Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)

2002-04-22 / 109. szám

2002. Április 22., hétfő Hírek HALÁLOS BALESET. Újabb halálos közlekedési baleset történt Baranya megyében. Szombaton délután Boldog­asszonyfánál egy Wartburg és egy Volkswagen személygép­kocsi ütközött össze, frontáli­san. Az egyik gépkocsivezető a helyszínen életét vesztette, a mentők két súlyos és egy könnyű sérültet szállítottak kórházba. (d) KARAMBOL: Frontálisan üt­között két személygépkocsi szombat este Pest megyében a 2/A úton, három ember meghalt. A súlyos közúti bal­eset a Dunakeszi és Göd kö­zötti útszakaszon történt. A karambol során egy Suzuki és egy Volkswagen személygép­kocsi ütközött szemből egy­másnak. KISODRÓDOTT. A Parla­ment egyik támfalának ütkö­zött egy autó szombaton Bu­dapesten, a vezetőt könnyebb sérülésekkel kórházba szállí­tották a mentők. Az épületben nem keletkezett kár. HAMISÍTÁS. Hamis márka­jelzéssel ellátott, mintegy százötven millió forint értékű cipőt találtak a vámosok szombaton egy rutinellenőr­zés során Budapesten. A vámkommandó tagjai egy kí­nai állampolgár kőbányai bé­relt raktárában fedezték fel a tizenöt­ezer pár, hamis már­kajelzéssel ellátott, ismeretlen eredetű lábbelit. ITTAS VEZETÉS. Járdaszi­getre rohant egy személygép­kocsi szombat reggel a fővá­rosban a Nyugati pályaudvar előtt. A BMW a Nyugati téren a 4-es és a 6-os villamos meg­állójában, a Blaha Lujza tér felé vezető oldalon törte át a gyalogos aluljáró korlátainak alumínium- és üvegszerkeze­tét. A személygépkocsi veze­tőjét kórházba szállították, it­tassága miatt. RABLÁS. Kiraboltak egy uta­zási irodát szombaton kora délután Budapest belvárosá­ban, a tettes több százezer fo­rintnyi zsákmánnyal mene­kült el a helyszínről. A rabló az V. kerületi, Károly körúti irodába nem sokkal két óra előtt lépett be, és - feltehető­leg fegyverrel - a bevétel át­adására kényszerítette az al­kalmazottakat. GÁZOLÁS. Halálos gázolás történt pénteken az éjszakai órákban a főváros XX. kerüle­tében: egy személyautó el­ütött egy fiatal férfit. A szerencsétlen gyalogos, egy húsz év körüli férfi, a helyszí­nen életét vesztette. K­R­I­M­I 11. OLDAL „Kamikazeakció” a pirosnál Tavaly 890 mentőbaleset történt az utakon Közlekedésbiztonsági okok miatt várhatóan a 2004-es eszten­dőtől élénksárgára festik át a mentőautókat az Európai Unió­ban. A brüsszeli vélemények szerint a sárga betegszállítókat könnyebb felismerni a forgalomban. Magyarországon tavaly 890 közlekedési balesete volt a mentőknek. Budapest Győrfi Pál, az Országos Mentő­­szolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője az Europressnek elmond­ta: minden olyan változtatás üd­vözlendő, amely javítja a kocsik láthatóságát, hallhatóságát, a be­tegellátás biztonsá­gát. Szerencsére ná­lunk a 2000. évi ada­tokhoz viszonyítva tavaly még „átfestés” nélkül is 20 százalék­kal kevesebb kárese­ménye volt az 1000 kocsiból álló mentő­parknak. A 890 eset­ből mindössze 39 járt személyi sérüléssel. A legtöbb esetben ál­talában csak kisebb koccanásról, a vissza­­patantó tükrök letö­réséről és kevésbé sú­lyos karambolokról van szó. Megkülön­böztető jelzés hasz­nálata közben 19 bal­esetben 28-an sérül­tek meg. Míg 2000- Mentik a mentőautót ben két halálos áldo­zata is volt a súlyos ütközéseknek addig tavaly a mentők hibájából egyetlen emberéletbe sem került a száguldás. A tavalyi 39 személyi sérüléssel járó balesetből 18-nál ál­lapították meg az OMSZ gépkocsi­­vezetőjének hibáját. ■ Győrfi Pál ■ hangsúlyozta: rendkívül veszélyes munkát végez a kivonuló szolgá­lat, s különösen nagy a felelőssége a volán mögött ülő sofőrnek. Hiá­ba kapcsolják be a kék villogót, a szirénát, nincs teljes biztonság. A legveszélyesebb „kamikaze­­manőver” a piros lámpán áthala­dás. A megkülönböztető jelzést használó mentőautó vezetője csak akkor hajthat át a kereszteződé­sen, ha meggyőződött arról, hogy elsőbbséget kapott a „zöld jelzés­nél” haladóktól. Sok esetben ak­kor is a mentőt marasztalják el, ha a két megálló autósor mellől a har­madikból mégis elővágódik valaki. Többnyire azért, mert a személy­autó vezetője hangosan magnózik az autóban, és nem hallja a sziré­nát. Győrfi szerint sajnálatos, hogy a mentőszolgálat hatezer dolgo­zójából négyezren minimálbérért dolgoznak. Igaz, az elmúlt év de­cemberétől a kivonuló szolgálat munkaköri „veszélyességi” pót­lékát 60 százalékról 120 száza­lékra emelték, így bruttó 20 ezer forint társul az 50 ezer forintos bérhez. Ám a veszélyes és fele­lősségteljes munkát végzők egy része még így is kénytelen kere­setkiegészítésként másodállást vállalni. Ez különösen a gép­kocsivezetők estében veszélyes, hiszen nem tudnak kipihenten a volán mögé ülni. NÉMETH ZSUZSA FOTÓ: JUHÁSZ JÁNOS Kábítószerek ámításai Bár a rendőrségi statisztikák szerint az előző évekhez képest stagnál a kábítószereket újonnan kipróbálók száma, még mindig sok fiatal él drogokkal. Kevesen tudják, hogy már az is több éves szabadságvesztésre számíthat, aki megkínál valakit egy szál marihuánás cigarettával. Budapest Ha valaki termeszt, vagy csak ma­gánál tart valamilyen kábítószert, máris két évtől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Azokra, akik kereskednek a dro­gokkal - 8 év, akik üzletszerűen űzik az ipart - 10 év börtönbünte­tés is kiszabható. Jelentős meny­­nyiség esetén a kereskedés élet­fogytig rács mögé dughatja az il­letőt. A Btk. pontosan meghatá­rozza, milyen mennyiség milyen büntetési tételt von maga után. Csekély mennyiségnek számít, ha mondjuk öt szál kanna­­biszszármazék van valakinél, en­nél több már alapeseti mennyi­ségnek minősül, de a hússzoro­sa már jelentős mennyiségnek számít. Az 1999 márciusában módosí­tott törvény azonban nem retten­tette vissza sem a kábítószerek élvezőit, sem azokat, akik ennek árusításából próbálnak némi anyagi hasznot húzni. A rendőr­ség statisztikái szerint csak any­­nyit sikerült elérni, hogy keveseb­ben próbálják ki a drogokat. Ez is óriási eredmény. A fokozott ellen­őrzések miatt más módszereket kellett kidolgozniuk a dílereknek. Újabban az jelent problémát a nyomozóknak, hogy az inter­neten keresztül zajlik az üzlet és nehezen követhető. Az árusok a chatprogramokban beszélik le a találkozási pontokat, illetve az árakat. S hogy mennyibe kerül most a párperces élvezet? A leg­gyakrabban használt kábítószer, a marihuána (népszerűbb nevén a fű) grammja mér 1200-1500 forintért kapható. Ugyanennyi mennyiségű kokain 12 ezer forin­tért, heroin 3-4 ezer forintért elér­hető. A diszkókban, esti szórako­zóhelyeken népszerű, egy-két órás élvezetet nyújtó extasy tab­letták 6-7 ezer forintba kerülnek. Néhány évvel ezelőtt még az LSD- bélyegektől kellett óvni a fiatalo­kat, ma már azonban egy nevét el­hallgatni kérő drogfüggő szerint ez kiszorult a piacról. Ötezer fo­rintért ugyan elvétve még besze­rezhető, de szerinte a fű olcsóbb, hatása pedig szinte azonos. Az összegek első látásra nem tűnnek vészesnek, ám függőség esetén komoly anyagi csődbe vihetik az illetőt, nem is beszélve az egész­ségi hatásokról. Ezeket többször látjuk, halljuk a szakemberektől, de arról kevés szó esik, hogy ha megkínálnak minket valamilyen kábítószerrel és azt elfogadjuk, az már bűntény, és már két év bör­tönbüntetésnél tartunk. NAGY ESZTER DÓRA Korszakalkotó kukorica gyomirtó szer › Kiemelkedő hatásbiztonság › Széles hatásspektrum › Megújuló aktivitás A Merlin" hatékony a kukorica legfontosabb magról kelő egy és kétszikű gyomnövényei, még az atrazin rezisztensek ellen is. A beszerzéssel és a felhasználással kapcsolatban keresse növényvédelmi mérnökét, szaktanácsadóját. ipifáH fttjíKCfef 4M,­­­ KETTELÉBE Hunje* el.... SZŐNYEGBÖRZE C00?* SZOBAMÉRETŰ MARADÉKOK 5­0-70%-KAL SIESSEN A KETTELÉBE. Pécs, Esztergás L. u. 19. Tel.: 72/253-459 (Uránvárosban az Olimpiával szemben.) KETTELE A Komló, Kossuth L. U. alatti Király ajándékbolt teli berendezésével és eszközeivel együtt Ápr 22-étől az ajándékbolt teljes árukészletéből végkiárusítást tartunk, 20-30-50%-os kedvezménnyel. Érdeklődni: a helyszínen v. a 06-30/9362-940-es telefonon lehet. Mohácson a SÉTÁLÓ UTCÁBAN 1 éve épült 100 nm-es tetőtéri teraszos, légkondicionált LAKÁS ELADÓ. Ugyanitt az emeleten új, 94 nm-es lakás épül, valamint 150 nmm-es üzletrész kiadó irodának, rendelőnek, stb. kialakítható. Tel.: 06-20/313-52-96, 69/322-291 /200139* Harmincegy határsértő Budapest A határőrség járőrei szombat­ról vasárnapra virradó éjsza­ka harmincegy határsértőt fogtak el, és mintegy kétmil­lió forint értékű, zárjegy nél­küli cigarettát fedeztek fel.­ ­ Szombatról vasárnapra virradó éjszaka, különböző területeken harmincegy határsértőt fogtak el határőrség járőrei, és mintegy kétmillió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát fedeztek fel. Ezen túlmenően el kellett járniuk két, határon áttévedt ló ügyében is - mondta el Orodán Sándor a határőrség szóvivője vasárnap. A szóvivő közölte: a komáro­mi hídnál tizenhét, Magyaror­szágról Szlovákia felé tartó afgán­ra lett figyelmes az ott tartózkodó járőr. A feltartóztatott csoport tagjai közül kilencen a bicskei, nyolcan pedig a debreceni befo­gadóállomásról indultak útnak. A hegyeshalmi határőrizeti ki­­rendeltség járőrei négy nigériai és egy román határsértőt fogtak el, akik a zöldhatáron Ausztriába akartak szökni. Orodán Sándor elmondta, hogy a győri határfor­galmi kirendeltség járőre három irakit és két afgánt tartóztatott fel, akik a vasút mentén próbál­tak külföldre jutni. Szombathelynél két moldáv, Tiszabecsnél pedig két Sierra Le­­one-i személyt tartóztattak fel a határőrök, míg Hegyeshalomnál egy magyar állampolgár gépko­csijában elrejtve 465 karton zár­jegy nélküli cigarettát fedeztek fel. Ennek értéke mintegy kétmil­lió forint. Az ügyben jövedéki ter­mékkel való visszaélés miatt in­dult eljárás. A Lökösházánál Magyaror­szágra belépő gyorsvonaton ki­lenc karton zárjegy nélküli gaz­dátlan cigarettát találtak a jár­őrök az ellenőrzések során, mint­egy 15 ezer forint értékben. A nagyobb súlyú esetek mellett szinte üdítő, ám ugyanúgy mun­kát adó esemény volt, hogy egy magyar gazda lova Nyírábránynál átlépte a határt, és néhány órán át Romániában legelészett, majd visszatért Magyarországra. A gaz­da ellen gondatlanságból elköve­tett határrendsértés miatt indul el­járás. Zajtánál viszont Magyaror­szágra lépett be, vélhetően Ukraj­­na felől egy másik ló. A jószág je­lenleg a hatóságok vendégszere­tetét élvezi, a határőrök várják gazdája jelentkezését.■ Késelés a városközpontban Kecskemét­ ­ Emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség egy 21 éves kecskemé­ti fiatalembert, aki szombat este mellkason szúrt egy 28 éves fér­­­­fit Kecskemét főterén - mondta Rákosi Mihály alezredes, a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapi­tányság szóvivője. Este fél hétkor egy nő tett beje­lentést a rendőrségi ügyeleten, hogy a városközpontban megké­seltek egy férfit. A járőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol megtalál­ták a sebesültet és szerencsére még időben érkeztek, és el tudták fogni azt a két férfit, akik taxival akartak elmenekülni a helyszínről. A szóvivő szerint egyelőre nem tudni, mi volt az oka a szóváltás­nak, amely verekedéssé, majd gyilkossági kísérletté fajult. A se­besültet mentővel szállították kór­házba, az elkövetéssel gyanúsít­ható férfit őrizetbe vették. Gyónt a fűrészes gyilkos Berlin A német tettes alkoholos álla­potban, vasfűrésszel válasz­totta el áldozata fejét a törzsé­től. A nagy feltűnést keltett bűnügy most került a mün­­steri bíróság elé. Három gyerek talált rá a holttest­re egy ahleni játszótér közelében még tavaly júliusban. Faág és né­mi lomb takarta el a fej nélküli te­temet. A 35 éves férfi koponyája csak napokkal később került elő egy szeméttárolóból. Az időköz­ben lezárt nyomozás megállapí­totta: a szerencsétlenül járt munkanélküli, a kétgyermekes Michael S. már több hete külön­élt a családjától, és meggyilkolá­sakor sok alkoholt fogyasztott. Hamarosan három férfi került a rendőrség látókörébe. A bünte­tett előéletű személyek egyikük lakásába csalta Michael S.-t, hogy bosszút álljanak utóbbi viselke­déséért. A trió egyik tagja ugyan­is udvarolni kezdett Michael fele­ségének, ám a férj - úgymond - zaklatta a nőt, s ezért „büntetés jár”. A 35 éves elkövető és bará­tai először békésen iddogáltak Michaellel, ám hamarosan han­got váltottak, ütlegelni kezdték, tablettákat nyelettek le vele, majd egy sállal fojtogatták. A fér­fi még élhetett, amikor a fővád­lott vasfűrésszel levágta a fejét. A borzalmas bűnese tetteseit elengedték az előzetes letartózta­tásból, és csak a sajtó nyomására vették ismét őrizetbe. TORONYI A Dunántúli Napló­ban 2­002. ÁPRILIS 3-ÁN BALLAGAS témában hirdethet! További információ: 5­05-022

Next