Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-02 / 1. szám
Elkészültek az olimpiai arany-, ezüst- és bronzérmek a 24. Szöuli olimpiai játékokra (Telefotó: AP—MTI—KS—DN) Németh Károly ünnepi beszéde Kedves Hallgatóim! Honfitársaim ! 1988. első napján őszinte tisztelettel köszöntöm valamennyiüket. A párt és az állami vezető testületek jókívánságait tolmácsolva boldog, békés, eredményes új esztendőt kívánok önöknek és népünk minden barátjának. Boldog új évet kívánva, testvéri érzésekkel köszöntöm a határainkon túli magyarokat is; a környező államokban élőket csakúgy, mint azokat, akiket sorsuk messzi távolokba, a világ különböző tájaira vezetett. Esztendő, veszendő. Így mondták a régi öregek. És közben arra gondoltak, hogy gyorsan szalad az idő. De mondogatták azt is, hogy messzi az esztendő, ami az előző bölcsesség fordítottját jelentette. Azt, hogy egy év hosszú idő. Előre nézve észszerűen kell hát beosztanunk mindazt, amink van. Az új év első napján egyszerre érezhetjük mindkét szólásmondás igazát. Munka közben úgy tűnik, mintha gyorsabban haladna az idő. Az elmúlt esztendőben volt tennivaló, feladat bőven. Népünk munkájának eredményeként emelkedett a nemzeti jövedelem; az ipari, mezőgazdasági vállalatok, szövetkezetek egy része növelte teljesítményeit, javította gazdálkodását. Viszszatekintve az elmúlt évre, nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg: a munkának, a küzdelemnek volt értelme és eredménye. Az új év kezdetén előre is kell tekintenünk. Az 1988-as esztendő számunkra többet jelent, mint az évek megszokott változását. Felgyülemlett gondjaink megoldásának, megméretésünknek fontos időszaka előtt állunk. Azok a célok, amely a párt Központi Bizottságának a múlt évi, júliusi állásfoglalásán alapulnak, és a kormánynak, az Országgyűlés által jóváhagyott munkaprogramjában, valamint az idei népgazdasági tervben öltenek testet, az eddigiektől eltérő igényeket, nagyobb követelményeket támasztanak valamenynyiünkkel szemben. Emelkedett a minőség mércéje, és ez fokozott összpontosítást, egyéni és közös erőfeszítést, újfajta gondolkodást, cselekvő magatartást követel. Jobb, hatékonyabb munkával juthatunk túl a jelenlegi nehézségeken. Van közösen vállalható programunk, amelynek valóra váltásával sikeresen folytathatjuk a szocialista Magyarország építését megteremti ott mik az ismert és feszítő szociális gondok megoldásának anyagi feltételeit, eredményesen szolgálhatjuk népünk anyagi és szellemi gyarapodását. Feladataink széles körű vitában, az egymással is ütköző vélemények nyomán formálódnak nemzeti programmá. Közös, egybehangzó álláspontunk, amely programunknak is fontos része —, hogy a gazdasági reform továbbvitelének, a szocialista demokrácia kiteljesítésének, a politikai intézményrendszer fejlesztésének útján haladjunk. Olyan szocialista reformtörekvések ezek, amelyeknek megvalósításában bízvást támaszkodhatunk népünk nagy többségére. Építhetünk a Szovjetunióban és más szocialista országokban végbemenő társadalmi-gazdasági megújulás tapasztalataira és a korszerűbb együttműködésben rejlő lehetőségekre. Programunk valóra váltására, munkára hívjuk minden honfitársunkat, akinek szívügye szocialista hazánk jelene és jövője. Tisztelt Hallgatóim! Az évezrednél is hosszabb idő, amióta népünk itt, a Kárpát-medencében él, gyakran próbára tette a magyarságot és a vele azonos sorsot vállaló nemzetiségieket. Sokszor kijutott nekünk a harcból, a küzdelemből, a helytállásból — olykor a puszta létünkért. Nagy történelmi leckék tanulsága: ha egy nép nem adja meg magát és képes a tapasztalatokból okulni, ha tehetségét, szorgalommal ötvözi, erőit egyesíti, akkor otthonteremtő, országépítő munkája meghozza a maga gyümölcsét. A nemzet teremtő akaratát, életerejét tanúsítja az a tény is, hogy hazánk a szocialista országok nagy családjához, a társadalmi haladás élvonalába tartozik. Igaz, hogy új világunk építésében lassabban haladunk, mint korábban gondoltuk, de nincs okunk kishitűségre, ha a megtett útra gondolunk. Jó alapokra építkezhetünk, hiszen a fájdalmas hibák és tévedések ellenére a magyar nép az elmúlt évtizedekben történelmileg is maradandót alkotott. Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, ha képesek vagyunk reálisan megítélni a mögöttünk sorakozó évtizedek tapasztalatait, és az eredményeket a lehetőségekhez, nem pedig a vágyainkhoz mérjük, ha az élet új kérdéseire helyes válaszokat adunk, akkor a célok vállalásában és az értük teendő erőfeszítésekben is kialakul a társadalmi összefogás. Napjainkban ennek próbaköve a ki(Folytatás a 2. oldalon) Szexualitás és örömszerzés Részvénytársaság lett a KONSUM Életképek: Vadon Magyarország az európai középmezőnyben Világ proletárjai, egyesüljetek! XLV. évfolyam, 1. szám 1988. január 2., szombat Karneváli hangulat Pécsett Ami az utcákon maradt: öt- köbméter hulladék és üvegcserép Nehéz éjszakájuk volt a pécsi Széchenyi téri galamboknak: a mindenki karácsonyfája körül összesereglett tömeg már jóval éjfél előtt elkezdett ünnepelni, zenéltek, énekeltek, ordibáltak, fújták a hosszú és rövid papírtrombitákat, petárdák durrogtak . . . Persze ezek a békés állatok nem tudni mire vélni a dolgot, csapatostul röpködtek egyik párkányról a másikra. A szilveszteri vigasságban akkor enyhült kissé a zsivaly, amikor a téren — a hagyományoknak megfelelően, éjfél előtt néhány perccel a Magyar Autóklub Baranya Megyei Szervezetének vezetői köszöntötték (Folytatás a 2. oldalon) a közlekedési rendőröket. A megye autósainak képviseletében Litványi Tibor, a baranyai szervezet elnöke és Lakatos György elnökhelyettes ajándékkosarat adott át Perencz János törzsőrmesternek és Markulia Zoltán szakaszvezetőnek, megköszönve azt a segítséget, amit a közlekedési rendőrök nyújtanak az autósoknak. A boldog új év mellett azt kívánták, hogy minél kevesebbszer kerüljön elő kéményseprő kívánt szerencsét a vendégeknek a Nádor étteremben. Kádár János látogatása a Műcsarnokban Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára csütörtökön a Műcsarnokba látogatott, és megtekintette a Művészet és forradalom című kiállítást. Kíséretében volt Radics Katalin, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. Az MSZMP főtitkárát Náray Katalin igazgató és Havas Valéria igazgatóhelyettes fogadta és kísérte a műcsarnoki tárlaton, amelyet a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából rendezett Szovjet Kultúra Napjai keretében nyitottak meg. A tárlatlátogatást követően Kádár János és vendéglátói kötetlen véleménycserét folytattak a kiállításról, a művészeti életről, a Műcsarnok munkájáról, terveiről. A beszélgetésen jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki ülésén állást foglalt a központi államigazgatási szervekhez tartozó háttérintézmények átfogó felülvizsgálatáról, szervezeti korszerűsítéséről. A felülvizsgálat célja a munka hatékonyabbá tétele, a költségvetési támogatások mérséklése, a működési költségek csökkentése. A Minisztertanács kijelölte az ezzel kapcsolatos feladatokat. A kormány tárgyalt saját, valamint bizottságai és a KNEB 1988. első félévi munkatervéről. A Fővárosi Tanács elnöke tájékoztatta a kormányt arról, hogy Budapesten 1987-ben ezerrel több lakás készült el, mint ami a tervben szerepelt, s a lakások 99 százalékára már ki is adták a lakhatási engedélyt. Pillanatképek a pécsi szilveszterről. — Vidám forgatag a Széchenyi téren, dési rendőröket. — Koccintás éjfélkor. Autóklub vezetői köszöntötték a közieké- Kóródi Gábor felvételei