Új Dunántúli Napló, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-01 / 151. szám
3 MEGYEI KÖRKÉP Buszjáratot szüntettek meg GÖRCSÖNY Változást jelentett be a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. a településsel kapcsolatban. A siklósi autóbusz-állomásról öt óra húsz perckor induló és Pécsre hat óra harminegy perckor érkező járatott a társaság megszüntette. (zsj) Szentlászlóra látogattak SZENTLÁSZLÓ A község delegációja a horvátországi Szentlászló meghívására a napokban ellátogatott a településre, ahol a „Szentlászló Napokat” tartották. Több érdekes kulturális programon vettek részt. (zsj) Kilenc új tűzoltó lépett szolgálatba BARANYA A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója tűzoltó őrmesterré nevezte ki, egyben a pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományába helyezte Jahn Andrást, Ömböli Viktort, Szép Mátét, Burányi Gábort, Hencz Gábort és Kolényi Csabát. A mohácsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományába került Windischmann Dávid Roland, a szigetvári hivatásos tűzoltó-parancsnokságot Kemény Bálint, a siklósi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományát Kovács Jenő erősíti ezentúl. (zsj) Kitüntetéseket adott át a püspök PÉCS A Pécsi Egyházmegye védőszentje, Szent Péter ünnepén Udvardy György pécsi megyés püspök mutatta be a szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A plébánosok javaslata alapján idén öt személynek - Sztanics Györgynek, Angyal Lászlónak, dr. Kalász Gyulának, Csirke Józsefnének és Nagy Jenőnének - adott át Udvardy György egyházmegyei kitüntetést. (zsj) A buszflotta több mint negyede légkondicionált Sok panasz érkezett a klímaberendezések hatékonyságára A folyamatos ablaknyitogatás, valamint a szomszédos buszállomások távolsága is befolyásolja a pécsi buszokba szerelt klímák hatékonyságát. Zsigmond József jozsef.zsigmond@mediaworks.hu PÉCS Lassan enyhülést hoz a térségünkbe érkező hidegfront, de a mögöttünk lévő kéthetes hőség igencsak megviselte az emberi szervezetet, így nem meglepő, hogy sok panasszal keresték meg lapunkat olvasóink SMS-ben, levelekben a helyi buszközlekedéssel kapcsolatban. A többség a légkondicionált buszokat, illetve a klímaberendezések hatékonyságát kritizálta. Kérdéseikkel megkerestük a Tüke Busz Zrt. sajtóosztályát, és az alábbi válaszokat kaptuk. „Miért nem elég hatásosak a berendezések?” - summázható az olvasói felvetések többsége. A klímaberendezést akkor kell bekapcsolni, amikor a külső hőmérséklet eléri a huszonnégy fokot - írta válaszlevele első részében a buszos cég. Hangsúlyozták, hogy az utastér klímáinak hatékonysága függ a megállók távolságától, a megállónkénti nyitott ajtók számától és idejétől. Sajnos a klímaberendezések működése ellenére sokszor előfordul, hogy egy-egy utas a felszállást követően kinyitja az ablakokat, így a klíma hatása kevésbé érezhető az utastérben. Utóbbit megerősíthetjük, hiszen mi is hallottunk olyan esetről, hogy az utasok összevesztek azon, hogy ki kell nyitni az ablakot vagy sem a klimatizált buszon. „Igaz-e, hogy a holland buszokon lévő klímaberendezés nem az itteni viszonyokra van kitalálva, ezért kell működnie nyáron is a fűtésnek?” A Volvo 7700 típusú autóbuszokon kiépített klímaberendezések megfelelő teljesítményűek, azok a Magyarországi klimatikus körülmények között jó hatékonysággal üzemeltethetőek, emelte ki a pécsi buszos cég. A klíma és az utastérfűtés egymástól függetlenül működő rendszer. Természetesen nem zárható ki, hogy a fűtésrendszer meghibásodik, azonban a jelzéseket követően haladéktalanul intézkednek a hiba okának elhárításáról. Tömegben még elviselhetetlenebb a hőség Fotó: Löffler Péter Ötvenhat klímás Napjainkban pontosan ötvenhattal több légkondicionált busz fut Pécsett, mint három éve, amikor egyetlen klímás busz sem járta az utakat - közölte frappáns válaszában a Tüke Busz Zrt. Azaz a Pécsi Buszcsere Program indulása óta nulláról ötvenhatra emelkedett a klímás buszok száma. A teljes flotta több mint negyede légkondicionált ma már. Díjakat adtak át PÉCS A tegnapi Semmelweis Nap alkalmából az egészségügyi alapellátásban részt vevő háziorvosok, szakorvosok, szakképesítésű védőnők és asszisztensek munkáját ismerték el. Semmelweisdíjat kapott dr. Halász Éva, dr. Makk Mátyásné, dr. Benczenleiner Éva és dr. Petz Ádám. Pécs tudományos díját, a Vilmos püspök díját Prof. Dr. Érti Tibor kapta (képünkön). Fotó: Löffler Péter „Forró a fűtőtest” A felvetés alapja feltehetően az lehet, hogy a hőérzet jelentősen változik akkor, amikor az utas egy utastérklímával szerelt Volvo 7700 típusú autóbuszról egy olyan Volvo 7700 típusú autóbuszra száll át, mely klímával nincs felszerelve. Utóbbi járművek esetében a forró napon átmelegedett kocsiszekrény minden eleme a meleget sugározza. 2017. JÚLIUS 1., SZOMBAT Fénybe borulnak a belvárosi épületek PÉCS-BICSÉRD-HARKÁNY A tavalyi nagy sikernek köszönhetően idén második alkalommal rendezik meg a Zsolnay Fényfesztivált Pécsen. A vasárnapig tartó rendezvényen közel tízezer négyzetméternyi falfelület úszik esténként fényárban. Érdemes elindulni a belvárosba és nyomon követni a Fény Útját, több nevezetes épületet világítanak meg. A fesztivál fő attrakciója a szombati mappingverseny (fényvetítő) a Székesegyháznál, az idei verseny fő mottója: a fény vonzásában. Hogy fokozzák a látványt, nem csak a bazilika oldalhajóját és a tornyokat, hanem a tetőt is bevonják a vetítésbe. A nemzetközi versenyen tíz alkotó indul, a zsűrit egy öttagú nemzetközi bizottság adja. Az értékes díjakon felül most is lesz közönségdíj. A Fényfesztivált több koncert, gyerekprogram kíséri. Tavaly több tízezren nézték végig a fényfesztivált Tizenhetedszer rendezik meg szombaton a bicsérdi Burgonyafesztivált. Az egész napos rendezvény rengeteg érdekességet tartogat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Reggel hétkor horgászversennyel indul a nap, majd szabadtéri főzőverseny veszi kezdetét a délelőtt során. A kicsiket légvár, ügyességi játékok, trambulin, gyermekműsorok és állatbemutató (pónilovak, mosómedve) várja. Nem marad el a veterán autók és motorok bemutatója, de a lovaglás, sétakocsikázás is remek szórakozást ígér. A merészebbek kipróbálhatják a vízihengert a horgásztónál. A nyári kánikulában Baranya megyében immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Csobbanj Európával! roadshow. A vasárnapi program célja, hogy az európai uniós állampolgárság adta lehetőségekről - utazás, továbbtanulás, munkavállalás, pályázatok, támogatások, nyugdíjak - ingyenes, naprakész, hiteles, személyre szabott és teljes körű tájékoztatást nyújtson a harkányi strandolóknak. Zs. J. Zsigmond József Jozsef.zsigmond@mediaworks.hu A kassai gimnázium diákjaként nem volt könnyű dolgunk, ha sportolni akartunk. A máig makacsul élő mendemonda szerint iskolánk egykori igazgatója egy éjszakán - talán a hetvenes évek közepén történt - elkártyázta a tornatermünket. A szomszédos suli vezetőjével ment a parti, a játék közben fokozatosan emelték a tétet, és mivel igazgatónk bízott a lapjárásában, fölrakta a tornatermet. Fordultak a lapok és veszített, így sportlétesítmény nélkül maradt a magyar általános iskola és gimnázium. A volt tornatermünkről ettől kezdve csak egy befalazott ajtó árulkodott. Mikor elkezdtem a középsulit, a város sportcsarnokát használtuk, ide jártunk a tornaórákra. A bemelegítés után a fiúk általában fociztak, a lányok pedig röplabdáztak. Az egyik évben egy „igazi” tornatanár érkezett hozzánk, aki kézilabdaedzőként is tevékenykedett a városban. Minden héten egy tornaóránk volt, és hogy ép testben ép lélek legyen, rögtön a nulladikkal kezdtünk. Indult a nap, Kmetz tanár úr bicajra ült, mi meg futottunk utána. Ki a város szélére, majd vissza. Kedves tanárunk a fordulónál megállt, bevárta az utolsó osztálytársamat és irány a sportcsarnok. Kmetznek az sem tűnt fel, hogy egyvalaki még hiányzott. Ő sokkal lassabban futott nálunk, de becsületesen rótta a kilométereket. De mivel a tanárt nem látta, nem tudta, hol van a forduló. Talán még ma is futna, ha a tornatanár úr az óra végén nem tartott volna létszámellenőrzést. Egy, kettő, három, négy és így tovább húszig. Ám egyvalaki hiányzott. Újrakezdte a számolást, de az az egy továbbra sem volt meg. És ekkor jött a felismerés: Péterünk eltűnt. Ekkor Zita, aki az utolsóként ért be a célba közölte: Péter mögötte szaladt, nagyon lemaradva. Ekkor a tanár bicajra ült és nyomába eredt, mi visszaballagtunk a suliba, és kezdődött a tanítás. Magyar, szlovák, matek. És Péter nem érkezik meg. Történet, földrajz. Ebéd. És Péter sehol. Délután német, angol, környezet. És Péter végre fáradtan, izzadtan megérkezik. Tíz kilométer volt már a lábában, mikor a versenybiciklin utolérte a tornatanár, és visszafordította. De visszafelé már Kmetz futott, Péter meg tekert a suliig. AZ ÉN SZTORIM Futáslecke A tanár szava szent, a diák becsületes