Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)

2002-12-09 / 335. szám

2002. December 9., hétfő K­R­IMI Robbanás az olajfinomítóban Két személy életét vesztette vasárnap hajnalban a százhalombat­tai kőolaj-finomítóban történt robbanásnál. Egy fiatal munkás sú­lyosan, egy másik könnyebben sérült meg. A tragédia előtt áram­szünet miatt a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. több százhalombattai részlege is leállt, a robbanás az egyik üzem újraindításkor történt. Budapest A robbanás az egyik csőkemencénél következett be, ahol az üzemeket melegítő olaj hevítését végezték. Va­sárnap délután drámai hangulat uralkodott Százhalombattán, ilyen súlyos üzemi balesetre nem is emlé­keznek a helybéliek. Gombár István, az üzemi tűzoltóság vezetője az Europressnek azt mondta: hajnali 2 óra 18 perckor riasztották őket. Egy percen belül nyolc gépjárművel ti­zennyolc fős mentőegység érkezett az 500 méterre lévő baleset helyszí­nére. Tűzoltókocsik, műszaki men­tők és az üzem saját rohammentője is a sérültek segítségére sietett. A Mal Rt. mentőautójában az Országos Mentőszolgálat egy-egy ügyeletes orvosa teljesített huszonnégy órás szolgálatot, így a sérülteket azonnal a legszakszerűbben láthatták el. Amikor a mentőegységet riasz­tották, még nem tudták, hogy két ember azonnal meghalt. Egyikükre a robbanáskor leszakadt csőkemen­ce zuhant rá, a másik munkást a légnyomás taszította a fémszerke­zethez. Gombor István szerint a szerencsétlen férfi nem szenvedett, olyan nagy erejű volt a robbanás. A helyi mentőegység dolgozói szerint műszaki hiba is okozhatta a szerencsétlenséget. Tűz nem kelet­kezett és veszélyes anyagok sem ke­rülhettek a légtérbe. A Mal Rt. veze­tői szerint az érintett üzemet újra tudták indítani, így a kőolaj-finomí­tóban nem lesz termeléskiesés. A legnagyobb baj az, hogy ember­életeket követelt a tragédia. Az üzemben a Munkavédelmi Főfel­ügyelőség is vizsgálatot folytat a Mal Rt. szakértői bizottságával együtt. A két sérültet a mentők a főváro­si Szent István Kórház égési osztá­lyára szállították. Győrfi Pál, az Or­szágos Mentőszolgálat kommuni­kációs vezetője szerint a robbanás­kor súlyos sérüléseket szenvedett munkás nincs életveszélyben. A másik, könnyebb sérültet a kórház­ból már haza is engedték. A Szent István Kórház égési sé­rülteket ellátó intenzív osztályán megtudtuk: a súlyosan sérült fiatal­ember nem szeretné, ha állapotáról bármilyen felvitágosítást adna az egészségügyi személyzet. Csak annyit üzent a „külvitágnak”, hogy ne aggódjanak érte, már jobban van. Súlyos égési sérülései miatt várhatóan több hétig is kórházi ápo­lásra szorul. 1997. június 15. - Szombathelyen a BPW Rába egyik üzemében egy karbantartást végző dolgozó a sűrített levegővel működő gépek üzemeltetéséhez használt 20 köbméteres tartály belsejét festette, amikor az erős festékoldó szer hirtelen berobbant. A fiatalember a robbanás következtében életét vesz­tette, és súlyosan megsérült egy 18 éves nő is. 1998. október 19. - Budapest III. kerületében, a Bécsi úti volt téglagyár területén helytelenül végzett gázpalackcsere közben robbanás történt az egyik raktárépületben. A balesetben egy ember életét vesztette. 2000. január 15. - A balatonfüzfői Nitrokémia Rt. területén a lőporszárító csarnokban bekövetkezett robbanás miatt életét vesztette egy 25 éves fiatal­ember. 2000. január 27. - Budakalászon, a Kálvária utca egyik hegyoldali műhelyében felrobbantak az ott tá­rolt gázpalackok. Egy ötvenéves férfi életét vesztette. 2000. július 6. - Dunaújvárosban, a Dunaferr kok­­szolóműben egy ezer köbméteres, használaton kívü­li tartály üzembe helyezését megelőző munkálatok során robbanás történt. A baleset következtében egy ember meghalt. Filmen a magyar Bonnie és Clyde A sajtóban a magyar „Bonnie és Clyde” néven emlegetett rab­lópáros története alapján készíti új játékfilmjét Deák Kriszti­na. A rendező úgy tervezi, hogy még az idén, szilveszter tájé­kán elkezdi a forgatást, s reményei szerint a 2004. évi Magyar Filmszemlén lesz a bemutató. Budapest A magyar Bonnie és Clyde - Nor­­vák Tünde és Fekete László - törté­nete 1995-ben azzal kezdődött, hogy egy nyíregyházi bankfiók­ból, ahol a férfi biztonsági őrként szolgált, a véletlenek és mulasztá­sok sorozatos egybeesése által kí­nált lehetőséget kihasználva mint­egy 27,5 millió forintot loptak el. Ezután Miskolcra helyezték át székhelyüket, ahol álnéven bérel­tek lakásokat, garázsokat, s mi­közben fegyveres autórablásokat hajtottak végre, egy nagyszabású bűncselekményre készültek. Deák Krisztina úgy érzi, olyan sztorira talált, amelyből kiindulva egyszerre kommersz és művész­film jellegű alkotást készíthet. Szavai szerint a film alapvetően egyszerű szerelmi történet, amely ugyanakkor nagyon pontosan tük­rözi a magyar valóságot. A forgató­­könyv az idén jogerősen tizenegy év fegyházra ítélt Novák Tünde könyve alapján készült. A lány egy budapesti elmegyógyintézetben ta­valy írta meg könyvét szerelmük­ről, éveken át tartó bűntetteikről és az utánuk folyó hajszáról. Társa, Fekete László - aki 2000-ben, né­hány nappal elfogásuk előtt, mene­külés közben, fegyverével életve­szélyesen megsebesítette az őket üldöző egyik rendőrt - őrizetbe vé­telük után két hónappal, előzetes letartóztatása idején öngyilkos lett a miskolci börtönben. - Arra törekszem, hogy fikciót és ne dokumentumfilmet készítsek - mondta a rendező. Hozzátette: szinte gyerekekről szóló filmjében sem hősöket, sem bűnözőket nem kíván kreálni. A filmet Miskolcon forgatják. A női főszereplőt még nem találták meg, nem profi szí­nésznőt, hanem egy 17 év körüli vi­déki lányt keresnek. ­Kedves Olvasóink! M­ostantól az alábbi éttermekben, fogadókban és vendéglőkben is olvashatja kedvenc lapját! - ARANYHORDÓ VENDÉGLŐ Pécs, Komlós u. - JOKER ÉTTEREM Pécs, Ybl M. u. 7/3 - KALAMÁRIS ÉTTEREM Pécs, Rákóczi u. 30. MESZESI VENDÉGLŐ Pécs, Szeptember 6 tér - MAX HAUS ÉTTEREM Pécs, Széchenyi tér 9. - FERENCESEK VENDÉGLŐ Pécs, Ferencesek u. 24. - CSIP-CSUP PRESSZÓ Pécs, Szabadságharc u. 13. - PIZZA ÉTELBÁR Pécs, Hunyadi u. 2. - SUSOGÓ ÉTTEREM Pécs, Szőlő u. 54. - SORHÁZ ÉTTEREM Pécs, Rókus u. - RIGÓDER ÉTTEREM Pécs, Rigóder u. 13. - WHISKY BÁR Pécs, Klimó Gy. u. 23. - ERZSÉBET VIGADÓ Boly, Kossuth u. 6. - MAGDA CUKRÁSZDA Pécs, Kandó K. u. (­M * g / 1 • Br 1 ) Dunántúli Napló ÁLŐR. Késsel kényszerítette áldozatát értékeinek átadására egy szombathelyi üzletköz­pont parkolójában szerda este egy büntetett előéletű 43 éves nő; a tettest elfogták a rend­őrök. Az elkövető az áruház biztonsági őrének adta ki ma­gát, a parkolóban utasította az egyik vásárlót, hogy ellenőr­zésre hajtsanak a hipermarket hátsó bejáratához. _________Hírek ______ KETTŐS HALÁL. Két ember életét vesztette, amikor sze­mélygépkocsijukkal kamionnak ütköztek Pécs mellett. A baleset a megyeszékhelyet elkerülő úton vasárnap este történt. A te­herautó vezetője szinte sértetle­nül megúszta az ütközést, de a személyautóban ülők olyan sú­lyosan megsérültek, hogy a helyszínen életüket vesztették. LEXA-ÜGY: Az Országos Rend­őr-főkapitányság (ORFK) egyelő­re hivatalos forrásból nem kapott tájékoztatást arról, hogy valóban Ivan Lexa, a szlovák titkosszolgá­lat egykori vezetője áll az 1998-as budapesti, Aranykéz utcai, négy halálos áldozatot követelő rob­bantás mögött - közölte az ORFK kommunikációs igazgató­­helyettese. Németh Lajos nem kí­vánta kommentálni a témával kapcsolatos sajtóértesüléseket. TÖBB A BALESET. Az elmúlt héten 440 közúti közlekedési baleset történt az országban. Közülük 33 halálos, 178 súlyos, 229 pedig könnyű sérüléssel járt. A halállal végződött balese­tek közül 10 esetben gyalogos veszítette életét. Sok az idős ál­dozat, mert a látásuk már gyen­gébb, ezért a járművek távolsá­gát, sebességét nem képesek jól megbecsülni. PINCETOLVAJ: A Nagykani­zsai Rendőrkapitányság Bűn­ügyi Osztálya őrizetbe vette D. Gy. becsehelyi lakost betöré­ses lopás elkövetésének alapos gyanúja miatt. Jelzés érkezett a rendőrség ügyeletére, hogy a Becsehely melletti Rigó­hegyen feltörtek egy pincét. A helyszínelő járőrök megálla­pították, hogy még további nyolc pincében is járt éjszaka hívatlan látogató._____________ 11. 0I HAI. A BMRFK bűn- és baleset-megelőzési rovata Veszély a pedáloknál Amitől eddig csak tarthattak az autósok, az most be is kö­szönt. Tegnapra már vékony hó borította a Mecseket. A gépkocsivezetés nehéz hetei most következnek. Semennyi figyelmeztetés sem elég, hogy télen mennyire fontos az óva­tos vezetés. Legalábbis ezt látszik bizonyítani, hogy amikor leesik az első hó, vagy dér csapódik az utak­ra, megnő a balesetek száma. Szak­emberek hívják fel a figyelmet a té­li gumik fontosságára. Ezen belül arra, hogy azonos mintázatúaknak kell lenniük - ez egyébként kötele­zettség is­­, különben a megcsúszó kocsi végképp a „saját lábára áll”, kormányozhatatlanná válik. Szólnak azért is a szakemberek, hogy legyen mindig nálunk - lehe­tőleg a zsebünkben, vagy táskánk­ban - jégoldó, illetve­­kaparó, s nem felesleges a csomagtartóban a kisseprű sem a havat letakarítani. Az olyan alapvető dolgokat most nem is említjük, mint a fagyálló hű­tővíz, illetve ablakmosó folyadék. Amire azonban kevesen gondol­nak: amikor a téli hónapokban be­ülünk az autóba, mindig viszünk magunkkal egy kis részt a kinti ve­szélyekből. Autóversenyző nyilat­kozta, legfontosabbnak ezekben a hetekben azt tartja, hogy letisztítsa cipője talpát. Maga is járt már úgy, hogy amikor hirtelen fékeznie kel­lett volna, havas-jeges cipőtalpa le­csúszott a pedálról. Szerencsére ru­tinos vezető lévén, elkerülte a koc­canást, de azóta fokozottan ügyel arra, hogy tiszta legyen a talpa. Ta­­nácsát érdemes megfogadni­ m­­a. Vizes vandálok Komló és térsége - A vízközművek többsége nem a településeken, hanem azoktól tá­vol, olykor csak kerítéssel, lakattal védve található, könnyű prédát kí­nálva a vandáloknak - közölte a me­gye 38 településén üzemelő Komló- Víz Kft. műszaki igazgatóhelyette­se, Degré András.­­ Esetenként két­száz forintos károkozás is veszé­lyezteti az adott térség vízellátását, arról nem is beszélve, hogy több százezernyi kár is keletkezhet. Az elmúlt két hétben több efféle eset is volt. A komlói körtvélyesi szennyvízátemelő kerítését folya­matosan lopják, az öntöttvas fedla­­pok eltulajdonítása már „megszo­kott” a vízmű egész területén. Vasa­son a tározóba törtek be, veszélyez­tetve a vízminőséget. A hegyhát­­maród - tófűi vízműnél az áram alatt lévő, nagyfeszültségű alumíni­um légvezetékből vágtak ki egy da­rabot, többnapos működési zavart okozva. Orfűn a transzformátorok­ból engedték le az olajat, a kár szin­tén jelentős. - Minden, a területünkön történt cselekményt bejelentünk a rendőr­ségnek - tette hozzá Degré András. - Ők hatékonyak ugyan a felderítés­ben, ám egyre több a megélhetési bűnöző. Sokan látják ezeket a van­dálokat, ám közönyösek az elköve­tőkkel szemben, pedig a felelőtlen­­ségnek mindenki kárvallottja, d. g. Pontosabb információ a számlaegyenlegről Újítások a DDGÁZ Rt. számlázási rendszerében Jelenleg is tesztelik azokat az újításokat, amelyeket a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Rt. a napokban vezet be számlázási rendszerében, hogy az ügyfelek pontosabb információt kap­janak túlfizetéseikről, tartozásaikról, számla­­egyenlegükről.­­ Az újításokkal elkerülhető lesz, hogy az ügyfelek egy elkeveredett postai külde­mény miatt későn értesülje­nek esetleges tartozásaik­ról, elmaradt befizetéseik­ről. A jövőben a DDGÁZ Rt. által küldött számlák alján megjelenik majd egy üze­net, amely azt fogja jelezni, hogy a számla kibocsátásának pillanatában a számlán szereplő összegen felül milyen tarto­zásai vannak az ügyfélnek a szolgáltató nyilván­tartásai szerint. Ez a póttájékoztatás lehetőséget ad az ügyfeleknek arra, hogy azonnal jelezhessék a szolgáltató felé, ha a tartozással kapcsolat­ban problémáik vannak - tájékoztatta lapunkat Dr. Palkó Zsolt, a DDGÁZ Rt. PR-menedzsere. Az ügyfelek pontosabb tájékozódását segíti az a pénzügyi elszámolás is, amelyet ezentúl a végszámla mellé csatol a szolgáltató. A DDGÁZ Rt. ezen az elszámoláson tételesen feltünteti mindazokat a számlákat, kamatterheket, illetve ügyfélnek járó összegeket, amelyet az ügyfél vagy a szolgáltató a pénzü­gyi elszámolás készí­téséig a társaság nyilván­­ítása szerint nem rendezett. Ugyanezt a pénzügyi elszámolást a negyedéves számlával együtt meg fogják kapni a mérő nélküli lakásokban lévő, ún. átalánydíjas ügyfelek is. A szolgáltató ezentúl a kamatterheléseket is a végszámlával együtt küldi ki. Lényeges eltérés a korábbi gyakorlattól, hogy a DDGÁZ Rt. ezentúl feldolgozza azt a dátumot is, amely a feladott csekk postabélyegzőjén szerepel, így azoknak, akik a határidő előtt fizetnek, nem kell attól tartaniuk, hogy a kései postai utalások miatt kamatot számít fel a szolgáltató, mivel a kamatszámításnál a jövőben a pénz feladásá­nak dátumát és nem a banki adatot veszik figyelembe. Dunántúli Napló előfizetést. Közelednek az ünnepek! Gondolt-e már arra, hogy mivel lepi meg szeretteit, barátait és munkatársait? Most itt egy remek ötlet, ajándékozzon lapelőfizetést. Amennyiben december 10-éig a mellékelt szelvényen megrendeli a Dunántúli Naplót, úgy az előfizetés mellé egy asztali órát és az ajándékozást tanúsító okiratot mellékelünk. Kizárólag új előfizetéssel jár! Beküldési cím: Dunántúli Napló kiadója 7601 Pécs, Pf. 134 es­et is! tit;j [ ’ i tJ t \' I mJt '­nM»r *1 —É ’n»Á «I «3 a Megrendelem a Dunántúli Naplót három hónapra 4185 Ft-ért, hat hónapra 8 370 Ft-ért, tizenkét hónapra 16 740 Ft-ért és kérem az ajándékórát, valamint az okiratot. Kérem, hogy kézbesítőjük keressen fel az előfizetés. A megajándékozott neve: I Címe: Az előfizető (ajándékozó) neve: J --------­I Címe: r-j;:...fi;"'" telefon: telefon­­ Kelt: 2002.­­ 1 Aláírás_ ) !

Next