Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-01 / 151. szám
w ••«Mg |#I y wouijwtwiv i Duna itrnt Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! napi, XLV. évfolyam, 151. szájj, 1988. június 1., szerda Ara: 1,80 Ft Országosan is a legkiválóbbak között Váncsa Jenő miniszter (balra) átnyújtja Kiss Józsefnek a Kiváló Vállalat címet tanúsító oklevelet Kiváló a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát 1954 óta 42 alkalommal részesült valamilyen kitüntetésben a Bólyi MezőgazdaságiKombinát, illetve jogelődje: 7-szer volt Élüzem, 11-szer nyerte el a SZOT vándorzászlaját, megkapta az MSZMP és a KISZ vándorzászlaját; a tizennegyedik Kiváló Vállalat elismerést pedig tegnap délután, a sziebertpusztai Harsona szálló udvarán megtartott ünepségen vehette át Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmiszeripari minisztertől Kiss József, a kombinát vállalati tanácsának elnöke, vezérigazgató-helyettes. Az ünnepség a sátorhelyi táncosok, aBólyi Medosz-énekkar és Sólyom Katalin színművész műsorával kezdődött, a Himnuszt is a kórus intonálta. Tóth József, a kombinát szakszervezeti bizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket, a megye és a térség párt-, állami, szakszervezeti és társadalmi szervezeteinek képvisellőit, köztük dr. Dányi Pált, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkárát, Krémerné Michelisz Terézt, az Elnöki Tanács tagját, országgyűlési képviselőt és dr. Bereczky Andrást, a MEDOSZ főtitkárát. Váncsa Jenő miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta: a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát nemcsak Baranyában, de országosan is a legkiválóbbak közé tartozik: kiemelkedő növény, termesztésével, hatalmas hozamaival az egész magyar mezőgazdaság számára példamuta(Folytatás az 5. oldalon) Gazdaságpolitikai KB-titkárok tanácskozása A KGST-tagországok kommunista és munkáspártjai központi bizottságainak gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó titkárai - korábbi megállapodások alapján - június 1- jén és 2-án Budapesten tartják soron következő tanácskozásukat. Kedden hazánkba érkeztek az értekezleten részt vevő KB-titkárok vezette küldöttségek. A Bolgár Kommunista Párt delegációját Crisa Filipov, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Csehszlovákia Kommunista Pártjáét Jozef Lenárt, a Központi Bizottság Elnökségének tagja, a KözpontiBizottság titkára, a Kubai Kommunista Pártét Lionel Soto Prieto, a Központi Bizottság titkára, a Lengyel Egyesült Munkáspártét Marian Wozniak, a KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a Mongol Népi Forradalmi Pártét Demcsigin Molomdzsamc, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, a Német Szocialista Egységpártét Günter Mittag, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, a Román Kommunista Pártét Ion Radu, a KB Politikai Végrehajtó Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára, a Szovjetunió Kommunista Pártját Nyikolaj Szljunykov, a KB Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, a Vietnami Kommunista Pártét Vu Canh, a Központi Bizottság titkára vezeti. A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttségének" Németh Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára a vezetője. A tanácskozás munkájában részt vesznek a tagországok állandó KGST-képviselői, valamint Vjacseszlav Szicsov, a KGST titkára. I Grósz Károly megbeszélése Nyikolaj Szljunykovval Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, a Minisztertanács elnöke kedden a KB székházában fogadta Nyikolaj Szljunykovot, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, aki a KGST- tagországok testvérpártjai gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó KB-titkárainak tanácskozására érkezett hazánkba. Nyikolaj Szljunykov átadta Mihail Gorbacsov szívélyes üdvözletét. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára sok sikert kívánt a pártértekezlet állásfoglalásának végrehajtásához, az MSZMP tevékenységének megújításához, a társadalmi változásokban betöltött szerepének erősítéséhez. Grósz Károly az MSZMP Központi Bizottságának nevében köszönetet mondott az SZKP vezetésének, a szovjet tömegtájékoztatási szerveknek azért a figyelemért, amely a Szovjetunióban belpolitikai életünk e fontos eseményét övezte. A megbeszélésen hangsúlyozták, hogy az MSZMP és az SZKP a magyarszovjet kapcsolatok eddigi eredményeire támaszkodva intenzív tapasztalatcserére, a gazdasági együttműködés korszerűsítésére, a magyar és a szovjet nép érintkezésének bővítésére törekszik. Kölcsönösen aláhúzták: nagy jelentőséget tulajdonítanak Grósz Károly szovjetunióbeli látogatásának, amelyre várhatóan a közeljövőben kerül sor. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A tartalomból: (5. oldal) Szolgáltatások Siklóson (5. oldal) Zsolnai-program: igen, vagy nem (3. oldal) Változások a vasúti menetrendben A csúcstalálkozó Harmadik napja Séta a Vörös téren Gorbacsov és Reagan eszmecseréje a gazdasági kapcsolatokról - Az amerikai elnök a szovjet értelmiség képviselőivel találkozott - Dokumentumokat írtak alá a két ország képviselői Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan előző két megbeszélésén 171 percet tárgyalt egymással, a vasárnapi négyszemközti találkozó 71 percig tartott, míg a hétfői tárgyalás - amelyen a tárgyalóküldöttségek tagjai is részt vettek - csaknem 100 percig. A kedd délelőtti találkozó után Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Ronald Reagan amerikai elnök sétát tett a Kreml területén és a Vörös téren. A kimerítő tárgyalást követő kikapcsolódást az amerikai elnök indítványozta, a szovjet főtitkár pedig készségesen vállalta az alkalmi idegenvezető szerepét. A séta a Kreml csodálatos templomainál kezdődött, majd a Kreml nagyórája alatti kapun a két államférfi kisétált a Vörös térre, amelyet ebből az alkalomból nem zártak le, így az elnöknek lehetősége nyílt arra, hogy közelebbről is ismeretséget kössön a moszkvaiakkal, akik melegen üdvözölték őt. Az amerikai államfő és a Vörös téren tartózkodó emberek közöttkötetlen beszélgetés (Folytatás a 2. oldalon) A moszkvaiKremlben, az kedden délelőtt, moszkvai idő SZKP KB főtitkárának a szovjet szerint 10 órakor Mihail Górkormány épületében lévő dél-bacsov és Ronald Reagan holgozószobájában kezdődött meg madik találkozója. A szovjet-amerikai csúcstalálkozó harmadik napján, május 31-én Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Ronald Reagan amerikai elnök megbeszélésük után sétát tesznek a moszkvai Vöröstéren. (MTI TELEFOTÓ) A szalántai termelőszövetkezet eszterágpusztai varrodája 28 helybeli lánynak, asszonynak ad munkalehetőséget. A komlói Carbonnak dolgoznak bérmunkában. Jelenleg 11 ezer divatos, női blézert varrnak szovjet exportra. Fotó: Proksza László