Új Dunántúli Napló, 1990. május (1. évfolyam, 28-57. szám)

1990-05-16 / 42. szám

1990. május 16., szerda Nyugdíjas Kamarát ala­pítottak Pécsett, a város­ban működő klubok és egyesületek. Céljuk a nyug­állományba vonult emberek egységes érdekképviselete a tagszervezetek önállóságá­nak megtartása mellett. A kamara munkájába szeret­nék bevonni a vállalatoknál és üzemeknél működő nyug­díjas klubokat is. A Pécsi Nyugdíjas Egye­sület kezdeményezésére ala­kult meg a Nyugdíjas Ka­mara. A hétfőn megtartott alakuló összejövetelre meg­hívták a klubok és egyesü­letek képviselőit. A megbe­szélésen Bleyer Jenő, a Pécsi Nyugdíjas Egyesület elnöke elmondta, hogy a kamara megalapítása után is önállóan dolgozhatnak a klubok, egyesületek. A Nyugdíjas Kamara életrehí­­vásának elsődleges célja a városban élő 40 000 idős­korú ember érdekeinek egy­séges védelme. A klubok és egyesületek egy-egy kül­döttel képviseltethetik ma­gukat. Pécsett­ jelenleg 30— 40 klub működik, ha csak a fele vesz részt a kamara munkájában, már az is je­lentős erőt képvisel. A ka­mara csak elnököt választ, ezt a tisztet hónapról hó­napra más tölti be. Nem nyitnak külön irodát sem. Az országban jelenleg 2,5 millió nyugdíjas él. Közülük 1 millió a létminimum alatt, vagy éppen azon a szinten él. Az infláció miatt az élet­­színvonaluk állandóan csök­ken. Fontos lenne megőriz­ni a nyugdíjak reálértékét. Az elmúlt években erről már többször is szó volt, csak a tényleges intézkedések maradtak el. Nem a nyug­díjasok hibásak abban, mondta Bleyer Jenő a megbeszélésen, hogy a nyugdíjjárulék címén kifize­tett összeget nem a Nyug­díjazási Központ használta fel, ha fér­i az állami költ­ségvetés nyelte el. A választások idején a pártok szinte kivétel nélkül felvették a programjukba a nyugdíjasok életkörülményei­nek javítását. Kérdés az, hogy tesznek-e érte vala­mit is? . A Nyugdíjas Kamara cégbírósági bejegyzés alap­ján működik. Soron követ­kező ülésein a küldöttek kidolgozzák az alap- és működési szabályzatot, egy évre munkatervet készíte­nek. Sz. K. Megalakult a Nyugdíjas Kamara Gömbvillám volt? Félmillió forint értékű kárt okozott Szokatlan esemény tartja iz­galomban Pilismarót község lakosságát: a kártételeiből kö­vetkeztethetően valószínűleg gömbvillám „látogatott” a na­pokban Bognár Géza arany­műves mester új családi há­zába. A kéményen hatolt be a házba, közben kiégette an­nak betonját, felgyújtotta a padlástér fenyődeszkáját és antennaerősítőt. Egy kábelen leereszkedett a lakás tetőte­rébe, leégette a videót és a televíziót, kilökte a kapcsoló­kat a falból, a lámpákból ki­robbantotta a villanyégőket és tönkretette a villanybojlert. Ez­után a ház középső szintjén lévő elektromos eszközöket rongálta meg, majd az alsó szinten lévő garázs ajtaján át távozott a lakásból. A ga­rázsban a fényesőarmatúrákat robbantotta ki a falból. A ti­tokzatos látogató együttesen mintegy félmillió forint értékű kárt okozott. A ház lakói éppen nem voltak otthon. A szomszédok értesítésére kivonult tűzoltók­nak a padlást­üzet sikerült megfékezniük. A környékbeliek közül töb­ben azt állítják, hogy hat— hét méter magasságban egy izzó gömböcskét láttak elsu­hanni. A házat őrző bernát­hegyi kutya ijedtében szinte átrepülte a magas kerítést, s később is alig tudták haza­csalogatni a szomszéd kert­jéből. aj Dunántúli napló T­udatosan épített kapcsolat Holland diákok a pécsi Széchenyi Gimnáziumban­ ­ Szobomban a rend a holland vendég érkezése előtt, vendégeskedése alatt, és elutazása után. Ez legyen a cím! Jó? Érti mindenki? Ez a „kreatív írás” órán hangzott el, előbb angolul, s csak kicsit később magyarul, hátha nem értette mindenki pontosan. Tegnap délelőtt százhatvan holland és magyar középiskolás hat csoportot al­kotva, teremről teremre ván­dorolva ismerkedett a magyar néprajzzal és történelemmel, a holland gyerekek társaik segítségével magyar szavak­kal, környezetvédelmi problé­mákkal. Ez a hét a hollandiai Delft városka katolikus gimnáziuma és a pécsi Széchenyi Gimná­­zium közötti kétéves kapcsolat legfontosabb eseményének minősíthető, hiszen nyolcvanan érkeztek egyhetes vendégség­be Pécsre. Arról, hogy mindez nem előzmények nélküli, dr. Hugo Dirksmeier és Péterf­a Gábor tanároktól hallottam többet. Mint elmondták, 87-ben, amikor kezdeményezték a kapcsolatfelvételt, nem láttak hasonló példákat, és sok aka­dállyal is találkoztak. Azóta a két középiskola tanulói egy közösen kitalált és felépített program szerint iskolai újsá­gokat írtak és fordítottak is egymásnak, az órákon és is­kolai foglalkozásokon, a má­sik ország hagyományairól, kultúrájáról, művészetéről jó­­val többet tudtak meg, sokan leveleztek. Van már közös kórusuk is, ami a találkozások alkalmával sikeres műsorokat ad. Az elmélyült és hosszú is­merkedés után az egyhetes találkozó fontos eseménye volt a tegnapi „forgószínpad" is, aminek —, az egész prog­ramhoz hasonlóan —, az a célja, hogy az iskolák alkalmi és esetleges kapcsolatai he­lyett elmélyült, tartós barát­ság szövődjön a fiatalok és iskoláik között. Természetesen a több tudás, az érettebb gondolkodás mellett ez a nyelvi készségekre is nagyon jó hatással van. A holland diákok egy csoportja a Széchenyi Gi­mnáziumban­Fotó: Proksza László Képernyő előtt kifürdöttünk a Mezey-ügy­­ből, befürdöttünk a Bicskei­ügybe. Ez sokkal érdekesebb, mint maga a foci. Petres­­ügyek, üzleti bukfencek, nagy­­kanizsai sör nélkül meg se tud lenni a magyar. Ez most a magasságos nyilvánosság és az ő rettenthetetlen szabad­sága. Miénk lesz most már a te­levízió mindenestül. Olyan szektorsemleges lesz, mint ma­ga Buddha, szamadhiban. És visszavonhatatlanul nemzeti. A nézetek egyelőre még össze­csapnak, de ha ezek a né­zetek azonosak volnának, nem tudnának összecsapni. Bajban volna a tervezett bizottság, amelynek a szabad vélemé­nyek áramlását, a pluralista sokszínűséget könyörtelenül biztosítania kell. Az a helyzet is előadódhat, hogy egy-egy kevésbé pluralista médiának egyenesen meg kell paran­csolni ezt. Nem kötelező a disznótor, mondják erre mi­felénk, de aki járni tanul, azt irányítani kell. Nem elenged­ni a kezét ilyen vészterhes időkben. Ehhez a megmankó­­zott szabadsághoz van szokva a magyar, jussa tehát. Ezek már az ámódi televí­ziózás végnapjai. Töri is a fe­jét az egész ország. Nogyné­­ha nézi csak magát, hogyan töri, tehát nem töri magát, hogy nézze. Pedig értekezik nagyon. Szomorúság lesz úrrá rajtam, hány napzárta, holto­­miglan-holtodiglan beszélgetés szükséges még, hogy vala­mennyi szakértőnk a képer­nyőre kerüljön (félévenként legalább kétszer), hogy fel­nyissák szemünket. Mert csu­kódó pillákkal egyre nehezeb­ben követjük azt a sok okos, saját gondolatunkat a még­­több éjféli órán. Jó hát, ha a délutánokra is be vannak iktatva hasonlók - gondol­kodók, vetélkedők, disputák, sportversenyek -, a különbö­zésben az egység, az egység­ben a különbözés szépsége. Mindezzel együtt az ismétlő­dés varázsa. Az ismétlésben a szélsőségeket is összebékí­­tő állandóság nyugalma. Rég­volt értékek leporolgatása Tarzan lassan fél évszázadot átívelő kiáltásában. A kiáltás­ban, amelytől megreszket a paradicsommadarak tolla és a cerkófmajmok hangtalanul ösz­­szevihognak. Amelytől Leó, a vadon trónfosztott királya be­húzott farokkal, törleszkedve dörgölődzik a vadon dauerolt hajú lányához. Kiáltás a tele­vízió előtti magyar korokból: ezt szerettük volna már ko­rábban is hallani, ha lett volna televíziónk. Nem volt, bizony nem. Tarzan kiáltása szamizdat kiáltás volt, széles e honban, rájöhetünk. Ám meglepődhetünk. Van­nak ennél frissebb, saját ér­tékeink is. Rózsa Sándor kút­­gémre akasztott „ö"-betűi he­lyett Alain Delon a repülőjé­vel. Igaz, Rózsa Sándor egy­ből kimúlt, ahogy habfehér gatyás, ostor­­hőst csináltak belőle, míg Alain Delon­e zsebkendőáztatónak szánt tör­ténete él és virul. Sőt az esz­téták szerint a történetben a jövő é­s abban a mi jövőnk? - ’ kétségbeesetten szép szo­morúsága tükröződik. Hiszen mivégre kalandor módjára könnyelműen, szabadon élni, pénzt ebül szerezni, szabadon szórni és önzetlenül szeretni, amikor ez nem sikerült már a mi Sándorunknak sem? De mi csak nézzük a sebes kis jach­tot, a kincsért búvárruhákban alámerülő hősöket, a traimózá­­nak beharangozott Letitia mo­­sogatódézsenyi fülönfüggőit, s úgy villan meg a szemünk, mint a Sándoré villant még a privatizáció ősidejében. Gya­nakszunk, és izzadva, magyar­mód szégyenkezünk saját rosszhiszeműségünk miatt. Hogy tellett nekik minderre? Mert ha ehhez is csak vér tapad, ha ott is csak lopták, rabolták e múló, földi javakat, rabolni fogunk mi is. Szabadon, ma­gyarul. Bóka Róbert Szabad magyar hétvége 5 A fővárosi központú Dixie Kft. kiépítette baranyai üzlethálóza­tát. Az általa forgalmazott csirkehús-készítmények kaphatók Pé­csett, az árkádsori üzletben, valamint a Kossuth Lajos utcában nemrég nyílt gyorsétteremben. Felvételünk erről a létesítmény­ről készült. A gyorsétterem műszakvezetői Hirt Béláné és Ságo­­dy Sándor. Az alapanyagot itt is a BOV szolgáltatja. Baranyá­ban a harmadik dixie-egység Harkányban készül, átadás még idén. Fotó: Proksza László Későn ébredők-e a muzeológusok? (Folytatás az 1. oldalról) nemigen volt, az elmúlt évek­ben több kezdeményezés is történt társadalmi-szakmai szö­vetség létrehozására, így pél­dául tavaly egy egyéni tag­­ságra épülő múzeumi szerve­zet alakulhatott volna meg, ha a majd hétezer múzeumi dolgozóból a jelentkezők száma nem csupán néhány száz. A vendéglátó és a vitave­­­zető dr. Újváry Jenőnek, a Baranya Megyei Múzeumok igazgatójának nem lehetett könnyű dolga, hiszen már a megalakulás körül is bonyolód­ni látszottak a dolgok. Töb­ben a már aláírt belépési nyilatkozatot csupán szándék­­nyilatkozatnak tekintették, má­sok minden döntés előtt in­kább az alapszabályról kíván­tak vitázni. Így végül a negy­venhét szavazati jogú résztvevő újra és többször is voksolni kényszerült, mire megnyugta­tóan kiderült, hogy harminc­­nyolc belépővel a Magyar Múzeumok Szövetsége meg­alakult. A szövetség megala­kításával egyébként a jelen­­lévők elsöprő többsége egyet­értett, vita inkább az idősze­rűség körül bontakozott ki. Az egyik felszólaló hivatkozott arra a levélre, melyet a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum küldött a társintéz­ményeknek, s amelyben a szövetségalakítást nem tartják aktuálisnak. Sajnos, képvise­lőjük hiányzott, így nem tud­ták személyesen is elmondani indokaikat. Egyébként ki-ki vérmérsék­lete szerint osztályozta a je­lenlegi helyzetet. Így volt, aki „későn ébredőnek", másva­laki „halálraítéltnek” nevezte a muzeológusokat, s a szünet­ben az is elhangzott, hogy ez az országban az egyetlen közgyűjteményi ág, amelynek „még gittegylete sincs"... A vélemények megoszlottak ab­ban a kérdésben is, mennyi­re legyen szakmai és érdek, képviseleti az egyesület mű­ködése, az egyéni érdekek vé­delme hogyan valósulhat meg, milyen legyen a "viszony a kormányhatósággal, az önkor­mányzatokkal, a fenntartó in­tézményekkel, mi legyen azzal a hatvan—hetven ipari-terme­­léstechnikai gyűjteménnyel, amelyek sorsa a vállalatokhoz kötődve, velük együtt válik bizonytalanná, s hogy vajon a mostani tanácskozás az igaz­gatók biznisze-e csupán. Vé­gül elhangzott az is: nem sze­mélyeket, hanem ügyet véd az egyesület, s ha most nem találnak a múzeumok egy­másban szövetségesre, félő, hogy később már nem lesz rá lehetőségük. Az elhúzódó hoz­zászólássorozat után csak rész­leges eredmény született. A szerkesztőbizottság a mai na­­pot az alapszabálytervezet ki­bővített, átalakított változatá­val kezdi, személyi döntésekre is csak ma kerül sor. H. I. N­yári ivóvízellátás (Folytatás az 1. oldalról) hető legbiztonságosabban és gyorsan elhárítson. Ha na­gyobb a baj, például a re­gionális vezetéken, akkor kész tervvel rendelkeznek a készle­tek elosztására, a korlátozás esetleges bevezetésére. A me­gyei tanácson dolgozó opera­tív bizottság egyébként úgy határozott, amennyiben locso­lási tilalmat vagy korlátozást kell elrendelni, az egyformán érintse a pécsi mohácsi veze­tékről ellátott valamennyi te­lepülést. Amire még számítani lehet: az idén megdrágult víz mér­sékelt fogyasztásra ösztönzi a lakosságot, ez a megtakarítás a készleteknek 5-10 százalé­kát érintheti, az iparban már tapasztalható 1 százalékkal kevesebb felhasználás. A Pécsi Vízmű nemcsak a takarékosságra számít. Tesz azért, hogy a szolgáltatásban többet adjon: saját fejleszté­si pénzéből idén megépíti a pellérdi vastalanítót — a be­ruházás annak idején az el­fogyott központi pénzek miatt maradt el —, és ezzel a kö­vetkező években megszűnik a város nyugati területein ta­pasztalható bámulás. Szintén saját pénzén építi­­újítja fel a Vörös Hadsereg úti vezetéket, hogy Szabolcs­­falu ellátását javítsa. Remél­ve, a tanács segíti a beru­házást. A makári víztározó építését előkészítették, a mun­katerületet akár ma átadják, rendkívül kedvezőek a vállal­kozói ajánlatok. Ha a tanács végrehajtó bizottsága mai ülé­sén nem hagyja jóvá ezeket a szerződéseket, a városnak egy nagy területe marad egészséges ivóvízellátás nélkül továbbra is. Holott a taná­csi határozat reményt adott a közeli megvalósításra a lakos­ságnak. Ráadásul ez a táro­zó a belvárosnak egy részét, ezen belül a biztonságosabb szolgáltatást is érinti. Az már a jövő nyárra jó hír, amit Csonka Ferenctől, a DRV igazgatójától hallottunk: a KVM valószínűleg napokon belül jóváhagyja a mohács­szigeti északi kutak bekötését, amit a Délviép generálkivite­lezésben vállalt, úgy, hogy a jövő év elején meg lehet kez­deni a próbaüzemet, és — fél­ve írjuk le, már annyiszor ígér­tük — jövő június 30-ra szál­lítják innen Pécsre a napi 30 000 köbméter ivóvizet. Gárdonyi Magdolna

Next