Dunántúli Napló, 1989. augusztus (46. évfolyam, 210-240. szám)

1989-08-01 / 210. szám

Dunántúli n­apló POLITIKAI IUAPILAP XLVI. évfolyam, 210. szám 1989. augusztus 1., kedd Arct: 4,30 Ft A tartalomból: SZEXKLUB, VAGY MÉGSEM? (3. oldal) KÉNYSZER­­MEGOLDÁS PÉCSVÁRADON (5. oldal) Előkészületek az augusztus 20-i tűzijátékra A fűzfői Nitrokémia Iparté­pek szakemberei, miután B­a­laton fölött megtartották a próbát, Budapesten meg­­ítdték az augusztus 20-i tű­játék előkészületeit. Idén sorrendben 25. albo­mmal rendezik meg a tűzi­­tékokat. Újdonság lesz, hogy mozsarakat pontonokra sze­lik, és sok műanyag kom­­it alkalmaznak, amelyek k­­­isebb füstöt bocsátanak ki ágasabbra röppennek, és ebb látványt nyújtanak. Az augusztus 20-án este 21 álkor kezdődő félórás rubi­umi tűzijáték látványos szín­úíjait, pirotechnikai elemek kotta képeit ezúttal is a ha­tmányos vízesés zárja Szovjet csapatkivonások Menetrend szerint halad a szovjet csapatok kivonása a szö­vetséges országokból — közölte hétfőn Moszkvában Bronyiszláv Omelicsev vezérezredes. A szovjet fegyveres erők vezérkari első helyettes vezérkari főnöke a TASZSZ tudósí­tósának nyilatkozott. Elmondta, hogy augusztus elsejéig közel 21 ezer katonát von­tak­­ki Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország, és az NDK területéről. Ezzel egyidőben kivontak 3100 harckocsit, 383 tü­zérségi fegyvert, valamint 81 repülőgépet.­­ A csapatkivonásról hozott egyoldalú döntés a Szovjetunió jóakaratát bizonyítja, és elősegíti a nemzetközi feszültség eny­hítését — mutatott rá Omelicsev. (Folytatás a 2. oldalon) lanul a baranyai telefonhelyzet­ iklóson az új crossbar központot a szerelők már működés közben ellenőrzik Fotó: Kóródi Gábor Új központ épül Pécsett Az év végére elkészül Ligetvár teljes automatizálása Csapnivaló Magyarországon telefonhelyzet — ez nem új­­onság. Éppen ezért kétes­üszkeséggel írom le, hogy azanya megye a legjobban l­átott az országban, Pécs edig a megyeszékhelyeik so­rban a negyedik helyet fog­­alja el. Az 1988. december 1-i állapot szerint a bara­­yai központokban 42 300 te­­tronnak van a helye, ebből 5 700-at kapcsoltak be a rvhívási rendszerbe. Ebből 4 600-at kötöttek be, ami 82 sázalékos telítettséget jelent, számok nem mutatnak rossz elyzetet. A tények viszont mások: Baranyában 16 500-an várnak telefonra, közülük 9000-en Pécsről. A valóságos várakozók sora azonban en­nél lényegesen hosszabb le­het, mert vannak, akik olyan reménytelennek látják kérésük teljesítését, hogy eleve be sem adják igényüket. Tölösi Péter, a Pécsi Posta­igazgatóság távközlési igaz­gatóhelyettese Mohács váro­sát hozta föl jellemző példa­ként. Ott ugyanis ezres kapa­citású telefonközpont volt, ahová 991 állomás tartozott. A majd' 25 000-res lakosú vá­rosnak tehát 9 hely maradt, ide viszont műszaki okok mi­att nem kötöttek újabb állo­másokat, így aztán a kérel­mezők 10—1­0­ éves várakozása is hiábavalónak bizonyult, egé­szen ez év július 13-ig. Ekkor fejeződött be ugyanis a mo­hácsi telefonközpont ezres nagyságú bővítése. A mintegy 650 előfizetőt szeptember 30-ig kapcsolják be. A prob­léma csupán ott van, hogy a központ crossbar, de - egyelőre - mégsem távhívá­­sos rendszerű. Október 15-ig még jegyeztetni kell, azután vehető igénybe a Mohács- Pécs közötti vezeték nélküli összeköttetés. A mohácsi fej­lesztés egyébként önerős volt a jelentkezők 18 000 forintot „dobtak be”. A mohácsi kör­zetszám 711-es, a helyi hívó­(Folytatás a 2. oldalon) Miniszter­helyettesi kinevezések A Minisztertanács augusz­tus 1-jei hatállyal Doros Bélát közlekedési, hírköz­lési és építésügyi minisz­terhelyettessé, Farkas Ist­vánt pénzügyminiszter-he­lyettessé, Kálnoki Kis Sán­dort közlekedési, hírközlé­si és építésügyi miniszter­­helyettessé kinevezte. Az újonnan kinevezet­tek Medgyessy Péter mi­niszterelnök-helyettes előtt hivatali esküt tettek. Szovjet­amerikai konzultáció Afganisztán­­ról Az afganisztáni kérdés­ről kezdtek konzultációt hétfőn Stockholmban ame­rikai és szovjet szakértők. Az Egyesült Államok kül­döttségét John Kelly, a kö­zel-keleti és dél-ázsiai ügyekért felelős külügymi­niszter-helyettes vezeti, a szovjet delegáció élén pe­dig Nyikolaj Ivanovics Ko­­zirjov különleges felada­tokkal megbízott rendkí­vüli nagykövet áll. Stockholmi tisztviselők azt közölték, hogy a tár­gyalások napirendjén csak az afganisztáni helyzettel összefüggő kérdések sze­repelnek. Jim Borup, a stockholmi amerikai nagy­­követség szóvivője azon­ban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a tér­séggel kapcsolatos más problémákat is előterjesz­tenek. A megyei átlag: 5,4-5,5 tonna hektáronként Szalam­án a Hunyadi Mgtsz földjeit már az őszi vetésre kés­zzítik elő Fotó: Kóródi Gábor Learatták a búzát A kombájnosok helytállása ismét példamutató volt A munkacsúcs idején egymást segítették a nagyüzemek Június 29-e, Péter-Pál nap­ja óta egy bő hónap telt el. Ennyi időre volt szükség, hogy Baranya megye mezőgazdasá­gi nagyüzemeiben befejeződ­jön a búza betakarítása. Ter­mészetesen volt, ahol már jú­lius közepén hírt adhattak a nyári nagy munka végéről, a gazdálkodók többsége azon­ban a hónap második felében kezdhette kiszámolni a végső eredményt, a hektáronkénti termésátlagot.­­ A megyei átlag mind a tavalyi igen szép terméstől, mind a tenyészidőszakban be­csült eredményektől jelentősen, mintegy 10 százalékkal elma­rad - összegezte a megyei tanácsra befutott adatokat dr. Halmai Endre, a mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tály helyettes vezetője.­­ Ám az idei 5,4-5,5 tonnás hektá­ronkénti átlaggal mégsem kell (Folytatás a 2. oldalon) Nemzetközi értekezlet Magyarország és Lengyelország megsegítésére Kedden Brüsszelben 24 nyu­gati ország szakértői ülnek össze, hogy egynapos értekez­leten megvitassák: miiként se­gíthetnék a magyar és a len­gyel reformokat. Két héttel ezelőtt a hét leg­gazdagabb ipari ország pári­zsi csúcsértekezletén megbíz­ták a Közös Piac végrehajtó szervét, a bizottságot a segít­ség szervezésével. A keddi ér­tekezletet a bizottság hívta össze az EK székhelyére. A résztvevők: a Közös Piac 12 tagállama, az EFTA hat tagja, az Egyesült Államok, Kana­da, Japán, Ausztrália, Új-Zé­­land és az időközben ugyan­csak meghívott Törökország. (Folytatás a 2. oldalon) Szolzsenyicin parlamenti képviselő lesz? (2. oldal) UI. templomot lották fel tegnap Kökényben. A Szent Annáról elnevezett templom, amelet dr. Cserhát­ József megyés püspök szentelt fe, részben a hívek adományaiból, részben egyhan támogatásból, részben a helybéliek társadalmi munkájából épült fel. Laufer felételei

Next