IX. 28. Elcserélném Uránváros központjában lévő 3 szobás, összkomfortos, külön bejáratú, taná­csi lakásom, külön be­járatú, 47 m2-es, össz­komfortos tanácsi más­felesre. Szliven és Szá­lai A. környékére előny­ben, II. emelet. Érdek­lődni: 20-506-os tele­fonon. ADÁS VÉTEL Jó állapotban lévő, öt­venes nagy Simson el­adó. Érdeklődni lehet: minden nap Szebény, Felszabadulás út 5. AKCIÓ! Háziasszonyok figyelmébe! BEFŐTTES ÜVEGEKRE MENETES MŰANYAGTETŐ, a Vásárcsarnokban, 1,50 Ft-ért kapható. Roland Juno 106 szin­tetizátor és dobgép el­­adó! Telefon: 29-053. Eladó Skoda mikrobusz új motorral, 87-ig mű­szakizott, egy db 10 000-es Gergely tip. keltetőgép. 234 négy­szögöles saroktelek épí­tési anyaggal -s tég­la és terméskő, borpin­cével. Cím: Rick Pál 7634 Pécs III., Darázs­dűlő 8, 5 db első vemhes koca eladó. Kisdér, Petőfi u. 50.____________________ CZ rendszámú Trabant lejárt műszakival eladó. Cím: Pécs, Éva u. 13., Sisma. HORDÓVASAR 20— 500 l-ig tölgyfa boroshordók 100 l es 1980,- Ft 150 l-es 2580,— Ft 200 l-es 3180,— Ft Pécs, Úttörő u. 30. Rácváros. Telefon: 14-184. Csak szeptemberben! Pianinót vennék rész­letre vagy bérelnék, „hosszabb időre" a Hunyadi úti hirdetőbe. VHS képmagnót ven­nék elfogadható áron. Pécs, Málomi út 2. 8 éves Ladámat videó­ra cserélném. „VHS" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 6 éves kanca szamár eladó. Pécs, Patacs, Fő u. 45.

Next