Dunántúli Napló, 1989. november (46. évfolyam, 302-331. szám)

1989-11-01 / 302. szám

ntusl XLVI. évfolyam, 302. szám november 1., szerda Ara: 4,30 Ft POLITIKAI NAPILAP efejeződött az Országgyűlés któberi ülésszaka S fogadták a nagymarosi munkálatok felfüggesztését , előzetes várakozásról él­én interpellációk tárgyaló, if folytatta munkáját ked­­az Országgyűlés októberi szaka. A napirend megvál­tására azért volt szükség,­­ a plenáris ülés megkezd 5 előtt — reggel 9 órakor terv- és költségvetési, va­­mit a jogi, igazgatási és jágügyi bizottság még tudta befejezni az előző­en elhangzott, a népszava­­elrendeléséhez kapcsolódó losító indítványok megvitá­­it. Időként azokról a korábban sújtott interpellációkról ho­zott a plánom, amelyeket­­hagyás hiányában a testű­­újratárgyalásra visszautalt illetékes bizottságoknak, így zeptember 26-án kezdődött északon Tollár József (Zala 6. vk.) interpellált Nagyka­­n város és környéke vízdí­­ak rendezése ügyében a tyezetvédelmi és vízgazdál­­ási miniszterhez. minisztérium támogatja, is a jelenlegi hatféle lakos,­i díjkategória megszűnjék, helyettük - az egyes válla­latok működési területén belül — egységes lakossági díjat al­kalmazzanak. Ezek kialakításán dolgoznak, s az új szabályo­zást 1990. január 1-jével terve­zik bevezetni. A miniszter írásos válaszát mind az interpelláló képviselő, mind az Országgyűlés elfogad­ta. A június 27-ei ülésszakon Vass Józsefné (Békés m., 15. vk.) a mezőgazdasági termé­nyek, az állatok és állati ter­mékek termelői árának emelé­sét indítványozta. Az Országos Árhivatal elnö­­kének, a kereskedelmi minisz­ternek, az Országgyűlés ke­reskedelmi bizottságának elő­terjesztését végül is a terv- és költségvetési bizottság vizsgál­ta. Ennek alapján az a dön­tés született, hogy az Orszá­gos Árhivatal az érintett tár­cákkal kialakított előzetes egyeztetés alapján a jövő évi termésre új gabonaárakat ál­lapított meg. Ez addig érvé­nyes, amíg az ártörvényt az Országgyűlés meg nem tár­gyalja. Ennek várható időpont­ja jövő év eleje. A válasszal a képviselő egyetértett, s az Országgyűlés is elfogadta. A szeptember 26-án kezdő­dött ülésszakon Mécsy László (Szabolcs-Szatmár m., 19. vk.) interpellált a miniszterelnök­höz annak érdekében, hogy a mezőgazdasági ága­zatban 1990. január 1-jétől oldják fel a keresetszabályozást. (Folytatás a 2. oldalon) Megvál­asztották az Állami Számvevőszék vezetőit November 26-án és január 7-én népszavazás parlamentben október 31-én folytatta munkáját az Országgyűlés MTI TELEFOTO Grósz Károly nyilatkozata Nem szabad elha­markod­n " az MSZMP­­kongresszusa­­­ összehívását; nem az a 11­05, hogy azt­­még az­on megtartsák, hanem az, hgy elkészüljenek azok a­z érlelt programok, amelye­­n kongresszusnak kell nekid elfogadnia - nyilat­­kalta Wagner Tamásnak, az munkatársának kérdé- Grósz Károly, aki to­­v?­bbra is az MSZMP tagja, mi mondta, válságmened­­? i programot kell elké­r­eni,. ki kell dolgozni töb­­'között a szervezeti sza- SK°* is- A Magyar Szo­­a Párt mostani műkö­­dk' S­zabályzatában nagyon ,0 0­yan értékes, új vonás amelyet hasznosítani lehet. A demokratizmus és a centralizmus kérdésében azonban az MSZMP más­ként vélekedik. Grósz Károly hangsúlyoz­ta: semmi olyat nem haj­landó tenni, ami az MSZP dolgát nehezítené, s szeret­né, ha az MSZP megerő­södne. Ám az más kérdés, hogy ő személy szerint az MSZMP megszilárdulásán munkálkodik. Mint mondta, november 15-től nyugdíjas lesz s ezen nem kivan vál­toztatni, de ha felkérik, szí­vesen vállal tisztséget az újjászerveződő MSZMP-ben. Hozzátette: abban is bí­zik hogy az újjászerveződő MSZMP több­­kérdésben együtt tud működni az MSZP-vel. A tartalomból: Für Lajos Baranyába látogat­(3. oldal) Az MLSZ elutasította a tatabányai óvást­(8. oldal) Pozsgay Imre Montrealban Pozsgay Imre állammi­niszter, aki a Kanadában élő magyar közösség ve­zető személyiségeinek meghívására látogatott a tengerentúlra, kedden Montrealba utazott. Pozsgay Imre Montreal­ban először a város ma­gyar­­ közössége által fenntartott öregek ottho­nát kereste fel. Elbeszél­getett az óhazából több­nyire már sok évtizede el­származott, de nyelvüket, magyarságukat őrző, s az otthoni dolgokat élénk figyelemmel kísérő idős emberekkel. Ezután a McBill egyetemre látoga­tott, amelynek orvosi fa­kultásán magyar ösztön­díjasok is tökéletesítik tu­dásukat, részt vesznek a kutatómunkában. Este — magyar idő sze­rint késő éjszaka - prog­ramja Pozsgayt a helyi ma­gyar közösség képviselői­hez szólította. Eddigi kanadai prog­ramja során számos je­lentős rádió- és tv-állo­­más, napilap kapott in­terjút az államminisztertől. Kedden is több újságírót, forgatócsoportot fogadott. Többcélú ultrahangkészülék Betegőrző és különböző diagnosztikai műszereket mutattak be az érdeklődőknek Fotó: Kóródi Gábor Orvosi műszerek bemutatója a PAB-on Az ultrahangkészülékek je­lentősen előbbre viszik az or­vosi diagnosztikát, azzal együtt, a hogy vannak esetek, amikor az uttrahangos vizsgá­latot ki kell egészíteni hagyo­mányosabb diagnosztikus mód­szerekkel is. Az ultrahangos vizsgálat nem veszi igénybe a beteget, és nincsen káros mel­lékhatása. Magyarországon is terjed az ultrahangkészülékek száma, melyek között vannak csak egyes szervek, szervrend­szerek vizsgálatára valók, de több célú berendezések is. A nemzetközi tekintéllyel bíró or­vosi, elektronikus műszereket gyártó Nowatron cég, a POTE Gyermekgyógyászati Klinikájá­nak közreműködésével tegnap és ma a Pécsi Akadémiai Bi­zottság székházában műszer­bemutatót tart. A bemutató pécsi főszervezője dr. Weisen­bach János, a gyermekklinika adjunktusa számolt be a No­watron cégtől kipróbálása ka­pott Sigma 1 elnevezésű ult­rahangkészülék előnyös tulaj­donságairól, célravezető és egyszerűnek mondható mérési módszeréről, kiváló minőségű képalkotásáról. Ők a klinikán elsősorban vesefejlődési rend­ellenességet vizsgáltak a ké­szülékkel, amely széleskörűen alkalmazható a diagnoszti­kában. A Novatron cég magyaror­szági képviselője, Hans Lan­ger úr elmondta, bár cégük alapjában svájci érdekeltségű műszereik a világ sok táján készülnek, például Angliában, Franciaországban, az Egyesült Államokban. Műszereiket hosz­­szabb-rövidebb időre kipróbá­lásra a gyógyító intézményeik rendelkezésére bocsátják. A cég sokféle korszerű diagnosz­tikai és analitikai műszert ké­szít, az uttrahangkészülékeken kívül többek között beteg­­megfigyelő monitorokat, defib­­ri­­l­á­t­o­ro­ka­t, bébim­o­n­i­to­roka­t. Egyik legújabb készülék az a vérnyomásmérő, amellyel 24— 48 órán át folyamatosan mér­hető a beteg vérnyomásának változása. — Visszatérve az ultrahangos készülékekre. Csontok vizsgá­lata nem lehetséges ultrahang­gal, de ezenkívül számos szerv diagnosztizálására kitű­nően alkalmas. A monitoron látható képek elemzéséhez nagy gyakorlatra van szükség, de roppant segítséget ad a betegségek feltérképezéséhez — fejtette ki véleményét dr. Havasi Antal, a budapesti Ró­bert Károly Kórház röntgen­­osztályának főorvosa, s hozzá­tette: célravezető lenne, ha készülne egy felmérés, az or­szág mely gyógyító intézmé­nyének milyen típusú ultra­hangkészülékre van szüksége. A nagyobb tételű műszer­rendeléseknél ugyanis árked­vezményhez is lehet jutni, s a későbbiekben könnyebb a műszerek javításának megszer­vezése is. A műszerkiállítás ma tíz óra­kor még megtekinthető. B. A. Változások az érettségi vizsgáztatásban (5. oldal) tők. (Tudatát"az"^^M° "egybe­n bányászok István-aknán. A bányaüzemet bezár­­ó dalon ) Fotó: Kóródi Gábor December 2-3.: Bush-Gorbacsov találkozó December 2­ 3-án, a Földközi-tengeren ameri­kai és szovjet hadihajó fedélzetén lesz a követke­ző, nem hivatalos csúcs­­találkozó - jelentette be kedden a sajtó előtt George Bush amerikai el­nök. A találkozót maga javasolta még júliusban, lengyelországi és magyar­­országi útja, valamint a párizsi csúcstalálkozó után. A megbeszélésen nagy teret szentelnek majd a kelet-európai változá­soknak is - közölte. A kötött napirend nél­küli csúcson megvitatják a nemzetközi helyzetet és a két nagyhatalom kapcso­latait.

Next