Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-22 / 109. szám
4. OLDAL VÁLASZTÁSOK 1.20022002. Április 22., hétfő _____________________1. SZ. EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET, PÉCS_________________ Folyamatos párbeszéd kell Április 21-én, 21.14 órakor Dr. Kékes Ferenc, MSZP: Majd tíz évvel a bányák bezárása után szükséges a jogszabályok áttekintése, módosítása. A társadalombiztosítási ellátások jogosultsági feltételeit sokkal egyszerűbbre kell változtatni. Alapvető követelmény Pécsett, hogy azokat a kommunális szolgáltatásokat tudja nyújtani a város Vasasnak, Somogynak és Hirdnek is, mint a más területen élőknek, így most a legfontosabb feladat az ISPA-program megvalósítása, a terület víziközművesítése. Ez teremtheti meg a keleti településrészek fejlődésének az alapjait. A tervezett közművesítettséghez megfelelő szintűvé kell tenni a tömegközlekedést és az egyéb lakossági ellátásokat. Az egész első kerület szempontjából nagyon fontos, hogy a Budai város csomópontban olcsó árfekvésű bevásárlóközpont létesüljön. A Pécsi Ipari Park felfuttatásához olyan térségi lobbi kell, amely az eddiginél nagyobb eredményességgel hoz új munkahelyeket a keleti városrészbe. Fontos, hogy a városi tömegközlekedési vonalak megnyúljanak a városkörnyéki településekig. A pogányi repülőtéri program és a 6-os út fejlesztése az egész megyének az érdeke. És ami nem kerül pénzbe: a kampány nagy tanulsága az, hogy mennyire igénylik az emberek a folyamatos párbeszéd lehetőségét. Az egyik legfontosabb teendő tehát a kapcsolati háló bővítése és működtetése. Feldolgozott szavazatszám: 100% szavazásra jogosult: 51571 fő urnában lévő szavazólapok: 37772 73,27% érvényes szavazat: 37 550 99,38% érvénytelen szavazat: 222 0,59% 1. DR. KÉKES FERENC, MSZP MANDÁTUMOT SZERZETT 21527 szavazat 2. Dr. Mikes Éva, Fidesz-MDF 16023 szavazat Dr. Kékes Ferenc - 57,33% ÍGY SZAVAZTUNK ÁPRILIS 7-ÉN Dr. Kékes Ferenc Dr. Mikes Éva ,itt 42,67% Dr. Tóbiás János (FKgP -1,32%) Dr. Kékes Ferenc (MSZP - 46,62%) 6. SZ. EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET, SIKLÓS Kékkői kikapcsolta telefonját Még folyt a szavazás, amikor vasárnap délután lapunk munkatársa telefonon megkereste Kékkői Zoltán Fidesz-MDF-es képviselőt, hogy győzelme esetére nyilatkozatának időpontját egyeztesse. A képviselő-jelölt készségesen adott időpontot, azonban az eredmények összeszámlálása után kollégánk hiába hívta a megbeszélt telefonszámon, Kékkői Zoltán kikapcsolta mobiltelefonját. Többszöri próbálkozásunk után viszont annyit üzent, hogy köszöni választóinak a rá adott szavazatokat, de nem nyilatkozik sem a Dunántúli Naplónak (mint kampányfőnöke, Tiffán Zsolt fogalmazott: „politikai hovatartozása miatt”), sem másnak, s emiatt nem áll módunkban megismertetni olvasóinkkal, a megválasztott képviselő választóival, mit mikor és hogyan tervez megvalósítani a kampányban meghirdetett elképzelései közül. Április 21-én, 21.25 órakor Feldolgozott szavazatszám: 100% szavazásra jogosult: urnában lévő szavazólapok: érvényes szavazat: érvénytelen szavazat: 44163 fő 34048 77,10% 33814 99,31% 234 0,69% 1. KÉKKŐI ZOLTÁN, FIDESZ-MDF MANDÁTUMOT SZERZETT 18 076 szavazat 2. Kocsi László, MSZP 15738 szavazat. ÍGY SZAVAZTUNK ÁPRILIS 7-ÉN Buru László (FKgP - 1,15%) Szalay László Józsefné dr. Sálly Borbála (MAVEP - 1,43%) Polgár Zoltán László (Centrum - 2,55%) Kékkői Zoltán ifi 53,46% WT Kocsi László 46,54% Dr. Kosztics István (független - 2,78%) Heindl (SZDSZ - 4,30%) Kocsi László (MSZP-37,31%) Szilágyi Imre - 2,48%) Batik Imre András (MIÉP - 3,11%) Túrós László (független - 8,52%) Kékkői Zoltán József (Fidesz-MDF - 35,99%) DR. SZILI KATALIN (MSZP) AZ ÁPRILIS 7-I FORDULÓBAN MANDÁTUMOT SZERZETT Baranya és Pécs számára a 6-os út korszerűsítése a legfontosabb. A kollégiumi helyek bővítése is nagyon fontos Pécsett. Nagyon lényeges Pécs nyugati ipari parkjának megteremtése, új munkahelyek létesítése. A Mecsek-Nyugat városrész vízellátásásnak, csatornázásának megoldása nem halogatható. Orfű-Abaliget-Kovácsszénája-Husztót környékének ökotérséggé fejlesztését, az ökoturizmus és falusi turizmus fellendítését fogom szorgalmazni. Bakonya, Cserkút, Kővágószőlős, Kövágótöttös csatornázása, illetve Árpád-kori templomainak felújítása segítséget kíván. Bakonya és Kövágótöttös között aszfaltozott út kell. d. i. ÍGY SZAVAZTUNK ÁPRILIS 7-ÉN 2. SZ. EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET, PÉCS 3. SZ. EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET, PÉCS A 6-os út a legfontosabb Növeljük a lakásépítéseket DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) AZ ÁPRILIS 7-I FORDULÓBAN MANDÁTUMOT SZERZETT - Általános célként azt tartom nagyon fontosnak, hogy Pécs és Baranya visszanyerje korábbi rangjához méltó helyét. A szociális bérlakások építését radikálisan növelni kívánjuk. Kormányzati pénzek mozgósításával is jelentősen javítani kell a közlekedés feltételrendszerén, az utak állapotán. Pótlólagos forrásokkal gyorsabban kell fejlesztenünk Pécs tömegközlekedését, és a helyi buszjáratokkal is elérhetővé kívánjuk tenni a városkörnyéki településeket. Végre rendezni kell a pécsi magasház helyzetét, jövőjét. Mihamarabb meg kell valósítani a pogányi repülőtérét, és el kell érnünk, hogy a gyorsforgalmi utak fejlesztésének munkái egyszerre két irányból induljanak, d. i. ÍGY SZAVAZTUNK ÁPRILIS 7-ÉN 4. SZ. EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET, KOMLÓ Felzárkózás, fejlesztés Április 21-én, 20.51 órakor Páva Zoltán, MSZP: - Mindenekelőtt köszönöm a választókerületben élő emberek bizalmát, melyet immár harmadszor sikerült elnyernem. Legalapvetőbb teendőmnek a munkanélküliség csökkentését tartom, persze nem csak Komlón, hanem a térségben is, hiszen különösen fontos a szakképzetlen, zömében roma emberek mielőbbi munkához juttatása. Reális esélyt látok arra is, hogy a komlói képviselő-testület által támogatott 350 milliós kórházi rekonstrukciót a közeli jövőben végre tudjuk hajtani, ezzel az intézmény ellátási területének egészségügyi helyzetén lesz lehetőségünk jó irányban gyökeresen változtatni. A térségben emellett négy, már előkészített szennyvízberuházási projekt vár arra, hogy a szükséges támogatásokkal a munkát mihamarabb elkezdhessük. Bízom abban, hogy az Enying - Dombóvár - Magyarszék - Pécs gyorsforgalmi út a lehető leghamarabb megépül, teret nyitva ezzel választókörzetünk, illetve a régió gyors felzárkózásához. A térség gyógyturizmusának, idegenforgalmának fejlesztése, mint lehetséges kitörési pont ugyancsak rendkívül fontos, ezért számítok arra, a sikondai, magyarhertelendi beruházások támogatásai mielőbb megérkeznek, így ezt követően elképzeléseinket egy éven belül megvalósíthatjuk. Feldolgozott szavazatszám: 100% szavazásra jogosult: 46755 fő urnában lévő szavazólapok: 33745 72,20% érvényes szavazat: 33 552 99,40% érvénytelen szavazat: 193 0,57% 1. PÁVA ZOLTÁN, MSZP MANDÁTUMOT SZERZETT 21216 szavazat 2. Hoffmann Mátyásné, Fidesz-MDF 12336 szavazat ÍGY SZAVAZTUNK ÁPRILIS 7-ÉN 5. SZ. EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET, MOHÁCS A térség fejlődése töretlen Április 21-én, 20.55 órakor marad Feldolgozott szavazatszám: 100% Dr. Hargitai János (Fidesz-MDF): A térség az elmúlt négy év alatt megkezdett fejlesztése töretlen kell, hogy maradjon akkor is, ha ellenzéki politikusként képviselem az itt élő embereket. Számos jelentős beruházás már jelenleg is abba a stádiumba jutott, amelyek megvalósítása nem lehet kétséges. Ezek sorába tartozik például a Mohácsot elkerülő út építése, a városban a kikötő fejlesztése, az ifjúsági centrum, vagy a kórházi nagyberuházás befejező üteme. Igen jelentősnek tartom a 6-os út fejlesztése kapcsán, hogy e munka előkészítettsége jelenleg olyan szintű, amely alapján a most induló választási ciklusban a kivitelezés megkezdődhet, sőt Brüsszel kedvező döntése várható az M56-os út tervezett beruházására is. Ezekhez kapcsolódóan a Bolyt elkerülő út építését fogom szorgalmazni, csakúgy, mint e városban egy sportcsarnok, Pécsváradon pedig az uszoda létesítését. Geresdlakon, Szederkényben, Borjádon és a környező községekben a szennyvízberuházást akarom hasonlóan segíteni, mint az ilyen közművesítést már eddig is több település javára tettem. Fontos számomra a családi gazdaságok rendszerének kiteljesedése, s nem utolsósorban a már szintén megkezdett bérlakásépítési program folytatása. Remélem, ez utóbbi feladatra mind több kistelepülés polgármestere is kéri képviselőként a segítségemet. szavazásra jogosult urnában lévő szavazólapok: érvényes szavazat: érvénytelen szavazat: 52343 fő 39389 75,26% 39132 99,34% 257 0,65% 1. DR. HARGITAI JÁNOS, FIDESZ-MDF MANDÁTUMOT SZERZETT 22773 szavazat 2. Dr. Nyúl István, MSZP 16359 szavazat 58,20% Dr. Hargitai János ÍGY SZAVAZTUNK ÁPRILIS 7-ÉN : Dr. Nyúl István 41,80% 7. SZ. EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET, SZIGETVÁR Gyógyturizmus, út, csatorna Április 21-én, 21.33 órakor Pichler Imre, Fidesz-MDF: Szerintem a párt országos „hajrájának”, és az én egyéni kampányomnak is köszönhető, hogy a második fordulóban sikerült vesztes helyzetből a magam javára fordítani az eredményt. Egyelőre a Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakközépiskola vezetését és a képviselői munkát párhuzamosan szeretném végezni, azonban, amennyiben később úgy látom, nem jut elegendő energiám az iskolára, akkor feladom az igazgatói posztot. Hogy programomnak melyik elemét és milyen ütemben tudom megvalósítani, nagymértékben attól függ, végül melyik párt vagy pártok tudnak kormányt alakítani. De függetlenül ettől, a szigetvári térség képviselőjeként a területen már folyó, illetve a halaszthatatlanná vált beruházások megvalósításáért kívánok tevékenykedni. Ezek sorában elsőként a már elkezdett szigetvári csatornaberuházás mielőbbi befejezését, illetve a 67-es út rekonstrukcióját fogom kiemelten kezelni. Utóbbi megépülte véleményem szerint a térséget hozzásegítheti kilábalni sokszorosan hátrányos helyzetéből, mert ahol út van, ott a gazdaság is felemelkedik. Ugyancsak rendkívül fontosnak tartom a gyógyvíz adta lehetőségek kihasználását: úgy látom, a regionális feladatokat betöltő kórháznak a termálvíz olyan lehetőségeket kínál, amely növelheti bevételeit, így csökkenthető lenne az intézmény vesztesége. Mindezen túl a gyógyturizmus erőteljes fejlesztése az egész térség számára is hozhat pluszbevételeket.______m.b. Feldolgozott szavazatszám: 100% szavazásra jogosult: urnában lévő szavazólapok: érvényes szavazat: érvénytelen szavazat: 26441 26292 150 35718 fő 74,04% 99,41% 0,57% 1. PICHLER IMRE, FIDESZ-MDF MANDÁTUMOT SZERZETT 13 219 szavazat 2. Gráf József, MSZP 13 073 szavazat 50,28% Gráf József (MSZP - 44,44%) Dr. Verasztó Hermin (FKgP - 2,37%)