Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)

2002-12-09 / 335. szám

14. OLDAL SPORT2002. December 9., hétfő | Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Véget ért az idény a labdarúgó NB III. Dráva-csoportjában is. A 16-os mezőnyben a hat baranyai résztvevő elég nagy szóródás­sal áll az őszi tabella különféle helyein. A legkellemesebb meglepetést kétségkívül a listavezető Szentlőrinc szerezte a szurkolóinak, míg a megyei sort a 13. Mohács zárja. B­aranyai körkép Szentlőrincen annál nagyobb meg­lepetésnek számít a félidei győze­lem, hogy már maga a nyári rajt is meglehetősen nehézkesre sikere­dett. Az anyagi gondokat tetézte az edzőkérdés, miközben a fél csapat is kicserélődött. Aztán Mészáros Fe­renc irányításával lassan megkezdő­dött a munka, ám az első héri nyolc fordulóban folyamatos sérüléshul­lám tizedelte a gárdát. Ám lassan összeszedte magát az együttes - kü­lönösen a védelem jeleskedett - az utolsó hét forduló százszázalékos teljesítményének következtében pe­dig hárompontos előnnyel várhatja a csapat a tavaszt. Nem véletlen, hogy Kovácsevics Csaba szakosz­tályvezető is a közelmúltra emlék­szik vissza szívesebben, ennek tük­rében pedig csak elégedett lehet a szerepléssel. A felkészülés január 20-án kezdődik, addig külön-külön igyekeznek pár teremtorna-részvé­tellel formában tartani magukat. Bolyban még szintén dobogós helynek örülhetnek a futballbarátok, ám a hazai és idegenbeli találkozók­ra bontott tabellák alapján meglepő kép mutatkozik: mintha saját közön­sége lenne rosszabb hatással a játé­kosokra. Andreidesz József edző mint mondja, kezdeti sikereiket látva az ellenfelek sorra beálltak védekez­ni, ami ellen nem tudtak mit kezde­ni. Ugyanakkor vendégségben meg­táltosodtak - mint a baranyaiak kö­zül lőtt legtöbb góljuk mutatja - így összességében az eredeti terveket meghaladó eredménnyel zártak. Fő­ként a támadósorral elégedett a szak­vezető (Vígh, Göller és Komsecz ne­vét tartja kiemelésre méltónak), a hátsóbb alakzatok munkáján még talál csiszolnivalót. A munkakezdést január 10-ére ütemezték - edzőpart­­nernek pedig többek között a Video­tont látják vendégül. A Beremend a középmezőny baranyai trojkájának élén vonult pi­henőre. Ahogy Héhl János szakve­zető fogalmaz, a megszerzett 26 pont terveik szerint van, ám kez­detben azt remélték, ennyivel kissé előrébb végezhetnek, mint ahogy végül történt. Az önkormányzat, a gyár és a közönség hathatósan tá­mogatja az együttest, mondja, ám a játékosok egy része még többre ké­pes, mint amit eddig mutatott. Báb­­li, Kutyáncsányin és Horváth telje­sítményét ugyanakkor példaként ál­lítaná a többiek elé. Ha így lesz, te­szi hozzá, a január 8-i újrakezdés a felfelé ívelő út első lépése lehet. Harkányban a bólyival ellentét­ben igazolódni látszik a hazai pálya előnyének tétele, hiszen a 8. hely egy hazai 2. és egy idegenbeli 14. összegzéseként jött ki. Igaz, Óbert Béla edző gárdája nehéz őszt tudhat maga mögött, hiszen az első öt gár­dánál sorra vendégségben jártak, ráadásul idegenben senki sem akar­ta igazán magára vállalni a karmes­teri szerepet a csapatból, amelyből ugyanakkor a Vida, Király, Pintér, Máltai kvartett játékát sorolja az él­re. Mint mondja, egy csatár és egy támadó középpályás megszerzése még jól beleillene az elképzelései­be. A pihenő január 9-én jár le, utá­na úgy igyekszik irányítani a felké­szülést, hogy közben az év végi 6- ba kerüléshez elegendő energiával töltődjenek föl a játékosok. Kozármislenyben ugyan a nyolcba várta az újonc gárdát a szakvezetés és a tervezett 24-ből csak 22 pontot szerzett meg az együttes, ám Tihanyvári László edző mégsem elégedetlen - legföl­jebb picit csalódott. A gyengébb produkciót a különösen sok sérülés rovására írja, hiszen mint mondja, a csapat végig remek légkörben, kivá­ló háttérrel és hozzáállással futbal­lozott - különösen Kovács, Kaszás, Schuszter és Lauer teljesítményével elégedett. Bőven lát még ugyanak­kor mozgósítható energiát a csapat­ban, amit az is igazol, hogy három meccsen is a hosszabbításban men­tettek pontot játékosai. Ennek meg­felelően a január 6-i rajt után a cél is­mét a nyolcba kerülés lesz. Mohácson ugyancsak jobb ősz­re számított Nagy Ervin játékos­edző - aki szám szerint az első tíz­be várta magu­kat. Különösen a csatárok ma­radtak el a remé­nyektől, amit hat, rúgott gól nélküli mécs­esük, egyben a­ baranyai hatos­ból legkevesebb találatuk is jelez, míg az ellenfelek pályáit összesen egyszer hagyhatták el győztesen. A szakvezető emellett a gyenge raj­tot említi, hiszen a­z újonc lassabb beépülése mellett a csapat csak a szezon közepén kezdte elérni az „üzemi hőmérsékletet”. A játéko­sok közül Peterka, Dárdai, Müller, Bódis és Domonkos vezető szerepét említi, ugyanakkor, ha sikerülne, a csatársort szívesen megerősítené a január 9-i rajtig. Két baranyai az őszi dobogón AZ ŐSZI VÉGEREDMÉNY PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT Idegenben 1. Szentlőrinc8 7 0 1 20-5 21 1. Szentlőrinc 15 112 2 34 12 35 1. Barcs8 5 1 2 17-10 16 2. Harkány8 6 1 1 16-8 19 2. Barcs 15 102 3 34 16 32 2. Boly7 5 0 2 16-9 15 3. Keszthely7 6 0 1 19-6 18 3. Boly 158 5 2 35 21 29 3. Szentlőrinc7 4 2 1 14-7 14 4. Beremend7 6 0 1 15-8 18 4. Keszthely 159 1 5 30 20 28 4. Decs8 3 3 2 16-12 12 5. Nagyatád7 5 2 0 20-5 17 5. Dombóvár 158 4 3 23 15 28 5. Dombóvár8 3 2 3 9-11 11 6. Dombóvár7 5 2 0 14-4 17 6. Nagyatád 157 6 2 32 22 27 6. Keszthely8 3 1 4 11-14 10 7. Barcs7 5 1 1 17-6 16 7. Beremend 158 2 5 26 21 26 7. Nagyatád8 2 4 2 12-17 10 8. Kozármisleny8 4 3 1 22-12 15 8. Harkány 157 3 5 22 19 24 8. Zamárdi7 2 2 3 11-128 9. Boly8 3 5 0 19-12 14 9. Kozármisleny 156 4 5 36 27 22 9. Beremend8 2 2 4 11-138 10. Letenye8 3 3 2 22-16 12 10. Decs 155 4 6 29 24 19 10. Kozármisleny7 2 1 4 14-157 11. Mohács8 3 2 3 16-11 11 11. Letenye 153 7 5 31 33 16 11. Baja7 1 2 4 13-185 12. Decs7 2 1 4 13-127 12. Zamárdi 154 3 8 17 24 15 12. Harkány7 1 2 4 6-115 13. Baja8 2 1 5 10-167 13. Mohács­7 154 2 9 20 26 14 13. Letenye7 0 4 3 9-174 14. Zamárdi8 2 1 5 6-127 14. Baja 153 3 9 23 34 12 14. Mohács7 1 0 6 4-153 15. Bonyhád7 0 3 4 10-193 15. Bonyhád 150 4 11 20 494 15. Bonyhád8 0 1 7 10-301 16. B.füred7 0 2 5 4-252 16. B.füred 150 2 138 572 16. B.füred8 0 0 8 4-320 Továbbra is az élen S zigetvár-Siklós Szigetvári Takarékszövetkezet SE - Balaton KC 24-23 (11-12) Kézilabda NB I. B, férfiak. Szigetvár, 200 néző. V.: Bacs, Dravecz. Szigetvár: Bara­bás - Tóth J. 1, KOVÁCSEVICS 9/6, Becskei I. 2, KONCZ 3, FRÁNYÓ G. 6, FRÁNYÓ B. 1. Cs.: Fata (k), Monostori, Kovács 1, Cseh 1, Kozina, Vajda. Edző: Tóth András. Az első félidő döcögős játéka után a foly­tatásban feljavult a hazai együttes, így az ed­digi 2. helyezett legyőzésével továbbra is biz­tosan őrzi vezető helyét a bajnokságban. Tóth András:­­ Győztünk!... Siklós - Alba Regia KC 26-26 (13-13) NB I. B, férfiak. Siklós, 250 néző. V.: Ger­gely, Pék. Siklós: JANDÓ - Vajda 3, Szeke­res 3, Virág 7, Becskei T, CSÁSZÁR 8, Hor­váth 2. Cs.: Gyulai (k), Pak­, Viola, Géczi 1, Molnár 2, Borbandi. Edző: Zádori László. Zádori László:­­ Igazságos eredmény született. Mike Orsolya, Mehring István Az acélos védelem ellen csak döntetlenre telt a siklósiaknak FOTÓ: MÜLLER A. MXÁFÍTAXI A Volán Taxi az egyik legolcsóbb taxi és rövid időn belül az Ön rendelkezésére áll! Mi szeretnénk utasainkat tiszteségesen, megelégedésükre kiszolgálni. Korrekt kapcsolatunkat más, nem hozzánk tartozó taxisok igyekeznek a Volán taxira jellemző külső megjelenéssel megzavarni. Ha Ön Volán Taxival akar utazni, de a megtévesztő külső miatt olyan taxit int le, vagy választ, amit nem akart, nem köteles igénybe venni. Köszönjön el és válasszon szándéka szerint Volán taxit! A kellemetlenségektől megkíméli magát, ha taxit rendel. Közismert telefonszámaink: 222-222 333-333 555-555 Most már mobilszámon is rendelhet taxit: 06-30­9-333-333 így sem drágább, csak biztonságosabb! Peterdi párbajtőrbajnok A PEAC vívói közül Peterdi And­rás első, Dikay Szabolcs negye­dik, Vidákovics Nándor hetedik helyen végzett a Békéscsabán rendezett országos férfi párbaj­tőrversenyen. (KMA) Totóeredmények + 1 14. Hamburg - Bochum 1-1 . Győztes pólóbúcsú PVSK-TÁSZ - Hódmezővásárhely 18-9 (2-2, 4-3 ,6-2, 6-2) Vízilabda OB I/B férfiak, 13., őszi záró forduló. Pécs: Abay- Nemes Oszkár sportuszoda, 100 néző. V.: Genser, Molnár. PVSK: Kajdy - Kubicsek 2, dr. Csaba 3, Kauzál 3, Lukács D. 1, Lukács G. 3, De Blasio 3. Cs: Kovács 1, Kö­rösi, Bajomi Nagy, Dankó, Lassú 2. Edző: Gyöngyösi János. Emberelőny: 6/3, ill. 6/2. Négyméteres: -, ill. 3/3. A sereghajtó vendégek csak a félidőig bírták tartani a lépést, ezután elfáradtak, így a vendég­látók a második játékrészben jó játékkal látványos gólokat értek el. A pécsi csapat nyolcadikként várhatja a tavaszi folytatást a 14 csapatos bajnokságban. Gyöngyösi János: - Maga­biztosan hoztuk a kötelező győ­zelmet. ______________________________________ISZZ) ■nmi Váczival már megegyeztek K­omló Megtalálta a nemrégiben a kis­­padról felálló Fenyvesi Károly utódját a Komlói Bányász NB I-es férfi kézilabdacsapata. Amint Keszthelyi Zoltán, a szakosztályt működtető kft. ügyvezető igazga­tója elárulta, a befutó a többolda­lú tárgyalások végére a szövetsé­gi kapitány, Skaliczki László által ajánlott Váczi Sándor lett. Az októberben a debreceni hölgyek kispadjáról felálló (ko­rábban a Nyíregyháza férfigárdá­ját irányította) szakembert egy­előre a szezon végéig kívánják foglalkoztatni a Bányásznál, sike­res együttműködés esetén egy­éves folytatásról lehet szó. Váczi Sándorral vasárnap este szóban egyezett meg a sportve­zető, a szerződést ma délután ír­­ják alá Komlón.___________sz. zs. Kosárlabda NB I., nők és NB I. B, férfiak Negatív negyedrekord Soproni Postás - MiZo-PVSK 53-46 (9-22, 13-12, 14-2, 17-10) Sopron, 1600 néző. V.: dr. Vígh, Földházi. Sopron: Engler 7/3, CSÁKÁNY 4, Eördögh 9/6, PAPP 11, AMBRUS 12/3. Cs.: Fo­dor 5/3, Najdenova 5, Imamovic, Russai. Edző: Meszlényi Róbert. MiZo-Pécsi VSK: Iványi 3/3, Tranquilli 2, Károlyi 6/3, Vilutyte 6, Béres 9. Cs.: Branzova 11, Új­vári 7, Popovics 2, Keller. Edző: Rátgéber László. Az eredmény alakulása: 3. p.: 2-6, 7. p.: 7-15,13. p.: 9-24,17. p.: 14-27, 23. p.: 24-34, 27. p.: 31-36, 33. p.: 37-38, 36. p.: 45-42. Kipontozódott: Csákány 34, Tranquilli 39. p. A mérkőzés első percei alap­ján úgy tűnt, a Postás búcsút mondhat bajnoki veretlenségé­nek, hiszen amellett, hogy több mint 10 ponttal vezetett a végére a pécsi gárda, a faultok is a ha­zaiak nevei mellett sorakoztak. Az első negyedet Iványi triplája zárta, míg a másodikat a soproni­ak gólcsendje vezette be. Öt perc negyven másodpercen keresztül képtelenek voltak a vendégek ko­sarába találni, óriási szerencsé­jükre a baranyaiak sem termelték túl a pontokat. A félidő végére Ambrus jelentkezett be egy trip­lával, amire Tranquilli két bünte­tővel tudott válaszolni. A szünet után olyasmi történt, ami a PVSK történetében még so­hasem fordult elő. Egy negyed alatt mindössze egy pécsi játékos talált egyszer a kosárba... Popo­­vicsnak köszönhető, hogy ebben a negyedben nem a szégyenteljes nulla állt a MiZo neve mellett az eredményjelzőn. Mivel közben az első játékrészben enerváltnak és hitehagyottnak tűnő Postás­ban feléledt a harci szellem, igazi csapatként működtek, nem is volt olyan meglepő, hogy a 29. percben Eördögh triplájával egyenlítettek is. A negyedik tíz percben sem tért magához a ven­déggárda, egyszerűen irtóztak a gyűrűtől, Újvári két kihagyhatat­­lannak tűnő ziccert is elhibázott. Ekkorra már vérszemet kapott a kisebbik Sopron, elhitték, hogy megnyerhetik a találkozót és ezt meg is tették. Meszlényi Róbert: - Örülök, hogy végre tétmérkőzésen is meg­vertük a PVSK-t. Ezen a meccsen megjártuk a poklot is, de a végén a mennybe mentünk. Rátgéber László: - Addig, amíg a megbeszélteknek megfele­lően kosaraztunk, szépen folyt a játék, most látszik, mekkora bra­vúr az eddigi Euroliga-teljesít­­mény. Miskolc után újra önma­gunk karikatúrái voltunk. Bravúros visszavágás Sárvár - PVSKPanthers 74-103 (9-33, 31-22, 20-31, 14-17) NB I. B, férfiak. Sárvár, 200 néző. V.: Tóth, Pálla. PVSK­Panthers: BALOGH 18/15, MÓ­RICZ 17/15, RADNÓTI 17/15, Vojvoda 13/3, MALICK 26. Cs.: Boldizsár 4, Hoffmann 4, Sági 2, Simándi 2, Buzogány. Edző: Za­­lay Zoltán. A legutóbbi 11 pontos pécsi fi­askó plusz erőt adott a Panthers­­nek, amely ezúttal igazi párduc­hévvel vetette magát a küzdelem­be. A meccs alaphangját a 17-0-lás PVSK-rajt adta meg, de a ven­dégek sikeresen átlendültek a 2. negyed közepi hullámvölgyön is. Radnóti érett gólerős játékkal tűnt ki, míg Malick kis híján trip­la-duplát ért el 18 lepattanójával és hét gólpasszával. A PVSK e győzelem után a tabella 2. helyén várja a folytatást. Zalay Zoltán: - Büszke vagyok rá, hogy vissza tudtunk vágni. Szinte lekopíroztuk a Pécsett tör­ténteket, de most a Sárvár volt a szenvedő fél. sz. zs. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS­M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS­M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált, ISSN 0865-9133

Next