Új Dunántúli Napló, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-01 / 27. szám

2014. FEBRUÁR 1. SZOMBAT Nyílt levélben érdeklődtek a „kisrészvényesek” a Zsolnay-gyárról PÉCS Nyílt levelet intézett Páva Zsolt pécsi polgármesterhez pénteken a Zsolnay Zrt. kis­részvényeseinek egy csoportja, az elmúlt hetek gyárral kap­csolatos ügyeit lajstromba véve, „kisrészvényesek” aláírással. A vitatott ingatlanapportról azt kérdezték, ha a befektetőnek volt pénze 2013 októberében telket vásárolni, miért nem a gyárnak fizetett pénzt. Arra is rákérdeztek, felmerült-e a vá­ros vezetésében a szerződésben rögzített részvény-visszavásár­lási jog érvényesítése. Arról is érdeklődtek, miért nem kérték el eddig a befektetői szerződés­ben feltételként rögzített 200 milliós bankgaranciát. Páva Zsolt kabinetirodája sze­rint nem lehet tudni, egy név­telen levél mögött kik állnak, ezért arra nem lehet érdemben válaszolni, komolyan venni. Számukra a legfontosabb, hogy a gyár hosszú távon megmarad, s szerintük láthatóan ennek érdekében munkálkodik a több­ségi tulajdonos. Tiszteletben tartják Bachar Najari törekvése­it és erőfeszítéseit, hisz hosszú idő óta ő az egyetlen, aki több százmilliót fektetett be a gyár­ba, s nem kívánnak beleszólni a céggel kapcsolatos tulajdonosi döntésekbe. A tulajdonos jog­szerűen teljesítette a tőkejutta­tást, de nem határidőre, ezért viszont a Pécs Holding élni fog a kötbérrel. ■ B. A. BARANYA - HIRDETÉS Bezárt éttermek, kávézók belváros Több egység csak ideiglenesen nincs nyitva, átalakítás miatt pécs Számos vendéglátóhely bezárt a pécsi belvárosban az elmúlt hónapokban. Az érintettek a vásárlóerőre és a magas bérleti díjakra pa­naszkodnak. Babos Attila - Csodálkoznak? Az a csoda, hogy van még, aki kitart, hiszen nem látszik az alagút vége - fe­lelte egy pécsi belvárosi vendég­látós. Ő nem, de többen lehúzták a rolót - erről kérdeztük. Ő és mások is az emberek pénztelenségét és a magas bel­városi bérleti díjakat okolták a kialakult helyzetért, példaként hozva, hogy szerintük Grazban a díjak 20 százalékkal alacso­nyabbak. Többen azt is kiemel­ték, hogy a helyi „elit” nem itt költi a pénzét, a kevés kivételt leszámítva. Habár volt, aki azt jegyezte meg, hogy akik költe­nek, nem mindig a jobb minő­séget keresik, inkább zsúfolt helyeken, üzletközpontokban étkeznek. A Pécs Holdingnál úgy tud­ják, a felsorolt helyek közül több csak átalakítás miatt zárt be, s rövidesen újranyit, egy részük nem az ő bérlőjük, s van olyan hely a belvárosban, amely több mint húsz év után most nyitott újra. Bérleményeik hasznosítá­si aránya 2012-ről 2013-ra nem csökkent. Lobbi az éjszakáért A „hangoskodások” miatti fo­lyamatos bejelentések, feljelen­tések okán korlátozták nemrég egy éjszaka is nyitva lévő bel­városi kávézó nyitva tartását. Azt kérdeztük a holding vezeté­sétől, hogy ilyen esetben eljár­­nak-e bérlőik érdekében, hisz ez nyilvánvalóan bevételkiesés­sel jár. Közölték: fontosnak tartják a kedvelt, látogatott he­lyek zavartalan működését, ezért is lobbiztak a kiszabott korlátozás megszüntetéséért, így ma a hely ismét korábbi nyitva tartási rendje szerint működik. Bérlőt keresnek több Király utcai létesítményre Vannak eredmények Karna Béla szerint a holding­nál folyó munka eredményei megmutatkoztak a Belváros Új­ratöltve Program első ütemében is. A nem pénztermelő kiállítá­sok - Veterán Autó és Motorba­rátok Egyesülete, Összművésze­­ti Design Klaszter, KuPé Egye­sület, MásKépMás - ötletes ki­rakatokkal, programokkal csa­logatják a turistákat és város­lakókat a belvárosba, amit sok száz beírás bizonyít vendég­könyveikben, ráadásul újra „működik” a Nick-udvar. Az üz­letekkel együttműködve indítot­ták el a Belvárosi Bevásárló Na­pokat, amit folytatnak is. MSZP kontra Fidesz a pécsi választási programról Pécs Elkészült az MSZP pécsi választási programja, amely­ről pénteken Tóth Bertalan és Szakács László képviselőjelöl­tek számoltak be. Kiemelték, programjuk kialakításához kérdőíveket postáztak a ház­tartásokba, melyekre 8 ezer vá­lasz érkezett. Ezekből kiderült, hogy Pécsett magasak a helyi adók, ezért 65 négyzetméter alatti ingatlanok után MSZP-s kormányváltás esetén nem szednének ingatlanadót. Az adórendszert át kell alakítani, a rezsicsökkentést igazságossá tennék. A kis- és középvállal­kozók számára munkahely­teremtő és megőrző támogatást adnának, a mikrovállalkozások pedig nem fizetnének társasági adót. Hoppál Péter, a Fidesz pécsi elnöke úgy reagált: ha a bal­oldal ismét hatalomra kerülne, növekednének az adóterhek, s emelkednének a rezsidíjak. Szerinte a két baloldali jelölt Gyurcsány Ferenc fenyegetéseit hozta el Pécsre. Megemlítette: bár a jelöltek az egészségügyért hullatnak könnyeket, valójában ezek a képviselők a vizitdíj és a kórházi napidíj pártján álltak. Az elnök kijelentette: a 2014- es választások tétje az, hogy visszatér-e Magyarországra a megszorításokra törekvő gaz­daságpolitika, vagy az emberek érdekeit szem előtt tartó kor­mányzás folytatódik. ■ M. B. E. Az emberi értékrenden alapuló ellátás szoceg nkft. Kocsis József ügyvezető szerint mindig, mindenütt méltó körülményeket kell teremteni Az igényes és szakszerű, az emberi értékrenden alapuló szociális ellátások szolgálta­tója a pécsi székhelyű Szoceg Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft., amely mára Baranya egyik legnagyobb szolgáltatója lett, több mint ötszáz embernek ad munkát, közöttük har­minc megváltozott munka­­képességűt foglalkoztat. Kocsis József alapító-ügyve­zetőt kérdeztük. - A Szoceg országosan is az egyik legnagyobb szereplője a szociális piacnak, ön pedig több országos szakmai szervezet vezetője. Szervezetük „csupán” 2006 tavaszán alakult - hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt ennyi eredményt elérniük? - Hosszú távon gondolko­dunk a kezdetektől. Ha például elvállal­juk egy szociális intézmény átvé­telét, akkor olyan átalakításokat és fejlesztéseket is el­végzünk, amelyek eredményeként emberibb, élhe­tőbb környezetet alakítunk ki, mindemellett az üzemeltetési költségeket is alacsonyan tud­juk tartani.­­ Vagyis nagyon ésszerűen gon­dolkodnak. Ez elég lehet a szoci­ális területen, az idősellátásban például? - Természetesen ez egy fon­tos alapfeltétel, de nem elegen­dő. A legmodernebb otthon sem lehet sikeres, ha az intézmény lelketlen, ha abban nem meg­felelő szakemberek, nem oda­adó munkatársak dolgoznak. Mi arra törekedtünk mindig, hogy mindkét alapvető elvárás­nak megfeleljünk. A fő célunk, hogy méltó körülményeket te­remtsünk az ellátottaknak. - A Szoceg egy dinamikusan fej­lődő, sikeres cég. Jó kapcsolataik vannak, jól lobbiznak? - Mi nem lobbival szereztük a megbízásainkat, hanem talán a jó példával, megbízhatósággal, kiszámíthatósággal. Azt fon­tosnak tartom személy szerint, hogy jó kapcsolatunk legyen mindenkor a döntéshozókkal, hisz saját dolgozóink és ellátot­­taink felé elkötelezett és felelős vállalkozásként is ez az ésszerű gondolkodás. Én az élet minden terü­letén az értelmes egyezségekre törek­szem, olyan helyze­tek kialakítására, amelyek minden részt vevő félnek nyereséget jelentenek. Ugyan­akkor mi nem állunk sorba a megbízásokért. Csak oda me­gyünk, ahová hívnak, és em­berségből olyan feladatokat is elvállalunk, amelyek esetleg nem termelik ki a költségeiket - ilyen például a gyermekvéde­lem, a családsegítés vagy a fo­gyatékkal élők ellátása. Ma Ba-Nem Állnak sor­ba a megbízáso­kért, oda men­­nek, ahová hív­ják őket, és ahol segíthetnek tanya megye egyik legnagyobb foglalkoztatója vagyunk, több mint ötszáz embernek adunk munkát. Azzal a céllal alakul­tunk, hogy a Dél-Dunántúlon, az ellátatlan területeken meg­szervezzük a szociális ellátást, és az önkormányzatok kötelező, illetve nem kötelező feladatai­nak átvállalásával tovább mű­ködtessük a korábban általuk fenntartott, alap- és szakellátást nyújtó intézményeket. A szemé­lyes gondoskodást nyújtó szoci­ális ellátások biztosítását tehát alapvetően - ellátási szerződé­sek alapján - önkormányzatok­tól vállaltuk át.­­ Mi alapján tudják olyan intéz­mények, szolgáltatások ellátását is elvállalni, amelyet más nem tart kifizetődőnek? - A központosított beszerzé­seknek, közös könyvelésnek, irá­nyításnak, és nem utolsósorban a szakszerű ellátási rendszernek köszönhetően próbálunk éssze­rűen, előrelátóan gazdálkodni. Jelenleg tíz bentlakásos intéz­ményt tartunk fenn, feladataink jelentősebb részét azonban a szociális alapellátások biztosí­tása teszi ki: étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás. Tizenöt nappali intézményünk van (idősek klubjai, fogyatékkal élők nappali intézménye, haj­léktalanok nappali melegedője), ellátunk gyermekjóléti feladato­kat is, családi napközink is van. Szolgáltatási körünk Baranya öt kistérségében 120 települést és Tolna megyét is érinti. Saját ökofarmjuk van A szöveg tavaly példaértékű vállalkozásba fogott: Pécs törté­nelmi belvárosában, a Jókai té­ren megnyitotta a Jókai Bisztrót. A minőségi vendéglátás, a saját nyersanyagok és a régió minő­ségi alapanyagai iránt elkötele­zett, szezonális bisztrókonyhá­val céljuk az volt, hogy mara­dandó értéket hozzanak létre Pécs és Baranya számára, az étterem nyereségét pedig a szo­ciális ellátásra fordítsák. erős kapocs van a bisztró és a Szoceg által fenntartott szociális intézmények közt, szederkényi ökofarmjukon saját zöldséget termelnek és saját nevelésű ál­latokat tartanak, például a vi­lág egyik legjobb minőségű alapanyagát adó húsmarhát, a charolais-t, bárányt, kecskét is ridegtartásban, természetes táplálékon, szociális intézményeik kony­háit is innen látják el. Baromfit is tartanak, a tojást is megter­melik, új befektetésükben pedig holstein-fríz szarvasmarhákkal egészítették ki az állományt, így például az idősotthonokba is maguk szállíthatják majd a tejet. az ökofarm az önfenntartás felé mutat, biztonságos élelmi­szer-alapanyagot jelent, és költ­ségeiket csökkenti. A cikk a Szoceg Nonprofit Kft. támogatásával készült. Összeállította: Babos Attila Kocsis József, a Szoceg NKft. ügyvezető igazgatója r:)(1

Next