Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)
1988-03-01 / 60. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLV. évfolyam, 60. szám 1988. március 1., kedd óra: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja »«* * A tartalomból: \ -ZK . A SZOT elnökségének állásfoglalása (2. oldal) Ki nyerta totón? (5. oldal) Kollégiumok középfokon (5. oldal) Újabb 150 ágyas intézmény az időseknek Gorbacsov Jugoszláviába látogat Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a jugoszláv államelnökség és a JKSZ Központi Bizottságának meghívására március közepén hivatalos baráti látogatást tesz Jugoszláviában — közölték hétfőn Belgrádban .Huszonhármak bécsi konzultációja A Varsói Szerződés és a NATO huszonhárom tagállamának képviselői hétfőn Bécsben ismét megbeszélést tartottak, amelyen folytatták az európai hagyományos fegyverzet és fegyveres erők csökkentéséről tartandó tárgyalások mandátumának kidolgozását. Várkonyi Péter hétfői programja Indiában A hivatalos indiai látogatáson tartózkodó Várkonyi Péter külügyminisztert hétfőn Új-Delhiben fogadta Ramaszvami Venkataraman köztársasági elnök és Sankar Dajal Sarma alelnök. Az udvariassági látogatáson jelen volt Oláh József, Magyarország új-delhi nagykövete is. A magyar diplomácia vezetőjének hétfői programja koszorúzással kezdődött az indiai történelem kiemelkedő személyisége, Mahatma Gandhi hamvasztási emlékhelyénél. Utána megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. Várkonyi Péter először négyszemközt találkozott Natvar Szingh külügyi államminiszterrel, majd szakértők jelenlétében folytatták megbeszélésüket. A tárgyalások egyik témakörét a kétoldalú kapcsolatok képezték: a két ország viszonyát vitás politikai ügyek nem terhelik, a figyelem tehát az együttműködésnek kölcsönös érdekeltségen nyugvó bővítésére irányult. Egyetértés volt abban, hogy biztosítani kell a magas szintű személyi politikai érintkezések folyamatosságát. Mindkét fél hangsúlyozott fontosságot tulajdonított a gazdasági-kereskedelmi együttműködés" elmélyítésének, megelégedéssel állapítva meg,hogy tavaly a magyar—indiai árucsereforgalom értéke átlépte a százmillió dolláros szintet. Az érintett nemzetközi és regionális témák sorában szó volt az általános biztonsági kérdésekről, a kelet—nyugati viszonyrendszerről, az afganisztáni és a kambodzsai rendezéssel összefüggő fejleményekről. Közösen osztott vélemény volt, hogy a regionális válsággócokat - amelyek megoldásában India aktív szerepet vállal - tárgyalások útján kell (Folytatás a 2. oldalon) Növekvő tőkés export Exportra készült táskák a szövetkezetgyártócsarnokában Fotó: Cseh László Gyors ütemben halad a pécsi szociális otthon építése Az építők már bent dolgoznak és azt ígérik, hogy az első félév végére befejezik a munkát. Gyors ütemben halad a pécsi integrált szociális intézmények, közismertebb nevén a Malomvölgyi úti szociális otthon második ütemének építése, amely újabb 150 ágyas intézményt jelent majd a városnak. Elkészültét nagyon sokan várják, hisz jelenleg több mint háromszáz szociális otthoni igényről tud a városi tanács. A nagyszabású építkezés első ütemét 1986-ban fejezték be. Akkor épült fel az első háromszintes épület, amelybe tetve elkészült a második épületegység lakóit is ellátó konyha. Az újabb 150 ágyas, szintén háromszintes épület alapozását 1986-ban kezdte a közelmúltban a Somogy megyeivel egyesült Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalat. A tetőszerkezet kivételével elkészültek a külső munkák, jelenleg az épületben dolgoznak az asztalosok, vízvezeték, a villanyszerelők és a burkolók. Az épület mélyföldszintjén lesz a mozgáskorlátozottak speciális foglalkoztatója. A tervek szerint ide szeretnék venni — kortól függetlenül — mindazokat, akik tolókocsihoz kötöttek, de képesek rá és szeretnék is munkával tölteni a napjaikat. Az ő helyzetüket figyelembe véve a mélyföldszinti részen minden úgy készül, hogy tolókocsiból elérhető, nyitható legyen. A szociális otthon vezetői, a budapesti, Marcibányi téri mozgáskorlátozottak intézetében szerzett tapasztalataikat adták tovább az építőknek. A földszinten, kétágyas szobákban lesznek a beköltözők. Az emeleten helyezik el a gyengélkedőket, vagy a hosszabb betegségből lábadozókat. A nyolcvanmillió forintos költségben — a városi tanács egészségügyi osztályán kapott információ szerint — benne van a berendezés költsége - hétmillió forint - is. Ennek a hétmillió forintnak a biztosítása egy ideig kétséges volt. Ez a nyitásban éreztetheti majd a hatását. Ezután tudják meg két, s hogy a gyártók mikorra vállalják a szállítást, az bizonytalan, így hiába készül el az épület az első félév végére, a berendezés legjobb esetben a második félévre maraad, és az év végén vagy a jövő év elején fogadhat újabb lakókat a Malomvölgyi úti Szociális Otthon. T. É. Idén már hatezer köbméteres hőlégballont is készítenek a indított textilüzemében. Az ezerhatszáz, négyezer, illetve hatezer szovjet piacra kerülnek. Közép-Európa egyetlen hőlégballon Képünkön: kipróbálják az újonnan elkészült ballont. Bányászati Aknamélyítő Vállalat mecseki körzetének tavaly beköbméteres hőlégballonok a belföldin kívül osztrák, lengyel, gyártó üzemében sportejtőernyőket és munkaruhákat is varrnak. Cseh László felvétele Mérlegzáró küldöttgyűlés a kesztyűs szövetkezetnél Szükség van profilbővítésre — A nehézségek ellenére is 1987 az egyik legsikeresebb évünknek számít — mondta Stettner Jenő, a pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet elnöke a tegnapi mérlegzáró küldöttgyűlésen, amelynek a KISZÖV-székház adott helyet. - A tőkésexportjunk értékben nyolcvannyolcmillió forintra nőtt, tizenötmillióval haladva meg az 1986-os teljesítést. Az összes értékesítésünk százhetvenmillió forint. A kihelyezett tőkénk harminchatmillió. A nyereségünk hatvannyolcmillió forint. Az átlagkereset növekedése 15,6 százalékos, s nyereségrészesedésként valamivel több mint kétheti bért tudunk fizetni dolgozóinknak. Hogy mit értett a szövetkezet elnöke nehézségek alatt, az a több lábon álló kesztyű-, bőrdíszmű-, cipőfelsőrészkészítő - szövetkezetnél mind a három főprofilt érintően a következő: a bőrdiszmógyártást nemcsak a szovjet piaci kontingens szűkülése, hanem az importkorlátozás is akadályozta, azaz az olasz szerelékek beérkezése tavaly nehézkes volt. A cipőfelsőrésznél munkaellátottsági zavarok támadtak, a nyugatnémet bérmunka akadozott. A kesztyűből csökkent a síkesztyűigény, e termék helyett ideiglenesen táskát varrtak a fonyódi üzem dolgozói. A négytelephelyes - pécsi, mohácsi, szederkényi, fonyódi - szövetkezet termékei több mint kilencven százalékban külföldre kerülnek. A szocialista exportot problémássá teszi, hogy miközben árban és volumenben egy évre előre elkötelezi magát a szövetkezet, addig alapanyagárban, támogatásban sokféle kedvezőtlen változás bekövetkezhet a tárgyévben. A kesztyűgyártásban Fonyódon várnak javulást, Pécs és Mohács többlettermelést hozott. Bőrdíszműben a termelés szervezettségén kívánnak javítani, főként a pécsi egységben. A cipő felsőrészben az okozott gondot, hogy az NSZK-beli partner szovjet piaci kapcsolatai visszaestek, a nagyobb sorozatok helyett kisebb megrendeléseket teljesített a pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet. — A bérklubtagságunkat eltagadták — tájékoztatott a küldöttközgyűlést követően Stettner Jenő elnök. - Ez azt jelenti, hogy a tőkés exportot tizenhárom százalékkal kell növelnünk, ez pedig a bérmunkát figyelembe véve nem kis feladatot jelent. A tőkés export az össztermelésünk közel fele. Három lábon álló szövetkezetünk továbbra is keresi a megújulási lehetőséget, azaz a profilbővítés feltett szándékunk. L. Cs. K.