Új Dunántúli Napló, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-01 / 52. szám

2012. MÁRCIUS 1. CSÜTÖRTÖK Újabb változások lépnek életbe a komlói helyi közlekedésben Komló Mától újra más menet­rend szerint közlekednek a he­lyi járatú buszok Komlón. A la­kosság alighogy hozzászokott az év eleji változtatásokhoz, most ismét módosul a kocsik egy részének indulási ideje. Er­re azután került sor, hogy so­kan tettek panaszt a januári változtatások miatt: egyesek a buszok új számozásai között nem tudtak eligazodni, mások azt kifogásolták, hogy az utolsó távolsági buszok utasai mindig éppen lemaradnak az utolsó helyi járatú buszokról éjszaka. ■ Számos panasz érkezett a két hónapja bevezetett menetrendre de a reggeli csúcsforgalomba küldött kisbuszokról is megvan az utasok véleménye. Sokak szerint ugyanis a gyerekek és a tanárok is rendre elkésnek az iskolákból, mert nem férnek fel a hagyományosnál kisebb jár­művekre. Az önkormányzat a kérések figyelembevételével alakította ki az új menetrendet, amin azonban már nem na­gyon lehet változtatni. További járatokat ugyanis sem a Pan­non Volán, sem a város nem tudna finanszírozni, hangzott el a napokban megtartott lakos­sági fórumon. Az új menetrend megtekinthető többek között a város hivatalos honlapján és a buszvégállomáson is. ■ K. E. I. Ledina cukrászda, estérem A. 600 Ft köményleves, szabolcsi rakott krumpli, saláta B. 700 Ft köményleves, malacsült, köret C. 700 Ft köményleves, rántott szelet, köret, saláta D. 700 Ft köményleves, csirkemell, sajtmártás Minden menühöz: SÜTI VAGY GYÜMÖLCS 17.30-tól cukrászsütemények kedvezménnyel! Pécs, Vadász u­t/b Zsolnay-domb Tál.: 06 72/310-*10, 06-72/210456 06-70/1319 017 www.ladlo.h­u, culuaszdafilladuna hu BARANYA Baranya Az előzetes várako­zásoknak megfelelően az állami nyilvántartásokban szereplő vállalkozások tö­redéke regisztrált a megyei kamaránál. Tegnap lejárt a regisztráció határideje. Kaszás Endre tegnap hosszabbított nyitva tar­tással fogadta a Pécs-Baranyai Ke­reskedelmi és Iparkamara (PBKIK) azokat az ügyfeleket, akik a kormány által előírt re­gisztrációs kötelezettségüknek a határidő lejárta előtti utolsó na­pon akartak eleget tenni.­­ Bár közel három hete már elektronikus úton is elvégezhető a regisztráció, mégis nagyon so­kan személyesen keresték fel ügyfélszolgálatunkat. Kedden például közel hétszázan érkeztek hozzánk a Pécsi Kereskedelmi Központba - tájékoztatott dr. Sík­fői Tamás, a PBKIK titkára. A kamarai szakember érdek­lődésünkre elmondta, hogy az előzetes becsléseket némileg meghaladóan várhatóan mint­egy 12 ezer vállalkozás rendezi minden tekintetben a kötelezett­ségeit. Ezzel együtt a KSH által nyilvántartott cégek és egyéni vállalkozók töredéke regisztrált határidőig. Dr. Síkfői Tamás úgy véli, hogy a január eleje óta zaj­ló számbavétel valóban reális ké­pet ad majd arról, hogy a cégek, vállalkozások milyen aránya működik ténylegesen és a jog- Csak a töredék regisztrált kamarai adatbázis Reálisabb kép a működő vállalkozásokról szabályi előírásoknak megfele­lően. Az elmúlt év novemberében módosított kamarai törvény a dön­téseket segítő, a fejlesztés irányát megadó, és a piacszabályozási fel­adatokat megalapozó gazdasági adatbázis létrehozása érdekében rendelte el valamennyi vállalko­zás számára a kötelező nyilvántar­tásba vételt A kezdeményezéssel a kormányzat a hazai gazdaság megtisztulásának alapjait kíván­ta letenni. Az évente 5000 forint­ba kerülő regisztráció új szolgálta­tásokkal jár a vállalkozások szá­mára, kamarai tisztségekre ugyanakkor továbbra is csak a tag­ságot vállalók választhatóak. Határidők, változó tarifák a cégvilágban A KAMARAI REGISZTRÁCIÓ DVA 5000 forint, amit legkésőbb március végéig kell rendezni. Az újonnan alakult vállalko­zásoknak a bejegyzésüket kö­vető 5 napon belül kell a ka­maráknál nyilvántartásba ve­tetniük magukat. A vállalko­zói szférát érintő friss hír, hogy csütörtöktől emelkedik az egyszerűsített eljárásban a cégalapítás illetéke. Az eddigi 15 ezer forint helyett 50 ezer­be kerül a kft. illetéke, 25­­ ezerbe a betéti társaságé, az egyéni cégé pedig marad 15 ezer. Már január 1-jétől él kö­telezően az adóregisztráció intézménye: cégalapításkor, cégtulajdon-átruházáskor, és a társasági tagok, illetve veze­tő tisztségviselők változása­kor is vizsgálja az adóható­ság, hogy az érintett szemé­lyek beiktatásánál nincs-e tör­vényi akadály. HIRDETÉS Pécs, Metőszél u. 1. 2­­72/212 231­­ rendezvényközpont A magasház mellett! A menü ára: 490 Ft/adag rántott leves, zsemlekocka A. provence-i pulykaragu, rizs B. cigánypecsenye, hagymás tört burg., sav.­­Az étlapváltozás jogát fenntartjuk! Étkezési utalványt elfogadunk! Nyitva tartás: 11-14 óráig. A­ La carte egységáron 750 Ft borostyán 7626 Pécs, Király utca 64 Tel.: 06-72/311-642 Menü (600 Ft): csontleves A babfőzelék, sült szalonna B. főtt marha, gombamártás, rizs C. rántott borda, petrezselymes burgonya, savanyúság MEGÚJULTU­NKi Kiszállítás, rendezvények! 1 Center Grill 1­rf itt 8c Panzió * Kozármisleny Orgona u. 1. Tel.: 06-72/370-453 Menü: A. csontleves 150 Ft B. slambuegulyás 390 Ft 1. rántott camambert, rizs,I áfonyalekvár 450 Ft 2. baconos csirkemell,I burgonyapüré, savanyúság 450 Ft 3. dominó sertéssült, tarhonya 450 Ft I Bankárt, al elfogadunk! Etillel esetén 100* kert,enném. ...r.K.sm.H.11 lu /r KL-nyezmény. L Ingyrnti házhoz saüktés Kosárciillenyben! | ­­aria L?ill*lilí,alát­éleves v húsleves A: párizsi szelet vegyes u n « ?Bl' savanyúsággal Menü B: babfőzelék, sertéssülttel és ecetes hagymával Fizni, IV,Bnu*r­­700 Ft Előfizetve ■ menu n«u Ft Húsleves rántott salt és gomba nmei, Húsleves rántott borda vegyeskörettel képosszasalétéval IBO Ft _ étvágyat kívánunk!­­632 Pécs, Diana tér 10. Tel. 06-72/438-176 Adóként behajtható A KÖTELEZŐ REGISZTRÁCIÓT, il­letve a díjfizetést elmulasztók­kal szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jár el A díj elmu­lasztása ugyanis köztartozás­nak minősül, így az adóként behajtható. (Miután a NAV csak tízezer forinttól indítja meg a behajtást, erre - ha nincs más köztartozás - két­éves elmaradás esetén kerül­het sor.) Ráadásul a nem fize­tők felkerülnek a köztartozás­sal rendelkező adósok listájá­ra, ami automatikusan kizár­ja őket minden közbeszerzési munkalehetőségből, hazai vagy uniós pályázatokból. 3 Lecsökkent a gyereklétszám, de a tervezéskor ezt számba vették szentlőrinc Hetven új első osz­tályosa lesz a 2012/2013-as tan­évben a szentlőrinci Ifjúság úti iskolának - mondta el lapunk­nak Heller Alajosné, a Szentlő­rinci Oktatási és Nevelési Köz­pont (SZONEK) főigazgatója.­­ Mindez azt jelenti, hogy a SZO­NEK tagintézményében - ahová alapvetően Szentlőrincről, Ka­­csótáról és Csonkamindszent­­ről járnak a gyerekek - csak há­rom új osztály indulhat el szep­tembertől. A főigazgató szerint ■ A térségben születendő gyermekek száma alapján több évre előre tervezték az osztálylét­számokat és az az újjá­épített iskola beruhá­zását is jól döntöttek akkoriban, amikor a két korábbi lőrinci általános iskola összevonásáról határoz­tak, hisz a nyolc évfolyam egyi­kén sem tudtak volna kiállítani négy osztályt, és ez így volt már tavaly is. Korábban sokáig két iskolában négy tanulócsoport működött Szentlőrincen, az előtt pedig egy harmadik isko­lájuk is volt. Az természetesen önmagában sajnálatos adat, hogy jelentősen lecsökkent a születendő gyerme­kek száma, de erre az előre lát­ható helyzetre a főigazgató sze­rint jól reagáltak intézményi és politikai szinten is. ■ Babos A. IPAROS KISVENDÉGLŐ A: MAGYAROS GOMBALEVES, TÖLTÖTT CSIRKECOMB FELSŐ, ZÖLDSÉGES RIZS B: NAPI LEVES, RÁNTOTT SZELET, RIZS, KÁPOSZTASALÁTA. C : NAPI LEVES, RÁNTOTT GOMBA, RIZS, TARTÁRMÁRTÁS. D: NAPI LEVES, RÁNTOTT SAJT, RIZS, TARTÁRMÁRTÁS. Menüár: 700 Ft. Pécs, Rákóczi út 24-26. Tel.: 06-72/335-400,06­ 30/9373400 www.iparoskisvendeglo.hu Üdülési csekket és étkezési jegyet is elfogadunk. Bankkártyás fizetési lehetőség. ARANYGALUSKA iMänisa 7621 Pics. Irgalma ■■ e KISGALUSKA rács. Ferenceseku 41. MenÜ 1: joghurtos eperkrémleves, milánói spagetti Menü 2: húsleves, rántott csirkecomb, burgonyapüré Teljes menü: 780 Ft/adag Menü 650 Ft: húsleves gombapaprklás, főtt tészta­­ KEZDŐKÖR ÉTTEREM ÉS PANZIÓ 7627 Pécs, Felsővámház u. 66. Tel.: 06­ 72/336-423 www.pecspanziok.hu Menüár: 620 ft/adag Elvitelre 600 Ftadag 11.00-14.30 Napi menü: húsleves metélttel, tarhonyás hús, savanyúság Joker étel (720 Ft/adag): napi leves 1. Rántott sajt, rizs, tartármártás 2. Csülökpörkölt főtt burgonyával Jó étvágyat kívánunk. A menü változtatásának jogát fenntartjuk! CELLA­RI­UM Menü: húsleves finom­metél­tel A: töltött dagadó, vegyes köret, savanyúság B: borókabogyós, áfonyás marharagu, rizs, krokett Menü ár: 750 Ft/fő. Jó étvágyat kívánunk! Pécs, Hunyadi út 2. Asztalfoglalás: 0672/314453 E­mail: cellarium®dia* EmHENDElÍSí GASTRO klN. A pécsi ebédfutár ! Élelrendelést holnion, mi 12 évéig vínunk túl!­­ EBÉD HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS MUNKAHELYÉRE-OTTHONÁBA! M­enu 2012. 02. 20.. SZBrd­* Menuor: 650 Ft, leves nélkül: 600 Ft. Leves zellerleves A menti zöldbabfőzelék, sertéspörkölt B menüi burgonyás kocka C menti kapros, tejfölös pulykaragu, tészta Rendelésfelvétel: 06-20/225-4444,­­ 06 70/220 2726, 06-72/711 043 További Mnéldűi www­.wwotffclnw.rhil BHácsa w­ww.hadakft.hu ANGOL HASZNÁLTRUHA KERESKEDÉSEK PÉCSETT a Rákóczi u. 66. sz. alatt (REGIO Üzletház emeletén), a Nagy Lajos k. útja. 11. sz. alatt (a SZAKSZERVEZETEK Háza földszintjén), és a Nagy Lajos k. útja. 16. sz. alatt MÁRCIUS ELEJÉN TELJESEN ÚJ TA­VASZI ÁRUKÉSZLET!­Z OMORGAND OROTHY PERKINS STONE W® rjio,o FRED FIERY

Next