Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)
1991-08-28 / 235. szám
1991. augusztus 28., szerda Gyűlik a segély a jugoszláv menekülteknek (Folytatás az 1. oldalról) Élelmiszer az MDF-től A Magyar Demokrata Fórum baranyai szervezete az országos központ anyagi támogatásával a pécsi Tulipán-bolt árukészletéből 100 ezer forint értékű élelmiszer-szállítmányt juttatott el tegnap délután Beremendre. Az élelmiszersegélyt dr. Furmann Imre, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke adta át a menekülteknek. A Demokrata Koalíció Intéző Bizottságának felhívására gyűjtést szerveztek a jugoszláv menekültek megsegítésére. Mintegy 300 kiló ruhát, 30 ezer forintot gyűjtöttek össze, amelyet tegnap Forrai Sándor a szervezet ügyvezető elnöke és Mráv József, az IB tagja adta át a Baranya Megyei Vöröskereszt képviselőinek. Egyúttal megállapodtak abban, hogy a további gyűjtés eredményeit eljuttatják a rászorultaknak. Az SZDSZ országos segélyakciója A Szabad Demokraták Szövetsége - tekintettel az egyre súlyosbodó horvátországi harcokra, és a menekülők növeksző számára — országos segélyakciót hirdet. Azzal a kéréssel fordul az ország közvéleményéhez, hogy a rászorulók számára takarót, élelmiszert, ruhaneműt, illetve ezek és gyógyszerek vásárlására szükséges pénzeszközöket juttassák el az SZDSZ Pécsett működő területi irodájába (Pécs, Felsőmalom u. 13.). Az SZDSZ vállalja a felajánlások gyors eljuttatását. A segélyakciót a területi iroda koordinálja, s az alábbi számokon ad tájékoztatást a segíteni szándékozóknak: 72/25-355, 72/25-344. Siklósi felhívás A Siklósi Katolikus Egyházközség, a Református Egyház és az önkormányzat a következő felhívással fordul a siklósiakhoz: égetően szükségessé vált a menekültek befogadása és segélyezése. Tisztelettel kérnek mindenkit, segítsenek a bajba jutott szomszédainkon! Kérnek szálláshelyeket (a menekültek befogadására), pénzadományokat, tartós élelmiszert, törülközőket, tisztálkodó szereket, takarókat. Az adományok, illetve felajánlások leadhatók a református parókián (Kálvin u. 8.), a katolikus plébánián (Vajda János tér 3.). Az adományokat, naponta 15—19 óra között fogadják. Élelmiszercsomagok Mohácson Tegnap délután 3 órakor bejárta Mohács utcáit egy rendőrautó, és hangosbeszélőn tájékoztatta a lakosságot, hogy délután magyar katonai helikopterek jelennek meg a légtérben. A riadalom megelőzésére tett intézkedés ellenére borzongva nézték az emberek a határhoz közeli területen ellenőrző repülést végző gépeket. A Menekültügyi Hivatal mohácsi központjában kedden 130 Jugoszláviából menekülőt vettek nyilvántartásba. Mától Mohácson, a városháza lakosságügyi osztályán mindazok, akiknél a katonaságnál, valamint a Menekültügyi Hivatal helyi képviseleténél nyilvántartásba vett jugoszláv állampolgárok laknak, családonként 400 forint értékű élelmiszercsomagot vehetnek át. A csomagokat átlagosan négy főre számolva adják, de amennyiben valaki például hat embert fogadott be, akkor két csomagra tarthat igényt. Ezt az étkezéshozzájárulást hetenként egy alkalommal mindaddig igénybe vehetik a magyar családok, amíg a menekülők náluk tartózkodnak. A polgármesteri hivatalban naponta 12-16 óráig lehet, a csomagokat átvenni. A Konzum Rt. élelmiszercsomagjait, továbbá a ruhaadományokat a Menekültügyi Hivatalban Mohácson a Hősök tere 10. szám alatt a városban időző jugoszlávok vehetik át. A polgári védelem ügyeletén telefonszáma 711-1904 lehet további felajánlásokat teríti. Kérik, hogy akinek módjában ,011, elsősorban tartós élelmiszereket, konzerveket, mosóporokat, egészségügyi vattát, és toalet papírt küldjenek, mert főleg ezekre, továbbá takarókra lenne szükség. Berta Mária aj Dunámon napló Ismeretterjesztő és idegen nyelvű irodalmat! A gyermekkönyvtárak gondjaiból Az iskolára készülődve felpezsdül az élet a gyermekkönyvtárakban is. Szülők is beletérnek és szakkönyveket kérnek, hogyan is tudnának jól „ráhangolódni” az iskolára, miként csinálhatnak nagyobb kedvet elsős gyermekeiknek. A könyvtárosok szívesen adnak tanácsot, segítenek felnőttnek, gyereknek a könyvek kikeresésében. A gondot nem is a szakmai munka jelenti, hanem az, hogy nehezen tudnak lépést tartani a megjelenő gyermek- és ifjúsági irodalommal, hogy gyakran egy két példánnyal be kell érniük, noha az igények szerint jóval több kötetet kellene megvenniük egy-egy színvonalas ismeretterjesztő albumból, könyvből. A pécsi gyermekkönyvtárak a városi könyvtárhoz tartoznak. A legnagyobb könyvtár, húszezres állománnyal a Kossuth utcai központban található. Tízezer kötetet tudnak ajánlani a Bajcsy-Zsilinszky utcai gyermekkönyvtárban. Az iskolai könyvtár szerepét is betölti az Építők úti általános iskolában lévő könyvtáruk, s szintén népszerű a Petőfi Sándor utcai könyvtár. Győrfi Csabáné, a városi könyvtár igazgatóhelyettese is megerősíti a gyermekkönyvtárak vezetőinek panaszát. Főként az ismeretterjesztő könyvekből bőséges a kínálat, de az árak magasak, kevés könyvet tudnak megvásárolni. A városi könyvtár ugyan nemrégiben kapott százezer forintos póttámogatást, de ez az összeg kilenc egységükre vetítve nem túl sok. Nyújtottak be egy pályázatot is, ám sikertelenül. Tervük, hogy külön figyelmet fordítsanak a környezetvédelemmel kapcsolatos irodalmak és az eléggé hiányos idegen nyelvű könyvek vásárlására. A könyvtár próbál valami többlethez jutni, ezért tették a könyvtárt segítő alapítványukat is. Arra is gondoltak, hogy a gyermekkönyvtárak fejlesztését kicsit felnőtt részlegeik „rovására" valósítják meg. Mert régi közhely, de elévülhetetlen: az olvasásra szoktatást gyermekkorban kell kezdeni. A gyermekkönyvtárosok szoros kapcsolatban állnak környezetük iskoláival,, óvodáival. Vágyálmaikhoz tartozik a „családi könyvtárak” létesítése, ahol a felnőtt könyvtár és a gyermekkönyvtár egy épületben található. Sok középiskolás ugyanis azért nem jár könyvtárba, mert a gyerekkönyvtárból kinőve nem iratkozik be szívesen közreművelődési könyvtárba, ahol kevesebbet foglalkoznak vele, mint a gyermekkönyvtárakban. Közös vagy külön könyvtárban, de mindenképpen kellő támogatást kell kapniuk a gyermekkönyvtáraknak. Fejlesztésük hosszú távra szóló beruházás lenne. Fotó: Proksip László A pécsi Bajcsy-Zsilinszky utcai gyermekkönyvtárban Közművelődési céltámogatás Helyi közösségektől, egyesületektől, önkormányzatoktól és különböző művelődési intézményektől 3345 pályázat érkezett az 1991. évi közművelődési céltámogatás elnyerésére, s az igény 1,6 milliárd forintra rúgott. Erről kedden, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban Láng Péter szóvivő tájékoztatta a sajtó képviselőit. Hozzátette: az Országgyűlés a költségvetési törvénybena közművelődés támogatására 250 millió forintot különített el, tehát csak ennyit, pontosabban 240 millió forintot oszthattak szét. Azt pedig már a tájékoztatón ugyancsak részt vevő Kovács Sándor közművelődési főosztályvezetőtől tudták meg az újságírók, hogy a kuratóriumok 2105 pályázatot ítéltek támogatásra érdemesnek, köztük osztották szét a 240 millió forintot, a fennmaradó 10 milliót pedig tartalékolták. Várható ugyanis - jegyezte meg a főosztályvezető -, hogy a későbbiek során még akadnak támogatásra, gyorssegélyre szoruló közösségek, csoportok egyesületek. A részletekről elhangzott, hogy a települések hagyományainak, köközösségeinek, népfőiskoláinak, az amatőr művészeti mozgalom értékeinek megőrzésére 141 millió forint támogatást adtak. A települések - főként a hátrányos helyzetűek — közművelődésének segítésére 30 millió forint jutott a céltámogatásból. 3 Dr. Dányi Val (1940-1991) Telefonon érkezett a lesújtó hír. Az első pillanatok hitetlenkedése döbbenetbe, értetlenségbe, majd szorongató fájdalomba csapott át. Mert a többszöri visszakérdezés ellenére is makacsul és változatlanul hallottak a vonal túlsó végéről a már többször megismételt szavak, érkezett a tragikus híradás: Dányi Pál, a mindig fiatalos hévvel és precíz lelkiismeretességgel dolgozó, sokak által ismert egykori megyei vezető végleg eltávozott közülünk. Az utóbbi években munkahelye ugyan már nem ide kötötte, de valójában egész, alig több mint ötven esztendős életútja összefonódott Péccsel és Baranyával. Itt kezdte szakmai pályáját, mint Hatos közgazdász és itt kötött életre szóló „házasságot" a szakma pénzügyi rejtelmeivel. Itt érlelődött, formálódott városi, megyei látókörű vezetővé. Itt kapta első felelős vezetői megbízatásait és vált ismert és elismert gazdasági-pénzügyi szakemberré, városi tanácsi osztályvezetőként éppúgy, mint később a megyei tanács elnökhelyetteseként. • A korszakos változásokat hozó nyolcvanas években pártvezetőként a következetes változások híve és ismert képviselője. Reformkommunista már akkor, amikor a társadalom egészét átfogó reformok híveként fellépni még ugyancsak kockázatokkal járt. A kockázatok emberének is nevezhetjük hát, a racionális kockázatok képviselőjének, amelyek nem vezetnek értelmetlen áldozatokhoz, nem emésztik fel önmaguk későbbi működési feltételeit, de amelyek ugyanakkor elvezetnek az elengedhetetlen és szükséges változásokhoz. Nem véletlen hát a példakép sem, akit magáénak vallott szintén már akkor, amikor évfordulós divatok még sokaknak eszébe sem juttatták a „legnagyobb magyar" nevét: Széchenyi István mellszobra állt dolgozószobájában, melyhez megkülönböztetett viszony fűzte és melyhez megkülönböztetett tisztelettel kötődött. Ám nemcsak tisztelte és becsülte a reformer elődöt, hanem mindezek jeleként kutatta is: vélhetőena titkot szerette volna felfedezni, a politikai bölcsesség és az emberi tántoríthatatlanság, a nemzet felemelkedéséhez szükséges tudás és érte érzett felelősség igazi forrását. A legendák az elmúlással együtt, vagy csak az után születnek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Dányi Pál legendája még életében megszületett, mert dolgozószobája nemcsak a féltve őrzött Széchenyiről volt nevezetes, hanem a napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra egyre szaporodó, valósággal toronnyá emelkedő irattól, feljegyzéstől, szakmai jelentéstől, könyvtől és folyóirattól is. Akik ismerték, sokan nem értették: miért ez a „gyűjtőszenvedély"? Pedig a válasz egyszerű: valójában kincsként őrizte őket, mint a lelkiismeretes munkához elengedhetetlen információk gyűjtőhelyét, ismeretek egyik forrását, meg az emberek napi gondját-baját őrző és megoldásra váró problémák dokumentációját. És a torony csak akkor csökkent, ha egy probléma megoldódott. A megnyugtató megoldások persze gyakran nehezen születtek. Pontossága és lelkiismeretessége, változtatási törekvése és jobbító szándéka, puritánsága és embersége gyakran ütközött akadályokba és tiltakozott tehát. Amire önégető életvitellel, tizenhat-tizennyolc órás munkanapokkal „válaszolt". A szíve sokáig bírta, végül is azonban gyengébbnek bizonyult. A ráció, a természet törvényei átmenetileg a „motor" fölé kerekedtek . . . A mostani tragikus hír sok egyébre is figyelmeztet bennünket. Arra is,hogy a rohanó változások és hétköznapi gondok közepette vegyük észre: korszakos változások részesei vagyunk. E változások aktív és tudatos formálóinak sorstársai kell, hogy legyünk. Olyan embertől búcsúzunk most, aki szakemberként, politikusként, emberként egyaránt tiszteletre méltó volt. Vagyonjegy Bábolnán A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát ingyenes és megvásárolható vagyonjegyeket bocsát ki dolgozói részére. A vállalati tanács, mint a tulajdonosi jogkört gyakorló testület, az ingyenes vagyonjegyeket azzal a szándékkal adományozza a dolgozóknak, hogy vagyoni érdekeltségük megteremtésével is erősítse kötődésüket a kombináthoz. A kibocsátásra kerülő ingyenes jegyek összértéke 600 millió forint, amiből a dolgozók az elmúlt három évi bruttó keresetük alapján részesedhetnek. A térítés nélküli, névre szóló értékpapírokat nem adhatják el dolgozók, s ha bármilyen indokkal megszűnik munkaviszonyuk, a kombinát a vagyonjegyeket visszavásárolja tőlük. A vagyonjegyek tulajdonosainak osztalékot fizet a kombinát az értékpapírok névértéke után. Kopettiye Hanyatt fekszem a fűben, kiterülve, szétdobált végtagokkal, mint egy kimerült hosszútávfutó, fölöttem a rámszakadó ég hatalmas, homorú képernyője. A "fáradtság önkívületében még nem érezheti a győzelem gyönyörűségét. Ha egyáltalán van győzelem. Ha a száz métert 9,9 másodperc alatt teljesítők boldog, ölelkezése az. Vagy Egerszegi Krisztina és Szabó Tünde ragyogóvá fürdetettt mosolya, vízen sikló, aranyhajóinkcsöndje Párizsban, vagy az „aranyossá” szelídített lovak gazdáinak szívóssága és fegyelme San Antoniában. De a képzelet könnyen, erőszak nélkül is eltéríthető, hogy a dobogó, a sürgölődő edzők, az integető zászlók a peremére kerüljenek. Hogy valahol a páratelt, bágyadt magasságban a békésen szállongó szitakötők, szédülten keringő rovarok helyett - mint apró fémlegyek — megjelenjenek a repülőgépek. Rajokban kövessék egymást, beúszva a levegőég rezzenetlen homályüvege mögé.. Egészen más céllal, de valahogyan így úszhatnak a spermiumok a petesejt felé. A lemaradók sietősen szelik át a szemmel le sem fogható teret, néha a légvédelem tüzében, cikázva. Ütjük olyan, mint a ki-kihagyó szívverés ugrándozó, majd váratlanul kiegyenesedő görbéje a monitoron. Az elmúlt hét a győzelemért folyó harc legkülönfélébb példázataival volt teljes, a Feltámadás misztériumától Moszkváig, aprágai 1968-as bevonulástól önmagunk keserves legyőzéséig. A győzelmek gyönyörűségétől a győzelmek szomorúságáig és fájdalmáig- A Nyomozás Krisztus holtteste után című Damiani-film, a Megszállás című angol, a Kutyaszív című szovjet és a Táncdalfesztivál után . . . című magyar film volt hivatva feledtetni a hétvége giccses játékfilmjeit - a Madame Bont és társait. A moszkvai események miatt is jól időzítve láthattuk viszont ismét a brezsnyevi ölelést, amely a prágai folyamatokat fojtotta, jól ismét a politikai győzelem hazug arcait — azt, hogy a hatalom, méhében az erőszakkal, mindig a halálrokona volt s az is marad. Az erőszak győzelme mindig a másik fölött aratott győzelem: mindig kizárás, így oszthatatlan kizárólagosság a birtoklásban is. Mert politikai győzelem, ha van, az a hatalom mindenkori, jelszavak mellé "kitűzhető metaforája. Különössége éppen az, hogy éppolyan • oszthatatlan, mint a szeretet, s hogy átadásában — győzelmi mámorában éppúgy elveszti érzékét • az az is, hogy film készítői Leslie Woodhead, forgatókönyv: Mike Whittaker) • egy empátiájával együtt is tár-gyilagos, kerekded, élvezhető kompozícióra törekedtek, mi maradtunk a már nyomasztóan eluralkodó dokumentarizmusnál. Effajta témáknál persze a hitelesség, a résztvevők kamerák előtti megszólaltatása perdöntő lehet, de ez az erény nem nélkülözheti az arányokat — a vasárnap esti ■ első részt nyugodtan félbe lehetett volna vágni, hogy a tegnap lapzárta után látható, és ki tudja miért olyan későn kezdődő második rész az elsőbe beleférjen. S ez a film, ami a csehszlovák eseményekben való részvételünket illeti, számunkra a kibeszélés „győzelmeinek" egyike lehet. A film mindenesetre nagy apparátussal, a Fekete Doboz, a Magyar Dokumentumműhely és az MTV 19. Produceri Irodájának az összmunkájával készült, Pálinkás Róbert és Tolmár Tamás rendezésében. Bóka Róbert A győzelem gyönyörűsége árnyalatok iránt. Talán jellemző amíg az angol reform -rendező is jó időre, megidőzítve láthattuk