Új Dunántúli Napló, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-01 / 179. szám
2 Tárgynak látszó fegyver nem lehet nehéz lőfegyverhez jutni, ha csak egy családnál többet is találnak belőlük a rendőrök, kiegészítve több mint száz lőszerrel. Hogy mire kellett nekik enynyi fegyver, nem tudni. Gyanítom, nem vadászatra, mindenesetre, én feleslegesnek tartom ezt a nagy arzenált, miután kevés olyan dolog van a világban, amit ne lehetne lőfegyver nélkül elintézni. Bár én a béke híve vagyok, a fegyverek tárháza azért kimeríthetetlennek tűnik, ha jobban belegondolok, fegyver lehet ugyanis bármi, amit fel tudunk használni mások ellen, kisebb-nagyobb sérüléseket okozva. A skála széles, a kibelezett Rotring ceruzával kilőtt nyálas papírgalacsinoktól kezdve a virágcserépen át egészen a nagylexikonig. Többségük ráadásul egészen legális, aztán persze, itt vannak az alternatív módszerek is. Például a lelki terror. A fenyegetőzés, az érzelmi zsarolás, a jól időzített telefonhívások, a kényes pontot találó megjegyzések, viccek, a vitriolos kritika, a pénzmegvonás, a makaói hallgatás vagy éppen egy gyilkos pillantás. Ezek ne lennének hatásosak? akik pedig profik informatikából, igazán nem szorulnak semmilyen tárgyi segítségre, ellenük ugyanis még a „nagyok” sem tudnak hatékonyan védekezni. A Fidesz, a Magyar Katolikus Egyház és a TV2 például igen kellemetlen helyzetbe került, miután a Google nevű internetes keresőprogram motorját összezavaró ismeretlen támadók elintézték, hogy az ő honlapjaik jelenjenek meg elsőnek a „kurvák” és a „gengszterek” keresőszavak beírása után. gyilkos „poén”, Uzi nélkül. A sérülés azért garantált. ÍRÁSUNK AZ 1. OLDALON ■BE EE-EBI KATUS ESZTER Ma a Ghymes együttes zenél Pécsváradon pécsvárad Műsorszámait tekintve a harmadához érkezett az augusztus 26-ig tartó Szent István Napok: ma este 20.30 órakor a pécsváradi várban a Ghymes együttes ad koncertet. A Ghymes Szarka Gyula vezetésével az ország talán legnépszerűbb világzenei formációja. A csapat szlovákiai magyar zenészekből alakult a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán 1983-ban, rockot, komolyzenét, régizenét játszó muzsikusokból, s onnan a nevük, hogy első táncházaikat és népzenei koncertjeiket a Nyitra melletti Gímes (régiesen Ghymes) községben rendezett ifjúsági táborban tartották. ■ M. B. E. BARANYA „Gerillák” irtották a gázt gondozás Közös cél, hogy egy kézben legyen a Balokány területe Pécs Nem bírta elnézni a méteres vadkendert néhány pécsi a Balokányban, ezért maguk tépték ki. Nincs igazi gazdája a területnek. Hajdú Zsolt Megelégelte néhány pécsi, hogy többszöri bejelentés ellenére senki nem kaszálta le a Balokány 6-os út melletti kerítése és a sétány közti szakaszon a méteres magasságú vadkendert, ezért saját maguk tépkedték ki a töveket és a főút szélén lévő járdára dobálták. Mint mondták, elfogadhatatlan, hogy a város egy ilyen frekventált helyén méteres a gaz és az önkormányzat képtelen hathatósan intézkedni az allergén gyomok kiirtásával kapcsolatban. Délutánra a gazt elszállították. Horváth Endre, hatósági főosztályvezető elmondta, a Balokányliget egy speciális eset, mert ugyan közpark, így közterületnek minősül, azonban a karbantartását a Balokány Ligetért Egyesület látja el. Az önkormányzat és az egyesület között megkötött megállapodás alapján a terület rendben tartása, kaszálása és például a parlagfű-mentesítési munkák elvégzése az egyesület feladata. Több lakossági bejelentés is érkezett mind az önkormányzathoz, mind a Biokomhoz a Balokányban uralkodó állapottal kapcsolatban, ezt a problémát már jelezték a civileknek. Az egyesülettől kapott információk szerint a problémát az okozza, hogy jelenleg három tulajdonosa is van a területnek. Az egyesület csak a tavat, illetve a környezetében lévő parkot gondozza a szerződés alapján. A volt strand területe magántulajdonban van, míg a Balokány keleti oldala a városé. A közös törekvés, hogy a Balokány teljes területe egy kézben legyen, így könnyebb lenne a gondozása és karbantartása is. Székesfehérvári turisták gyorsan tudtak szedni egy csokor parlagfüvet tegnap a Balokányban (nagy képünk) Tájkép gerillagazolás után (kis képünk) Allergiaszezon: még érdemes elkezdeni a nyálkahártya megelőző jellegű gyógyszeres erősítését jelenleg a csalánfélék pollene okoz allergiás tüneteket, a parlagfű pedig augusztus elején kezdi szórni a virágport. Dr. Rónai Zoltán klinikai immunológus és allergológus szerint ez az utolsó pillanat, amikor még érdemes megelőző jelleggel elkezdeni szedni a parlagfűre allergiásoknak az antihisztamin tartalmú tablettákat, hogy megerősítsék a nyálkahártya védettségét. az elmúlt két-három év tapasztalatai szerint júniusban és júliusban kevesebb beteg keresi fel panaszaival az orvosát, mert a vény nélkül is kapható antihisztamin-tartalmú gyógyszerekkel minimálisra csökkenthetők a kellemetlen tünetek. Aztán a sokkal allergénebb parlagfű okozta kellemetlen panaszok csökkentéséhez ez már önmagában nem elég, ezért augusztus közepén-végén megindul a betegek rohama a rendelők felé. Ekkor alkalmazzuk az orrban ható helyi gyulladáscsökkentő készítményeket, azonban ezek már csak receptre kaphatók. A vény nélküli orrspray-k néhány napig hatásosak lehetnek, ezt követően orrdugulást okozhatnak - mondta dr. Rónai Zoltán. 2012. AUGUSZTUS 1., SZERDA Egerág a művelődési ház 27,5 millió forintot nyert TÁMOP-pályázaton 2011 júniusában. Az összegből tavaly óta tucatnyi ingyenes tábort szerveztek Egerágon a baksai, a szalántai és a helyi óvodások és iskolások számára, amelyekben kétszázhatvan gyermeknek biztosítottak programot, napi négyszeri étkeztetéssel. A táborozási lehetőségeken túl dzsúdó- és lovasoktatáson is részt vehettek a diákok. A program záró rendezvénye szombaton volt. (maa) Görcsöny felújítják a község gyógyszertárát, a munkával várhatóan napokon belül elkészülnek. Az ötmillió forintot meghaladó szerkezeti rekonstrukciót a falu önerőből valósította meg. Kicserélték az épület nyílászáróit, új tető került a házra, és egyaránt leszigetelték a tetőzetet és a homlokzatot is. (maa) Drávaiványi két pályázaton is sikeresen szerepelt a község: 1 millió 215 ezer forintnyi feladatalapú támogatást nyert el a cigány nemzetiségi önkormányzat, amelyből várhatóan rendezvényeket szerveznek a településen, illetve a helyi gyerekeknek vásárolnak élelmiszercsomagokat. A település emellett egy TÁMOP-pályázaton 200 ezer forintos forráshoz jutott, amelyből a szeptemberben esedékes roma napi programokat fogják finanszírozni. (maa) Kásád HÁROM PÁLYÁZATON is sikeresen szerepelt a település. A tájház felújítására 4 millió körüli összeget nyertek, az összegből megtörtént a tetőszerkezet cseréje, és az épület tatarozása. Egy másik, szintén uniós pályázaton a templom felújításához kaptak támogatást, a 3,5 milliós beruházás 1,5 milliós önrészét a pécsi egyházmegye állta. Egy minisztériumi pályázaton megítélt 1,8 milliós forrást a község gépparkjának felújítására fordítják. (maa) Kölked két új játszótér átadására került sor a napokban a településen. A beruházásokat európai uniós pályázaton elnyert 28 millió forintból valósították meg. A fejlesztéshez az önrészt is elnyerték. (maa) Jó közepes az idei ormánsági dinnyetermés Lőrinc Ha kedvező lesz az augusztusi időjárás, akár szeptemberben is ehetünk mézédes hazait vajszló-sellye Már túl vannak a dinnyeszezon felén azok a Sellye környéki termelők, akik elsősorban a külföldi piacokat célozták meg termésükkel, csökkent a kamionforgalom is. - Az elmúlt két hétben jó idő volt Németországban, Csehországban és Szlovákiában, fogyott is rendesen a szállítmány, és az ár sem változott. A dinnye olyan mint a fagyi, ha jó idő van, vásárolják az emberek, ha rossz az idő, szinte egyáltalán nem fogy - mondta Kovács István termelő. Most fogyott, és ez a földeken is meglátszik, épp a hét elején néztem körül a termelőknél, hány kamion szállítmányt vállalhatunk még. A szakember jó közepes terméssel számol a szezon végére, szerinte egy háromhektáros területen gazdálkodó család, amennyiben sikerült bekerülnie a magasabb áron számolt első szállítmányok közé, és megtermelték a 300 mázsát, akkor az idei bevételből megélhet a következő szezonig. A klasszikusan a magyar piacra szánt mézédes fajták viszont még javában élnek. A termelők szerint addig jó a dinnye, amíg jó idő van rá és megfelelő mennyiségű nedvesség a fejlődéshez, így fajtától függően,akár még szeptemberben is élvezhetjük majd az édes gyümölcsöt. ■ Hajdú Zsolt Szedd és vidd szedd És vidd akciót tartott a Baranya Aranya Szociális Szövetkezet az elmúlt hétvégén a Vajszló határában lévő dinnyeföldön, a nyár slágergyümölcsét 40 forintért adták kilónként. A szövetkezetnél elmondták, Pécsről, Komlóról és Dombóvárról is jöttek az alkalmi dinnyeszedők, akiknek több mint egy egyhektáros területet jelöltek ki. A szövetkezetnek is jól jött az akció, mert gyakorlatilag ugyanennyit kaptak volna a dinnyéért a nagybani piacon is, azonban ha ott értékesítik, akkor a szedésről és a csomagolásról is gondoskodniuk kellett volna. A klasszikusan a magyar piacra szánt fajták még javában élnek