Új Dunántúli Napló, 2007. augusztus (18. évfolyam, 208-237. szám)
2007-08-01 / 208. szám
2 JEGYZET A tinédzsereket taszítja a közélet siralmas. A Somogy megyében készített felmérés szerint a 12-15 évesek 64 százaléka tudja csak megnevezni a miniszterelnököt, a köztársasági elnököt pedig minden második. Nagy lehet tehát azok szomorúsága, akik azt a dédelgetett tervüket igyekeznek ránk sózni, hogy megérett a helyzet 16 évre leszállítani a választójog korhatárát. A POLITIKAI PROTOKOLL tudását persze szépen fel lehetne lendíteni azzal, ha az osztálytermek falán elhelyeznék a „vezérek” képét, és üdvözlő versikékkel hajladoznának előttük a diákok minden becsengetés után. Ez a hatékony módszer azonban - remélem - már nem kívánatos mifelénk. AZ AUG TINÉDZSEREK politikai tudatlansága miatt nem hiszem, hogy kétségbe kellene esnünk. Épp eléggé elfoglaltak saját érzelmi, értelmi és biológiai érésükkel, hogy még efféle huncutságokkal is terheljük őket. Politikai érdeklődésük úgyis csak 14 év felett kezd kibontakozni. (És akkor még marad négy szép évük.) Annak kutatására pedig, hogy a mostani kisiskolásokat miért taszítja a közélet, felesleges időt pazarolni. Andersen meséjében is a tapasztalatlan gyermek mondja ki, hogy a császár meztelen, vagyis a csodatakácsok csalók. A FELMÉRÉS szerint azonban a diákok történelmi és földrajzi tudása is felettébb hézagos. Tíz százalékuk tudott csak a Balatonon kívül más megyei nevezetességeket felsorolni, de ezek közül is az élményfürdők vitték el a dobogós helyezéseket. Ez már olyan pedagógiai vészhelyzet, amely nemcsak kutatást igényel. A megoldás ősi: tanítani kell az ismereteket. Lehet, hogy ósdi - vagy eretnek? - a felfogásom, de szerintem az iskola leginkább erre lenne hivatott. Öt utcát tesznek rendbe a nyáron Szigetváron szigetvár Új burkolatot kap három utca is a városban a nyáron, másik két utcában pedig azt a részt fejezik be az őszig, amelynek újraburkolására tavaly nem jutott pénz. E kettő a Sánc és a Kórház utca, amelyek mellett idén az Alapi Gáspár, a Batthyány és a Táncsics utcákra kerítenek sort. Kátyúzás után aszfaltozzák újra a városi utakat, így a munkálatok befejeztével szinte mindenütt elfogadható vagy kitűnő minőségű utakon közlekedhetnek a szigetváriak. A fejlesztéshez a belterületi utak aszfaltozására kiírt pályázaton nyert pénzt az önkormányzat A 32 milliós beruházás felét kell állnia a városnak. ■ B. A. BARANYAI TÜKÖR DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2007. AUGUSZTUS 1., SZERDA A vihar elvonult, a nyoma itt maradt. A tegnapelőtti vihar amilyen gyorsan jött, olyan hamar elvonult, ám néhány helyen még tegnap is láthatók voltak a nyomai. A Veress Endre utcában például kettéhasadt egy fa, amely részben az útra, részben a járdára esett. Szerencsére sérülés nem történt, de a fa veszélyezteti az erre közlekedőket Nagy vita a tízmilliárdról közgyűlés A helyi ellenzék a város totális eladósodásától tart Pécs Rendkívüli közgyűlést tartott tegnap a képviselő-testület. A legnagyobb vitát az Európai Beruházási Banktól (EIB) felvenni tervezett tízmilliárdos hitelről szóló előterjesztés váltotta ki. Cseh László A városvezetés az Európa Kulturális Fővárosa program keretében több jelentős fejlesztést kíván megvalósítani uniós pályázaton elnyerhető támogatásból. A szükséges önrészt és az úgynevezett kapcsolódó fejlesztéseket viszont a 39 millió eurós (10 milliárd Ft) EIB-hitelből kívánja megvalósítani, mely hitelhez a kormány garanciát nyújt. A város a hitelkeretet négy területen kívánja felhasználni. Az EKF kulcsprojektjeihez szükséges önerő fedezésére, a pogányi repülőtér kifutópályájának meghosszabbításához, a Sopianae terv útépítéseihez és a Világörökség II. program megvalósításához. Mellár Tamás, a Fidesz vezérszónoka felhívta a figyelmet: kezdetben még arról volt szó, hogy az EIB-hitel apropója a projektek megvalósításához szükséges önrész finanszírozása volt, azt senki sem említette, hogy a tízmilliárdot a városvezetés potyapénznek tekinti, amelyből minden elképzelést meg kíván valósítani. Hiszen az önkormányzatnak már most 17 milliárdos adósságállománya van, ezt növeli 27 milliárdra, amely jóval több mint a fele a költségvetési főösszegnek. Az euró árfolyamának kedvezőtlen változásával a visszafizetés évei során az adósságállomány akár meg is duplázódhat, hangsúlyozta az ellenzéki képviselő. A költségvetés tárgyalásánál, érvelt Mellár, a városvezetés még a repülőtér eladásából befolyt pénzzel számolt, nem pedig több mint 3 milliárdos kiadással. Végül azt javasolta, szorítkozzék az önkormányzat csupán a három és fél milliárdos EKF önrész hitelként történő felvételére. A garancia nyújtásához a kormány feltételként szabja, hangsúlyozta Tasnádi Péter polgármester, hogy az önkormányzat nevesítse az EKF-hez kapcsolódó kiegészítő fejlesztéseket. A projektlistával kapcsolatos döntést követően indulhat meg a garancia vállalásáról szóló kormányelőterjesztés előkészítése. A kormány előreláthatólag szeptember elején hoz döntést a garanciavállalás részleteiről, ezután szavazhat csak a közgyűlés arról, hogy felhatalmazza a polgármestert a hitelszerződés aláírására. Nem biztos, tette hozzá Gonda Tibor alpolgármester, hogy a tízmilliárdot a város fel is használja, hiszen továbbra is szándékuk eladni a repteret, s nem feltétlenül épülne meg a Sopianae terv úthálózatának valamennyi szakasza. A közgyűlés végül elfogadta az előterjesztést, tekinti Mellár Tamás: a tízmilliárdot ** a városvezetés potyapénznek HÍREK az Adorjás a faluházba vásárolhat berendezéseket, székeket, asztalokat, egyéb holmit az önkormányzat egy nyertes CÉDE-pályázatnak köszönhetően. Az idén a falunak így 280 ezer forint támogatás jutott, amelyhez maguk is hozzátesznek mintegy harmincezer forintot. A faluházban könyvtár működik, interneteléréssel, de itt van a tanoda is, ahol nem csak iskolaidőben, de nyáron is segítik a diákok felkészülését. (bsa) Ág balatonlellére megy kirándulni a falu aprajanagyja jövő szombaton, ahol egyebek mellett a szabadstrandot is felkeresik. A 193 fős településről száztizen jelezték, részt vennének a közös programon, amelyhez hasonlóra évek óta nem volt példa. A kirándulást az önkormányzat és a cigány kisebbségi önkormányzat szervezte, akik vállalták, hogy fedezik a különjáratú buszos utazás költségét. (bsa) Nagykozár elkészült a kiegészítő anyaga is a tervezett szennyvízberuházást elősegítő pályázatnak. Nagykozár három másik településsel együtt, Bogáddal, Magyarsarlóssal, Romonyával szeretné, hogy összkomfortos településekké váljanak, ehhez azonban a megfelelő kiírásra és támogatásra van szükségük. Remélik, hogy akár már a 2007/2009-es tervezési időszakra vonatkozóan jó hírről számolhatnak be hamarosan. (bsa) Pécs-Budapest gyászruhába öltözött szülők tiltakoztak tegnap az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) budapesti székházánál, így tiltakoztak az ellen, hogy az egészségbiztosító mától megvonta támogatását a pécsi székhelyű Szemem Fénye Alapítványtól adótartozás miatt. Gyura Barbara, a szervezet vezetője és két szülő az OEP főigazgatója, Major Zoltán távollétében Molnár Barbara szóvivőnek adhatta át petícióját, amelyben a határozat visszavonását kérik. (bsa) „Aki vállalja, menjen, ha tudunk, segítünk” fórum Az ország mohács - Ugyan felhívtak a parlamentből is, hogy ma este ne mondjam azt, hogy aki tudja vállalni az előzetes költségeket, utazzon Angliába, de én ennek ellenére sem mondom az ellenkezőjét - jelentette ki tegnap este Mohácson Kovács István azon a fórumon, amit az angol munkavállalás lehetősége felől tájékozódó romáknak tartott. - Egyszerűen azért, mert nincs mire várnunk, rólunk minden kormány elfeledkezett. Éppen ezért büszkén vállalom, hogy aki igényli, annak segítünk is - tette hozzá. A roma vezető az ország minden részéből, többek között Bács és Veszprém megyékből érkezettek előtt mondta ezt. A romák minden részéből érkeztek az angliai lehetőségek iránt érdeklődők több hullámban jöttek az eseményre, volt, aki már délután Mohácson volt, de olyan is akadt, aki este nyolc körül futott be, így a hat órai kezdéskor mintegy húszan hallgatták Kovács Istvánt. Köztük Solymosi Tibor és családja is, akik Lesencetomajról érkeztek. Lapunknak a családfő elmondta, a tévéből értesült arról, hogy több mohácsi romának sikerült Angliában munkát találnia, ezért személyesen jött el meggyőződni a lehetőségekről. Amint mondta, tizenötödik esztendeje nincs munkája, így ha biztatót hall, elutazik a szigetországba. Márpedig Kovács István több, biztatónak is értékelhető információt közölt. Elmondta, ugyan az angliai életkezdés, és egyáltalán az oda jutás nem éppen olcsó, egy család számára több százezer forintba kerül. Arra hívta fel a figyelmet, ha lehet, több család álljon össze, így megoszlanak a költségek. A roma politikus végül bejelentette azt is, konkrét segítséget is kínálnak egy Angliában jártas vezető személyében, aki útbaigazítja a romákat odakint, s mindenben segít. Amint mondta, érte személyes felelősséget vállal. Egyszerre több család is igénybe veheti a kalauzolást, a vezető repülőjegye és öt-hat ezer forintos napidíjáért cserébe, amit közösen fizethetnek az érintettek. ■ Máté B. Bács-Kiskun és Veszprém megyéből is érkeztek érdeklődők Mohácsra