Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1991-01-02 / 1. szám

1991. január 2., nerdo aj Dunántúli napló A Bates-módszeres látásjavítás fájdalommentes Elsőként saját magát szok­tatta le a szemüvegről a bu­dapesti dr. Balázsovits Ágne­s szemész szakorvos. A Bates­­módszer alkalmazása előtt ol­vasáshoz a jobb szemére plusz hármas, a balra plusz másfe­les lencséjű szemüveget hasz­nált. Kitartó gyakorlással el­jutott oda, hogy már szemüveg nélkül operált! Akkori kollégái - mindez 1986-ban történt — az egyik fővárosi kórházban rossz szemmel nézték gyógy­módját. Hogy miért?­­ Ami nem kés vagy nem gyógyszer, az csak sarlatán­­ság lehet, ők ezt vallják — jelentette ki telefonbeszélge­tésünkkor dr. Balázsovits Ág­nes. - Én a szelídebb gyógy­módot kerestem. És megtalál­tam. A Bates-módszer műkö­dését azáltal értettem meg igazán, ahogy magamat gyó­gyítottam. Máson nem is pró­báltam volna ki. Ráadásul így jutottam a legnagyobb bizo­nyítékhoz, a tapasztaláshoz. A szemészorvosnő több hó­napot Amerikában töltött. Ez év közepi hazatérésétől vezet látásjavító tanfolyamokat­­ a Bioenergetic Kft. szervezésé­ben Budapesten, illetve felké­résre vidéken, így például­­Pécsett is volt már két cso­portja (a Doktor Sándor-Zsol­nay Művelődési Központ köz­reműködésével). A módszer teljesen fájda­lommentes - ugyanakkor pár hónap alatt biztos javulás ér­hető el vele (amennyiben a megtanult gyakorlatokat a pá­ciens kitartóan végzi!). Né­hány gyakorlat példaként: napoztatás vagy 150-es izzó használata - becsukott szem­mel jobbra-balra forgatott fej, arra figyelve hogyan vo­nul a fénysugár; tenyerezés - 5—10—15 percre ellazítva a szemet, tenyérrel biztosítva a sötétséget, a doktornő szép kifejezésével élve a fekete fényt; lengetések - a test mozog, ugyanakkor úgy látni, hogy a tárgyak mozdulnak el; pislogás — a merev nézés megszüntetése; emlékképfel­­idézés tenyerezés közben. S hogy mindez mire jó? Bates, a század első évtize­deiben praktizált Amerikában. Módszerének alapötlete -hosszas kutatómunkával jött rá ! -, hogy a fénytörési hi­bák kialakulásában a szem­­lizomgörcsök is­­részt vesznek! A Bates-gyakorlatokkal ezeket a görcsöket oldják fájdalom nélkül. Bates még arra is rá­jött, hogy a látásnak csupán az egytizede keletkezik a szem által - a kilenctizedet az ideg­­rendszer produkálja, ezért en­nek a karbantartás is fontos! Amikor Balázsovits Ágnes doktornőt - aki már több mint száz szemüveges, rosszul látó emberrel foglalkozott a Bates-tanfolyamokon - legna­gyobb sikeréről kérdezem egy­­budapesti hölgyről szól, aki plusz öt dioptriás szemüveget hordott, most viszont szaba­don k­iolvas és messzire is lát - szeptemberben vett részt egy kéthetes kurzuson! (E témáról, a Bates-mód­­szerről a közelmúltban ma­gyarul is megjelent két könyv, az egyik szerzője Harry Ben­jamin, címe: Tökéletes látás, a szemüveg nélkül, a másikat, a Dobd el a szemüvegedet! cí­­iműt Ralp J. MacFadyen írta.) L. Cs. K. Tökéletes látás - szemüveg nélkül A szemész szakorvos első győzelme: saját magán segített Feleslegessé vált segédeszköz? Fotó: Proksze László Karácsonykor egy or­szág nézte négy napon át Zeffirelli A Názáreti Jé­zus című csodálatos, négyrészes filmjét. Van egy pécsi család, ők egé­szen más szemmel nézték, mint bárki más az or­szágban. A család egyik tagja - ma már friss dip­lomás orvos - ugyanis gyerekként majdnem a film egyik szereplője lett. Dr. Somody András 12 éves volt akkor és Tuné­ziában élt a szüleivel. Dr. Somody László pécsi orvos a tunéziai Sousse vá­ros kórházában dolgozott ak­kor. A filmnek ez a város is forgatási helyszíne volt, az itteni régi vár fala előtt áll­tak a keresztek. A legtöbb jelenetet azonban Monastir­­ban forgatták, ami csupán pár kilométer Soussetól, így amikor ez a hatalmas filmes csapat odaköltözött, dr. So­mody László lett a stáb or­­vosa. A történetet az édesanya kezdi mesélni, aki szintén or­vos, gyermekszemész. - A férjemnek gyakran kellett a forgatás helyszínén tartózkod­ni, és természetese­n nagyon jól összeismerkedett Zeffirelli­­vel. Én a három gyereket, akik akkor még eléggé kicsik voltak, nem nagyon akartam odavinni, hiszen hihetetlen embertömeg fordult meg ott akkor. Egy részük a hatalmas statisztéria volt, de rengeteg kíváncsiskodó turista is érke­zett a világ minden tájáról. Egyik este mégis elmentünk mindannyian, és a férjem be­mutatott minket Zeffirellinek. Az, amikor ránézett középső gyermekünkre, Andrásra, he­ves gesztikulá­lások közepette felkiáltott: Egek! Hol dugdos­­tá­k eddig ezt a gyereket? Én két hétig kerestem az egész országban a megfelelő gyer­mek Jézust és itt van! Leállí­totta a forgatást. A Heródest játszó színész is odajött. Zeffirelli mondta Andrásnak, csináld ezt, csináld azt, ő meg elfogulatlanul, a legna­gyobb természetességgel for­gott és állt be a kért pózok­ba. Később is többször mond­ta a rendező: milyen hihe­tetlen, hogy próba nélkül min­dent azonnal úgy csinál, ahogy kell. — Gyerekfejjel megsejtet­tem, hogy milyen nagy egyé­niség ez az ember, és milyen jelentőségű dologba csöppen­tem bele - kapcsolódik a történethez dr. Somody And­rás. (Bár az édesanya el­mondta, hogy először tiltako­zott a szereplés el­len.) Más­nap ugyanis beöltöztettek Jé­zus ruhájába. — Az egyik széken engem maszkíroztak­, melllettem Ro­bert Powellt, a felnőtt Jézust játszó színészt. Tulajdonkép­pen a gyermek Jézussal for­gatott része a filmnek már kész volt, de Zeffirelli minden­áron meg akarta csinálni ve­lem is. Végig kellett játsza­nom nekem is a jeleneteket. Sajnos túl késő volt már, mi­re engem „felfedeztek” — ne­vet András —, mert az ehhez szükséges szereplők egy része már eltávozott, így az a szí­nésznő is, aki Máriát játszot­ta, már Amerikában forgatott egy másik filmben. Ugyanis a jelenetek filmezése nem a tör­ténések sorrendjében zajlott, így Máriával az összes jele­netet a forgatás első harma­dában felvették. — Zeffirelli ennek ellenére megpróbálta visszahívni erre az egy jelenetre, de közbe­jött Visconti halála és teme­tése, ami egy hétre elhívta a forgatásokról, így, mivel már egyébként is nagy időcsúszás­ban és költségtúllépésben vol­tak, és akik fizették a filmet, nem engedték meg neki. Ak­kor azt mondta, legyek a gyermek­keresztelő Szent Já­nos, de mivel semmilyen uta­lást nem találtak erre a Bib­liában, így elvetették. Úgy emlékszem rá, hogy mindig, mindenütt ott volt, a forgatások kezdése előtt fel­mászott minden kameraállás­ra ellenőrizni a beállításokat. Mindig zárt fekete ruhá­ban járt, nekem olyan volt, mint egy lelkész. Egész nap egy nagy termosz lógott a nyaká­ban, amiben kávé volt. Azt hiszem, engem megkedvelt, mert később is, ha meglátott, odahívott magához, mondta­­ gyere, kis ungarese. Zeffirelli rendkívüli alapos­sággal, hihetetlen energiával törekedett a legjobb megol­dásokra - folytatja a törté­netet az apa.­­ A jelenete­ket elképzelése szerint előre lerajzolta. Minden jelenetet ötször játszottak végig, és dupla kamerákkal vették fel. A filmeket azonnal repülővel elvitték Londonba, ott hívták elő, két nap múlva érkezett vissza, és a tíz felvételből vá­lasztotta ki a legjobbat. Ott voltam például, amikor azt a jelenetet forgatták, ahogyan Jézus töviskoszorúval a fején Pilátus elé megy. Ez másfél napos kemény munka volt, és a filmben — megmértem — 8 másodperc. Azt az egy pilla­natot, ahogy a keresztre fe­szített Jézus feje le­hanyatlik, tizenötször ismételték meg.­­ Fantasztikus volt az a monastiri vár mellé műgyan­tából épített díszletvár (a mo­nastiri vár a korabeli rajzok alapján nagyon hasonlít a jeruzsálemihez, Zeffirelli ezért választotta ezt a helyszínt), amit évekig még felhasznál­tak más filmek forgatásához is. Itt forgatták például pár év múlva a Lator című filmet. Életre szóló élmény volt ez számunkra, hiszen megismer­kedtünk Anthony Quinnel, Lawrence Olivierrel, Claudia Cordindleval. A fiunkat csak kis Jézusnak szólították . . . Sorok Zsuzsa it názáreti Jézus Zeffirelli felfedezettje Majdnem pécsi fiú lett a gyermek-Jézus a filmben Somody András mint gyermek Jézus 3 Vendégrendező: Koreából? A Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának előadása Lengyel György, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója nemrég érkezett haza Dél- Koreából, ahova Jeong-Ok Kim író, film- és színházi rendező meghívására érkezett, hogy színésznövendékeknek work­­shopot, egyhetes intenzív kur­zust tartson. A kapcsolat az ITI, a Nemzetközi Színházi In­tézet révén szerveződött, ugyanis mindketten tagjai a szervezet nemzetközi vezetősé­gének. Kim úr már egy évvel ezelőtt járt Magyarországon, és a tervek szerint a pécsi közönségnek is lesz alkalma megismerkedni vele, mert Len­gyel György egy rituális szín­házi előadás rendezésére hív­ta őt Pécsre. — Jövő februárra tervez­nénk a bemutatót. Valami egészen fantasztikus élmény a koreai színjátszás, és amit Jeong-Ok Kim rendezésében láttam (Lorca: Vérnász) külö­nös világot tár fel. — Gondolom, ön legalább ilyen különös világot képvi­selt a koreai színésznövendé­­kek számára. — Bizonyára, hiszen egészen más az ő kiindulási pontjuk a színjátszással kapcsolatban, sokkal nyitotta­bbak. A mi pszichologizáló színházunk teljesen ismeretlen számukra, az övék inkább költészetcent­rikus, amelyben alapvetően jelen vannak az életet szer­vező rítusok, a természetközel­ség, az élet-halál kérdése, ez természetesen az ősi kultúrá­ból táplálkozik. Csodálatos folklorisztikus háttere van mindennek. A japán vagy kí­nai színjátszásban a mozgás, zene, tánc egysége fantaszti­kus totalitásban van jelen úgy, hogy minden elem jelen­téssel bír. Abban a pillanat­ban viszont, ha kijönnek a saját világukból, és ún. euró­pai színházat akarnak csinál­ni , elvesztik varázsukat, mert másolnak. Sajnos, kevés a tradicionális színházuk, a törekvésük az, hogy a két dolgot ötvözzék, így vannak ezzel a hallgatók is. Tisztelik és tudják a hagyományos színházat, de a modern felé hajlanak. — Mi volt a workshop témá­ja, mit lehetett egy hét alatt végezni? — Nagyon kevés volt az idő, de minden perc fantasz­tikus élményekkel gazdagított. Csehov-d tárná­k­ból ál­l­ítattam be jeleneteket, beszéltem Csehovról, aki egyáltalán nem volt ismeretlen számuk­ra, és nemcsak Csehov, ha­nem a világirodalom szerzői csodálatos kiadványokban áll­nak rendelkezésükre. Érdekes volt a kommunikációnk, és nem csupán nyelvi szempont­ból. Rá kellett jönnöm, hogy az instrukciókat ne az itthon szokott pszichológiai ráhatás­sal adjam, hanem képekben beszéljek, a vizualitásnak óri­ási szerepe van náluk. — Milyen Dél-Korea Nem­zeti Színháza? — Gigantikus. Számunkra szinte elképzelhetetlen méretű színpaddal és kiszolgáló-helyi­ségekkel. És az egészet, az utolsó fillérig, az állam tart­ja el. — Úgy tudom, más nemzet­közi kapcsolatok is vannak születőben. — Igen. A lahti színházzal vagyunk kapcsolatban, amely több lépcsőben realizálódik. Mi megyünk oda, ők jönnek ide játszani, később rendező­csere is megvalósulhat. A Ko­lozsvári Nemzeti Színházzal jövő novemberre jönne létre cserekapcsolat, Eszékre pedig most megyünk decemberben, amit ők januárban viszonoz­nak. Lesz egy rendkívül te­hetséges amerikai rendező­vendégünk is a következő év­adban, aki egyben a JPTE TK Angol Tanszékén lesz óra­adó. Ami a külföldi kapcso­latokat illeti , kis költséggel elindulunk a nemzetközi nyitás felé. Z. M. Morzsák Amit nem írtunk meg... Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter decem­beri baranyai látogatása alkalmával bányajáráson vett részt a Mecseki Ércbányászati Vállalat V. Bányüzemének 10-es szintjén. Amikor a vendégeket szállító kas elindult lefelé a föld gyomrába, Varga Mihály vezérigazgató fel­hívta a figyelmet a nyomáskülönbségre, és így szólt a mi­niszterhez : — Miniszter úr! Füldugulás ellen nyerjen többször. Bod Péter Ákos a következőt válaszolta: — Jó, ebben már amúgy is nagy gyakorlatom van. Az utóbbi időben nyelek én eleget. . . A föld alatt, a 47. csapat munkahelyén ismét megvil­lantotta humorát a miniszter. Amikor az egyik bányász a vállalat jövőjéről kérdezte, mondván, hogy a kollektíva hónapok óta úgy dolgozik, hogy nem tudja, vajon jövőre ugyanitt keresheti-e a kenyerét, Bod Péter Ákos így felelt: — Megértem magukat, annál is inkább, hiszen néha ma­gam is így vagyok ezzel a kérdéssel . .. K. E.

Next