Új Dunántúli Napló, 2010. november (21. évfolyam, 297-325. szám)

2010-11-06 / 301. szám

LAKBERENDEZÉS BW Kád mellett zuh­anykabin is lehet, ha befér A fil ma már nem csupán a vi­zesblokk helye, hanem egyre inkább tel­jes értékű hely­ének számít Olyannyira, hogy a tervezők időnként kifejezet­ten a hálószoba részévé teszik a különböző, meglepő form­á­­­­jú és anyagú káddal kiépített 9 fürdőszigetet persze ott,­­ ahol erre hely is van.­­ azonban­­ többnyire az a gondolat vető­dik fel főként ha a fürdőszoba felújítására kerül sor, hogy kád le­gyelre a kis helyiségben vagy zuhanyka­bin? Van, akinek azért kell a zuhanyka­bin mellett döntenie, mert nem fér be egy nagyobb kád a fürdőszobába. Idősö­dő emberekben is felmerülhet az igény a kényelmesebb tisztálkodásra, amikor a kádból való kide szállás megerőltető­vé válik. Nekik szokták ajánlani a mini­kádat de a szakemberek szerint ez nem sok könnyítést jelent mert beépít­ve ezeknek a tálcáknak az oldalmagas­sága is 42-45 cm, és ezekbe belépni sem sokkal könnyebb, mint az 55 cm magas normális, kényelmesebb kádba. A lakás későbbi eladásának szem­­­­pontjából sem mindegy a do­log a vásárlók ugyanis nem y, V annyira szeretik, hogy ha ta- \ csak zuhanykabin van egy ,á- » házban. fv számtalan ab-o­kú létezik, de vásárlás előtt i­ el kell dönteni, melyik legyen: akril vagy zománcozott? Az előbbi inkább hőszigetelési szempontokból jó, míg a másik tökéletes védelmet nyújt a karcolások ellen, és a kád hosszú ideig megtartja eredeti állapotát Persze zu­hanyozni kádban is lehet fel lehet sze­relni egy állítható zuhanyrudat vagy akár egy kisebb masszázspanelt is, aminél van kádtöltési lehetőség, eg­yéb luxust is bevihet a für­dőjébe, napjainkban a hidromasszázs eszközök, a gőzkabin vonultatják fel a kor technikai színvonalából azokat az elemeket amelyek a lehető legnagyobb hatékonysággal fejtik ki hatásukat a fel­frissülni, gyógyulni vágyó ember számá­ra. Egy melegvizes masszázskád példá­ul lazítja az izmokat alkalmas szív- és érrendszeri, illetve mozgásszervi meg­betegedések kezelésére, és fokozza az anyagcserefolyamatokat Lazítás és feltöltődés a fürdőszobában Ember és víz kapcsolata olyan régi, mint maga az emberiség. A fürdés a higiénia alapvető kelléke, a relaxá­­lás és a testápolás fontos része. Ke­leten úgy tartották, hogy az illatos fürdő vonzza a jó szellemeket a boldogságot és a szerelmet Az el­­merülés egy vízzel teli kádban nem­csak a fizikai és mentális felfrissü­lés szempontjából fontos, hanem azért is, mert ezekben a percekben csak magunkkal foglalkozhatunk. Az ágynemű tudománya Életünk egyharmadát alvással töltjük, ágyban. Nem mindegy, mi vesz minket kö­rül: az ágynemű is befolyásolja a nyugodt pihenést. A fekhelyet mindig borította valami az emberiség történetében, de az állatbőröktől és szőröktől nagy lépést tettünk a mai óriási ágyneműkínálatig. Az igények és a divat nemcsak az ágyneműhuzatok színét for­máját méretét alakította át hanem a felhasznált alapanyagok is változtak. Egy biztos: az ágyneműhuzatok a használat során rendszeres súrlódásnak vannak kitéve, ezért nagyon fontos, hogy kellően kopásállóak legyenek. Jó, ha a huzatok színtartó­­ak, és a mosást is bírják. A régi, jól ismert damaszt ma már nem nagyon kedvelt hiszen mosása, vasalása időigényes, fáradságos. Aki nem akar sok időt fordítani a huzat ápolására, az válasszon mintás, puha tapintású pamutszövetből készültet Nem prakti­kus a tiszta poliészterszövetből készült huzat Bár felülete sely­mes, rossz a nedvszívó képessége, nyáron kifejezetten meleg, té­len pedig nem hőtartó. Télire fázósaknak és idős, beteg embe­reknek célszerű a flanel huzat amelynek bolyhozott felülete si­mogató érzést vált ki, azonban idővel összecsomósodik. Vidám színekben lehet kapni olcsó krepp huzatokat is, amelyek pamut­ból készülnek, és vasalást nem igényelnek. A huzat gyakori váltása igen fontos, hiszen néhány éjszaka után már kimerül a nedvességfelvevő képessége. Mialatt al­szunk, testünk akár egy liter nedvességet is leadhat ennek két­harmadát izzadással a hálóruhába, ágyneműbe, takaróba, mat­racba, ágybetétbe. Legelőnyösebb a pamutból, illetve pamut és len keverékéből készült ágynemű, amelyet legalább hetente cserélni kell. Beágyazni nem szerető embereknek találták ki az ágytakarót amelynek elsődleges funkciója az ágynemű el­takarása és védelme, de az ideális takaró ennél jóval több: esz­tétikus és hívogató. Mivel egy ágytakaró sokat van használat­ban, nem árt, ha strapabíró, gépben mosható, esetleg még va­salható is. A trend és a jó ízlés megköveteli, hogy az ágytaka­ró teljesen elfedje az ágyneműt sőt lógjon túl az ágyon, és a padló felett tíz centivel érjen véget Selyemben, gyapjúban az egészséges alvásért Az utóbbi években sokan megszerették a kellemes közérzetet adó, finom és si­mulékony, nyírott birkagyapjúból ké­szült ágyneműt amelyről azt tartják, hogy az élő és egészséges juhokról származó gyapjú megtartja összes, ter­mészetes tulajdonságát a luxus jelképe volt de újabban jótékony egészségügyi hatá­sát is felfedezték, különösen ágynemű­ként feldolgozva ajánlják időseknek és betegeknek, ugyanis a hernyóselyem­­ből készült párnák és paplanok nagyon könnyűek és mentesek a poratkáktól m Energiatakarékos készülékek árusítása ÁTMOS faelgázosító kazán és DRAZICE indirekt tároló AKCIÓ nélkül is nagyon kedvező áron!!! '^l 0Baft) 3Iui LK3 ÉS I s*.­­la Samesri©»mA I%?asl hatásfok qmggsm rMiMIrtmfy fant 'J (),| ■it : 22*** hím m ■ lkSm rökl&afc - JSryf.tfoIK ruffiffia«® •ttmutMpwtafc Szakszer Kft. 2621 Verőce, Külterület lusz 064 M 06-30/579-8369 fel 27/380-059,06-21/382-8056 r.­/ 27/380-173 Nyilvj H-P 7.30-16 00-ig V&Ssätä Utgasts rXK$itz Ktvatö­ttMBttoffl IhbM 2tsúvsac Éforil ' r i1*' ;"tIMMBBM AKCIÓS AJÁNLAT Revco vödrös vakolatok 20%-os árengedménnyel (pl. Struktúra 2 mm 15 kg-os 5400 Ft helyett 4320 Ft) Fagyálló csemperagasztó 980 Ft/zsák (25 kg) (39,20 Ft/kg) Flexibilis csemperagsztó (kültérre is) 2.220 Ft/zsák (25 kg) (88,80 Ft/kg) Aljzatkiegyenlítő (padlófűtésre is) 2.200 Ft/zsák (25 kg) (88 Ft/kg) Hőszigetelő ragasztó és glett 1.575 Ft/zsák (25 kg) (63 Ft/kg) 5 cm-es hőszigetelő rendszer 1.215 Ft/m2 (5 cm-es EPS80 polisztirol, 5 kg ragasztó, üvegszövetháló, dübel) Csempék, járólapok, ragasztóanyagok, fugázók, parketták, padlószőnyegek, PVC burkolatok Az árak bruttó árak, a 25% áfát tartalmazzák. Az ajánlat 2010. november 30-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. VÍV Ceramics Kft. Megyeri út 4. 36 72/517-480 36 72/517-488 Épületburkolásban otthon vagyunk !Stn­íK D01IS AGYAGKERÁMIA KÉMÉNYRENDSZER 200°C és 600°C közötti hőmérsékletű füst­­eltávolítására, 1000°C hőmérsékleten tesztelve! Hihetetlen bevezető kéményárak a KULCS ÉPÍTŐANYAG­­KERESKEDÉSBEN! Garantáltan a legjobb árat kínáljuk Önnek, kérjen részletes ajánlatot! Ii­zolktrófi csom­ag tartalma: .1 db kondenzációs ÍZELÍTŐ AZ AKCIÓBÓL: ÖDIYIUS rendszer szilárd tüzeléshez, 22 cm átmérővel, 5 m magas komplett kéményrendszer csak 105 065 Ft Az elemek - tetszés szerint - akár külön is megvásárolhatók! Átmérőválaszték: 17 cm, 19 cm, 22 cm. VISZOMlADÓKMAK, KIVITZIÍZŐKHÍK TOVÁBBI KIDVIZMÉMVÍKI Minden komplett kéményre listaár akciós árat kalkulálunk! PÉCS, SIKLÓSI ÚT 1/A. Tel.: 72/516-730 Nyitva: H-P: 8.00-16.00-ig WWW.kUlCSeptoanyag.hu kultepitoanyag@kulcepitoanyag.hu 1­4 iW­ -15%­­ 1 kerdőelem . 1 db tisztitóajtó elem . 1 db bekötő elem - 8 db füstcső elem . 1 db kerámia ledke elem. MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK 71 fTim+n 5 #4 7 !Ágk»m­rA» profHból 60 mm-e« 7 légkamra* prüfiiből 10 kétrétegű » Itt*« 0 7­«« 3 rétegű üvegeztMti M'n'inyng kuM beírat» ajtó lén# Hl HQQ HK Ablakcsere utáni penészesedés megszüntetése Gips/kartonozási munkák rövid határidővel Ingyenes felmérés, árajánlat készítés, szaktanácsadás, igény esetén beépítései. DÍJMENTES pál­yálatírás! I. «fort 06-72 / 221-170, 06-10 / 687-68-11 , t ventin­8kft.|( Qm­ail co­m __I­I L. A) LAMBDA Systeme p ÓRIÁSI ROCKWOOL AKCIÓK A LAMBDÁNÁL *MnMTg ROCKWOOL - Deltarock Plus 15 cm és­­ Multirock 5 cm együttes vásárlása esetén a két termék ára összesen most csak 2650 Ft/m2! ^ 100 m2 fölötti mennyiség esetén Ingyenes gyári kiszállítás!* (*kamionnal megközelíthető helyszínre) TÖBBI ROCKWOOL AKCIÓNKÉRT LÁTOGASSON EL MÁRKAKERESKEDÉSÜNKBE! .______Az akció 2010. dec. 10-ig tart. Az áraink bruttó árak.___________• ■ KORSZERŰ ÉPÍTŐANYAGOK SZAKKERESKEDÉSE Pécs, Megyeri út 59. • Tel.: (06-72) 510 E-mail: pecs@lambda.hu • w­ww.lamb­d • modern és klasszikus tapéták • római rolók, lapfüggönyök készítése egyedi méretre • karnisok készítése • felmérés és szerelés Stílus Függönyszalon Új forrás üzletház Pécs, Bajcsy-Zs. u. 9. Nyitva: H-P: 9-18 Szó: 9-13 Tel./fax: 06-72/232-042 • www.perzsa.hu

Next