Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)

2003-08-22 / 228. szám

­iH 2003. Augusztus 22., péntek) Bán-krimi-rend Ünneprontók Pécsett Szent István napján a Szent István térre riasztották a rendőröket, ahol egy nagyobb, fi­atalokból álló csoport garázdálko­dott. Az erős fiúk padokat dobál­tak a szökőkútba, és egy telefon­­fülke üvegajtaját is betörték. A vandál társaságból a rendőrök öt személyt előállítottak. (mb) Lőszereket találtak Komlón az egyik lakóház alagsori pincéjében egy fából készült ládá­ban lőszerekre és fegyverekre bukkantak szerdán az ott játszó gyermekek. A szétszerelt állapot­ban lévő légpuskát, egy gázpisz­tolyt, valamint egyéb katonai mű­szereket a rendőrök lefoglalták, és átadták a szakértőknek. (mb) Őrizetben a betörők Siklóson a rendőrök szerdán el­fogtak két körözött férfit, akit az­zal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hetekben Harkányban és kör­nyékén több épületbe is betör­tek. A hatóság kezdeményezi a feltételezett tettesek előzetes le­tartóztatását is. (MB) Célkeresztben az Orpheus Baranyában számos fejlesztés indulhat a pályázati forrásból A nagyszabású fejlesztések, illetve ki­sebb települési programok gazdái részé­ről óriási várakozás előzte meg a csatla­kozás előtti utolsó Phare-program, az Or­pheus néven is ismertté vált pályázati for­rás megjelenését. Az összességében közel 100 millió eurós alapból a Dél-Dunántúl mintegy 11,2 millió euróval részesült. Az új pályázati rendszer már teljesen hason­ló az európai uniós gyakorlathoz. Pécs-Budapest Baranyából biztosan több pályázója lesz az Orpheusnak, hiszen már a program kiírása előtt olyan várományosai voltak a terület­­fejlesztési forrásnak, mint a pécsi expocentrum fejlesz­tése, az ipari park vállalko­zói falujának beruházása, de a megye szinte minden városában, illetve számos településén is készülnek pályázatok. A területfejlesztési célú Phare-programok sorában az uniós csatlakozás előtt az utolsó 2002-2003. évi összevont kiírás a he­lyi fejlesztések megvalósítására nyújt pályá­zati lehetőséget, első ízben egyszerre az or­szág mind a hét régiójában. A pályázati ke­ret összességében 97,41 millió euró, amiből az Európai Unió 54,12 millió euró, a Minisz­terelnöki Hivatal Területfejlesztési Hivatala pedig 43,29 millió euró vissza nem térítendő támogatást nyújt. Az Orpheus kiírása három összetevő sze­rint csoportosította a helyi kezdeményezés­re, széles körű partnerségre épülő fejleszté­sek szempontjait. Az első a városi, te­lepülési, ipari és katonai területek re­habilitációját és a munkahelyterem­tést vonja össze, a második a régión belüli elérhetőséget javító célkitűzé­seket preferálja, míg a harmadik a foglalkoztatás ösztönzését helyezi előtérbe. Míg az első komponensre önállóan is lehet pályázni, a második és a harmadik komponens csak az el­sővel összhangban nyerhet el támo­gatást. A tervezett projektekhez el­nyerhető támogatás összege az első­­és a második komponens esetében 0,5-3 millió euró közötti, míg a harmadik kompo­nensnél 50-300 ezer euró között mozoghat. Az előzetes elképzelések szerint utóbbi ke­ret lehet népszerűbb a kisvárosi, kistelepü­lési pályázók körében. A dél-dunántúli régió mintegy 11,24 millió eurónyi pályázható forrást kapott. A megközelítőleg 3 milliárd forintnyi keret­ről szakmai berkekben az a vélemény, hogy kevés, a térségben akár háromszoro­sát is el lehetne költeni az előírt szempont­rendszer szerint. Dr. Kovács Katalin, pécsi városi ISPA-pro­­jektvezető véleménye szerint a források szű­kössége mellett az Orpheus nagy előnye, hogy már szinte teljes mértékben modellezi az uniós csatlakozás után a strukturális ala­pokból elérhető források pályázati rendsze­rét, az igénylő űrlap például szinte teljesen ugyanaz, mint az egy év múlva használandó dokumentumok. (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo. hu) KASZÁS E. Pótvizsgák és Baranyai körkép Az általános iskolákban és a középfokú tanintézmények­ben is a jövő héten lesznek a pótvizsgák, a pótérettségiket szeptember végén kezdik va­lamennyi iskolatípusban. Pótvizsgára azok jogosultak, akik egy vagy két tantárgyból kaptak elégtelent tanáruk megítélése alap­ján. (Ismeretes, hogy az új közokta­tási törvény szerint a szeptember­től kezdődő tanévben, alsó tagoza­ton csak szülői engedéllyel lehet évismétlő a gyerek.) Az iskoláknak nem kötelességük, hogy felkészít­sék a gyerekeket a pótvizsgára, ám azoknak, akik kénytelenek kétszer is évet ismételni, szervezett formá­ban, úgynevezett egyéni fejleszté­sen kell részt venniük. (A korrepe­tálások magánóráinak díja ezer fo­rint körül van.) Azt, hogy hányan pótvizsgáz­­nak, igen nehéz pontosan megál­lapítani, hiszen az iskoláknak nincs jelentési kötelezettségük fél­évkor sem az önkormányzatok­hoz, sem a minisztériumhoz, nem pótérettségik szólva arról, hogy lehetőségük van arra is, hogy a háromból bu­kott tanulókat is újabb megméret­tetésre engedjék. Szakiskolákban a legmagasabb a félévkor pótvizsgára szorulók aránya Baranyában is, Pécsett van olyan intézmény, ahol bizo­nyos tagozaton ez a szám megha­ladja az adott osztály létszámá­nak húsz százalékát. Másrészt tudtunk olyan általános iskoláról, ahol a magas létszám ellenére csupán ketten kényszerültek arra, hogy szeptember előtt többször gondoljanak az iskolára. A pótérettségivel összefüggés­ben újdonság, hogy abban az is­kolában kell jelentkezni minden érintettnek augusztus harminc­egyig, ahol tanulmányait folytatta a diák, amennyiben ezt elmu­lasztja, a bizonyítványra nincs esélye. Az írásbeli szeptember huszonkilencedikén kezdődik a több száz érintett számára, a gim­nazistáknak a szóbeli a pécsi Ja­nus Gimnáziumban lesz, a fel­nőttképzésben részt vevők a TÁSZ-ban próbálkozhatnak, a szakközépiskolások a kereskedel­mi szakközépben mérethetik meg magukat szerte Baranyából. A Zipernowsky a Pollack szakkö­zépiskolával közösen, a szigetvári Zrínyi szakközépiskola önállóan szervezi a pótérettségiket. Figyelemre méltó fejlemény, hogy a legtöbben történelemből buktak meg az érettségin, nekik nemcsak jövőjükre, hanem a múlt­ra is fokozottabban kell figyelniük. BOZSIK L. A BUKÁSOK ARÁNYA AZ ÉRETTSÉGIN (%) EGÉSZSÉGÜGYI ÜGYELETEK Kórházi. Gyermekbelgyógyá­szat: pécsieknek Gyermekklini­ka: Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyer­mekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkórház. Égések: Gyer­mekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: I. sz. Belgyógyászati és Sebészeti Kli­nika, baleseti sebészet, Honvéd­kórház. Körzeti orvosi. Gyerme­keknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a vá­roskörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Gyógy­szertárak: Pécs: Zsolnay (Zsol­­nay u. 8.), Boly: Panacea, Kom­ló: Kenderföld, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Kígyó, Szent­­lőrinc: Szent Lőrinc, Szigetvár: Oroszlán. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068,06-30-9027-729. ARANYA­S T­Ü­K­Ö­R HARKÁNY SZÖKŐKÚTJAI. Két egyforma diszkót is helyet kap a fürdővárosban. Az eozin alkotásból ket­tőt is rendelt a polgármesteri hivatal, az egyik már a strand előtti parkot díszíti, míg a másikat a közeljövőben megnyíló, megújult gyógyfürdő medencéjének a szélén fogják üzembe helyezni.________fotó: laufer László Denevérnász Abaliget Az abaligeti cseppkőbarlang minden év augusztusának vé­gén a hazai denevérek nász­barlangjává válik, közel 100 kilométeres térségből repül­nek ide az apró állatkák, hogy fajfenntartásukról gon­doskodjanak. Szatyor Miklós, az egyik legis­mertebb hazai denevérkutató hétfőtől közel egy hétig tábort ver fiatal kollégáival és segítőivel Abaligeten, s a barlang szája elé vont finom neccháló segítségével próbálja befogni az esti szürkü­lettől érkező bőregereket. Amint azt a pécsi kutató - aki jelenleg az Őrségi Nemzeti Park munkatársa - lapunknak elmon­dotta, évek óta próbálja a pécsi barlang vonzáskörzetét, s a dene­vérfajok útvonalát meghatározni­ a barlangban Ehhez a legkiválóbb módszer a befogott állatkák meggyűrűzése, majd pedig a barlangtól távolabb lévő élőhelyeik megkutatása. A hétfőtől péntekig tartó egyhetes tudományos munka során igye­keznek minél több állatkát befog­ni, s minél több lábacskára is­mertetőjelet tenni. Az előzetes kutatások azt mu­tatják, hogy a nászbarlang vonzás­­körzete közel száz kilométer, s az elkövetkező hetekben több mint több tízezer denevérpár talál egy­másra a barlang mélyedéseiben. Hosszú utat tesznek meg azért, hogy az utódok pótlásáról gondos­kodjanak. Magyarországon több ilyen nászbarlang is található, s köztük is az abaligeti az egyik leg­nagyobb, Dél-Dunántúlon pedig az egyetlen, ahol huszonkét dene­vérfaj egyedei adnak egymásnak randevút. Ám köztük egyetlen vér­szívó SinCS, KOZMA­­. Aszálykár: több mint 30 millió Baranyai körkép Augusztus 20-án lejárt a nyári betakarítású növé­nyeknél keletkező aszálykár megtérítését célzó kormányzati juttatás igénylésének határideje. A Baranya Megyei Földművelési Hivatal összegzése alapján a 19-i zárásig megyénkben összesen 233 igénylést juttattak el a falugazdászokhoz a terme­lők. Ezek teljes kárigénye 30,952 millió forint. Mint a hivataltól megtudtuk, Baranyában kü­lönböző mértékben, de mindenhol okozott kárt a szárazság a nyári betakarítású növényi kultúrák­ban. A megye valamennyi térségéből érkeztek kár­igények, ugyanakkor az igénylések számát és érté­két tekintve is kiemelkedik az Ormánság, azon be­lül Sellye és Vajszló körzete. Országosan eddig mintegy 43 500 igénylést re­gisztráltak. Ebből 6 ezer érkezett a Dunántúlról, 3700 az északi országrészről, és közel 34 ezer az alföldi területekről. A már összesített kárigény ösz­­szege megközelítette a 3 milliárd forintot, előzetes becslések szerint az igény nem éri majd el az elkü­­lönített 10 milliárdos összeget._______________re. 5. OLDAL Megverte a tulajdonost PÉCS A rendőrség elfogott egy ti­zenkilenc esztendős fiatal­embert, akit azzal gyanúsí­tanak, hogy egy rablási kí­sérlet során súlyosan megse­besített egy asszonyt. Nap mint nap érkeznek olyan jel­legű bejelentések a rendőrségre, amelyek szerint a tolvajok a nyitva felejtett ablakon, illetve ajtón ke­resztül surrannak be a lakásokba, majd percek múltán a mozdítható értékekkel távoznak. Feltehetően ugyanez lehetett a célja annak a fiatalnak is, aki szer­dán késő éjszaka a Gyöngyös utca egyik földszinti lakásába mászott be az ablakon. A tettesnek azon­ban pechje volt, ugyanis a lakás tulajdonosa, egy idős asszony fel­riadt a zajokra. A behatoló mene­külés helyett támadásba ment át, alaposan elverte az asszonyt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A betörő végül zsákmány nélkül menekült el a helyszínről. A rend­őrök elől viszont nem sokáig tu­dott bujkálni, ugyanis másnap el­fogták. A 19 éves pécsi fiatalem­bert a bűncselekmény elkövetésé­­vel gyanúsítják.____________ntb. Hírek a MAGYAR VÖRÖSKERESZT augusztus 23-án, szombaton országos véradónapot tart. A negyedik alkalommal megren­dezésre kerülő eseményre a donorokat 11 és 19 óra között várják a pécsi Tesco Áruház parkolójában. (sa) DENCSHÁZÁN több évi szünet után sikerült falunapot tartani, miután a Miniszterelnöki Hiva­tal 165 ezer forint támogatást nyújtott, de anyagilag segített a Szigetvári Takarékszövetkezet, valamint a helyi cigány kisebb­ségi önkormányzat. Ismét volt Szent István-napi kenyérszente­lés és sikeresen mutatkoztak be a nagypeterdi lovas és íjászcsa­pat történelmi kosztümökbe öl­tözött tagjai. (cs) MARÁZA önkormányzata falu­napot szervezett helyi és el­származott polgárainak a na­pokban. Az esemény szentmi­sével kezdődött, amely mellett még számos programmal szó­rakoztatták egész nap az érdek­lődőket. (LA) Skandináv lottó Első számsorsolás: 4,17, 19, 22, 24, 26, 29 Második számsorsolás: 10,14, 23, 30, 31, 33, 35 Nyeremények: 7 találatos: nem volt 6 találatos: 196401 Ft 5 találatos: 4167 Ft 4 találatos: 727 Ft Elővezettetés várhat az egyiptomi közíróra _____________Pécs-Budapest_____________ Nem jelent meg a gyanúsítotti kihallgatáson a Buda­pesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK), csütörtökre beidézett Rashwan Mohamed Pécsett élő egyiptomi közíró, akivel szemben közösség elleni izgatás miatt indult eljárás - közölte a rendőrség.­­ Rashwan Mohameddel szemben még tavaly de­cemberben a Magyar Iszlám Közösség tett feljelentést, kifogásolva az írónak a Magyar Demokrata című lap­ban 2002 őszén megjelent egyik cikkét - mondta el a BRFK vizsgálati főosztályának ifjúságvédelmi alosztály­­vezetője, aki beszámolt arról, hogy a feljelentés nyo­mán az ügyészség nyomozást rendelt el, az eddig le­folytatott vizsgálat, a szakértői vélemény alapján pedig megalapozottá vált a közösség elleni izgatás gyanúja. Az alosztályvezető hangsúlyozta: mivel az író a fel­szólításnak nem tett eleget, megteszik a szükséges lé­péseket, ami a gyanúsított elővezettetését jelentheti. Rashwan Mohamed 16 éve él Magyarországon. El­sősorban arab és magyar költészettel foglalkozik, 1992-1995 között a Pécsi Tudományegyetemen okta­­tott kultúrtörténetet, jelenleg szabadúszó.________■

Next