Új Dunántúli Napló, 2011. május (22. évfolyam, 118-147. szám)

2011-05-02 / 118. szám

2011. MÁJUS 2., HÉTFŐ - DUNÁNTÚLI NAPLÓ BARANYA pécs Eredetileg ezreket vár­tak, de csak mintegy há­romszázan vettek részt a szakszervezetek május el­sejei pécsi tüntetésén. Húsz érdekképviselet és a szocialisták alkották a de­monstráló tömeget. A szakszervezeti zászlókkal és több Elég!­táblával felszerelke­zett menet 10 órakor indult el a Tudásköz­ponttól, és a Rákóczi úton vonult a Széche­nyi tér felé. Az Irgal­­masok utcájánál az­tán a MSZP szimpati­zánsai is csatlakoz­tak, ők a Domus parkolótól ér­keztek, s így már háromszáz fő­re nőtt a tiltakozó tömeg. A Szé­chenyi téren, a Hunyadi-szobor­nál azután beszédet mondtak a buszosok, a vasutasok és a peda­gógusok képviselői is. - Az volt a célunk, hogy május elsején, a munka ünnepén végre megmutassuk, össze tudunk fogni. Mindenféle színű és beállí­tottságú szakszervezet itt van - fogalmazott az egyik főszervező. S bár a létszám jóval kisebb volt a tervezettnél (a zuhogó eső és az anyák napja tartotta távol az em­bereket, vélekedtek a szervezők), azért a Pannon Filharmoniku­soktól a húsiparig több mint húsz különböző ágazat szakszervezete képviseltette magát, s mint ki­emelték: annak érdekében, hogy figyelmeztessék a kormányt, nem működik a „pillanatnyilag bevezetett népnyúzó politika”. Közölték: nem megy ma Magyar­­országon, hogy a de­mokratikus jogállam értékeit leépítsék, és olyan munkajogi sza­bályokat vezessenek be, amelyek kizárólag a munkavállalókra terhelik azokat az in­tézkedéseket, amelyek az ország gazdasági helyzetéből adódnak. A fegyveres erők érdekképvi­seletében egy kis csoport így pa­naszkodott: - Elegünk van ab­ból, hogy nem vesznek bennün­ket komolyan. Majd közölték, hogy ennél többet nem monda­nak, s nevüket sem adják a véle­ményükhöz. Ugyanis abban re­ménykednek, hogy a kormány­nyal folytatott mai tárgyalásuk mégis eredményre vezet. Képga­léria: BAMA.hu ■ A szervezők sze­rint a csapadé­kos idő és az anyák napja tar­totta távol az embereket Pár százan tüntettek az esőben demonstráció Nagyszabású volt az érdekképviseleti összefogás, de kisméretű a tömeg Az Irgalmasok útján vonultak végig a tüntetők a pécsi városháza elé - nagy eső, kis tömeg „Fejlődő országok szintjén a munkavállalók jogai”­ ­ NEM LEHETSÉGES AZ, hogy olyan megszorításokat kell el­szenvedni, amelyek a fejlődő or­szágok szintjére süllyesztik le a munkavállalókat érintő jogo­sultságokat, illetve olyan jogsza­bályokat vezetnek be, amelyek semmiféle garanciát nem ad­nak a normális keresetekre - fo­galmazta meg gondjait Nagy Er­zsébet, a Pedagógusok Szakszer­vezetének pécsi ügyvivője. Kitért arra is, hogy a húsz szakszerve­zetet felvonultató rendezvényt miért Pécsett hozták össze -Ennek az az apropója, hogy a városi önkormányzat tovább rontja a kormányzati lépéseket azzal, hogy az anyagi gondokat olyan beruházásokkal tetézi, melyekkel nem kötelező felada­tokat látnak el Közben a mun­kavállalóktól elveszik az összes juttatást, amely hehi döntések­kel adható. megkerestük Hoppál Pétert, az önkormányzat oktatási és kul­turális biottságának elnökét, de nem kiánta kommentálni a demonstráción elhangzottakat MEGKÉRDEZTÜK: ÖN MIÉRT JÖTT EL A TÜNTETÉSRE? Létai Károly Szigetvárról érke­zett, a vasúti szakszervezetet (VDSZSZ) képviselve. Mint ki­emelte, a fő sérelmük az, hogy a kormány át akarja írni a Munka Törvénykönyvét, és így nem lesz módjuk önmaguk vé­delmére a munkáltatóval szem­ben. Létai Károly két zászlót is hozott, az egyik a Liga lobogó­ja, a másik pedig a korábbi fő­városi vasutas demonstrációra emlékeztető Lech Walesa-féle gdanski hajógyári zászló. Mert úgy véli, a pesti tiltakozás óta semmi nem oldódott meg. Kakas Évát, az uránvárosi TÁSZ tanárát egy jókora pedagógus­­gyűrűben szólítottuk meg. - Nem a város és nem a kor­mány ellen vagyunk itt, hanem a saját érdekeink képviseleté­ben - mondta. - Mert azt ta­pasztaljuk, hogy minden szin­ten hiányzik az érdekegyeztetés. Kaptunk ugyan tájékoztatást az iskolaátszervezésekkel kapcso­latban, de a mi véleményünkre senki sem kíváncsi. A beígért 32 órás kötelező óraszám is ir­ritáló, mert az több ezer peda­gógus elbocsátását hozhatja. Kürtösi Péter a pécsi Család­­segítő és Gyerekjóléti Szolgálat munkatársainak körében azt fejtette ki, hogy az ötödik éve tartó megszorítások miatt van­nak itt, valamint az átszervezé­sekkel együttjáró bizonytalan­ság hozta ki őket Nincs párbe­széd, jegyezte meg, és a pécsi állapotok leképezik az országos helyzetet is. A Családsegítő Szolgálaton belül a létszámstop a legsarkalatosabb kérdés: tá­voznak kollégák, de újak nem érkeznek, és egyre nehezebb a feladatellátás. A diploma valódi értékét is vizsgálják pályakövetés Már végzett hallgatókat kérdez meg a Pécsi Tudományegyetem Pécs Hogy egy diploma valójában mennyit ér, azt még az ünnepé­lyes átadón sem tudhatjuk - csak évek múlva derül ki, hogy a mun­kaerőpiacon miként forintosítha­­tó a díszes oklevél. A Pécsi Tudo­­mányegyetemen (PTE) nemcsak arra a mintegy 30 ezer hallgatóra figyelnek oda, akik jelenleg is itt folytatják tanulmányaikat, ha­nem az öregdiákokra is, akik ugyanitt, vagy a jogelőd intézmé­nyekben már megszerezték diplo­májukat A Diplomás Pályaköve­tő Rendszer (DPR) célja, hogy a felvételizők és a leendő hallgatók tájékozódni tudjanak: az egyes in­tézmények képzéseinek elvégzé­sével milyen esélyekkel tudnak elhelyezkedni, illetve az intézmé­nyek pontos képpel rendelkezze­nek a náluk végzettek karrierjé­nek alakulásáról. Az első eredmé­nyeket a közelmúltban hozták nyilvánosságra. - Áprilisban indítottuk el a 2011-es online kutatást - nyilat­kozta Héráné Tóth Andrea, a DPR kutatásszervezője. - Ennek kere­tében megkeressük a jelenleg ak­tív hallgatókat, és az egy, illetve három éve végzett diákjainkat A beérkezett válaszok alapján elké­szülnek majd a friss eredmények, amelyeket szintén nyilvánosságra hozunk majd. ■ F. Z. *7.65% 33,*9% 16,56% 2.36% Kelet-Ma­gyarorság összesen: *,*1% Mennyit keresnek? Az átlagos havi nettó összjövedelem minden fő- és melléktevékenységet figyelembe véve 140 000 és 160 000 Ft között mozog. A végzettek mintegy negyede keres 100 000 Ft alatt, de ők is jellemzően 80 000 Ft felett. Kiemelendő, hogy több mint 20%-uk keres nettó 190 000 Ft felett. Három fővárosi és egy vidéki intézmény a PTE előtt a visszaküldött kérdőívek alapján a Pécsi Tudományegye­temen végzetteknél az átlagos bruttó havi bér 202 740 forint Ezt az összeget azonban­ érde­­m­es összevetni a legnagyobb létszámú oktatási intézmények hasonló felmérésének adatai­val Eszerint a legtöbbet a Bu­dapesti Műszaki és Gazdaság­tudományi Egyetemen végzettek keresnek (251 062 forintot), a második helyen a Budapesti Corvinus Egyetem áll (245 847), míg a bronzérem a Budapesti Gazdasági Főiskolának jutott (238 552). A dobogóról éppen csak lecsúszott a Szegedi Egye­tem (233 009) - a PTE az ötö­dik helyen áll 3 Tíz százalékkal is csökkenhet a távfűtés ára Szigetváron szigetvár Ahogy arról a minap beszámoltunk, újra városi ke­zelésbe került a kisváros két stratégiai szolgáltatása, a térsé­gi ellátási körzetű kórház illető­leg a távhőcég. A két fél közötti megegyezéssel a tavaly ősz óta húzódó, önkormányzati inkasz­­szóval, pereskedéssel tarkított, a szolgáltatók működésének jogszerűségét firtató vita végé­re került sor. Szigetvár önkormányzata a megegyezés életbelépésétől a kór­házat üzemeltető SzigetvárMED Kft. és a város mintegy 900 laká­sának távhőszolgáltatását végző Szigetvári Távhő Kft. irányítását úgy veszi vissza, hogy ettől az idő­ponttól mindkét gazdasági társa­ságban újra százszázalékos tulaj­donjoga lesz. ■ A Zrínyi Távhő Kft. át­venné az elődjénél dolgo­zó szakembereket is Az eddig résztulajdonos Me­dical Investments Zrt. három hó­napos eljárás keretében adja át a kórházra, valamint a távfűtő cég­re vonatkozó összes információt az önkormányzatnak. Egyelőre meg nem erősített információ szerint a város egy gazdasági társaság alá vonja a két céget.­­ A városvezetés célja, hogy Szigetváron hosszú távon is mi­nőségi és megbízható távhőszol­gáltatás legyen a jelenleginél lé­nyegesen kedvezőbb díjtételek mellett - fogalmazott korábban Kolovics János polgármester. Az­­ új helyzetben az elképzeléseik szerint felbontanák a Szigetvári Távhő Kft.-vel kötött szolgáltatá­si és vagyonkezelési szerződést,­­ a feladat ellátásával a Zrínyi­­ Távhő Kft.-t bíznák meg. Az új szolgáltató átvenné az elődjénél dolgozó szakembereket és tíz százalékkal csökkentené a táv­­f­fűtés díjait. ■ K. E. Az utca sincs már ingyen: pénzbe kerül a használat pécsvárad Új helyi jogszabályt alkotott a közelmúltban a város képviselő-testülete a közterüle­tek használatáról. Eszerint má­jus 1-jétől a közterület bármely célú használata (ideértve a tü­zelő, illetve építőanyag tárolá­sát, de természetesen az utcai árusítást, illetve reklámtábla ki­helyezését is­ engedélyhez kö­tött és egyben díjköteles. Az en­gedély a pécsváradi polgármes­teri hivatal műszaki csoportjá­nál szerezhető be, a díjat pedig csekken kell befizetni. A közte­rület engedély nélküli haszná­lata szabálysértési eljárást von maga után, közölte az önkor­mányzat hivatalos honlapja. Pécsvárad nem az első ennek a jogszabálynak a megalkotásá­ban, a megye több városában már régóta fizetni kell a közte­rület­ használatáért. ■ Ny. Sz. Újra gazdát cserél a Pándy Kálmán Otthon mohács A jövőben a Mohács- Kölked Református Társegyház­község tarthatja fent a pszichiát­riai betegeket és értelmi fogya­tékosokat ellátó Pándy Kálmán Otthont - döntött pénteki ülé­sén a képviselő-testület. A város azért adja át nem kötelező fel­adatát, mert az egyházi fenntar­tású szociális intézmények mű­ködtetésére kiegészítő normatí­vát lehet igényelni, ami a gya­korlatban azt jelenti, hogy csak ebben az esztendőben majdnem hatvanmillió forinttal több álla­mi támogatásra számíthat az otthon. Néhány éve egyébként hason­ló megfontolásból a kistérségi tár­sulás működtette az intézményt, ám miután a jogszabályok meg­változtak, újra az önkormányzat lett a fenntartó. ■ MB.

Next