Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-01 / 179. szám
I Világ proletárjai, egyesüljetek Dunántúli napló XLIII. évfolyam, 179. szám 1986. július 1., kedd Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki Semmelweis-ünnepségek Egyenletesen fejlődött Baranya egészségügyi ellátása Tegnap délelőtt a Megyei Tanácson rendezték meg a Baranya megyei egészségügyi dolgozók Semmelweis-ünnepségét. Dr. Sebők Tünde, az egészségügyi osztály személyzeti vezetője köszöntötte a vendégeket, majd ünnepi műsor következett. Sólyom Katalin előadásában Szabó Magda Köszöntők című írását hallottuk, Szabóné Faragó Ágnes verscsokrát Boross Judit, a Pécsi Nemzeti Színház művésze zenésítette meg és adta elő. Dr. Kóbor József osztályvezető ünnepi beszédében elmondta: Baranya megye egészségügyi ellátása az utóbbi évtizedben egyenletesen fejlődött. Az országos átlagnál alacsonyabb az egy körzeti orvosra jutó lakossági létszám, jelentős a fejlődés az üzemegészségügyi ellátásban. A legdinamikusabban azonban a járóbeteg szakellátás színvonala fejlődött. Az anya, gyermek- és nővédelem tern is sokat javult a helyzet. A korszerű terhesgondozás megszervezésével jelentősen csökkent a csecsemőhalálozás. A Semmelweis-ünnepség alkalmából kitüntetések átadására került sor. A budapesti központi ünnepségen vette át Kiváló Orvos kitüntetését dr. Schmidt József dunaszekcsői körzeti orvos és dr. Csaba Imre egyetemi tanár, a POTE Szülészeti Klinikájának vezetője. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta Fábián Dénesné, egyetemi főnővér. Budapesten vette át a Kiváló Munkáért kitüntetést Dolgos Béláné, a Pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények pénzgazdálkodási osztályvezetője. A megyei ünnepségen Horváth Lajos, a Baranya Megyei Tanács elnöke az egészségügyi miniszter nevében nyújtott át Kiváló Munkáért kitüntetéseket és Miniszteri Dicséreteket. Kiváló Munkáért kitüntetést kaptak: Bányai Lajos, a Megyei Kórház főigazgatóhelyettese, Deli Viktor, a Megyei Kórház gépkocsivezetője, dr. Sélley Elek, a KÖJÁL osztályvezető főorvosa, dr. Muha Cecília, KEI Pécs, szakrendelésvezető főorvos, dr. Straka Anna, EEI osztályvezető, dr. Kis Huba Komló, belgyógyász adjunktus, dr. Pereszlényi László Mohács, osztályvezető, főorvos, dr. Könyves Zoltán Mohács, vezető főorvos, Nőbel Józsefné, a Megyei Kórház takarítónője, Kovács Károlyné, a Megyei Kórház szakácsa, Romhányi Lászlóné, az EEI intézeti gondnoka, dr. Hutás Zsuzsanna, EEI szakfőorvos, dr. Visegrády Lajos, a Siklósi Kórház Rt. röntgenosztály adjunktusának posztumusz kitüntetését özvegye vette át. Miniszteri Dicséret kitüntetésben részesültek: Simon Zsuzsanna, Megyei Kórház sebészet, vezető műtősasszisztens, Ocskó Lajosné, a Megyei Kórház takarítónője dr. Hegedűs János, a MÉV üzemegészségügyi szolgálatának üzemorvosa, Mecseki Péterné, a Tüdőgyógyintézet ápolónője, dr. Jobban Zsuzsanna, a Megyei Gyermekkórház adjunktusa, dr. György Anna, a Harkányi Fürdőkórház alorvosa, Nagymegyeriné dr. Megyeri Mária, Baranya Megyei KÖJÁL, Novák Julianna, B. M. Tanács Gyógyszertári Központ, Matuz Lászlóné, Komló Egyesített Szociális Intézetének mosónője, Piski Jánosné Siklós, bölcsődei gondozónő, Schindlné Menyhárt Éva, Mohács, osztályvezető ápolónő, Pallós Lajos, a Mohácsi Kórház ideg-elme osztály ápolója, Vincze Antalné, a Mohácsi Kórház szülésznője, Blum Jánosné, a Mohácsi Kórház adminisztrátora, dr. Peti Piroska, a Szigetvári Kórház adjunktusa, dr. Papp Endre, kétújfalusi körzeti orvos, dr. Kisvári András, a Pécsi Szociális Foglalkoztató igazgatója, Bende Mária, a Nevelési Központ gyermekápolónője, dr. Kiss Zoltán, pécsi körzeti orvos, Rohr Mihályné városi vezető védőnő, Pauskáné Németh Edit, a mohácsi Egyesített Szociális Intézmények igazgatóhelyettese, Javasi Mihály, élelmezésegészségügyi ellenőr, Mohács, Papp Julianna, a mohácsi Szociális Otthon gondozója, Czingellyi Imréné, Szociális Otthon, Helesfa, Bozsér Lajosné Boly, Egészségügyi Gyermekotthon, Végh Gáborné Siklós-Gyűdi Szociális Intézmény, dr. Papp Béla siklósi körzeti orvos, Kovács István siklósi kórház gépkocsivezetője. Megyei Főorvosi Dicséretet hatvanan vehettek át. * A POTE és az Egyesített Egészségügyi Intézmények az egyetem aulájában közösen rendezték a Semmelweis-ünnepséget, amelyet dr. Harsányi László rektorhelyettes nyitott meg. Dr. Czeglédi József főorvos ünnepi beszédét, a JPTE Tanárképző Kar hallgatóinak műsora követte, utána a POTE dolgozói részére dr. Harsányi László kitüntetéseket adott át. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Bánovics Györgyné főműtősnő, II. számú Sebészeti Klinika, Büki József vízvezetékszerelő központi épület, Kutnyánszki Alajosné segédápolónő, Füll-Orr-Gégeklinika, Milotta József élelmezési üzemvezető, dr. Nádor Györgyita(Folytatás a 2. oldalon) Horváth Lajos kitüntetést ad át Magyar-szovjet műszakitudományos ülésszak — A Magyar—Szovjet Gazdasági és Műszaki-tudományos Együttműködési Kormányközi Bizottság hétfőn, Moszkvában, a KGST székházában megkezdte 35. ülésszakát. Az ülésszakon részt vevő tárgyalóküldöttségeket Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese és Alekszej Antonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a bizottság két társelnöke vezeti. A magyar küldöttség tagja Kapolyi László ipari miniszter. A ülésszak munkájában részt vesznek a központi irányító szervek vezető munkatársai, szovjet nagyvállalatok vezetői. Az ülésszak központi feladata, konkrét intézkedések kidolgozása az ez év júniusi budapesti legfelső szintű megbeszéléseken megfogalmazott célkitűzések megvalósítására. Tárgyalások Makaóról Pekingben hétfőn megkezdődött a Makaó jövőjéről szóló kínai-portugál tárgyalások első fordulója. A kétnaposra tervezett fordulón a kínai kormányt Csou Nan külügyminiszter-helyettes, a portugált pedig Ruy Barbosa Medina, az ország ENSZ- nagykövete képviseli. Megfigyelők zökkenőmentes tárgyalásokra számítanak. Idézik a kínai küldöttségvezetőt, aki kijelentette: nagyon jók a kapcsolatok Kína és Portugália között, s bízik benne, hogy a tárgyalásokon, amelyek harmonikusnak és simának ígérkeznek, megoldják Makao „történelemből visszamaradt" problémáját. A tárgyaláson nem ellenfelek, hanem partnerek vesznek részt, és az nyilván hasznos lesz mindkét fél számára. A tartalomból: Kiútkeresés az építőiparban (3. oldal) Értelmiségi fórum (5. oldal) Legyen több barack Baranyában (3. oldal) Új kempinget adtak át tegnap Magyarhertelenden. (Tudósítás az 5. oldalon). Proksza László felvétele Folytatódott a LEMP kongresszusa Mihail Gorbacsov felszólalása A lengyel kormányfő vázolta a társadalmi-gazdaságpolitikai célkitűzéseket Hétfőn Varsóban a Lengyel Egyesült Munkáspárt X. kongresszusának második napján folytatódott a vita a Központi Bizottság vasárnap elhangzott beszámolójáról. A délelőtti órákban kilenc küldött szólalt fel. Ezután került sor a nap legnagyobb érdeklődéssel várt eseményére, Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárának felszólalására. A szovjet pártküldöttség vezetője az SZKP KB nevében szívből üdvözölte a lengyel kommunisták tanácskozását, az egész baráti lengyel népet. A LEMP X. kongresszusára az ország történelmének felelősségteljes szakaszában került sor. Ez a tanácskozás összegzi egy olyan periódusnak a tapasztalatait, amelyet az éles eszmei-politikai összetűzések, a helyzet normalizálásáért folytatott nehéz harc, a kibontakozás perspektíváinak feltárása jellemzett — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. „A történtek osztálytartalma közel sem volt mindig és mindenki számára nyilvánvaló. De ez nem változtat a lényegen. Végső soron magáért a szocializmus létezéséért folyt a harc Lengyelországban. A szocialista Lengyelország kiállta a próbát - ez a legfontosabb eredmény, amellyel a küldöttek erre a kongreszszusra érkeztek, s amihez ma teljes joggal gratulálhatunk önöknek" — mondta az SZKP KB főtitkára. „Lengyelország és a Szovjetunió - a két legnagyobb európai szocialista állam — szoros együttműködése, szövetsége elengedhetetlen feltétele országaink sikeres fejlődésének, Európa stabilitásának és békéjének” — mondta. A továbbiakban Mihail Gorbacsov részletesen elemezte azt a válságot, amely a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején megrázta az egész lengyel társadalmat. Rámutatott, hogy ez a válság ugyanakkor nem csak a belső ellentmondásokat tükrözte, hanem magában foglalta a két rendszer mai harcának minden bonyolultságát, kiélezett formában vetette fel mindazokat a problémákat, amelyekkel a szocializmus fejlődésének mostani nagyon összetett, döntő szakaszában szembe kerül. ,,A lengyelországi válság tanulságai éppen ezért nem csak a lengyel kommunisták számára fontosak" — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. „A leglényegesebb tapasztalat az, hogy a lengyel események — minden bonyolultságuk és sokrétűségük ellenére — világosan bebizonyították: a szocializmus mély gyökereket vert, országaink dolgozói életüket nem a szocializmuson kívül képzelik el. Ez pedig azt jelenti, hogy a szocializmusban elért előrehaladás visszafordíthatatlan" — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. Ugyancsak beigazolódott, hogy a szocializmus ma már nemzetközi valóság, mint olyan államok szövetsége, amelyeket szoros politikai, gazdasági, kulturális és védelmi érdekek fűznek össze. A szocialista rendszert kívülről ért támadások, azok a törekvések, hogy ezt vagy azt az országot kiszakítsák a szocialista közösségből, azt jelentik, hogy nem csak a nép akaratára, hanem a háború után kialakult egész rendezésre törnek, végső soron a békét fenyegetik — állapította meg az SZKP KB főtitkára. Az események azt is megmutatták, hogy csak a munkásosztály lehet a szocialista építés fő mozgató ereje és csak a munkásosztály pártja tudja megszervezni és az új társadalom létrehozására irányítani a néptömegek energiáját. A lengyel válság nem a munkásosztály tiltakozása volt a szocializmus ellen. A válság mindenekelőtt a szocializmus gyakorlatban való elferdítésével szembeni elégedetlenség volt. A szocialista Lengyelország belső és külső ellenségei saját céljaikra tudták kihasználni ezt az elégedetlenséget. „Végezetül az elmúlt időszak tapasztalata ismét határozottan bizonyította, hogy milyen veszélyesek a hibák, a szocializmus politikai rendszerének alapjait jelentő elvektől való szubjektív elhajlások, a párt- és az állami élet normáinak megsértése, a szociális-gazdasági politikában elkövetett számítási tévedések” — mondta az SZKP KB főtitkára. A szocialista forradalom tág teret nyit a társadalom mindenoldalú haladásának. De ez a haladás távolról sem következik be automatikusan, nem lehet a termelési viszonyok és a termelő erők kérdését egyszer s mindenkorra elintézettnek tekinteni. A tér(Folytatás a 2. oldalon)