Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-89. szám)

1989-03-01 / 60. szám

/Hég proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli d­aploÉM Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Március 7-re összehívták a központi Bizottságot •Mit akar z MSZMP? ;bbb téma a Politikai Bi­ottság ülésén l<­nkatársunk telefonjelentése) van akcióprogramra van ■ vége a pártnak, amely­­­an szembenéz a múlttal, I­ ilja a jelent — ami­ko­­r sem könnyű — és bizonyít­­hogy az MSZMP minden idésben megegyezésre kész­­ képes. Többek között ez fo­­k­mazódott meg tegnap a Etikai Bizottság ülésén, s­őt a rövid távú akciótervet, *ly a következő kongresszu­­s szól — és bizonyos elvek­­en még azon is túlmutat­­ amába kell önteni. Gondola­it illetően három szóval jel­­­lmezhető: szabadság, igazsá­­osság és szolidaritás. Továb­­b,­­ mint azt Kimmel Emil­­ é vivőhelyettes a sajtó képvi­selnek elmondta, néhány ol­­y­ ° n a közérthetőség ked­­v ezt tömörítve megfogalma­zva kerülő nyilatkozat az 9es* nemzethez szól. . A program megvitatása és slsö formába öntése a Köz­­°nti Bizottság feladata, és így melegében megtehessék, március 7-re összehívták az esét. A Mit akar az MSZMP? Munkacímmel jellemezhető regramnyilatkozatban — de­­majd Berecz János terjeszt ' ülése elé­­ az alábbi 'Adózatok kerülnek megfogal­­azásra. A párt vállalja a magyar progressziót, az azo­­osulást a magyar reformesz­­mékkel- A munkásmozgalom öt szárnyának, a szociálde­­­mok­ráciának és a reformkom­­í.?n.i fióknak szellemiségét is ta­lalja. Bizonyára meg fo­­olytatás a 2. oldalon) Az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának ülése Az MSZMP Baranya me­gyei végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén elsőként meg­vitatta a gazdasági szabá­lyozórendszer változásainak a gazdálkodásra, a gazdasági magatartásra gyakorolt ha­tásairól szóló tájékoztató je­lentést, melynek előadója Szűcs István, a Magyar Gazdasági Kamara Dél-du­nántúli Bizottságának elnöke terjesztett elő. Ezt követően jóváhagyta a testület a me­gyei tanácsi munka tapasz­talatairól és megújításának feladatairól szóló ez év ja­nuár 19-én elfogadott me­gyei pártbizottsági állásfog­lalás végrehajtásának intéz­kedési tervét. A testület ezután aktuális politikai kérdéseket vitatott meg. Dr. Dányi Pál első tit­kár a Központi Bizottság 1989. február 20-21-i ülésén k­i­a­l­a­k­ított á­l­lásf­og­la­lá­sábó­l adódó megyei feladatokra tett javaslatokat. A végre­hajtó bizottság állásfoglalá­sa alapján a megyei párt­bizottság legközelebbi ülését március 9-re hívják össze. Elfogadták a napirendre vo­natkozó előterjesztéseket is. Végezetül megvitatták a párt központi szervei által hozott határozatokból, illetve állás­foglalásokból adódó­ megyei feladatokra vonatkozó követ­keztetéseket. „Kettes számú kelet-európai delegáció” A hazánkban tartózkodó Európa Parlament küldöttsége február 28-án az országgyűlési bizott­ságok tagjaival találkozott a Parlament gobelintermében (jobb oldalon a vendégek). MTI-telefotó Budapesten tárgyal az Európai Parlament küldöttsége Budapesten folytat tárgyalá­sokat az Európai Parlament küldöttsége, Paul Staes belga politikus vezetésével. A kül­döttség kedden találkozott Sta­­dinger Istvánnal, az Ország­­gyűlés elnökével. Az Európai Közösségek tör­vényhozásán belül szerveződött képviselőcsoport hivatalos el­nevezése „Kettes számú Kelet­európai Delegáció”, s az a feladata, hogy a magyar és a bolgár parlamenttel tartsa a kapcsolatot. Ennek a delegá­ciónak az egyik alelnöke Habsburg Ottó, aki kedden délután érkezett Budapestre, és csatlakozott a küldöttséghez. A nyugat-európai vendégek kedden délelőtt az Országház vadásztermében először három (Folytatás a 2. oldalon) js milliárd jen h MNB újabb kötvény­­kibocsátása Japánban • ^ Magyar Nemzeti ®an, úgynevezett szamura,­fe^nőt bocsát ‘ki Japán^ itatták az MTI-t a Ma­­­ T Nemzeti Bankban. „S^asen befejeződtek « S**?ít6 tárgyalások. * W lé­­rtóan a jövő hónap ...°. j .; megkezdik a 35­2 *WM. 10 éves lejáratu ¡^­kötvény ^ Qséf a tokiói értékpe'P­ZP' )rm ^ Magyar Nemzeti >«rekszT h ° gY ° Z Íré’ éh^a­ány átalakítása 'kef a Q következő években& a kötvénykibocsata bo <^SLT 2*a~ o banki kölcsönök­­"?T* szamuráj-kötvények ese­­n a lejárat tíz esztendő, mit a kereskedelmi bankok 06171 ..fZ'vesen folyósítanak két­­évnél hosszabb fu­­?,mi .°.re' ^ kötvényeknek má­ 1 e onye, hogy kamatozásuk li? lényegesen ponto­­­san tervezhető a visszafl­­vóltozó kötel<ezettség, mint a kamatozású hiteleknél. Japánban az MNB eddig 0^Y,.S2arT’Urál-kötvényt bocsá­­,a kl' a^lyek egyenként 20 tok T 'ard jen értékűek vol-NSZK-aCiném6'l6tt 0 ban'k ° Z ... . es Svájcban bocsa­‘i A tartalomból: Feljelentették a körzeti orvost­(3. oldal) Futballbotrány Cseh­szlovákiában (8. oldal) PK födém, EH feszített gerenda Az EH-típusú feszített gerenda vázszerkezete készül a gyártó­­csarnokban Fotó: Laufer László Megfelelni a gazdasági kihívásnak Mától drágább 9 százalékkal a PK födémpanel, az AD át­hidaló gerenda, az E és az EH jelű feszített födémgerenda és 6 százalékkal az EB 60/19-es födémbéléstest. Felhasználói oldalról nincs mit hozzáfűzni. És mit szól hozzá a gyártó? A Beton- és Vasbetonipari Művek (BVM) dunaújvárosi gyára hird-komlói gyáregységének vezetője Dub­­rovszky Gábor kommentárja: „Ez az áremelés is csak rész­ben enyhíti a gondjainkat, de teljes mértékben még így sem fedezi az egyéb költségek emelkedését.” A költség- és áremelkedési lavina tehát ismét „begyűrű­zött”. A BVM komlói és hirdi gyár­telepe az elmúlt évben még a dunaújvárosi gyár egységeként külön-külön működött és vesz­teséggel zárta 1988-at. A hir­­dieknél a krónikus munkaerő­gond, a komlóiaknál viszont az 1987-es stabil piac 50-60 szá­zalékának elvesztése jelentet­te a legjellemzőbb érvágást, ám egyaránt sújtotta mindket­tőt sok minden. A beruházások visszafogása, a növekvő költ­ségtömegek, a progresszív adó­zás hátrányait képtelenek vol­tak ellensúlyozni. Ehhez még a termékárindexük leszorítása is kivédhetetlenül hozzájárult: az elmúlt év negyedik negyedének árszintje is csak megközelít­hette az 1987-est, pedig az el­múlt évben a már fent emlí­tett tényezők miatt is jelentő­sen drágábban tudtak csak gyártani. De hagyjuk a múltat. A je­len és a jövő a lényeg. A komlói gyártelep a hirdivel (Folytatás az 5. oldalon) Izraeli légitámadás Romba dőlt a DFLP főhadiszállása Palesztin állások ellen inté­zett támadást kedden az iz­raeli légierő. A Suf-hegység­­ben, Bejrúttól délkeletre vég­rehajtott bombázás során két ellenálló meghalt, 23 gyerek és két tanár megsérült. A hat izraeli bombázó által végrehaj­tott akcióra a palesztin, drúz és síita milíciák a hegységben lévő harci állásaikból válaszol­tak. Jeruzsálemben az izraeli hadsereg egyik szóvivője kö­zölte, hogy a légitámadás rom­ba döntötte a Demokratikus Front Palesztina Felszabadítá­sáért (DFLP) elnevezésű szer­vezet főhadiszállását. A DFLP Bejrútban kiadott közleménye hangsúlyozza: a támadás meg­erősíti, hogy az izraeli terro­rizmus nem szünetel. A februári tavaszban... Laufer László felvételei

Next