Új Dunántúli Napló, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-01 / 51. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Emlékfa újszülötteknek HIDAS Két évvel ezelőtt vezették be a településen a képviselő-testület döntése alapján hogy az önkormányzat minden évben facsemetéket vásárol és ültet az újszülöttek részére. Eddig két alkalommal szervezték meg a faültetést, az elmúlt évben a Kossuth Lajos utca végén kezdték el a csemeték telepítését. A tizenegy újszülött - négy lány és hét fiú - szülei emléklapot is kaptak Berg Csaba polgármestertől. (ház) Új helyre költözött a hivatal A lakástámogatásokkal foglalkozó iroda munkatársai február 27-étől új helyen, Pécsett, a Mártírok útja 12. szám alatt található kormányhivatali épületben várják az állampolgárokat. Ennek megfelelően változnak az elérhetőségek is, ezentúl lakástámogatással kapcsolatban a (72) 505-815-ös és a (72) 505-812-es tele fonszámon, valamint a pecs. csaladtamogatas@baranya. gov.hu e-mail-címen érdeklődhetnek az ügyfelek. (ház) Véradások a megyében BARANYA Várják a véradókat Pécsett, a Regionális Vérellátó Központban - Pécs, Pacsirta u. 3. - szerdán, pénteken 8.00-15.00 és csütörtökön 8.00-17.00 óráig. Komlón szerdán 7.00-11.30, Mohácson szintén szerdán 8.00-12.00 óráig lehet vért adni. Ezenkívül kedden a PTE Boszorkány úti kollégiumában, csütörtökön a harkányi művelődési házban és a nagyharsányi szolgáltató központban, pénteken a hidasi iskolában, szombaton a szászvári iskolában, vasárnap Pécsett, a Plazában várják a donorokat. (ház) Najari pécsi önkormányzati ingatlanokat akarna Zsolnay: az adósság itt maradt a múltból Négy pécsi önkormányzati ingatlanra jegyeztetett be jelzálogjogot Bachar Najari, a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosa. A pécsi városházán információink szerint szakértők bevonásával egyeztetnek, a bejegyző határozatot minden bizonnyal megfellebbezik. Máté Balázs balazs.mate@pecsiujsag.hu PÉCS Mondhatni már-már „történelmi” adósságok köszöntek vissza azzal, hogy Bachar Najari, a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosa a napokban négy pécsi önkormányzati (a Líceum, a Corvin Ottó, a Perczel és az Esze Tamás utcákban található) ingatlanra is jelzálogjogot jegyeztetett be. Erre azt követően kerülhetett sor, hogy miután tavaly az MFB felmondta a Zsolnay szóban forgó ingatlanokkal is biztosított 433 millió forintos hitelét, és eladta azt a West Hungária Baunak (WHB), utóbbi megkapta a zálogjogokat is. Najari tavaly nyáron kifizette a tartozást a WHB-nak, így hozzá kerültek a jelzálogjogok, amelyeket most érvényesített. A városházán érdeklődésünkre ez utóbbit megerősítették. Információnk szerint az önkormányzatnál vizsgálják a jogi lehetőségeket, szinte bizonyos, hogy megfellebbezik a bejegyző határozatokat. A szóban forgó tartozások egyike 1999-ből való, akkor indították el a cég reorganizációját 556 millió forint hitel felvételével, amit három évvel később még 177 millióval megtoldottak. Az előző, szocialista városvezetés alatt keletkezett hitel felvevői egyébként információink szerint azt is vállalták, hogy amennyiben a Zsolnay nem lesz nyereséges, kötbért fizetnek az államnak, s erre bizony sor is került, a 2010-es kormányváltásig több alkalommal is. A Perczel utcai önkormányzati tulajdonú ingatlanra is jelzálogot jegyeztetett be a Zsolnay tulajdonosaFotó: Laufer László Egymást váltották a tulajdonosok A Zsolnayt a rendszerváltás környékén két amerikai cég is szerette volna megvásárolni, ám az állami vagyonügynökség elutasította ajánlatukat. 1992-ben részvénytársasággá alakították, majd a fő tulajdonos a Magyar Fejlesztési Bank lett. 2003-ban az ÁPV Zrt. lett a gazda, majd 2006- ban ingyen, ám az addigra 1,5 milliárdra duzzadt adóssággal együtt megkapta a pécsi önkormányzat. Még kétszer gazdát cserélt, mígnem az akkori utolsó 2012-ben egy forintért újra visszaadta a városnak. A Pécs Holding Zrt. pályázatot írt ki a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. 74,5 százalékos tulajdonrészére, ami 180 millió forintért lett Bachar Najarié, aki vállalta az 500 millió forintos tőkejuttatást is. Még nem zárult le a kártérítési per A Fővárosi Törvényszéken tavaly kezdődött az a jelenleg is tartó per, amelyben az önkormányzat 300 millió forintot követel kártérítésként a Zsolnay Zrt.-től, azért, mert a szír többségi tulajdonos egy szerinte ennyire taksált hajmáskéri ingatlant vitt be apportként a cégbe, viszont az a Pécs Holding által készíttetett értékbecslés szerint ötvenmilliót sem ér. Bachar Najari, a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosa azt vállalta, hogy a szóban forgó apportot a porcelángyártás érdekében hasznosítják, ez pedig az önkormányzat álláspontja szerint biztosan nem teljesül, mivel a Pécstől több száz kilométerre lévő lerobbant ingatlant semmire sem tudja a Zsolnay-gyár használni. Tíz éve használják, az esetek többségében eredményesen, a módszert Figyeljen egészségi állapotára! A mai egyre nagyobb tempót követelő rohanó világ követelményei egészséges keringéssel rendelkező szervezetet igényelnek, alsó végtagjaink használata feladataink ellátásához nélkülözhetetlen. A stressz és a káros életmód, mint például a cigarettázás és a zsíros ételek fogyasztása romboló hatását már csak akkor vesszük észre, amikor a mindennapi életünkben akadályt képeznek a vérellátási zavar okozása révén. Eleinte zsibbadnak a végtagjaink. Eztán sétálás közben hirtelen görcsök, fájdalmak jelentkeznek a lábban. Egyre kisebb távot tudunk megtenni, hamar elfáradunk. Többnyire lassan eljutunk arra a pontra, hogy el kell kezdeni foglalkozni állapotunkkal. A Nashwan-Parasound eljárást már több mint 10 éve sikeresen használják Magyarországon. Mindössze 20 kezelés szükséges a panaszok enyhítésére vagy megszüntetésére. Jelentkezzen be és vizsgáltassa meg magát ingyen március 4-én, 13-án vagy 30-án a Pécs, Testvérvárosok tere 2/1. szám alatti rendelőben! A kúra alapárából 30.000 forint kedvezmény jár! A kupon felmutatásával további 10.000 forinttal csökken az ár. www.medhungary.com: 72/551-714,20/541-1466, 70/290-3216, 30/339-6963 A kezelőcentrum a vizsgálati idő változtatásának jogát fenntartja. 16 óra után illetve hétvégén ügyeleti telefon: 20/495-8280, 30/596-8599, 30/336-9525. A kezelőcentrum a vizsgálati idő változtatásának jogát fenntartja. Fontos a rendszeres és korai vizsgálat, hisz a kezelés a betegség kezdetekor a leghatékonyabb! 2017. MÁRCIUS 1., SZERDA Illemhelyre kéretőzött, kifosztotta az időseket PÉCS A járásbíróság nem jogerősen 1 év 10 hónap börtönre ítélt egy nőt kifosztás miatt. Az asszony még 2014-ben becsöngetett egy idős férfihez és WC-re kéretőzött. Mivel semmit nem tudott ellopni, vizet, majd pálinkát, és a zseblámpájába elemet is kért. A férfi egy másik helyiségbe ment át, ezt kihasználva a hölgy a nappaliban a férfi zakóját feltúrva, a benne lévő 150 ezer forintot ellopva távozott. Hiszékeny férfiakra vadásztak a csaló nők Egy hónapra rá egy nő ismerősével egy másik férfi házához mentek, kihasználták, hogy a sértett a kapuban hagyta a kulcsot. Az udvaron találkoztak a sértettel. A nő a WC-re kéredzkedett, de a sértett azt mondta neki, hogy menjen a bokrok közé, erre a vádlott papírtörlőt kért. Ezt kihasználta a másik nő, aki a hűtő tetejéről eltulajdonította a férfi pénztárcáját a benne lévő 7500 forinttal. Az ítélet ellen az első rendű vádlott enyhítésért, illetve felmentésért, az ügyész a büntetés súlyosbításáért fellebbezett. A társát jogerősen egy év börtönre ítélték, két évre felfüggesztve. D. G. AJÁNLÓ Pöndöly 20 ünnepi táncest KOMLÓ Pöndölyökkel ezelőtt címmel a 20 éves Pöndöly táncegyüttesek jubileumi jótékonysági műsort adnak március 3-án a Komlói Színház- és Hangversenyteremben. A műsor teljes bevételét egy beteg gyerek gyógyítására ajánlják fel. A Pöndölyről tudni kell, hogy az ezredforduló előtt alakult, majd sorra születtek meg az utánpótlás együttesei, hogy az óvodás és általános iskolás gyerekek játékos módon ismerkedjenek meg a magyar autentikus néptáncfolklórral. Az együttesek létszáma már csaknem másfélszáz fő. M. B. E. Rangos elismerés a polgárőröknek KOMLÓ-MÁNFA Húsz éves fennállását ünnepli idén a Komlói Polgárőr Egyesület - jubileumi ünnepséget tartottak, amelynek keretében munkájuk elismeréseként Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrenddel tüntette ki a szervezetet dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. Mint azt Deák Imre, a Komlói Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, 1997-ben 20 fővel alakultak, ma 103 tagot számlálnak és Málfán is működtetnek külön csoportot. Legfontosabb feladatuk a két település közbiztonságának védelme. Rendszeresen tartanak éjszakai járőrözéseket, de cégek, intézmények védelme, viharkárok elhárítása éppúgy a tennivalóik között szerepel, mint az illegális szemétlerakók, falopások elleni küzdelem, vagy az önkormányzati rendezvények helyszíneinek biztosítása. A jubileumi rendezvényen Dezső Károly, mint komlói alapító tag a Polgárőr Érdemkereszt ezüst fokozatát, Monostori József elnöki elismerést vehetett át. Húsz éves szolgálatért kapott emléklapot Deák Imre, Sugár Zsolt, Balogh László és Csordás István megyei elnöki dicséretben részesült. W. K.