Új Dunántúli Napló, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-16 / 166. szám

2016. JÚLIUS 16., SZOMBAT Válogatottakat nevelt, most az unokáját igyekszik beoltani a sporttal Pihen, de nem ücsörög PÉCS Élsportolóból lett si­keres edző Hirth István, aki ma is felkaptat a hegyre te­repbringával, a szerelőmű­helyt azonban már a fiata­labbakra hagyta. Nógrádi László laszlo.nogradi@mediaworks.hu - A napokban sokakat megle­pett a Facebookon a bejelenté­sével, hogy felhagy a napi ke­rékpárszereléssel. Nem tudom, mi a meglepőbb: hogy 68 éve­sen leteszi a csavarkulcsot, vagy hogy eddig bírta... - Az az igazság, hogy kicsit elfáradtam, nem tudtam már kipihenni magamat másnapra. Mert nem mindegy, hogy mély­álomban szépségekkel vagy félálomban kétségekkel álmo­dom. Nem akarok esetleg hi­bázni, mert itt egy kis hiba is komoly balesethez vezethet. Úgy találtam sportszerűnek, hogy átadjam a terepet a fiata­labbaknak, egy volt sportolóm vette át a boltot. - A fél város Pista bá néven ismeri, egy hosszú sport- és edzői karrier hozadékaként. A legtöbben mégis talán a sze­relőműhellyel azonosítják. - Pedig véletlenül lettem sze­relő. Sokáig a Bányász-sport­­házban működött a PMSC- szakosztályunk, de ott 88-ban egy székgyárat hoztak létre, és mennünk kellett. Adódott egy lehetőség, egy megürese­dett belvárosi műhely, amit ki­igényelhettem, de csak azzal a feltétellel kaptuk meg, hogy az akkor hiányszakma kerék­párjavítást felvállaljuk. Ott folytattuk, és nappal az edzé­seket vezettem, este meg javí­tottam a bringákat. Azt az üz­letet a mai napig sikerrel vi­szi egykori edző kollégám, én meg 2012-ben az unokaöcsém kitanítása érdekében új, saját kis műhelyt nyitottam a Sport­­csarnok közelében. - Amit most elenged, hadd csi­ nálják a fiatalabbak. - Nem is a napi üzletveze­tés, a szerelés és a sok egyéb feladat vált terhessé, hanem az a rengeteg adminisztráció, amivel jár a vállalkozás. Csak egy példa, hogy a vállalkozá­som megszüntetésével min­dent becsülettel lejelentettem, de a pénztárgép kivonását és az online díj megszüntetését még mindig nem tudtam elér­ni. A számlát küldik azóta is... - Most is naponta bringázik. Összeszámolta valaha, meny­nyit tekert? - Sportolóként 15 év alatt az edzésnaplók alapján 234 ezer km-t tettem meg, de az utóbbi években is napi 10-20 kilomé­tert hajtok. Naponta járok brin­gával, tegnap is kaptam az al­kalmon, hogy kipróbálhattam egy itt elkészült biciklit. Elvit­tem a kedvenc túraterületem­re, a Zsongorkőhöz. Jött szem­be egy francia turistacsoport, és csodálkoztak, hogy a 35%­­os emelkedőn is küzdök felfelé, mutogattak, hogy menjek más­felé, amerre könnyebb. Én meg csak annyit mondtam nekik, hogy nem lehet, mert a 2017- es Tour de France-ra alapozok. Na, ezt megtapsolták! - Akkor nem az otthon ücsör­­gésről szólnak a nyugdíjas évei. A három lányára és három uno­kájára szánja az időt ezután? - A családdal szemben sok a restanciám, mert a gyerekeim úgy nőttek föl, hogy én edző­ként jártam a világot, váloga­tottakkal is sokat dolgoztam. Most szeretném a legkisebb unokámat­ beoltani a sporttal, ígéretes, mert két és fél évesen még épp hogy megtanult járni, de már képes egy órán át fociz­ni a nagyapjával. Ráadásul ha­talmas hangerővel tudja kia­bálni, hogy „gól”! PROGRAMSOROLÓ Hétvégén a moziműsor ugyanaz. Vasárnap a Cinema Cityben az utolsó előadás elmarad. APOLLÓ: A hegedűtanár (18.00), Az én csontsovány nővérem (18.00) , Életem NAGY szerelme (20.00) , Az ember, akit Ovénak hívnak (20.00). URÁNIA MOZI: Jégkorszak - A nagy bumm 3D (14.30, 16.30, 18.30), Mike és Dave esküvőhöz csajt keres (20.30), CINEMA CITY: Életem NAGY szerel­me (11.00, 13.10, 15.20, 17.30, 19.30, 21.40), Jégkorszak: A nagy bumm 3D (11.20, 13.30, 15.40, 17.50, 20.00, 22.10), Jégkor­szak: A nagy bumm (10.20,12.30, 14.40, 16.50, 19.00), Miki és Dave esküvőhöz csajt keres(10.10, 12.10, 14.10, 16.10, 18.15, 20.20, 22.20), Tarzan legendája 3D (10.15, 15.00, 17.20, 19.40, 22.00) , A függetlenség napja - Feltámadás (13.00), A független­ség napja - Feltámadás 3D (10.30, 15.30, 18.00, 20.30), Warcraft: A kezdetek 3D(12.30,22.30), Ang­ry Birds - A film (11.30), Rendes fickók (20.15), Démonok között 2. (19.40,21.10), Szemfényvesztők 2. (15.00,20.30), Zootropolis (12.20), Központi hírszerzés (13.40,16.00, 17.40,20.00,22.30), Mielőtt meg­ismertelek (felír., 18.20), Szenil­­la nyomában 3D (11.50, 14.00, 16.10) , Szenilla nyomában (10.40, 12.50,18.10) , Tini Nindzsa Teknő­­cök 2: Elő az árnyékból 3D (10.00, 17.00) , Tini Nindzsa Teknőcök 2: Elő az árnyékból (14.40), Az ember akit Ovénak hívnak (22.20). SZOMBAT SZÍNHÁZ BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ: Az állatok nyelvén tudó juhász (Aranyszamár Bábszínház vendégjátéka, 17.00). Káptalan utcai szabadtéri SZÍNPAD: Pécsi Nyári Színház. Ri­chard Bean: Egy fenékkel két lo­vat. Zenés komédia két részben. (21.00, esőnap: VII. 17.). TURMIX PEPITA KULTÚRTÉR (Balokány-li­­get): Buborék Nap a Balokány-li­­getben. Szereted a buborékokat? Mit szólnál hozzá, ha egyszerre rengeteg szappanbuborékot készí­tenénk? A programra kicsiket és nagyokat is várunk, nehogy lema­radj róla! Hozd el te is saját bubi­­fújódat, és fújjunk együtt! (15.00). SIKLÓS (Vár): Megelevenedik a kö­zépkor a Siklósi Várban. Egész na­pos várjáték, lovagi tornával, hagyo­mányőrző bemutatókkal, párbajok­kal,­­az előadások között interak­tív foglalkozásokkal, amelyekben minden kedves érdeklődő közelről is megnézheti a középkori lovagok fegyvereit és felszerelését. A párba­jok mellett solymászattal és közép­kori mesterségek udvarával is vár­juk az érdeklődőket. (9.30-19.00). ÚJ AKROPOLISZ KULTURÁLIS KÖZ­­HASZNÚ EGYESÜLET PÉCSI KÖZ­PONTJA (János u. 6.): Meseudvar Pécsen. A gyermekeket mesével (ol­vasott mesével és diavetítéssel) és ahhoz kapcsolódó játékkal, kézmű­veskedéssel várják, a felnőttekkel pedig rövid előadások és beszélge­tések keretében arra keresik a vá­laszt, hogy miért jó a mese a gyer­meki léleknek, milyen a jó mese, és mi is az a varázsmese. (16.00). VASÁRNAP TURMIX ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED (Planetárium): Csillagképek, le­gendák. Az előadást elsősorban a csillagászat és az égen való tá­jékozódás mellett a mitológiát, mondavilágot, történelmet kedve­lőknek ajánljuk. Az előadás időtar­tama 50 perc, 10 éves kortól java­solt (15:00). Szívzörej, sikerek Hirth István 1948-ban szü­letett Pécsen. Ökölvívó, vízi­­labdás édesapja és kerékpá­ros keresztapja is terelte az élsport felé. A kerékpárt vá­lasztotta, és szorgalmasan edzett is, de 15 évesen eltil­tották szívzörej miatt. Titok­ban folytatta, végül egy válo­gatott edző járta ki, hogy Bu­dapesten újra megvizsgálják. Két hónapi próbára engedték vissza - ekkor rögtön meg is nyert egy országos háromna­pos futamot. Válogatottság és tíz országos bajnoki cím után a sportkarrierjét 1976-ban egy baleset zárta le, ezután 2014-ig edzőként és sportve­zetőként vállalt szerepet. Érdekeset látott, hallott? 06-80/200-088 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA WALD KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Dunántúli Napló, 7601 Pécs, Pf. 134 E-mail: katalin.wald@mediaworks.hu SMS: 30/35-11111­­ Telefon: 06-80/200-088, hétköznap 8.00-10.00-ig díjmentesen hívható. Hírszerkesztő: Babos Attila. Telefon: 72/505-000, fax: 72/505-068. Hírügyeletes vasárnap 14-16-ig: Hajdú Zsolt. POSTABONTÁS Sorsfordító évfordulóinkA kormány a szigetvári ostrom 450. évforduló­ját méltóképpen kívánja megünnepelni, tudományos kon­ferenciákkal, szoboravatással, illetve a szeptember 7-i közpon­ti ünnepséggel, magyar, török és horvát államfők jelenlétével. Zrí­nyi Miklós és várvédő társai ön­feláldozó tettét a nagy francia ál­lamférfi, Richelieu bíboros úgy értékelte, hogy bátor helytállá­suk az európai civilizációt men­tette meg a pusztulástól. Tehát minden adott, hogy a nemzet méltóképpen lerója tisz­teletét a hősök előtt. Azonban van itt még két hasonlóan fon­tos évforduló a török hódítással szemben vívott élet-halál har­cunk történetében. 560 évvel ez­előtt, 1456. július 22-én Hunya­di János és Kapisztrán János ke­reszteseivel világraszóló győzel­met aratott Nándorfehérvárnál II. Mehmed szultán serege fe­lett. Tudjuk, hogy a pápa által elrendelt harangszó eredetileg a vélt vértanúkért szólt volna, de a győzelem hatására ma a déli harangszó a győzelmet köszönti a keresztény világban. 490 éve, 1526. augusztus 29- én szenvedett megsemmisítő ve­reséget a magyar hadsereg Mo­hácsnál I. Szulejmán szultán se­regétől. A csatában elesett szá­mos főúr, főpap és II. Lajos kirá­lyunk is életét vesztette. A csata következtében megsemmisült a középkori magyar állam, és ha­marosan az ország három részre szakadt. Történelmünk e három sorsfordító eseménye idén kerek évfordulóval bír, de csak a Zrí­nyi-emlékév foglalkozik állami szinten ezen évfordulóval, törté­nelmünk másik két kiemelkedő eseményével nem. Városunkban 1956 óta áll a nagy törökverő hős, Hunyadi János szobra. Júli­us 22-én a város tegye tiszteletét előtte, koszorúkkal fejezze ki há­láját annak, akinek közelében áll a dzsámi, tetején a félhold fe­lett a győztes kereszttel. Dr. Tihanyi Miklós Új jogszabály kellene A prostitúció megfékezé­­­­­se terén a rendőrség sem is­­tudna csodát tenni. A tár­sadalmi rétegek közti konfliktus Pécsett, a keleti városrészben a megfelelő jogi előírások, a legá­lis lehetőségek hiányából fakad. Abból, hogy az utcára szorult ki a prostitúció. A sok semmit nem szabályozó törvény helyett kelle­ne alkotni a realitásokkal szá­molva egy új magyar jogszabályt, amely átrendezhetné települése­inken az utcaképet: P. P. ANYAKÖNYVI HÍREK KORZÓ . „DÓRI HÁZ”: Elszomorító, hogy egy beteg gyerekeket és csa­ládjaikat segítő intézmény ilyen helyzetbe kerülhet. Sta­dionok építésére persze van pénz. Csak arra nincs, amire valóban nagy szükség lenne! „GYÁSZ”: Hátborzongatóan já­tékos kifejezés. „Hasnyálka”. Méltó kitalálójához, a csü­törtökön elhunyt Esterházy Péterhez. Példa a magasabb rendű gondolkodás hatal­mára az anyagi világ felett. A Könyvhétre megjelent nap­ló helyett bennem a szélfútta galambősz fürtök, a megtört arc jóságosan gúnyos kifeje­zése marad meg örökre... „VASÁRNAP”: R. Gy.-nek. Javas­lom, frissítse bibliai isme­reteit. Különösen Szent Pál leveleit ajánlanám. A vasár­nap, a hét első napja Krisz­tus feltámadásának napja. Ezért ünnepnap! „ÁLLATKÍNZÁS”. Megint arról olvasni, hogy kutyákat éhez­­tettek. Vagyis kínoztak. El­képesztő, hogy egyesek mire képesek! És az is látszik jól, hogy a bírságnak nincs visz­­szatartó ereje, hisz továbbra is rengeteg, állatokkal szem­ben elkövetett kegyetlenke­désről hallani. Mi Lakozhat az ilyen emberek lelkében? Felfoghatatlan! „PADKA”: A Postabontásban megjelent levél írójával maximálisan egyet­értek. Magam se értem, hogy a bal­esetveszélyt jelentő útpad­kákat miért nem szedték fel az 57-es út felújítása során végig, az érintett szakaszon. Ha valaki nekihajt, mert, mondjuk, egy frontális ütkö­zést így tud csak elkerülni, biztos, hogy felborul az autó. Örülnénk, ha a padkát az út egészén felszednék! (A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött SMS-ek közül válogasson, a leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Az itt megjelenő írá­sok nem a szerkesztőség véleményét tükrözik. Az írásokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.) VÍZÁLLÁS Mohács 316 cm, áradó, 22,8 fok Ortilos 107 cm, áradó, 20,5 fok Barcs 110 cm, áradó, 21,9 fok Szentborbás 177 cm, áradó, 22,7 fok Drávaszabolcs 213 cm, áradó, 23,0 fok V

Next