Új Dunántúli Napló, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-02 / 1. szám
2 JEGYZET Biztos recept rongálok ellen ami mindenkié, az senkié. Nagyjából ez a tanulsága annak, hogy a közterületeken szinte mindig magas a rongálások száma. Hogy ki azért a felelős, ha a padokat, buszvárókat, szobrokat, házfalakat összefirkálják, tönkreteszik? legyen mondjuk a rendőrség. Mert nincsenek ott a nap huszonnégy órájában mindenhol, és mert nem követik sasszemekkel a járókelők minden mozdulatát. Gyorsan vegyük egy kalap alá velük a polgárőröket is, hasonló okból kifolyólag. De lehet, hogy inkább a politikusok, városvezetők a hibásak. Mert miattuk nincs a településeknek annyi pénze, hogy minden megrongált utcai bútor helyére azonnal újat vegyenek, vagy hogy bevakolják az öszszefirkált házfalakat. NEM KIZÁRT az sem, hogy a kulturális és sportintézmények nyakába varrható az egész, hiszen az általuk nyújtott programok nem csalogatják be az utcáról az embereket, sőt, a szórakozóhelyek is fekete báránynak számítanak, hiszen annyira nem szolgálják ki az emberek ízlését, hogy inkább mindenki az utcán tölti az idejét, muszáj, hogy ők legyenek a felelősek, külön-külön, vagy akár így együtt, mert hát a vandálok személyiségében csak nem kereshetjük a hibát, esetleg a családi hátterükben! Az elkényeztetett, értékeket nem ismerő, soha semmiben hiányt nem szenvedő fiatalokat pedig pláne nem vonhatjuk kérdőre, akik unalmukban vagy heccből rongálják, amit érnek! EGYSZERŰBB, ha inkább mindent a szegényebb szülők kölykeire, vagy az utcagyerekekre fogunk. Azokat legalább el lehet fogni, meg lehet büntetni. A többi felsorolt intézményt és személyt úgysem. ► ÍRÁSUNK a 2. OLDALON ESZTER BARANYA Húszmilliós kárt okoztak vandalizmus Uránvárosban több, a Budai városrészben kevesebb eset Pécs Több mint húszmillió forint kárt okoztak a városban a rongálok tavaly, akik nem kímélték a padokat, játszótereket és szobrokat sem. Hajdú Zsolt Nagyon sok lakossági jelzés érkezett az elmúlt évben szerkesztőségünkbe a közterületi bútorok, játszóterek, parkok, virágágyások, táblák, tűzrakóhelyek megrongálásával kapcsolatban. Ezek közül talán a legkirívóbb az volt, amikor a megjavított és felújított padokat másnapra ismét telefirkálták. Lóczi Szidónia, a Biokom Kft. pr-menedzsere is megerősítette a rongálási károk értékének emelkedését, valamint azt is, hogy a városüzemeltetési céghez is sok bejelentés érkezett ezzel kapcsolatban. A rongálásból származó károk helyreállítási és javítási (anyag- és munkadíj-) költsége több mint húszmillió forint volt az elmúlt évben Pécsett, a káresetek száma - az egészen kicsitől a nagyobbakig - pedig meghaladta a százat. Törvényszerűségeket nem látunk a rongálások között, az viszont érdekes megállapítás, hogy 2011-ben például az Uránvárosban nőtt a rongálások száma, a Budai városrészben pedig csökkent Szintén jellemző, hogy jó időben megnő a károkozások száma, mivel az emberek többet tartózkodnak a szabadban, rossz időben pedig kevesebbet, így a rongálások száma is csökken - mondta Lóczi Szidónia. Óriási károkat okoznak a graffitisek is a város minden pontján, nem kis költséget emészt fel a festékek eltávolítása, az eredeti állapot visszaállítása, ugyanakkor a Biokomnak nincs külön kerete a rongálási károk helyreállítására. - Kialakítottunk egy asztaloskarbantartó műhelyt, amelyben kijavítják-felújítják a szakembereink a beszállított köztéri bútorokat, játszótéri eszközöket. A javítást követően saját gépjárművel szállítjuk vissza az adott helyszínre és szereljük fel ismét a helyreállított elemeket. Ez a megoldás sokkal gazdaságosabb és költségkímélőbb, mintha alvállalkozó bevonásával oldanánk meg ezt a feladatot, így a helyreállítási költségek is kisebbek - mondta a pr-menedzser. Az egyik leglátványosabb eset: tavaly november elején a belváros szívében, a világörökségnél lopták el a színesfémkorlátot - azóta már pótolták Egyre több a tettenérés - A biokom kft. nem rendelkezik rendfenntartó hatáskörrel - mondta Lóczi Szidónia prmenedzser -, így csak az üzemeltetést és a szükséges javításokat végezzük el A közterületfelügyelet és a rendőrség munkatársai végzik az ellenőrzéseket, illene a szükséges megelőző tevékenység is az ő feladatuk A rongálókat főként akkor sikerül felelősségre vonni, amikor szemtanúk látják, vagy térfigyelő kamera rögzíti a károkozást, amelyre az utóbbi időben már egyre többször van példa Voltak olyan padok, amelyeket letakarítottak, s másnapra összefirkálták mmmmmmmmmmmmmmmmm Az erdőben tombolnak A rongálók a parkerdőkben okozták a legtöbb kárt az elmúlt esztendőben, összesen több mint nyolcmillió forint értékben. A közkúti vízórák, fedlapok, folyókarácsok és víznyelőrácsok ellopása és rongálása miatt több mint ötmilliót kellett fordítani a Biokomnak ezek javítására és pótlására A játszóterek és sakkok helyreállítási költsége szintén meghaladta a négymillió forintot, a járdák, korlátok, hidak, táblák és a szelektív gyűjtőedények janítása pedig a hárommillió forintot 2012. JANUÁR 2., HÉTFŐ Aranyosgadány meglátogatta a közelmúltban, az ünnepek előtt Kővári János, a térség országgyűlési képviselője azt az idős, aranyosgadányi hölgyet, a 86 éves Ilonka nénit, akit a múlt év elején otthonában brutálisan bántalmazott egy ismeretlen. A képviselő már másodszor kereste fel kis ajándékkal Ilonka nénit a támadást követően. (bsa) Harkány már most elkészült Harkány 2012-es rendezvénynaptára, a már jól ismert programok - Szüreti Fesztivál, Fürdőfesztivál, Hosszú Hétvége - mellett idén új eseményekkel is a fürdővárosba kívánják csalogatni a turistákat. (ns) Komló „népi hímzések” címmel január 28-ig tekinthető meg a Komlói Díszítőművészeti Műhely legújabb munkáiból készült kiállítás a Közösségek Háza Czanik-galériájában. Az ingyenes tárlat mindennap látogatható az intézmény nyitvatartási idejében. (kei) Mánfa januártól emelkedik az étkeztetés díja a településen, ami várhatóan 30 forintos áremelést jelent a szociális étkezést igénybevevők számára. (kei) Pécsvárad MÁR az ünnepeket megelőzően, december 17-e óta zárva tartott az önkormányzat kezelésében levő tanuszoda, azonban mától, január 2-án reggel 6-tól ismét várják az úszni, sportolni vágyókat az intézményben. (ns) Szentlőrinc január 2-től kezdi meg működését a szentlőrinci Eszterházy Egészségközpont. Az Eszterházy Egészségközpont fő feladata a járóbeteg-szakellátás biztosítása. Ennek kiegészítéseként további egészségügyi, valamint szociális tevékenységeket végez. Az Eszterházy Egészségközpont a szentlőrinci kistérség és további három település - összesen 23 település - lakossága számára nyújtja a jövőben szolgáltatásait. (ns) Sok százmillió forint érkezett év végén Baranya megyébe támogatások A városok közül csak azoknak nem jutott a „karácsonyi ajándékból”, amelyek viszonylag jól állnak Baranya Összességében nagyon jelentős, több százmilliós támogatás érkezett a Belügyminisztériumból Baranya megye településeire a múlt év végén. A pluszforrásokról szóló döntéseket nem sokkal karácsony előtt hozták meg, országos hatáskörű határozatokban. Az önkormányzatok rövid lejáratú hiteleinek törlesztését segítő 7 milliárdos keretéből Baranyába is több százmillió jutott úgy, hogy három város kiemelkedő összeget kapott: Komlónak 116, Siklósnak 102, Sásdnak 35,5 millió forint jutott. Az év végi kiutalásokban a legtöbb alkalommal Sellyének ítéltek különféle jogcímen támogatást, összesen több mint 26 millió forint értékben. Sőt, érdeklődésünkre Nagy Attila sellyei polgármester azt is elmondta, hogy mindezek mellett egy év végi döntéssel egyszeri 35 millió forintos támogatást is kaptak a Belügyminisztériumtól, rendkívüli kérelemre. Ezt a támogatást cikkünkhöz mellékelt táblázatunkban nem tüntettük fel, miután egyelőre nyilvános és hivatalos dokumentumban nem volt még elérhető. Nagy Attila azt mondta, hogy 45 millió forintot kértek, s ebből 35 milliót meg is kaptak olyan kötelező feladatok költségeinek kifizetésére, amelyeket sem az állami normatívából, sem a helyi vagy helyben maradó adóbevételekből nem tudtak finanszírozni. A városvezető végül hozzátette azt is, nagyon örülnek ennek a döntésnek, miután ezzel együtt közelítették csak meg a korábbi években e címen számukra átlagosan megítélt 70-80 milliós „önhikis” támogatást, miközben a kötelező feladatokat továbbra is ellátják. Baranya megyében egyébiránt több stabil pénzügyi-gazdasági helyzetű település is van, közülük Mágocs és Mohács önkormányzata kapott most támogatást, Bóly, Kozármisleny és Pécsvárad városa viszont nem. ■ Babos A. A többség kisközség ahogy arról már beszámoltunk, százkilencven hátrányos helyzetű baranyai település kapott év végén a belügyminiszter 2011. december 23-i rendelete alapján kiegészítő támogatást. Egy kivétellel mindegyik település falu, városként Baranyából ebből a keretből kizárólag Selylye részesült, ők 8 millió 20 ezer forintot használhatnak fel közfoglalkoztatáshoz kapcsolódóan, illetve a település önfenntartó képességét segítő eszközök beszerzésére. Az országos keret 4 milliárd forint volt, Baranya ebből összesen mintegy 210 milliót kapott.