Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)

1997-03-13 / 71. szám

1997. március 13., csütörtök Elhunyt Vízhányó László Hetvenhárom éves korában elhunyt Vízhányó László egykori kiváló labdarúgó FIFA-játékvezető. Vízhá­nyó László több mint 50 éve tette le a játékvezetői vizs­gát, majd 1961-től már az NB I-ben bíráskodott. 1967- ben a Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség (FIFA) já­tékvezetői testületének tagja lett. Tavaly a „Magyar Lab­darúgásért” emlékérem ezüstfokozatát kapta meg. Michael Jordan újabb lépése Tizenkét mérkőzést ren­deztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnok­ság (NBA) legutóbbi já­téknapján. Az összecsapá­soknak éppen a fele zárult vendégsikerrel. A bajnoki címvédő Chi­cago Bulls a Boston Celtics otthonában nyert 11 ponttal. Ez nem különösebben meg­lepő, hiszen a Celtics a Ke­leti-főcsoport utolsó helyén szerénykedik. A Bullsban Michael Jordan 32 pontot szerzett, ezzel az NBA örökranglistáján egy hellyel följebb lépett, immáron a hatodik legtöbb pontot szer­zett kosaras. Jordan 26 399- nél tart, és folytatódó „gyűj­tőkedvének” köszönhetően a Boston egykori legendás alakját, a pályafutása során 26 395 pontig jutott John Havliceket előzte meg.­­ Megtisztelő dolog olyan nagy egyéniségek között szerepelni, mint amilyen John Havlicek is. A sors iróniája, hogy éppen a Bos­ton ellen sikerült túlszár­nyalnom Havlicek teljesít­ményét - nyilatkozta Mi­chael Jordan. Fittipaldi Balesete után versenyezni akar Emerson Fittipaldi, a Forma-1-es autós gyorsa­sági vb kétszeres győztese. A 49 éves brazil az In­dy­Car-bajnokságban sze­retne rajthoz állni, ha már az IndyCar 1989-es bajnoka. 7623 Péa, SidWr­s 30/423-646 RÁDIÓTELEFONOK Sport Labdarúgó Magyar Kupa, az elődöntőbe jutásért A BVSC, a Haladás, a Vác és az MTK a négyben A keddi két összecsapás után, amelyen a Vác (az FTC elle­nében) és az MTK (a III. ke­rület legyőzésével) jutott to­vább, szerdán két mérkőzésre került sor a labdarúgó Sam­sung Magyar­ Kupa negyed­döntőjében. BVSC -MATÁV SC Sopron 3- 0 (1-0) Szőnyi út, 500 néző, V: Mohá­csi. G.: Kiss I. (43. p.), Bük­­szegi (58. p.), Rósa (73. p.). A vasutasok 4-0-ás összesítéssel jutottak tovább. A BVSC külö­nösebb megerőltetés nélkül nyert. Haladás - Soroksár 4- 1 (3-1) Szombathely, 3500 néző, V: Ábrahám. G.: Fehér Cs. (11. p., 65. p.), Varsányi (17. p.), Usvat (31. p.), ill. Kislőrincz (2. p.). Továbbjutott 4-3-mal a szom­bathelyi csapat. A szombathe­lyiek meglepő budapesti vere­ségük után mentek tovább, ha­talmas küzdelemben. Az első játékrész után még a másodosztályú vendégeknek „állt a zászló”. A legjobb négy közé a Ma­gyar Kupában három olyan csapat is bejutott, amelyeknek nincs esélye arra, hogy a baj­nokság élvonalában végezze­nek. Éppen ezért érdekes és furcsa mostantól ez a kupa. Ki­ugrási lehetőség és álmodozás. Hiszen annak a gárdának, amelynek valamennyi esélye is van a jó szereplésre, akár baj­nok is lehet, így, aki a döntőbe jut, indulhat nemzetközi poron­don, a KEK-ben. Érdekes ez a négyes azért is, mert nincs közöttük a Ferenc­város gárdája. Emlékezetes, hogy a Fradi a kupaküzdelmek során Dunaszekcsőn botlott először, ezután még továbbju­tott az összesítés alapján, aztán most, a Vác ellen kiesett. A magyar csapatok közül az első, helyezett a Bajnokok Li­gája selejtezőjében, a kupa­győztes a KEK-ben, a második és a harmadik helyezett az UEFA Kupában indulhat, a kö­vetkező alkalommal. A kupa­ ki­írás még módosulhat, csakúgy, mint a bajnoki tabella állása, a magyar bajnokságban. Bozsik L. Senna-ügy IMOLA Az elhunyt brazil Forma-1-es autóversenyző, Ayrton Senna halálának körülményeit vizs­gáló bíróságon szemtanúként kihallgatott Pierluigi Martini, aki több versenyzőtársával együtt fenntartását fejezte ki az imolai pálya felszínével kap­csolatban. - Olyan képességű verseny­zők, mint Senna egyszerűen nem térhetnek le a pályáról, hacsak nincs valami problémá­juk. Valaminek történnie kel­lett, de nem tudom, mi volt az - nyilatkozta az olasz pilóta. - A Tamburello-kanyarban, ahol a szörnyű tragédia történt, a pá­lyán egy kis dombocska, buk­kanó volt, amely kizökkenthette a gépkocsit. Senna, jómagam és több versenyző is jelezte ezt a verseny szervezőinek tizenöt nappal a Grand Prix-futam előtt. Azt hiszem, hogy vala­mennyire csökkentették a kitü­remkedés nagyságát, de erről nem tudok több érdemlegeset mondani. Az egykori versenyzőtárs nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a pálya elhanyagolt­sága is szerepet játszott az ak­kori tragédiában. A vizsgálat folytatódik. Nem tudnak vagy nem akarnak LVOV A múlt év ősze óta hiányzik az ukrán triatlonosok táborából négy élversenyző és egy edző. Nem tűntek el, csupán nem tér­tek haza a hawaii világbajnok­ságról. Hogy ott rekedtek-e avagy saját elhatározásból időznek még mindig az Egye­sült Államokban, kérdéses. A lvovi katonai körzet vezetése azt tudatta az ITAR-TASZSZ újságírójával, hogy anyagi okai vannak az „ötök” tengerentúlon maradásának. E verzió szerint a triatlonosok, akik a hadsereg sportklubjának, az SZKA-nak az alkalmazottjai, azért nem tudtak eleddig visszatérni, mert nincs rá pénzük. Volt, de a ha­waii verseny alkalmával ezt felelték - így a hivatalos ma­gyarázat. Lehet, eszük ágában sem volt hazatérni, és az Egyesült Álla­mokat választották új hazájuk­nak. Ezt erősíteni látszik ama tény, hogy a triatlonos kompá­nia Hawaiiról Atlantába, a tava­lyi olimpia városába tette át lé­tezése színterét. Drámai pingpong-csatában német siker a magyarok ellen Hazai közönség előtt drámai, több mint négy órás csatában Németország női asztalitenisz­válogatottja 4-3-ra legyőzte Magyarország nemzeti csapatát a Szuperliga első helyét eldöntő harmadik összecsapáson, annak ellenére, hogy Bátorfi Csilla mindkét egyesét megnyerte. A németek 1994 és 1996 után harmadszor is a rangos európai­­sorozat élén végeztek. - Nagyon gyorsan elhúztak a magyarok, hihetetlen fegyver­tény volt 0:2-ről fordítani, min­den szerencsés poénnak nagyon tudtam örülni - mondta a talál­kozót követően Dirk Schim­melpfennig, a német válogatott szövetségi edzője. Sokat elárul a mérkőzés fe­szültségéről az erdélyi szárma­zású Nemes Olga véleménye, aki a hetedik találkozón, két szoros játszmában bizonyult jobbnak Éllő Viviennél. -Amikor az ember már na­gyon fáradt és mindenből elege van, s akkor még egy ilyen sorsdöntő találkozón győznie kell! A legszívesebben azonnal szabadságra mennék. -Igazi hírverése volt a sport­ágnak a magyarok elleni mér­kőzésünk - lelkendezett Jie Schöpp, a német válogatott kí­nai származású játékosa, aki a leghiggadtabbnak bizonyult a maratoni hosszúságú csatában, és két győzelmével jelentősen kivette részét a hazaiak sikeré­ből. A St. Louis udvariatlan vendég­ rangadót játszottak az NHL, az észak-amerikai profi jégko­rongliga Keleti-főcsoportjában, amelyen az Északkeleti-csopor­tot vezető Buffalo Sabres az At­lanti-csoportban élen álló Phi­ladelphia Flyerst fogadta. A hosszabbítás 42. másodpercé­ben Michael Peca gólja a „Szablyák” javára döntött. A Flyers botlásának a New Jersey örült a legjobban, miután a Devils simán verte az Edmon­ton Oilerst. A Devils győzel­mével tizenhármas hazai veret­lenségi sorozatot tudhat maga mögött, és két pontnyira meg­közelítette a csoportelső Flyerst. A vendégcsapatok be­csületét a St. Louis Blues men­tette meg, sima győzelmével stabilizálta helyét a legjobbak között. A Colorado Avalanche Mighty Ducks (Szelíd Kacsák) elleni meccsén egy kis balett is belefért a küzdelembe. Dunántúli Napló 15 Lisztes Krisztián első gólja a Bundesligában Megszerezte első Bundes­­liga-gólját Lisztes Krisz­tián (képün­kön). A Fe­rencvárosból a német VfB Suttgartba szerződött középpályás kedden este a 85. percben, Balakov helyett lé­pett pályára az 1. FC Köln otthonában rendezett bajnoki mérkőzésen, és négy perccel később már feliratkozott a góllövők közé. A VfB Stutt­gart fölényes, 5-1-es győzel­mében egyébként a Bobic, Elber, Balakov triónak volt elévülhetetlen szerepe, a Stuttgart 5-1-re nyert. A Bun­desliga 22. fordulójának szer­dai mérkőzései lapzárta után fejeződtek be. Keddi eredmények: Karls­ruhe - VfL Bochum 2-3, Werder Bremen - St. Pauli 2- 1, Hamburger SV - Borussia Mönchengladbach 2-1, Schalke 04 - MSV Duisburg 4-0.* Hétvégén, a Bundesliga másodosztályú fordulójában is. Dárdai Pál néhány percet játszott csereként a Hertha csapatában, amely sorrendben a harmadik győzelmét aratta, így nagy esélyük van arra, hogy feljussanak az első li­gába. (o) „Ágyúsnak” lassú a ritmus Arsene Wenger, az angol Ar­senal (népszerűbb nevén az „ágyúsok”) futballcsapatának vezetőedzője nem angol. Francia. Talán ezért is enged­heti meg magának azt, hogy kritikusabban szemléljen bi­zonyos dolgokat. A dolgok nem tetszenek a franciának. Úgy fogalmazott, meglehető­sen sprotszerűtlen az, hogy az angol Premiership bajnoki mérkőzései beosztása körül a lehető legnagyobb keveredés­sel kell számolniuk a csapa­toknak. Főként azoknak, me­lyek kettős tehertételnek van­nak kitéve. Mert ugye, a baj­noki cím mellett legalább olyan vonzó az Angol-kupa, a pompás F.A. Cup, ahogyan azt sok angol csapat véli. - Harminc bajnokin va­gyunk túl - mondta Wenger. - Riválisaink kevesebbet ját­szottak, mégis jobban állnak. Ennek az az oka, hogy a szö­vetség furcsa optikával „méri" a kiírást. Kis túlzás, de szinte nincs állandó baj­noki mérkőzésnap. Ha egy kupaviaskodásban újabb csata válik szükségessé, hát elhalasztják a bajnoki talál­kozót. Össze-vissza játszunk, ami feltehetően a többi csa­patnak sem jó. Wenger szerint állandósí­tani illene a szombati bajnoki mérkőzésnapokat. - Kíváncsi vagyok arra, többi menedzser-kollégám ho­gyan látja ezt a dolgot? - vette fel a költői kérdést Wenger. MOL Carrier mezőgazdasági kenőanyagok kedvezménnyel Ez sikert arat! Március 13-tól április 30-ig. MOL Carrier: Sokáig éljen a motor! MÁRKAKERESKEDÉS: • SZIGETVÁR, SZIGETVÁRI AGROKÉMIA KFT. 7900 DENCSHÁZASII., TEL.: 106-73) 312-644. FAX: 106-73) 311-436 A tavaszi munkálatok során fokozott igénybe­vételnek kitett gépek és járművek fokozott véde­lemre szorulnak. A csúcs­­minőségű MOL Carrier mezőgazdasági kenőola­joknál semmi sem ápolja jobban a motort. Széles választékunkban Ön is biztosan megtalálja mezőgaz­dasági gépeihez és szállítóeszközei­hez szükséges kenőanyagtípust, legyen szó motorolajról, kenőzsírról vagy hidraulikaolajról. Ráadásul 1997. március 13-tól áp­rilis 30-ig a nagykeres­kedelmi árhoz képest 7% kedvezménnyel vásárol­hatja meg a MOL hordós kiszerelésű mezőgazda­­sági kenőanyagait. Carrier Turbo motorolaj-család, Hidrokomol U, Hidrokomol HVU, Traktol JD, Traktol IKR, Szupertraktol Plus és LZS-2 EP. Keresse a MOL nagykereskedelmi telepein, illetve a Carrier-márkakereskedőknél! MOl M­OL

Next