Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)

2004-04-05 / 94. szám

4. OLDAL Áttervezik a régi mozi épületét is PÉCS A Sziebert Róbert (gyárvárosi) Ál­talános Iskola jelenleg két épület­ben (Zsolnay Vilmos u. 90. és 109/B.) 15 tanulócsoporttal tevé­kenykedik, és a 90-es számú ház­ban működik egy háromcsoportos óvoda is. Az intézmény azonban nem használja ki teljes egészében a felújításra szoruló 109/B alatti ingatlant, az egykori mozi épüle­tét, ezért a városi önkormányzat úgy döntött, hogy áttervezteti a lé­tesítményt, és a beruházási költsé­gek, valamint a kiviteli engedély birtokában pályázatot ír ki az át­építésére - tudtuk meg Balázsné Donáth Arankától, a vagyonfej­­lesztési osztály vezetőjétől. Az elképzelések szerint az óvo­dát újabb csoporttal bővítik, és ki­szolgáló helyek, valamint másik játszóudvar kialakításával átköl­töztetik a 109/B-be. A helyén tan­termet és foglalkoztatót csinálnak. A volt moziban még jelentősebb változásokkal kell számolni. Itt színpadot terveznek és tornater­met karzattal, öltözőkkel, továbbá újabb három tantermet. A tervezé­si megbízatásra a javaslatot a gaz­dasági bizottság jóváhagyta, a tes­tületi döntés és a beruházási költ­ségek ismeretében pedig eldől, hogy mikor írnak ki a munkára közbeszerzési pályázatot. M. B. E. BAR­ANYA­I TÜKÖR2004. ÁPRILIS 5., HÉTFŐ Sztáriskolák és keresett osztályok K­icsi az érdeklődés a nyelvi előkészítő évfolyamok iránt A megye diákjainak 69 százaléka Pécsett tanul tovább, a gye­rekek valamivel kevesebb, mint fele gimnáziumban, harmada szakközépiskolában és ötöde szakiskolában. A férőhelyek szá­ma és a tényleges jelentkezések alapján azonban nem lehet egyértelmű toplistát készíteni az iskolák népszerűségéről. pÉCS lyázik. Idén 8500 jelentkezési lapot —-----—-------------------------- adtak le a nyolcadikos diákok, ki-A pécsi középiskolákba jelentkezők használva azt a lehetőséget, hogy száma három éve alig változik, és akár négy iskolába is elküldhették további három esztendeig így ma­ felvételi szándékukat. Éppen ezért rá, ez a megye demográfiai adatai a jelentkezési adatok nem adnak alapján: 3100 helyre 3000 diák rár valós képet a középiskolák kedvelt­Az előkészítő osztály ötlete szinte mindenkinek tetszett, de később sokan elbizonytalanodtak. Talán mert nem tudják, hogy a nyelvi fel­készítés mellett számos felzárkóz­tató órát is tartanak mindenütt. Az előzetes felmérésnél azt is meg kellett volna kérdezni, hányadik helyen jelölné meg az előkészítőt, mert bebizonyosodott, többen tar­talék megoldásként értelmezték. Hét évig tanultam, és nyelvvizsgát szeretnék tenni a középiskolában, úgy gondoltam, jó lehet egy elő­készítő osztály. De megvitattam a szüleimmel, s mivel nem látjuk tisztán, hogy milyen szinten indít­ják el, megijedtünk, hogy hónapo­kig csak fölöslegesen megy az idő. Félek attól is, hogy más tár­gyakból felejtenék az egy év alatt, ezért mégsem jelentkeztem­­ségi rangsoráról. A mutatók alapján a Kodály Zoltán Gimnázium lenne Pécsett a sztáriskola, holott a való­ságban a Leőwey Klára, a Babits Mihály, a Janus Pannonius és a Nagy Lajos Gimnáziumok, viszik a prímet, mert ezekbe az első két he­lyen jelentkeznek, míg a többit har­madik, negyedik lehetőségként ír­ják be. Ily módon a többnyire tarta­lékként kezelt Kodály vagy ANK ál­talános gimnáziumi osztályába 10- szeres a túljelentkezés, mégis elő-Nálunk nincs gond a két osz­tállyal, háromszoros a túljelentke­zés. A nyelvtudás és a tanulmányi eredmény alapján választottuk ki a két csoport tagjait, a nyelvtaná­roké volt a döntő szó, mert kö­zéphaladó szintről indul a képzés. Célunk, hogy a diákok mihama­rabb az adott nyelven társalogja­nak, és ha lehet, az év végén sikeresen nyelvvizsgázzanak, fordulhat, hogy alig sikerül majd feltölteni a létszámot. A szakközépiskolák között a Ke­reskedelmi az éllovas, itt a számok valóban önmagukért beszélnek, to­vábbá a Radnóti és a Zipernowsky van még versenyben, ott is elsősor­ban azok a szakok, amelyek infor­matikai, elektronikai képzést nyúj­tanak. Látni kell azt is, hogy a szak­közepes osztályok kétharmada vi­dékiekkel telik föl, ezen a téren pe­dig az 508-as a listavezető, több mint négyszázan keresik az aszta­los és fodrász csoportokat. Ugyan­akkor a gépészeti, közlekedési, könnyűipari pályák iránt igen gyér az érdeklődés. A vidéki nebulók­nak jó hír, hogy évek óta nem jelent gondot a kollégiumi elhelyezésük, még soha nem utasították el senki indokolt bentlakásos kérelmét. Újdonság az új tanévtől a nyel­vi előkészítős nulladik évfolya­mok indítása, melyre a jelek sze­rint jóval kisebb az érdeklődés, mint azt várták. Nyolc iskola is tervezte, hogy körülbelül 30 fő­vel angol vagy német nyelvből kezdi meg ezt a képzést, de a Janus már idő előtt visszalépett, és a beadványok ismeretében ezt fontolgatja a Kodály és az ANK Gimnázium is. Pedig az előzetes felmérésnél ezer gyereknek a kétharmada úgy nyilatkozott, örömmel választaná ezt a for­mát. Persze akad azért olyan al­ma mater is - a Széchenyi és a Leőwey Gimnázium - ahol nép­szerű az új módi. MÉSZÁROS B. E. P­­laszanovich D­óra 8. osztályos tanuló S­zolcsányi Jánosáé a Leőwey Klára Gimnázium igazgatónője A PÉCSI KÖZÉPISKOLÁK JELENTKEZÉSI LISTÁJA felvehetők száma jelentkezők száma gimnáziumok: Kodály Z. 210 830 Leőwey K. 277 803 ANK 120 570 Széchenyi J­ 96 545 Janus P. 122 544 Babits M. 210 515 Nagy L. 173 307 Deák F. 70 245 TÁSZ 60 208 Magyar-Német 70 87 Református 60 61 Miroslav K. 45 57 szakközépiskolák: Kereskedelmi 230 1212 508-as 236 927 Zipernowsky K. 126 481 Pollack M. 224 465 Radnóti M. 96 376 Művészeti 70 232 Széchenyi J. 64 171 Csokonai V. M. 71 118 A NÉPI HAGYOMÁNYOK TOVÁBB ÉLNEK. Piros tojás, hímes to­jás, festett tojás, karcolt tojás, patkótt tojás, áttört tojás, tojás levél­, és még sok más értékes, húsvéthoz kötődő tojásdíszítési móddal is­merkedhettek az ifjú résztvevők tegnap Zengővárkonyban, a Míves Tojás Múzeum immár negyedszer megrendezett országos ifjúsági tojásfestőversenyén._______________________fotóttóthászló Megtévesztő tejespultok A napokban ellenőrzött üzletek és hipermarketek mindegyike megtéveszti vásárlóit azzal, hogy egymás mellett árusítja a tej­termékeket és az azokhoz kísértetiesen hasonlító, de nem tej alapanyagú árukat - derült ki a Baranya Megyei Fogyasztóvé­delmi Felügyelőség vizsgálatából. Baranyai körkép Húsz baranyai kereskedelmi egy­ségben végzett vizsgálatot a köz­­lemúltban a tej és tejtermékekre vonatkozóan a fogyasztóvédelmi felügyelőség.­­ Az ellenőrzött üzletekben és hipermarketekben azt tapasztal­tuk, hogy rendszeresen úgy tálal­nak bizonyos növényi alapanya­gú termékeket, mintha azok tej­ből készültek volna - mondja Farkasné Bálint Rózsa, a vizsgálat vezetője. -A pulton egymás mellé helye­zik a megtévesztésig hasonló cso­magolású árukat, és az a vásárló, aki nem nézi meg tüzetesen a ter­mék összetételét, azzal a tudattal sétálhat ki a boltból, hogy sajtot vagy túrót vett, holott csak „öm­lesztett lapot”, illetve savótúrót tett a kosarába. Az átfogó vizsgálat arra is fényt derített, hogy az ellenőr­zött üzletek és hipermarketek kivétel nélkül megtévesztik a vásárlóikat azzal, hogy egymás mellett árusítják a tejtermékeket és az azokhoz kísértetiesen ha­sonlító - de korántsem tej alap­anyagú árukat. Sokan nem tud­ják, hogy a frisstöl egyáltalán nem tejföl, az úgynevezett piz­zafeltét nem sajtból készül és a habspray nevű termék sem ro­kona a tejszínhabnak. Az előírá­sok szerint a rendszerint ol­csóbb „utánzatokat” jól elkülö­níthetően, lehetőleg más pulton kellene kínálni a vásárlóknak. Az egyik pécsi diszkontáruház az előzőeket még megfejelte az­zal, hogy nemes egyszerűséggel átírta az egyik joghurtfajta ösz­­szes darabján a szavatossági időt. Az üzlet öt napot „módosí­tott” a csalással, mivel a 03. 03- at alkoholos filctollal 03.08-ra javította. A vizsgált időszakban több kereskedelmi egység na­pokkal tovább árusított egyes termékeket, mint azt szabad lett volna. A tejtermékekre és a reggeli italokra vonatkozóan a főfel­ügyelőség laboratóriumi vizsgá­latokat is végzett, azt kutatva, hogy a csomagoláson feltünte­tett adatok megfelelnek-e a va­lós tartalomnak. Az eredmény körülbelül fél év múlva várható. ____ CSIKÓS KLAUDIA Kényszerű irodaváltás Siklós A város önkormányzata az állami normatíván felül egységesen egy­millió forintig egészíti ki idén a helyi kisebbségi önkormányzatok apaná­zsát. Amint azt Balog Péter, a cigány kisebbségi önkormányzat vezetője lapunknak elmondta, eredetileg másfél millió forint juttatásról volt szó, és a csökkenés miatt kénytele­nek lesznek feladni az eddigi irodá­jukat és egy újat kell keresniük, mi­vel a jelenlegi helyiség bérleti díját a kisebb összegből már nem tudják fedezni. A hivatal illetékese elmond­ta, a testület többségi határozattal egyenlő mértékű támogatást szava­zott meg, vagyis az önkormányzat nem kíván különbséget tenni a ci­gány, a horvát és a német kisebbség között, így arra sincs lehetőség, hogy a hiányzó részt kipótolják.K. J. A kettős állampolgárságért PÉCS Újra együtt! Magyar állam­­polgárságot minden ma­gyarnak! Ezekkel az indító gondolatokkal várja beszél­getésre és aláírásgyűjtésre Patrubány Miklós, a Ma­gyarok Világszövetségének elnöke szerdán, április 7-én a déli harangszót követően Pécsett a Széchenyi téren azokat a polgárokat, akik támogatják a kettős állam­­polgárságot, felelősséget éreznek és vállalnak a hatá­ron túli magyarokért. Ez­úton tudatja azt is a nem­zetközi szervezet vezetője, hogy az aláírásgyűjtő ívek folyamatosan elérhetők a 20/549-1628-as telefonszá­mon. M. B. E. Baranyában A-Z-ig Almamelléken az új varrodá­nak, valamint a boltnak és fod­rászműhelynek helyet adó önkor­mányzati épületet még most ta­vasszal kívülről lefestik. Környe­zetbe illő sárga színt kap az épü­let utcai és udvari felülete is. (cs) Baranyahidvégen a teleház számítógépein várhatóan még idén internetezni is lehet. A megvalósításhoz az önkormány­zat ad pénzt. Nagy Csaba nép­művelő és számítógépes szak­ember kérdésünkre elmondta, hogy az informatikai központba rendszeresen legkevesebb har­mincan járnak. (cs) BICSérdeit a horgászegyesületi tagok ezekben a napokban a tó körül megnyestek mintegy 70 fát, külön gonddal ügyeltek a mocsári ciprusokra. Rendbe tet­ték a nádtetős pavilonokat, a fő­ző- és szalonnasütő helyeket, helyreállították a part menti 40 padot is. Az egyesület a tóba az ősszel 28 mázsa kárászt, míg a múlt hónapban 8 mázsa pontyot és 5,5 mázsa amurt telepített. A pontyállományt áprilisban is bő­vítik. A napij­egyes horgászat márciusban megkezdődött, (cs) Kisbeszterce új címerét csak a júniusi falunapon szentelik fel, ám már most is megtekinthető: ez díszíti ugyanis a falu buszát, amellyel a gyerekeket szállítják a pécsi Hullám Fürdőbe. A címert, amelyen egy saját vérével gyer­mekeit tápláló pelikán látható, egy komlói grafikusművész ké­szítette. (fz) Kishajmás megkapta a haszná­latbavételi engedélyt a faluház­ra, ahol kerámiabemutató terem, számítógéppel és könyvekkel felszerelt klubhelyiség, valamint egy önkormányzati iroda is he­lyet kapott. (s7) Nagybudméron az egyházi en­gedéllyel egykor lebontott XVIII. századi szerb templom területén idővel kegyeleti emlékparkot lé­tesít a községvezetőség, tudtuk meg Tetz Ferenc polgármester­től. A két pápasírt is helyreállít­ják. A sírhelyek mívesen faragott cirill betűs köveit féltve őrzik. A faluban már régóta óvják a haj­dani szerb temetőt is. (cs) Nagykozárban újjáalakult a sportköri vezetőség, amely egyik legfontosabb feladatának tartja a futballpálya idei felújítását a tele­pülésvezetőséggel együttműköd­ve. A hét fős közösség élére Baron Tibort választották. Dr. Szentirmayné Kiss Mária polgár­mesterasszony arról tájékoztatta lapunkat, hogy a pályarekonst­rukció része a községszépítés­nek, mely során a Kaszun-brigád tagjai és közmunkások fásítanak a temetői új falurészben és a Pe­tőfi utcában. Elültetnek több mint 100 csemetét, köztük vér­szilt, nyírt és japán díszcseresz­nyét. (cs) Pereked önkormányzata a kö­zeljövőben megkapja azt a két, nyomtatóval és internet-kapcso­lattal is rendelkező számítógé­pet, amelyet még egy korábbi pályázaton nyert meg. A kompu­tereket a tervek szerint a kultúr­­házban helyezik el. (f7) Pettenden már nem helyeznek el halottat az öreg temetőben, mert az távol esik a községtől és nehezen közelíthető meg. Az el­hunytak hozzátartozói immár a szomszédos falu, Kistamási sír­kertjét választják örök nyugvó­helyül, ahová az elmúlt fél évti­zed során csaknem 20 személyt temettek el. Simon Sándor pol­gármester arról tett említést, hogy a felhagyott temetkezési helyet nem hanyagolják el, fo­lyamatosan gondozzák a zöld te­rületét. (cs) PÉCS környékéről több lovas­turizmusban érdekelt vendéglá­tó is tervezi részvételét a mün­cheni Pferd Internationalon, a lovasrajongók Oktoberfestje­­ként emlegetett nemzetközi szakvásáron. Az évente mintegy 55 ezer látogatót vonzó rendez­vény május 20-án induló idei négy napja alatt több mint ezer lovat és több ezer lovastu­risztikai lehetőséget mutatnak be elsősorban Európából, de a világ más tájairól is. (k) Pécsdevecser községvezető­sége és a lakosság mintaértékű­en óvja a népi építészeti stílus­ban fogant öt kőkeresztet, vala­mint a főtér oszlopos Mária­ szobrát. Haász Kajmárné a teme­tői keresztet gondozza, míg Hornung Edéné a falu elején lé­vőt ezen a tavaszon lefesti. Id. Haász Vilmosné a templom mel­letti kegyhely állagmegóvását határozta el. (cs) Piskón az önkormányzati hor­gásztavon haltelepítést tervez a legalább 70 tagot számláló egye­sület. Ifj. Matyi Dezső Zoltán polgármestertől megtudtuk, hogy gazdagítják például a pontyállományt, míg újdonság­ként kárászokat és amurokat hoznak. Mintegy 60 tulajdonost pedig arra szólítanak fel, hogy környezetszépítési és baleset­megelőzési céllal újítsák fel a stégeket. A faluban hamarosan másutt is kezdődik környezet­csinosítás, hisz az új, majdnem 3 ezer négyzetméteres játszótér mind a négy határvonalán hársa­­kat, platánokat és díszcserjéket ültetnek el. (cs)

Next