Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-19 / 106. szám
20. OLDALS Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. PORT Zsálekék itthon verhetetlenek Több pécsi ökölvívó is nagy nemzetközi verseny előtt áll, közülük a Zsálek testvérek és Kovács Viktória a világbajnokságra készülnek. Közben pedig már formálódik a Dunántúli Napló kupa mezőnye is. Pécs-Mohács Zsálekék verhetetlenek, legalábbis idehaza. Idén már két versenyen lépett szorítóba a testvérpár, mindkettőn végigverték a mezőnyt. Eddig hat meccset vívtak fejenként, egyiken sem kaptak ki. Ferenc és Gábor a junior világbajnokságra készül, amelyen előbbi a 75, utóbbi pedig a 71 kilós súlycsoportban szeretne rajthoz állni. A vb szeptember 3-13. között Havannában lesz, a magyarok Kubába teljes csapattal utaznak. Az persze még nem dőlt el, hogy a mieink közül kik vesznek részt rajta, Zsálekéknak azonban jó esélyük van a repülőjegyre. Fekete Pál, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szakfelügyelője különösen Zsálek Gábort dicséri, aki szerinte megtanult öklözni, ami azt jelenti, hogy már nemcsak küzd a ringben, hanem technikás bokszot láthatunk tőle. A junioroknál reményteljes ígéret a nehézsúlyú Bouquet Bence (szintén PVSK-Szentlőrinc), aki idei eredményei alapján számíthat arra, hogy talán meghívják a válogatott keretbe. Világbajnokságuk lesz a nőknek is, október 21-28. között a törökországi Antalyában. A vb-második Kovács Viktória (PVSK-Szentlőrinc) a többi válogatottunkkal együtt most éppen Törökországban edzőtáborozik, ahol április 27. és május 3. között szorítóba lépnek az Ahmet Comert-emléktornán Isztambulban. A vb-részvétel Kovács Viktória számára is biztosnak tűnik, merthogy súlycsoportjában egyeduralkodó. Ezeket a világversenyeket nem láthatják még a televízióban sem a pécsi ökölvívóbarátok, de május 17-19. között személyesen is megnézhetnek több válogatott kerettagot a Dunántúli Napló-kupán, amelyre a rendezők a klubokhoz már elküldték a kiírást. A nevezések innen kezdve folyamatosan érkeznek, a roham azonban az utolsó héten várható. A férfi felnőtteknek és a junioroknak 4x2 perces, a nőknek pedig 3x2 perces meccsek lesznek Pécsett, a Vasutas sportcsarnokban. A Dunántúli Napló-kupán még nem indulnak a Mohácsi TE ökölvívói, náluk az új edző, Lárár Károly 10-12 fiatallal foglalkozik. - Azért még én is besegítek neki - mondja Csorbai Ferenc, a régi szakvezető. - Új gyerekekről van szó, hamarosan leteszik a versenyzéshez szükséges vizsgát. Két-három hónapon belül már ott láthatjuk őket a viadalokon is a ringben. ________ HORVÁTH L. Bővülő szövetségi feladatok PÉCS A héten megtartotta tisztújító közgyűlését a megyei kosárlabda-szövetség is. A testület egyre több régiós feladatot is ellát. A közgyűlésre egyrészt a Sporttörvény követelményei miatt volt szükség a kosarasoknál is, ahol azonban az eltelt időszakról szóló beszámoló elfogadása után személyi kérdésekről is döntöttek. Az elnök Rab József maradt, a létrehozott alelnöki tisztségre dr. Páva Zsoltot, a MiZo-Pécsi VSK képviselőjét választották (utóbbi tisztség hangsúlyozása azért érdekes, mert mostantól mindenki csak valamely klub szüleiben lehet a szövetség tagja), akiknek további hét elnökségi tag segíti a munkáját. Az ugyancsak régi-új főtitkár, Várhalmi Zsolt elmondta, hogy a szövetség mindinkább szerteágazó feladatainak egy jogi (ez a fegyelmi bizottság munkájának kiszélesítését szolgálja, amelynek egyik tavalyi ügye például a bíróság előtt végződött) és egy informatikai bizottság felállítására is igyekszik mindjobban megfelelni. A testület a megye vlamennyi szakosztáyát magában tömöríti, mostantól ugyanis ide tartoznak a profiklubok is. Ezek felnőttbajnokságát ugyan országosan szervezik, de a regionális NB II. már e szövetség hatásköre, együttműködve a somogyivá és a tornává. Emellett az utánpótlás-bajnokságok lebonyolításáért felel, e téren ma ismét az élvonó fiatalává egyetemben. A kiterjedt szervezőmunkához mind több anyagi forrás szükséges, így a jövőben a marketingmunka is mind fontosabbá válik a szövetségben._________sz. zs. Röviden NYÍLT TÚRÁK. A Pécsi Avon Női Futó Klub szombaton indít 12 kilométeres nyílt túrát a Dömörkapu - Misina - Stiglicfogdosó - Remete-rét - Büdöskúti kulcsosház (itt szalonnasütés) - Szentkút útvonalon. Találkozás Pá Krisztina túravezetővel a Főpályaudvaron, a 34-es busznál 8.55-kor. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség ugyancsak 20-án indít 20 kilométeres túrát a kismányoki székely templom megtekintésére Nagymányok - Kismányok - Óbánya - Pécsvárad útvonaon. Találkozás Varga István túravezetővel a pécsi távolságibusz-pályaudvaron 8.45-kor. (szz) EDZŐKÉPZÉS: Indul Baranyában a labdarúgóedzők számára az újabb UEFA B-tanfolyam. A képzés 15 napig tart, az előadások május 23-31. és június 6-19. között lesznek Pécsvárdon. Felvételi követelmény: minimum 20-szoros A-váogatottság vagy „D” edzői képesítés vagy középfokú edzői végzettség. Jelentkezni május 1-jéig lehet. Csekk és jelentkezési lap átvehető a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetségben (Pécs, Apáca u. 2/1.), részletekkel is ott szolgának. __ini tempójáték Péntekenként játékra hívjuk a Dunántúli Napló és a tempó apróhirdetési lap olvasóit. Karikázzák be a helyes választ, majd ezt a szelvényt a április 19-én megjelenő tempó címlapján lévő vonalkóddal együtt küldjék be címünkre: Dunántúli Napló „Tempó” 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 0 Beküldési határidő: április 25. A helyes megfejtők között ajándékcsomagot sorsolunk ki! Hányadik oldalon jelenik meg a nagy keresztrejtvény? A, 78 B, 77 C, 69 Vegye fel a tempót, vegye meg a tempót SZURKOLÓBARÁT PMFC. A PMFC labdarúgó-szakosztályáná az edzőváltás után a vezetők legújabb döntése a szurkolók „kiengesztelését” szolgálja. Miután a csapat elismeri, hogy a Kaposvár elleni legutóbbi hazai összecsapáson nem tettek meg mindent a közönség kiszolgálásáért a Siófok ellen - az ígért jó játék mellett - avval is igyekeznek visszacsalogatni a nézőket a lelátóra, hogy a mérkőzésen nem szednek belépődíjat.____________isai 2002. ÁPRILS 19., PÉNTEK 1 üréssel ÉPÜL AZ ATLÉTIKAPÁLYA. A PVSK Verseny utcai stadionjában kezd látványos szakaszához érni a műanyag atlétikapálya építése, már formálódik a majdani futókör a belülről menet közben áttelepítendő fű körül. A munkák első fázisa (az aszfaltozás) júniusra befejeződik, menet közben pedig már elkezdték a 2. ütem közbeszerzési eljárását. Ez a műanyag borítás mellett a pályát ölelő kerítés építését, a környezet rendbetételét, parkosítását, a világítás elkészítését is tartalmazza. Újabb húszmilliós tételt jelent viszont a pálya berendezése, a szükséges sportszerek megvásárlása. A tervek szerint augusztusban már egy versennyel avathatják a létesítményt az atléták. (szz)_____________________________________fotó: t. l. Talán balszerencse nélkül Pénteken, de nem a szokásos időpontban játssza mérkőzését az A-csoportba kerülésért a PVSK-Panthers férfi kosárcsapata. PÉCS Már csak három mérkőzés van hátra a rájátszás középső szakaszából, a Zalaegerszeg elleni hazai találkozót a MAFC elleni idegenbeli követi, majd a Nyíregyháza érkezik Pécsre. Az A-csoportosok közül a ZTE érkezett a legjobb mutatókkal a bajnokság mostani szakaszába, és eddig nem is rontott rajta. A két amerikai légiós [Parker, Riedl] mellett nagy szerepe volt ebben a szintén ponterős válogatott Kámánnak, és a megbízható irányító Szájernek is. Mellettük a fiatal tehetségek (Mészáros Richárd, Gáspár) erősítik a csapatot. A pécsiek elsőre meglehetősen balszerencsések voltak, Radnóti betegsége mellett további sérülések és tópontozódások is az ellenfél malmára hajtották a vizet. - Zalaegerszegen tisztességesen helytálltunk, itthon pedig nem tartom elképzelhetetlennek a meglepetést sem - latolgatott Zalay Zoltán, a PVSK-Panthers edzője. - Riválisunk a négyes poszton tűnik sebezhetőnek, de úgy gondolom, irányítóban is magunk felé billenthetjük a mérleg nyelvét. Az biztos, hogy óriási lelkesedéssel kell magunkat a küzdelembe venni, és akkor feledtetni tudjuk a múlt heti, Szeged elleni kisiklást. _____ ___________ M. Z. - Alighanem magyar csúcstartó azzal, hogy csaknem fél évszázadon át a megyei labdarúgó-ifiválogatott szövetségi kapitánya volt. - A negyvenöt év tényleg hoszszú idő, 1949-től 94-ig töltöttem be ezt a tisztet, amivel egyedül állok Magyarországon. Olyan híres edzőkkel dolgoztam, mint Garami József, dr. Czibulka Mihály, Kresz Sándor, Farkas József, Lengyel Zoltán. Úgy tudom, most hivatalosan nincs is szövetségi kapitánya a megyei ifiválogatottnak. Nehéz erre a feladatra olyan bolondot találni, amilyen én voltam. - Most mintha kevesebb mérkőzést is játszanának az ebben a korosztályban legjobbak. - Az én időmben tényleg sok meccsünk volt, kezdve a megyeválogatottak tornájával, amelyen például olyan tehetségek tűntek fel, mint Mészöly Kálmán, Deák Lajos és Albert Flórián. Sajnos, nem nálunk futballoztak, hanem az ellenfélnél. - Mennyit lehetett keresni ezzel a munkával? - Egy fillért sem kaptam a 45 év alatt, csak szerelemből csináltam, mert tetszett, hogy mindenki ismert. Azért néhány sportkitüntetésben részesültem. Egyébként edző sohasem voltam, de a játékvezetői vizsgát letettem, a megyei I-ben működtem, jobbára partjelzőként. - Jár még ki meccsekre? - Már nem, elég volt. Eléggé megviselt a csaknem fél évszázad a kispadon. Sokat izgultam, többször menet közben otthagytam a mérkőzést, mert félő volt, hogy infarktust kapok. Rá is ment az egészségem, betegeskedek, most 22 szem gyógyszert szedek naponta. - Valóban nagy Fradi-szurkoló? - Ez igaz, akkor szerettem meg a zöld-fehéreket, amikor annak idején, még Baján volt szerencsém a pályán látni dr. Sárosi Györgyöt, akit játékintelligenciája miatt minden idők legjobb játékosának tartok a világon. De az akkori kapus, Háda József is a kedvencem volt. Egyébként a fiam is Ferencváros-drukker. - A megyei ifi- és serdülőfutball szervezése közben több tehetséget fedezett fel. - Mint például Rónai Istvánt Magyarszéken. Sokat jártam a vidéket, néztem a srácokat, akiket később be lehetett hívni Baranya válogatott keretébe. Jobb volt akkor a játékosanyag, manapság sok ügyes gyerek elkallódik. Régen még arra is rá lehetett venni őket, hogy faluról a saját költségükön bejöjjenek Pécsre közös edzésre. Ez ma elképzelhetetlen. H. L Sportré Szerelemből csinálta 45 évig Papp József 1922. április 21-én született Bátmosnostoron. 50 évet szolgált a MÁV-nál, ahonnan főfelügyelőként vonult 1986-ban nyugállományba. 45 esztendőn keresztül Baranya megye ifjúsági labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya volt. Felesége nyugdíjas, 53 éves fiuk zenész-karmester. Zenével foglalkozik a lányunokájuk is. Egykori játékosai az utcán, a vásárcsarnokban és más helyeken még most is felismerik, megszólítják. Ugyan legtöbbjük neve már nem ugrik be neki, de ha elárulják magukról, kik is ők, már mindent tud. Még azt is megmondja, mikor születtek. Régi-új kapus a nőknél PÉCS A legutóbbi fordulóban, Debrecenben bravúros döntetlent ért el a PMFC-Ivas NB II-es női labdarúgócsapata, amelynek új kapusa van. A 100 néző előtt lejátszott hajdúsági mérkőzésen a listavezetőtől rabolt pontot a pécsi együttes. Most a hétvégén szünet lesz az NB II-es női bajnokságban, de a PMFC-Ivas azért pályára lép, szombaton 14 órakor Barcson játszik hírverő meccset, amellyel a női labdarúgást szeretné népszerűsíteni. A csapatnak új kapusa van, Ferencz Zita évekkel ezelőtt már védett a jogelődnél, ő egyébként biológia szakos tanárnő. A PMFC-Ivas kerete jelenleg 27 fős, az első csapatnál 20 játékos jön számításba. Akik a bajnokin nem szerepelnek, azok tavasszal az ezentúl mind gyakoribb vidékei hírverő mérkőzéseken jutnak szóhoz. A dolgukat könnyíti majd meg, hogy jövő idénytől az NB II-eseknek egy, míg az élvonalbelieknek két utánpótlásgárdát kell indítaniuk, így a bajnoki pontokért nem túl sűrűn játszó fiatalok számára ősztől ezek az együttesek nyújtanak több játéklehetőséget. A PMFC-Ivasnak legközelebb jövő szombaton lesz bajnokija, Újmecsekalján az NB I. B-s férficsapat előmeccsét játssza. h. l. Mai sportműsor KOSÁRLABDA: NB I. B, férfiak: PVSK-Panthers - Zalaegerszeg, Lauber Dezső sportcsarnok, 17. ■ Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az ASM Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az ASM Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, negyedévre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizeté- Ayes megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és Az újság a • • • • m• panda szerkesztőségi rendszerrel készült egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 tagja