Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)
1988-02-01 / 31. szám
#■ Két apa — egy színész (5. oldal) Építési telkek Pécsett (3. oldal) Új játékosok a PMSC női csapatában (7. oldal) (8. oldal) Világ proletárjai, egyesüljetek Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja A Camel filozófiáj Új szín a termelési palettán Épül a tésztagyár Mentesített, kanadai Shaver a bári baromfiüzemben Jó évet zárt tavaly a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát bári baromfiüzeme, mint azt dr. Bangó László üzemvezető elmondotta. Mit is jelent ez? Közel 4,5 millió Shaver-starcross tojóhibrid naposcsibét forgalmaztak, ebből 2,6 millió belföldön kelt el, a többit két közel-keleti országba exportálták, Irakba és a Jemeni NDK- ba. A szülőpár naposcsibe fronton is akadt 128 000 darabos exportjuk Csehszlovákiának, a többit saját telepeiken nevelték tovább. Előnevelt mércékből több mint félmilliót a hazai piac vett föl, 216 000-et pedig exportáltak. A húságazat közel 10 millió naposcsibét bocsájtott ki, s jóirányú volt a kisárutermelők integrációja: 1,8 millió broilert adtak a háztáji magántermelők. Az idén több fejlesztést szeretnének végrehajtani, s ezek között talán a legizgalmasabb az úgynevezett mikoplazmamentesítési program beindítása. A program első ütemeként rövidesen elkészül Székelyszabarban egy nagyszülő-karanténtelep, ahova Kanadából származó, import Shaver nagyszülőpár naposcsibék kerülnek. Ezzel szorosan összefügg a program második lépcsője: egy karantén-szülőpár keltető. Ez Bárban, egy használaton kívül helyezett épületben kap otthont, megfelelő átalakításrekonstrukció nyomán. A keltető fontos láncszem lesz abban, hogy a nagyszülőpároktól származó tenyésztojások nyomán a naposcsibék mentesülnek a mikoplazmától és a lymphoid leukózistól. Miért jó ez? Biztos az eddigieknél jobb kelési százalék és a technológia garantálja a végtermék naposcsibék megbízható, jó egészségi állapotát, s ezen keresztül gazdaságosabb tojástermelés érhető el. S ha már a tojásokról esett szó, mondjuk el: a baromfiüzem új vállalkozásba kezd. A már említett keltetőépület másik szárnyában egy tésztaüzemet hoznak tető alá, ahol egy műszakban tíz embert foglalkoztatnak majd. E 3,2 milliós tésztaüzemi beruházás - melyet az idén augusztusban fognak befejezni - évi 100 tonna házitésztát ad. Mint azt dr. Bangó László említette, ezzel új színt hozva a kombinát termelési palettáján. K. F. Magyar szabadalom Magyar szabadalmat is felhasználhatnak Kalifornia államban a földrengés sújtotta épületek statikai helyreállítására. A szabadalmazott eljárást Urbán István építésmérnök dolgozta ki és felajánlotta a magyarállamnak, azzal, hogy azt küldjék meg esetleges hasznosításra olyan országoknak, ahol gyakoriak a földrengések. A szabadalmi eljárást Házi Vencel, hazánk washingtoni nagykövete az állam fővárosában, Sacramentóban nyújtotta át George Deukmejian kormányzónak. Új nyelv Új nyelvet talált ki egy odesszai mérnök, összesen kétszáz tőszóval, csupa olyannal, amelyik egyetlen nemzetközi nyelvben sem szerepel. A tízezer szavas új nyelv az „aliundi" elnevezést kapta. A kétszáz tőszó variációiból áll. Szavai rövidek, általában legfeljebb öt-, illetve hatbetűsek. Az altundi szerkezete megfelel a nemzetközi kommunikációban használatos rendszereknek, és ezekben is jól hasznosítható; a számítógépes nyelv és a nemzeti nyelvek között kiválóan lehet alkalmazni afféle köztes nyelvnek, mert minden nyelvtani kategóriára megfelelő készlettel bír. Gyermekparadicsom a lettyen Tavasz a télben Tettye, vasárnap délelőtt, 10 óra után. Vakítóan tűz a Nap — ablakon át szinte melegít —, de csípős szél fúj. A tv és a fűtött szobák rabságából kiszabadult szülők érkeznek a gyerekeikkel, nagyszülők az unokáikkal. Ki gyalogosan, akár babakocsit tolva, ki autóval, ki busszal. A kedvenc Tommy és Jerry után ebédig csábító a friss levegő és a sok játék. Fél tizenegyre már annyian vannak a Tettye játszóterén, mint igazi nyári vasárnap délelőtt. Január utolsó napja. Bár hivatalosan tél van, ám a természet nem lapozgatja a naptárt. A fű között kis virág (talán: pipitér?) nyílik, egy kislány ibolyát talál, egy bokor bontogatja a sárga virágát (talán aranyeső?). A telet valójában csak a szökőkút védőruházata igazolja. Anyja és lánya a Nap felé fordítja arcát. Kék melegítős férfi a sétány félreeső részén egyik fekvőtámaszt végzi a másik után. Apa pórázon vezeti vizsláját, körülötte száguldozik két kisgyerek, az egyikük kérleli az apját: „Menjünk fel a sziklafalra!" Közben befut a 33-as busz, s a leszállók máris indulnak az alsó játszótérre. A Tettye varázsa megunhatatlan. A sziklafalról gyönyörű a kilátás a városra. Bal kéz felől mint magányos sziklasziget napfürdőzik a Havihegy. Az idő tiszta, még a Ivévkertvárosi betonrengetegen túl is jól látni a házakat. A lépcsőkön óvatosan lefelé tartva egy kislány katicabogarat talál, s mint ritka kincset babusgatja a tenyerén. (Folytatás a 2. oldalon) Képünkön Danyi, a pécsi egyetemisták játékos-edzője lő ziccerből gólt a nagyatádi kapuba. Mindez azonban nem volt elég a győzelemhez. A DN Kupa vasárnapi eredményei a 8. oldalon találhatók. Fotó: Laufer László A Hold „betakarta" az M 45-öt 18 évenként Fiastyúkfedés Közismert tény a Nap- és Holdfogyatkozás, de a „Fiastyúk-fogyatkozás” mint kifejezés is meghökkentő. Az M 45 halmazt, népi nevén a Fiastyúkot, amely 7 csillagból áll —■,18 évenként rövid időre teljesen eltakarja a Hold az emberi szem és a távcsövek elől is. Január 27-én este fél nyolc és fél tíz között pécsi amatőr diákcsillagászok a Planetáriumból azt fürkészték egy amerikai tükrös távcsővel, hogy a most épp félhold a pécsi égbolt déli részén nyugatnak haladva hogy is „nyelte el” a mögötte sok-sok fényév távolságra lévő hét apró csillagot. A tetőzés fél kilenckor következett be, akkor történt meg a teljes fogyatkozás. Mindezt a távcsőbe erősített fényképezőkkel fotózták is. Az Apáczai Nevelési Központ csillagászati klubjának lelkes tagjai, így többek között Gyimesi Lajos, Halmi Gábor, Hoffmann János és Patacsi Zsolt lélegzetvisszafojtva dolgoztak, hisz életükben először láttak ilyen égi jelenséget. Munkájukat a 36 éves Keszthelyi Sándor klubvezető irányította. Az eseményre készültek, mert az értesítést Mizser Attilától, a Csillagászati Kutató Intézet tudományos munkatársától kapták, hogy mely napon is következik be az újabb „Fiastyúk-eltűnés”, amit bonyolult számításokkal előre pontosítottak a pesti csillagászok. Szerdán Mizser Attila, a pécsi klub szakmai támogatója is távcsövezett, fotózott, de a piszkéstetői obszervatóriumból. Cs. J.