Új Dunántúli Napló, 2004. november (15. évfolyam, 299-327. szám)

2004-11-28 / 325. szám

4 Közélet, gazdaság, politika ______________________________________________________________________ 2004. november 28., vasárnap Egy autót sem ér az életünk? Egy magyar embernek átlagosan tíz foga hiányzik, s ezek többségét nem pótolja. Ha egy fog megbetegszik, a többség általában a húzást választja - derül ki a Magyar Fogorvosi Kamara felméréséből. NÁLUNK AZ EMBEREK AMÚGY SEM SZERETNEK ORVOSHOZ JÁRNI. Egy belgyógyász szerint még az autónkat is jobban megbecsüljük, azt ugyanis évente legalább egyszer szervizbe visszük. Nagyon kevesen vannak, akik manapság akkor is elmennek orvoshoz, ha semmi bajuk nincs - állítja dr. Balajcza Erika, a Biovitai Egészségközpont belgyógyász főorvosa. Mint mondta, az emberek túlnyomó hányada annyira nem figyel magára, hogy még nyilvánvaló tünetek esetén sem veszi észre a bajt. Mindez egészségkultúránk elkeserítő hiányáról árulkodik. - Szoktunk üzemorvosi szűréseket végezni, s ilyenkor egészen megdöbbentő dolgokat tapasztalok - mondta a doktornő. - Amikor például megkérdezem, hogy az illető volt-e már mellkasröntgenen vagy hasi ultrahangvizsgálaton, gyakran kiderül, hogy a páciens azt sem tudja, miről beszélek. Hiába írom fel hivatalból a beutalót, már akkor látom, hogy felesleges, a vizsgált személy úgysem fog elmenni. Mindez szorosan öszszefügg azzal, hogy az emberek többsége nálunk megtanul együtt élni a bajával. A savtylkengést, székrekedést, felpuffadást vagy épp általában az élet terméészetes velejárójának tekintjetik, ■ , s [ eszikbe ■Éb sem jut, hogy ezek a tünetek egyrészt jeleznek valamit, másfelől nézve pedig megszüntethetők. - Az emberek két lábon járó munkaeszköznek tekintik magukat - jelentette ki dr. Balajcza Erika. - Még annyira sem becsülik a saját testüket, mint az autójukat. Utóbbit ugyanis legalább évente egyszer elviszik a szervizbe. A magyar ember viszont általában csak akkor lát orvost, ha valami baja van. Főleg a férfiak számítanak nehéz esetnek. Ők még betegen sem szívesen keresik fel a rendelőt, ugyanis valamiért úgy gondolják, hogy orvoshoz menni a gyengeség jele. Épp ma járt nálam egy beteg azzal, hogy véres a széklete. Kérdeztem tőle, mióta tapasztalja ezt? Azt felelte: úgy másfél-két éve. Amikor az iránt tudakozódtam, hogy miért nem jött előbb, azt mondta, úgy gondolta, majd csak elmúlik. Mit lehet erre mondani? Lehet, hogy az illető esetében két éve egy egyszerű kezelés meghozta volna a gyógyulást, most pedig egy sokkal heroikusabb küzdelem vár rá, hogy eltűnjön az időközben kifejlődött daganat... A belgyógyász főorvos úgy véli, rá kellene jönnünk, hogy az egészségünk ugyanolyan érték, mint bánni más - sőt, ez mindennél fontosabb. Az egészségünkkel kapcsolatos nemtörődömség egyik oka az egzisztenciális hajsza, s az ehhez kapcsolódó tévhit, hogy nem szabad betegnek lenni. Ám ez hibás szemlélet, hiszen ha valaki pont emiatt tartósan megbetegszik, az általa eltartott család anyagi biztonsága is hamar összeomlik. Az egészség elhanyagolásának másik magyarázata a nevelésben keresendő: a gyerekek már kiskorukban azt látják, hogy a szülők nem törődnek magukkal, így ők is ezt a mintát veszik át. Hasonló a véleménye Schobert Norbinak is, aki úgy véli, a társadalom hamis állításokkal próbálja „kozmetikázni” az egyébként elszomorító képet. Azt mondják, száz kiló alatt nem férfi a férfi, holott az erősebb nem elhízott tagjainak körülbelül 40 százaléka a túlsúly miatt impotens. Az a nézet is terjedőben van, hogy a kövérségi el kell fogadni, mivel ez az egyéniség része. Ezek olyan téveszmék, amelyekkel az emberek megpróbálják szépíteni a valóságot, ahelyett, hogy valamit tennének az egészségük javításáért. Norbi nemrég visszautasította az egyik gyorsétterem-hálózat ama kérését, hogy vegyen részt egy beteg gyerekeket segítő jótékonysági akcióban. Válaszában leírta: erkölcstelennek tartja, hogy a cég cukros és finom lisztes ételeivel tevékenyen hozzájárul az egészségtelen táplálkozás széles körű terjesztéséhez, majd a profit egy részéből kiváló reklámhadjárat keretében - visszacsorgat valamit azoknak, akiknek részben épp a helytelen étkezés miatt romlott meg az egészségük. Mint mondta, csak akkor tud majd jó szívvel az étteremhálózat akciója mellé állni, ha bevezetik a teljes kiőrlésű lisztből készült zsemléket, s drasztikusan csökkentik, illetve édesítőszerrel váltják ki termékeik cukortartalmát. - Sokan azt mondják, az egészségmegőrzés pénzkérdés, pedig ez nem igaz - állítja a fit■neszguru. - A nemsokára megjelenő könyvem második részében is leírom, hogy az egészséges élet esélye szinte minden anyagi szinten biztosítható. Már az hatalmas lépés, ha valaki mostantól csak teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret vásárol. Lehet, hogy pár forinttal drágább, de sokkal laktatóbb is, ezért kevesebbel is jól lehet lakni. Ahhoz azonban, hogy ez a szemlélet széles körben elterjedjen, az embereknek fel kellene hagyniuk a kifogáskereső gondolkodással. Dr. Czeizel Endre orvos genetikus professzor is amondó: az emberek egészségi állapota elsősorban nem az egészségügytől, hanem saját hozzáállásuktól függ. Annak a magyarázatát, hogy mi vagyunk az ELI beteg nemzete, szerinte a lelkekben kell keresni. - Még az albánok is tovább élnek mint mi, pedig az ottani életszínvonal nem igazán versenyezhet a miénkkel - mondta. - Úgy látom, a magyar ember sajnos elveszítette az önmagába vetett hitét, s emiatt nem figyel a saját egészségére. Azokban az országokban, ahol van önbizalom, az emberek is jobban figyelnek magukra. Nálunk ez ritka. A professzor a kishitűség magyarázatát abban látja, hogy hazánk a rendszerváltás előtt nyitottabb volt, mint a többi szocialista ország, többet járhattunk külföldre, s így láthattuk, hogyan élnek Nyugaton az emberek. Ez pedig azzal járt, hogy megpróbáltunk mi is hasonló körülményeket teremteni itthoni környezetben. Elindult a pénz utáni hajsza, a maszekolás, a túlórázás és a fusizás, hogy legyenek egy kicsit olyanok a körülményeink, mintha nem a vasfüggöny mögött élnénk. Ám azt már nem vettük észre, hogy a nyugati ember hétvégén pihen, rekreálódik. Mi ezt valahogy elfelejtettük, s az önkizsákmányolás mára olyan szintet ért el, ami már-már az önpusztítással egyenlő. Ha csak egy kívánságon múlna a dolog, BAJOR IMRE elsősorban a cigarettát tenné le, de a stresszről is szívesen lemondana. Ő is azok táborába tartozik, akik csak akkor mennek orvoshoz, ha ez feltétlenül szükséges - Szinte fizikailag rosszul vagyok, ha fehér köpenyt látok - jelentette ki. - Sajnos van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy mindenféle betegséget bebeszélek magamnak, s emiatt enyhén szólva nem vagyok az orvosaim kedvence. Ha anyagilag megengedhetném magamnak, biztos olyan szakmát választanék, ami nem jár azzal, hogy az ember már reggel gyomorgörccsel ébred... BÁNÁTI JÁNOS ügyvéd nem tagadja: őt is elérte az „ügyvédbetegség”, ami elsősorban a sok stressz és a rendszertelen étkezés komponenseiből áll össze. Mint mondta, általában az ebéd marad ki, amit viszont - egészségtelenül - az esti, bőségesebb vacsorával pótol. - Ennek ellensúlyozásaként azért igyekszem mozogni - mondta. - Egy héten kétszer teniszezem, s mivel a társasházunknak van egy uszodája, szinte mindennap úszom. Orvoshoz régebben én sem szerettem járni, de hatvanéves kor fölött már másképp áll az ember ehhez a kérdéshez, ezért évente egyszer kivizsgáltatom magam. DOSZPOT PÉTER amióta zsaruból országgyűlési képviselő lett, még kevesebbet mozog. - Az elmúlt tizeében mindennap 8-10 kávét ittam, s bár ezt mostanság igyekszem visszafogni, a napi 4-5 csésze így is megvan - mondta. - Régebben azért naponta edzettünk, ez manapság elmarad. A régebben intenzíven művelt karatétól most fájnak az ízületeim, a lovaglást is hanyagolom már egy ideje. Bár nemrég voltam egy szűrésen, ahol kiderítették, hogy nem is vagyok olyan rossz állapotban, mint ahogy azt képzeltem. Lehet, hogy inkább pszichológushoz kellene járnom...? Magyar zsenik: sorsunk-e a tehetség? Napjainkban azon vitatkoznak, ki a magyar, miközben a nagy kérdés az: ÉRDEMES-E MAGYARNAK LENNI? Változatlanul tart a tehetségek kiáramlása, márpedig a talentum a legnagyobb természeti kincsünk. Zavar, ha Bartók Béláról azt mondják, milyen tehetséges volt, hiszen a tehetség csupán az ígéretet jelöli - jegyzi meg dr. Czeizel Endre orvos genetikus. - Bartók nyugodt ember volt, de ettől biztosan izgalomba jött volna, hiszen hogyan lehet azt tartani róla, ő csupán ígéret, egy lehetőség. Ha pongyolán használják a tehetség szót, ártanak vele, mert összezavarják a fogalmakat. A magyar nyelvben a tehetség és a talentum nem azonos, a talentum jelenti a megvalósult tehetséget. Czeizel Endre Sors és tehetség című könyvét elsősorban pedagógusoknak írta, akiknek szerinte az a küldetésük, hogy vegyék észre, melyik gyereknek jó a hallása, melyikük a jó matematikus és így tovább. Ránk férne, hogy a megfelelő gyerekek a megfelelő helyre kerüljenek. Edisont az első elemi osztály után gyógypedagógiai iskolába tették, miként Gábor Dénest, Wigner Jenőt, Szentágothai Jánost is, mert hülyegyerekeknek nézték őket, akivel a pedagógusok nem tudtak mit kezdeni. Szent-Györgyi Albert megbukott a gimnáziumban. Mígnem kiderült, hogy nem buta gyerekek, csak különlegesek. - A tehetségek minden körülmények között felszínre törnek - véli Popper Péter pszichológus, akivel Czeizel doktor ebben nem ért egyet és a magyar kultúrtörténetet érintő kutatásaikra hivatkozva mondja, az elmúlt háromszáz évben a nagy tehetségek kilencven százaléka elveszett. Persze, csodagyerekekből is lehetnek géniuszok, ezt bizonyítja Mozart, Liszt Ferenc, Picasso. Mások a betegségükből profitáltak: Karinthy Frigyes agydaganatából alkotott remekművet Az utazás a koponyám köreiben, de skizofréniája nélkül Csontváry festményei sem születtek volna meg. - Ha a különböző szellemi képességeket tekintjük, az emberek kétharmada átlagos, kéthárom százaléka egészen kivételes képességű - mondja Czeizel Endre orvos genetikus. - Elütnek az átlagostól, számukra nincs speciális iskolahálózat, pedagógusképzés. Pedig ez a legértékesebb természeti kincsünk, a tehetség, hiszen ez az ország aranyban, olajban szegény. Magyarország jövője nem elsősorban attól függ, hogy négyévenként ki lesz a miniszterelnöke és milyennek ígérkezik a búzatermés, hanem attól, hogy az itt született és születő géniuszpalánták képesek lesznek-e valóra váltani a bennük rejlő tehetséget. Megadja-e nekik a sors a lehetőséget? - Itt van az 1893-ban született Békássy Ferenc - hez példát az orvos genetikus. - Szülei Cambridge-be küldték tanulni, Babits és Kosztolányi azt mondta róla, hogy neki lett volna a legnagyobb jövője a magyar költészetben és a világirodalomban. A sors közbeszólt: elesett az első világháború egyik ütközetében. Emlékeztet arra, hogy Csokonai Vitéz Mihály 31 évig, Balassi Bálint 40 évig, Ady Endre 42 évig, József Attila 32 évig, még az „öreg” Madách Imre is 41 évig élt. De hát Soós Imre, Latinovits Zoltán, Huszárik Zoltán is idő előtt őrlődött fel. - Igaza van Szécsi Margitnak, amikor azt mondja a magyar géniuszokról, hogy „csak a földből jő elő az ő ragyogásuk” - idézi a költőnőt az orvos genetikus. - Amíg élnek, bántják őket, majd temetésük után van lelkifurdalás, szobrot kapnak, attól kezdve jót és szépet írnak róluk. A tudós géniuszok ismerték a titkot: időben el kell hagyni az országot. Ez is tanulsága a Sors és tehetség című könyvnek. Napjainkban vitatkoznak, ki a magyar, holott a nagy kérdés, érdemes-e magyarnak lenni: változatlanul tart ugyanis a tehetséges emberek kiáramlása. Csontos Tibor FECSÉRELÜNK - Sehol a világon nincs esélyegyenlőség a tehetség kibontakoztatására - mondja HANKISS ELEMÉR szociológus. - Gondoljunk bele, mi lett volna Mozartból, ha, mondjuk, Nigériában születik meg. Megfelelő közeg nélkül tehetségek milliói nem bontakozhatnak ki. Hiszen hiába egy jó dallam, egy okos gondolat, egy csodagyerek, ha nincs intézményhálózat, amely segítené. Rosszul sáfárkodunk tehetségeinkkel, de jellemzően ez a helyzet egész Kelet-Európában.