Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)
1988-12-01 / 334. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLV. évfolyam, 334. szám 1988. december 1., csütörtök Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja A szociálpolitika új feladatai Partnerkapcsolat mindazokkal, akik segíteni akarnak Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Legutóbb másfél évvel ezelőtt tárgyalta a Baranya Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a szociálpolitika kérdéseit, de több esztendőre viszszatekintve is igaz: nem volt olyan év, hogy a szociálpolitika ne szerepelt volna valamilyen megyei testület előtt. A gyakoriságot azok a gadasági, társadalmi változások indokolják, amelyek tovább nehezítették az egyes társadalmi csoportok életkörülményeit. A testület tegnap délelőtti ülésén „A szociálpolitika új feladatai" címmel került az előterjesztés a végrehajtó bizottság tagjai elé, de mint az anyagból, a kérdésekből és a véleményekből kitűnt, nem ezt vitathatták meg. A téma napirendre tűzését korábban ugyanis annak feltételezésével javasolták, hogy erre az időre már bizonyára kialakult koncepciója lesz a Szociális és Egészségügyi Minisztériumnak, amellyel összhangban a megyei teendőket is meg tudják határozni. Dr. Szegedi Tamásoknak, a SZEM szociálpolitikai főosztálya vezetőjének hozzászólása szerint a szociálpolitikai csomagterv első változata az év végére készül el. Ezt valóban csak első változatnak tekintik több okból. Egyrészt azért, mert jövőre sok fórumon akarják véleményeztetni, másrészt azért, mert 1989-ben is egy sor olyan változás várható, amelyre a szociálpolitikának reagálnia kell. A megyei tanács egészségügyi osztálya — mint előterjesztő — pedig arról adhatott csak számot, ami hozzá tartozik, vagyis a felnőttvédelmi szociális gondoskodásról. Amiről viszont dr. Pados Éva megyei főorvoshelyettes beszámolt, azzal egyetértettek a vb tagjai, hozzátéve, hogy kétségtelenül tapasztalható a megyében a jó irányú mozgás. Különösen a területi ellátásban érzékelhető a fejlődés. A gondozási központok hálózatának kiépítése, új klubok nyitása, a családi férőhelyek szervezése egyben azt is jelzi, hogy a helyi tanácsok jó partnerek ebben a tevékenységben. A véleményt nyilvánítók — dr Bognár Zoltán, dr. Diófási Lajos, dr. Cseh Sándor, dr. Jazbinsek Beáta, dr. Jerszi István, Krasznai Antal, Piti Zoltán, Takács Gyula - nagyon sokoldalú megközelítés alapján egyetértettek abban, hogy a szociálpolitikával szemben nagymértékben megnövekedtek az igények. Ezeknek részben gazdasági, demográfiai, részben egyéb okai vannak. A szervezett állami gondoskodás formái eddig sem tudták ezeket az igényeket teljes mértékben kielégíteni és a jövőben további gondokkal kell számolni. A szociális ellátások összege eleve alacsony, reálértékük csökken, sokan megalázónak érzik az ilyen támogatás kérését, s az automatizmusok nem fedezik a fogyasztói áremelkedéseket. Az eddig is megélhetési gondokkal küzdő rétegek mellé újabbak lépnek: a munkanélküliek, az alacsony bérből több gyermeket nevelők. Az automatizmussal összefüggésben hangzott el tegnap az a hír, miszerint 1989-re szólóan felfüggesztik a nyugdíjak százalékos emelését. Helyette - a kormány és a SZOT megállapodásának megfelelően — egységes, egyösszegű emelés lesz. Januárban 360, májusban pedig további 100 forinttal emelik a nyugdíjakat. A megyei tanácsi testület — melynek munkáját Horváth Lajos tanácselnök vezette — mindezek ismeretében széles körű, sok feladatot megfogalmazó határozati javaslatot fogadott el. Közülük egyet emelünk ki: ösztönözni, segíteni kell mindazon önszervező egyesületek létrejöttét, és a velük való közös munkát — ideértve az együttműködési készségüket kifejező egyházakat is -, amelyek segíteni akarnak és tudnak a nehéz helyzetben lévő embereken. T. É. A Xavér utcai szociális otthonban Grósz Károly finn gazdasági szakértőket fogadott Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára szerdán finn gazdasági szakértői csoportot fogadott. A delegációt Pertti Sorsa, a finn pénzügyminisztérium főigazgatója vezeti. A szakértők Grósz Károly és Mauno Koivisto köztársasági elnök legutóbbi megbeszélésein létrejött megállapodás nyomán látogattak hazánkba. Tárgyalásaik célja, hogy ismertessék a finn gazdaságpolitika tapasztalatait, tanulmányozzák a magyar gazdaság helyzetét és gazdaságpolitikai törekvéseit. A találkozón jelen volt Arto Mansala, a Finn Köztársaság magyarországi nagykövete. Grósz Károly fogadta Tom Lantost Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára szerdán a Központi Bizottság székházában fogadta Tom Lantost, az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa képviselőháza külügyi bizottságának magyar származású tagját. Németh Miklós -Gustáv Wabro találkozó Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke szerdán a Parlamentben fogadta Gustáv Wabrót, az NSZK Baden-Württenberg tartományának államtitkárát, aki a Művelődési Minisztérium meghívására tartózkodik Magyarországon. Síkosak az utak, sok balesetet okoz a figyelmetlen vezetés. A balesetek során sérült gépkocsik Pécsett, a 6-os úton, a Shellkútnál és Árpád-tetőnél. (Tudósítás az 5. oldalon.) Laufer László felvételei Osztrák idegenforgalmi decsüli Bécs meg tudja változtatni az ön felét Tájékoztató a Palatínus Szállóban a dél-dunántúli utazási irodáknak Amióta a magyarok a világútlevél birtokában szabadon röpködhetnek, Ausztria rákapcsolt az idegenforgalmi hírverésre, a tartományok, a városok és az üzletek csábítóbbnál csábítóbb ajánlatokkal látnak el bennünket, hogy nem kell messzire, csak a szomszédba mennünk, s minden álmunk beteljesül. Ezen offenzíva jegyében került sor tegnap a pécsi Palatínus Szállóban Ausztria és Bécs bemutatójára, melynek célja a választékában gazdag osztrák idegenforgalmi lehetőségek megmutatása volt. A találkozón Szijjártó Györgyi, az Osztrák Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselője, és Cornelia Weinrichter, a Bécsi Idegenforgalmi Szövetség munkatársa adott videofilmek és prospektusok segítségével tájékoztatást a dél-dunántúli megyékből összesereglett utazási irodák képviselőinek.• Ausztria most mindenekelőtt téli üdülésre és sportolásra hívja a külföldieket. Az ajánlat így szól: zamatos hegyi levegő és csend, a hegyek magasak, a tavak vize tiszta, az ellátás kiváló, a konyha főztje ízletes, a bor és a sör élvezhető, a közlekedés és az úthálózat gond nélküli, a szállodák és a vendégfogadók, no meg a magánszállások szobái minden kritikus követelménynek megfelelnek. Itt a vendéglátók barátságosak, ide a vendég nem utolsósorban azért jön, mert tudja, itt a pénzéért a megfelelőt jutányosan kapja. A Bécsi Idegenforgalmi Szövetség 1988 89-es téli reklámja —, rendkívül átfogó kulturális és társadalmi események kínálatát nyújtva — így szól: Bécs meg tudja változtatni az ön felét. A rendezvények közül kiemelkedik az éppen tegnap, a bécsi Szépművészeti Múzeumban nyílt kiállítás. Prága az 1600-as években — II. Rudolf udvarának művészete és kultúrája. Négyszáz mesterművet, festményeket, szobrokat, grafikákat, az akkori időszak jelentős mestereinek munkáit — melyeket Rudolf gyűjtött - mutatják be. Az Európai Farsang keretében a nagy bálok sorozata lesz ezúttal is Bécsben, szívesen látják a külföldieket is a jövő évben, január 13-án, a városházán, a virágbálon, vagy a Bécsi Philharmonikusok bálján, továbbá február 2-án a világhírű Operabálon, majd másnap a Császári maszkabálban, a Hofburgban. Az újévben is a Hofburgban, a hagyományos Császári bállal táncolnak át. Aki egy-egy bál előtt fel kívánja frissíteni keringőtudományát, a bécsi tánciskoláik bármelyikében leckét vehet. A tegnapi tájékoztatón megtudtuk még, a bécsieket kissé meglepte és felkészületlenül érte a november hetedike táján tapasztalt magyar bevásárlóroham, amikor is az osztrák fogyasztók — legalábbis aznapra — banán nélkül maradtak. A városi tanács most stratégiát dolgoz ki, hogy a magyar turistáknak több tájékoztatást, jobb eligazodást adjon a bécsi vásárlási és közlekedési lehetőségekről. Miklósvári Zoltán Bécsi látkép