Új Dunántúli Napló, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-26 / 274. szám
HIRDETÉS Nem sikerült a javítás BARANYAI KÖRKÉP A Dabastól elszenvedett vereség után bíztunk abban, hogy az éllovas Szentlőrinc javít az idei utolsó fordulóban, és szépen búcsúzik a szezontól. Sajnos nem sikerült, pedig az első félidő alapján nagyon úgy tűnt, hogy meglesz a három pont a SZEOL elleni rangadón. 16 Több lehet a fizetés MAGVAL Az átalakuló munkaerőpiaci helyzetben jelentősen csökkent a minimálbér szerepe. A KSH szerint a munkavállalók mindössze 5-7 százaléka dolgozik minimálbérért. Szomorú vasárnap BRÜSK: Az Egyesült Királyság kilépése valódi Black Sunday, szomorú nap az Európai Uniónak - jelentette ki Orbán Viktor tegnap. ► 9 Például Az okostelefonok több olyan alkalmazással vannak már felszerelve, ami sok mindenben nyújt segítséget tulajdonosának a hétköznapokban. Fényképezőgép, kamera már alapnak számít egy ilyen telefonnál, és persze lehet még sorolni: naptár, óra, diktafon, számológép, és az ébresztő sem maradhat ki. A jó múltkor egy rövid időre lányaimmal meglátogattuk szüleimet. Az egyik nap vásárolni mentünk, és valahogy otthon hagytam a mobilomat. Mikor estefelé hazaértünk, édesanyám már az ajtónyitáskor szólt: valamilyen Szundi keresett fiam. Nagy nevetésben törtek ki lányaim. „Nagyika, az csak az ébresztő volt az apa telefonján.” Zs.J. Nagy volt a sürgés-forgás a hétvégi vasútmodell-parádén A gyerekek irányították ezúttal a szerelvényeket PÉCS Hat nagy terepasztalon futottak a vonatok a hétvégén a pécsi vasútmodell- vényt. A különböző méretarányban elkészült terepasztalok komoly átépítéseken parádén. A 25. jubileumát ünneplő Első Pécsi Ifjúsági Vasútmodellező Klub a Pécstek át, illetve kiegészítették az építők. A vendégkiállítók is új terepasztalokkal és a Kulturális Központ társszervezésével 27. alkalommal szervezte meg a rendet- rukkoltak elő, sőt Pécs testvérvárosából, Eszékről is érkeztek kiállítók. Fotó: L. P. Szervezik az adományok gyűjtését BARANYAI KÖRKÉP Az elmúlt évek hagyományaihoz híven ebben az esztendőben is megszervezi kétnapos élelmiszergyűjtő akcióját az ország legnagyobb humanitárius szervezete, a Magyar Vöröskereszt. Baranyában Pécsett, Komlón, Siklóson, Mohácson és Szigetváron egyes hipermarketekben, kihelyezett standokon várják az adományokat december 7-én és 8-án. ► 4 Alig érkezik reklámújság a postaládába BARANYAI KÖRKÉP Míg van olyan, aki ki nem állhatja, ha a postaládájába reklámújságokat dobnak, mások azt nehezményezik, hogy ők miért nem kapnak. Utánajártunk, hogy a terjesztéssel vannak-e gondok, vagy az üzletpolitikán változtattak a multik. Több olvasónk is panaszolta, hogy nem jutott el hozzá az akciós újság. ► 2 Világbajnokságot rendeztek Pécsett Idén is elvarázsolták a táncosok a nézőket PÉCS Látványos világversenynek adott otthont a baranyai megyeszékhely a hétvégén. A 2016-ban hatalmas sikerrel megrendezett bajnokság után idén ismét a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban rendezték meg a Standard Táncok Formációs Világbajnokságát. A káprázatos, profi koreográfiákban felcsendültek vérpezsdítő spanyol ritmusok, de a mesék rajongói is találhattak kedvükre valót, a Szépség és a szörnyeteg főcímdala is szerepelt egy összeállításban. A pécsi Szigo KTSE csapatot hatalmas ováció fogadta, végül az előkelő hatodik helyen végeztek. Az egyesület alapítója, Kapronczai József elnöki különdíjat kapott, melyet a Baranya Megyei Közgyűlés elnökétől, Madaras Zoltántól vehetett át. ► 2 Látványos formációkat és koreográfiákat mutattak be a táncosokFotó: Löffler Péter Egy hónap után találtak rá a halottra PÉCS Olvasónk kereste meg szerkesztőségünket szombat késő este, hogy Pécsen, a Mohácsi úton rengeteg rendőrautó, bűnügyi helyszínelők jelentek meg egy lakóháznál. Mint elmondta, a környéken mindenki gyilkosságról beszélt. Megkerestük a rendőrséget, akik egy rövid közleményt adtak ki vasárnap hajnalban. A tájékoztató alapján november 24-én, este hét óra körül érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy holttest van egy pécsi lakásban. A helyszíni szemle és az elsődleges adatok alapján az 57 éves sértett halálát idegenkezűség okozta. A rendőrök a bűncselekménnyel összefüggésben egy 61 éves pécsi férfit fogtak el a helyszínen, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy október 22-én délután otthonában összeveszett ismerősével, majd egy késsel megsebesítette vitapartnerét, aki életét vesztette. Ezt követően egy szőnyeggel letakarta a holttestet, amely ezután több mint egy hónapig feküdt a lakásban. Zs. J. SZERKESZTŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 9 4*% Délután már kevesebb esővel számolhatunk, azonban az északi szél meghozza a lehűlést, a néhány fokkal hidegebb időt is. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Virág és Lénárd nevű olvasóinknak!