Új Dunántúli Napló, 2011. december (22. évfolyam, 326-354. szám)
2011-12-01 / 326. szám
_________ JEGYZET Most szép lenni vasutasnak néhány éve irigyeltem a vasutasokat. No nem azért, mert közülük sokan és sokat kénytelenek dolgozni áldatlan körülmények között, nem éppen vaskos fizetésért, folyamatosan hadakozva a MÁV legádázabb ellenségeivel, a négy évszakkal és az utasokkal, hanem azért, mert míg mások mindent eltűrtek az aktuális népnyúzó kormányoktól, ők inkább beintettek. SZTRÁJKOLTAK. NEM TÖRŐDVE a hatalom ijesztgetéseivel, a vonatukra hiába várók szitokáradatával, kitartottak, megmutatták, ki a legény a gáton, most azonban valami váratlan dolog történt: a külvilág számára minden előzmény nélkül egyszer csak bejelen-tette a fő szakszervezetijük, megegyeztek Orbán Viktorral, így megkapják a részeket a vasúttársaság teherfuvarozási részlegének eladása után járó összegből. Ötmilliárd forintról van szó, fejenként nagyjából kétszázötven- ezer üti a dolgozók markát, micsoda? Mi jár és kinek? Hiszen eddig a ’90-es évektől kezdődően eladott/átjátszott közös, a nép által birtokolt vagyonelemek után befolyt bevétel (le nem nyúlt része) automatikusan ment a közösbe, onnan meg a levesbe. Sorolhatnánk: például a kábeltelevíziósvagy a gázhálózatokat a lakók pénzéből építették meg, aztán meg jól eladták, és senkinek nem jutott eszébe visszafizetni egy forintot sem azoknak, akik nélkül nem lett volna mit eladni. ÍGY MOST AZTÁN jogosan háborog, aki háborog. Nekik, nekünk persze még mindig oda lehet majd vetni az Antall-féle mondás kissé átalakított változatát: tetszettek volna sztrájkolni, nem tetszettünk, de legalább júdáspénz sem égeti a zsebünket. ► ÍRÁSUNK a 8. OLDALON MÁTÉ BALÁZS BARANYA Pécs Újabb négy nap késéssel, de végre minden pontján megnyílik a Zsolnaynegyed, igaz, még csak „alapjáraton” üzemel majd a létesítmény. Mészáros B. Endre * 1 A Zsolnay-negyedben a „hagyományoknak megfelelően" a próbaüzem is csúszik egy kicsit, nem mától, hanem csak hétfőtől látogatható a teljes terület. Mint Merza Pétertől, a Pécsi Városfejlesztési Zrt vezérigazgatójától megtudtuk, az épületek többségére megvan mára használatbavételi engedély, de a teljes területre csak hétfőtől várható az összes szakhatóság jóváhagyás. Ekkortól négy kapun át juthatnak be az érdeklődők: a Balokányliget felől, a Zsolnay út feletti gyalogoshídon, a Major utca felől, a Felsővámház utcából pedig a Lecsinához közeli kapun át, illetve a Bóbita Bábszínház bejáratán. Az Egyetemi Negyed területén parkolóház is várja a látogatókat A kultúrintézmények közül a Bóbita Bábszínház, a Kiállítótér már működik, míg a Gyugyi-gyűjtemény új látogatási rendje azonos a Cella Septichoráéval: téli időszakban (november 1.-március 31.) 10-16 óra között lehet ide lejutni. Az első hónap legnagyobb szenzációja minden bizonnyal a Rózsaszín Zsolnay Kiállítás lesz, mely a tervek szerint december 21-én nyílik (amennyiben a kivitelező időben átadja az épületet). A gyár Zsolnay Vilmos korszak előtti, többnyire használati tárgyakból álló 1200 darabos rózsaszínű porcelánkollekcióját mutatják be, Winkler Barnabás magángyűjteményét, melyet a város állandó kiállításként szeretne a későbbiekben láttatni. A büfék üzemeltetőit is kiválasztották már, de az igazi unikum, az Eozin Kávézó és Étterem csak tavasszal nyílik meg. A Tudomány Háza Labor névenüt tovább, és a Planetáriummal együtt valószínűleg januártól fog működni. Végül a nagy nyitóünnepséget - amikor már minden üzemelni fog -, azaz a Zsolnay Fesztivált 2012. április 29-re tervezik, Zsolnay Vilmos születésnapjára. Előzmények: BAMA.hu Zsolnay: nyílnak a kapuk az első hónap Rózsaszín porcelánok és kísérleti jazzkoncertek A 6-os főút felett átívelő hidat is használhatják majd a látogatók A játszótérre, a parkba ingyen be lehet menni - biztos sokakat vonz majd Nyitva tartás és művészcsoportok A ZSOLNAY-NEGYED KÖZTERÜLET, így állandó nyitva tartása hétköznaponként 10-től hajnali 1 óráig tart (rendezvények kitolhatják ezt az időpontot). A Pécsi Kulturális Központ épületei, az É78-as koncert- és rendezvényterem, valamint az É28-as épületben a művészeti csoportok termei 10-től 22 óráig vannak nyitva hétköznaponként, ha nincs kiemelt program. Minden olyan művészeti csoport, aminek jelenleg az Ifjúsági Ház ad otthont, átköltözik ide december közepén, és 2012. január közepétől a Pécsi Kulturális Központ E28-as épületében folytatják tevékenységüket Bár a hely nagyobb, mint az IH volt, nemigen marad itt szabad kapacitás, mert az üres időpontokra és helyekre is bejelentkeztek új társaságok - többek között idekerül a Tanac, a Misina, az Orient Kísérleti Táncműhely, a Sziporka Gyermekszínpad, az Eurodance Táncszínház, a képzőművészeti szabadiskola. DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2011. DECEMBER 1. CSÜTÖRTÖK Próbaüzem a koncertteremben HIVATALOS PRÓBAÜZEM a Zsolnay-negyedben csak az E78 koncertteremben lesz. Itt december 8-án a Szőke Niki „B” Verzió fellépése az első a kisteremben, ekkor megy először élesben a színpadi világítás. Idén pedig a hangtechnika debütál teljes közönséggel, Horváth Kornél, Alegre Corea, Dés László estjén. Álló koncert a nagyteremben első alkalommal december 29-én lesz, a Költözz velünk a Zsolnayba! című rendezvény keretében, a Punnany Massif szereplésével A Zsolnay-negyedben a Pécsi Kulturális Központ szervezésében az év utolsó rendezvénye után Kulka János Akarod vagy nem című lemezbemutató estje lesz, ahol a 400 férőhelyes nézőtér vizsgázik A koncerttermet elhúzható akusztikai fallal lehet kisebb és nagyobb részre bontani A kisebb terem 70-80 fős ülőhelyekkel a nagyobb 240 fős, fal nélkül 400 fős. Csak állóhelyekkel számolva 800an férnek be. Kamatemelés: lázasan számolgatnak a hitelesek Baranya Miközben szakmai berkekben erősen vitatott a jegybanki alapkamat (6,5 százalék) emelésének mértéke, az érintettek - forint- és devizahitelesek egyaránt - azt számolgatják, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának intézkedése milyen hatást gyakorol törlesztőrészleteikre. Egyes vélemények szerint a forintalapú hitelek törlesztőrészleteit nem, vagy csak nagyon kis mértékben drágítja az 50 bázispontos emelés. Azok gondolkodnak így, akik szerint a kereskedelmi bankok szerint a közelmúltban történt kamatemelés után „nem lenne elegáns” azonnal átterhelni a félszázalékos emelést az ügyfelekre. Annál is inkább, mivel az említett emelés miatt a Gazdasági Versenyhivatal több nagy kereskedelmi bank eljárását is vizsgálja. Ugyanakkor van olyan számtan is, ami szerint egy 2-3 millió forint összegű forinthitel törlesztőrészlete 4-5 éves futamidőre kalkulálva ezer forint alatti összeggel emelkedik a jegybanki alapkamat félszázalékos emelkedésénél. Nemcsak a forinthiteleseket érinti a változás, ugyanis a „szerény” kamatemelés hírére libikókázott a forint, s akár emelkedhetnek a devizakölcsönök részletei is. A bizonytalanságot növeli, hogy elemzők a jegybanki alapkamat kétszázalékos emelését várják, néhány hónapon belül. ■ K. E. GyőZő vagy Győző? Az elmúlt héten avatták fel új helyén Pécsett a Tudásközpont mellett az 1995-ben elhunyt Csorba Győző író, műfordító bronz mellszobrát. Az alkotás eredetileg az Apáca utcában a Megyei Könyvtár kertjében állt, most a művész 95. születésnapján avatták újra. Azonban sokakat bosszant a szobor talapzatának felirata, ahol az ősi magyar Győző keresztnév első betűjét rövid évei vésték a márványba HÍREK Hosszúhetény idén utoljára a mai nap folyamán szállítja el a Komlói Városgazdálkodási Zrt. a zöldhulladékot a településről. Az ingatlantulajdonosoknak a kertben, illetve a közterületen összegyűjtött levelet és egyéb zöldhulladékot tartalmazó zsákokat a hulladékgyűjtő edények mellé kell kihelyeznie. A jövő évi zöld járat menetrendjéről kora tavaszszal tájékoztatják majd a lakosságot. (kei) Harkány ismét népszerűvé szeretné tenni Harkányban a művelődési ház vezetősége a gyermeknéptánc oktatását, s cél az is, hogy egy, a kistérségben hiányt jelentő népzeneegyüttesnek is letegyék az alapjait. Emiatt tartják a december 6-i Mikulásnapi ünnepségüket játszóház és gyerektáncház témakörben, ahol a Mikulást és krampuszait hívhatják táncba a gyerekek. A délután ötkor kezdődő rendezvényre elsősorban a 3-14 éves korosztály tagjait várják. (bsa) A régi hangulatot teremtenék újra a komlói Zrínyi téren Komló Visszaadná régi fényét és funkcióját a Zrínyi térnek az az akció, amely ma délelőtt 10 órakor veszi kezdetét. A fülkém önkéntesekből álló brigád színee teljesen felújítaná a szebb napokat is látott teret: többek között padokat helyeznek ki, fákat ültetnek, valamint rendezik az egykori szökőkút környékét A tér közvetlen szomszédságában működő Dankó Pista Cigány Érdekvédelmi és Kulturális Egyesület egy „ökopolisz” elnevezésű pályázat keretében nyert több százezer forintot a munkálatokra. Az elképzelések szerint a felújítás után újra igazi közösségi térként működhetne a Zrínyi tér, amely régen gyakran látogatott parknak számított, jó ideje azonban már csak a kutyasétáltatók keresik fel. Pár hete hasonló akció zajlott le egy másik városrészen, a kököönyösi Petőfi téren, ahol szintén pályázati pénzből, önkéntesek , segítségével javították ki és festették le a korlátokat, illetve rendezették a rózsaágyásokat ■ K. E. I. A lakók kérésére elmarad a négynapos áramszünet szalánta Olvasóink aggódva telefonáltak szerkesztőségünkbe, hogy négynapos áramszünetet tervezett az E.ON a községben vezetékrekonstrukciós munkák miatt december 2-án, 5-én, 6-án és 7-én reggel 8 órától délután 16 óráig. Mint mondták, ha kikapcsolják az áramot, nem működik a fűtés az óvodában, az iskolában, elmarad az orvosi rendelés, illetve a hivatalban sem tudnak dolgozni. Dunai Zoltán f polgármester elmondta, a hivatal is megkereste a szolgáltatót, a felújítási munkák elhalasztását kérték jövő tavaszig. lapunk kérdésére Varga Ivett, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. kommunikációs munkatársa elmondta, a beruházás keretében Szalánta és környékének villamosenergia-ellátását biztosító 20 kV-os gerincvezeték teljes rekonstrukciójára került volna sor (oszlop, szigetelő- és vezetékcsere), mintegy 4 kilométer hosszú szakaszon, ezt pedig csak áramtalanított állapotban lehet biztonságosan elvégezni. Azonban ezt a munkát - több szemppontot, köztük a településről érkező kérést is mérlegelve - részben átütemezték jövőre. Ezért üzemszünet kizárólag december 2-án, pénteken 8-tól 14 óráig lesz majd, ekkor az üzembiztonság megőrzése szempontjából fontos feladatokat végzik el. ■ H. Zs.