Új Dunántúli Napló, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-02 / 102. szám

2012. MÁJUS 2., SZERDA Többen vannak és agresszívabbak kullancsok Az észlelt csípés esetén mindig érdemes fertőzéstesztet végeztetni Baranya Az elmúlt évekhez képest is több a kullancs idén az ország nyugati ré­szén, de megyénkben is. Elővigyázatossággal, gon­dossággal, védőoltással so­kat tehetünk a fertőzések megelőzéséért Kaszás Endre Hazánkban a legutóbbi, 1965-ös átfogó felmérést követően az utób­bi három évben vizsgálták csak teljeskörűen a kullancsok elsza­porodásának mértékét. Az ada­tok megdöbbentőek, hiszen míg korábban az ország bizonyos ré­szei voltak fertőzöttnek tekinthe­tőek, addig mára Magyarország szinte teljes területét ellepték az ízeltlábúak törzséhez tartozó ektoparazita, vagyis külső élős­ködő vérszívók. Továbbra is az or­szág nyugati része - azaz Zala, Vas és Győr-Moson- Sopron me­gye -, továbbá a Balaton-felvidék, Budapest agglomerációs körzete és Nógrád számít a legfertőzöt­tebb területnek, de kullancsok az ország bármely részén, így Bara­nya megyében is előfordulhatnak nagyobb számban. A vérszívó rovar csípésének kel­lemetlensége mellett a legnagyobb kockázat valamilyen fertőzés el­terjedése az emberi szervezetben. A Magyar Kullancsszövetség adatai szerint hazánkban 2011- ben csaknem 1700 Lyme-kóros fertőzést és 43 kullancscsípés ál­tal okozott agyvelőgyulladást re­gisztráltak. A civil szervezet sze­rint 2012-ben akár növekedhet is a megbetegedések száma, mivel tapasztalataik szerint nemcsak emelkedett a kullancsok száma az ország területén, de az általuk terjesztett fertőzések is jóval ag­resszívabb lefolyásúak. Ezért csí­pés esetén mindenképpen érde­mes fertőzéstesztet végeztetni. Magyarország mely térségei fertőzöttek kullancs által? ­ Az erdőkben, a mezőkön, de ma­napság már a kertekben, parkok­ban vagy akár a városi utcákon is találkozhatunk kullancsokkal, amelyek fertőzéseket terjeszthet­nek. Ön hogyan védekezik a kul­lancs ellen? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: BAMA.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. mmammmmmmmm BARANYA is m 'wmmmmmmmmmt-' \3 mm Jobb a biztonság, mint a felesleges kockázat A kullancsok szinte bárhol tá­madhatnak: az erdei kirándu­lások során, parkban, játszóté­ren, kertben, sőt a városban is összeszedhetjük őket Ha már megtörtént a baj, a szakszerű kullancseltávolításhoz szeren­csére ma már a legtöbb gyógy­szertárban beszerezhető kul­lancseltávolító csipesz vagy ka­nál Az eltávolított kullancsot abban az esetben is érdemes bevizsgáltatni, ha a csípést kö­vetően semmilyen tünetet nem észlelünk, ugyanis a csípés kö­rül megjelenő kokárda formájú piros folt kevesebb mint az ese­tek felében jelenik meg. Min­denképpen jobb a biztonság, mint a felesleges kockázat Nagy felújítással spórolnának fenntarthatóság Óvodák, bölcsődék korszerűsítése a cél Pécs Egy-másfél milliárd forin­tos, főként bölcsődék, óvodák korszerűsítését célzó energeti­kai program is indulhat Pécsett, akár még az idén, ennek remé­nyében az önkormányzat pályá­zatot dolgoz ki, és nyújt be a nyá­ri határidőig. Az önkormányzat, illetve a természeti és emberi erőforrás­fejlesztési bizottság elképzelé­sei szerint a kor szava egyértel­műen a fenntarthatóságról szól, csakis ezzel, értelmes korsze­rűsítésekkel lehet hosszú távon biztosítani a pécsi intézményi épületek működtetését. A ter­vek szerint egy uniós pályáza­ton vesznek majd részt, ame­lyen ősszel derülhet ki, támo­gatták-e a pécsi beadványt. A természeti és emberi erőforrás­fejlesztési bizottság egy listát is összeállított, amely tartalmaz­za, hogy mely pécsi önkor­mányzati épületet kellene leg­hamarabb felújítani, ennek első nyolc helyén óvodák állnak: a nyugati, a keleti városrészben és a Kertvárosban találhatóak. ■ Ahol lehet és megéri, al­ternatív és zöldenergiá­val is terveznének Két bölcsődében is korszerűsí­tenék a fűtést, kicserélnék a nyílászárókat, és szigetelhetik az épületek homlokzatait. Egy iskolát, az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Isko­lát, és a Szivárvány Gyermek­házat is felújítanák, egy-egy épület esetében akár 150 milli­óba is belekerülhetnek a terve­zett munkálatok. Ha azonban a pécsi önkor­mányzat pályázatát támogatják, és megvalósulhat a fejlesztés, akkor a rezsi akár 50 százalékát, évente legalább 50-60 millió fo­rintot tudnának megspórolni. Az önkormányzat számításai sze­rint minden olyan, fenntartásuk­ban álló épületet figyelembe vé­ve, amelyeknél eddig elmaradt az energetikai korszerűsítés, a város kénytelen több százmilliós pluszkiadást elszenvedni. Ezt amiatt tudják, mert mintegy száz épület energiatanúsítványa áll rendelkezésükre. A bizottság szeretné elérni azt is, hogy ahol lehet és megéri, ott alternatív és zöldenergiával is tervezzenek. ■ Babos A. Óvodák, bölcsődék lehetnek Pécsett komfortosabbak, ha sikerrel jár az önkormányzat pályázati programja Megelőzés és gyors beavatkozás: A kullancscsípés elkerülésére nincs 100 százalékos módszer, de több megoldással csökkenthetjük a kockázatot: ■ erdei kirándulások alkalmával válasszunk lehetőleg zárt, ugyanakkor kényelmes ruházatot (ing, garbó, nadrág). ■ használhatunk különféle kullancsriasztó spray-t, krémet , sokan esküsznek fokhagyma fogyasztására, a kipárolgása miatt ■ HA mégis megcsípett bennünket, a lehető leggyorsabban távolít­suk el a rovart kullancskanállal vagy csipesszel Ne használjunk zsíros krémet vagy nyálazott gyufát, a kullancs fulladozása növeli a fertőzésveszélyt Bruce Willis filmes háttere lesz a pécsi vidámpark számos játéka pécs-budapest A mecseki vi­dámpark játékai közt forog a „Drágán add az életed” újabb ré­szének egyik jelenete. A Bruce Willis főszereplésével készülő szuperprodukció történetének egyik szála a csernobili kataszt­rófa sújtotta városba, Pripjatyba vezet, ahol ma is áll az a soha­sem használt vidámpark, amely a pusztítás jelképe lett - adta hí­rül a közrádió. Ehhez használják a pécsi játé­kokat, amiért komoly bérleti dí­jat kap a város. A körhintákat, bódékat leszerelik és elszállít­■ A körhintákat, bódékat leszerelik, és egy volt szovjet laktanyában egy díszlet-Csernobil elemei lesznek jók, mondta a rádió tudósítójá­nak a helyszínen Horzsa Gábor, a Pécsi Kulturális Központ igaz­gatóhelyettese. A felszerelést a nyár elején szállítják el, ezek se­gítségével építik fel egy volt szovjet laktanyában a csernobi­li kisváros mását. A befolyó bér­leti pénzből új helyen retro­­vidámparkot építenének, ami­nek jó reklámja lehet a „Drágán add az életed”. Bruce Willis jelenleg is forgat­ja a filmet hazánkban, Budapest több része is helyszín, több he­lyen forgalomkorlátozások is vannak, s a következő időszak­ban még tartanak is. ■ Ny. Sz. HIRDETÉS A 15 éves Hervis bemutatja Hervis 2012. május 3. és 6. közö­t 10.000 Ft feletti vásár­lás esetén a vásárlás végösszegének 30%-át utalvány tonnájában visszaadjuk. Az akció ajándékutalvány vásárlása esetén nem érvényes. A részletekről érdeklődjön áruházainkban. facebook Kövess minket a facebookon is! facebook.com/hervissports.hu

Next