Új Dunántúli Napló, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-02 / 1. szám

2019. JANUÁR 2., SZERDA Napos, szeles időben csobbantak a tóban Az orfűi szabadstrandon több mint százhatvanan mártóztak meg tegnap délelőtt a vízben, és így kezdték el az újévet. Voltak, akik úsztak, voltak, akik „csak” csobbantak. Zsigmond József jozsef,zsigmond@mediaworks.hu ORFŰ Az időjárás kedvezett a lubickolóknak, több mint száz­hatvanan kezdték úgy a 2019- es esztendőt, hogy az orfűi szabadstrandon belemerültek a vízbe. A plusz fokok ellené­re azért libabőrössé tette az úszókat az enyhe szellő. Idén, mint kiderült, nemcsak a kör­nyékről indultak úszók, ha­nem külföldről is, így voltak, akik Berlinből, Belgiumból ér­keztek. A legnagyobb tapsot az orfűi polgármesterasszony kapta, mikor a szpíker a han­gosbemondón bemondta Füzi­­né Kajdy Zita nevét. Az indu­lók között láthattuk Nagy Csa­ba országgyűlési képviselőt is. Aki idén kihagyta a lubicko­lást, annak érdemes jövőre ki­mennie, mert igazi happening várja a kilátogatókat a baranyai üdülőparadicsomban. A merész vállalkozók idén oklevéllel és egy kék pólóval gazdagodtak, amire „Jeges csobbanás Orfű, 2019.01.01.” felirat volt felírva, amelyeket Bubreg Balázs ké­szített. A fürdőzés után közös fotó készült a stégen, majd jöhetett a forró tea, forralt bor és a kihagy­hatatlan lencsegulyás, hogy ne csak frissen, hanem mindenki gazdagon kezdje el az idei évet. Remélhetőleg ez a babona be­válik. Egy dologban mindenki egyetértett: bolondság kell a je­ges csobbanáshoz. Amint lapunkban is megír­tuk, hét évvel ezelőtt barátai­val mártózott meg a tóban janu­ár elsején a kovácsszénájai pol­gármester, Novák Péter. An­­­nyira megtetszett neki az ötlet, hogy megkereste Orfű vezető­jét, Füziné Kajdy Zitát, hogy mit szólna hozzá, ha eb­ből az ötlet­ből hagyományt teremtenének. Az évek alatt kinőtte magát az újévi csobbanás. Tavaly százhú­­szan mártóztak meg a jeges víz­ben, idén ezt túlszárnyalták. Százhatvannál is többen vállalkoztak idén a fürdésre a néhány fokos vízben Fotó: Löffler Péter MEGKÉRDEZTÜK: MIÉRT VÁLLALKOZOTT A JEGES CSOBBANÁSRA? FÜZINÉ KAJDY ZITA, POLGÁR­­MESTER: - Mindössze egyet­len csobbanást hagytam ki, még a legelsőt. Azóta nincs nélkülem újévi lubickolás. Örülök, hogy idén több mint százhatvanan mártóztak meg a friss vízben. A legfiatalabb induló hétéves, a legidősebb nyolcvan éves volt. Több mint 400-an szurkoltak nekünk a parton. Jövőre a cél a bűvös kétszáz lesz. FENYVESI ENIKŐ: - Tavaly sze­rettem volna már megmártóz­ni, de amikor eljött az idő, va­lahogy kiment a fejemből. Mi­kor ráeszméltem, hogy csob­banni kellene, már késő volt. Idén buszra ültem és meg sem álltam a strandig. Egy áruház sportrészlegén dolgo­zom, így nem áll távol tőlem a víz. Korábban az első fürdőzé­sem húsvétkor volt a Balaton­ban, ami 15 fokos volt. BALOGH ORSOLYA:­­ Pécsről, a Kertvárosból jöttem. Mindig vágytam arra, hogy az év ele­jén a Dunában ússzam egyet. Idén úgy gondoltam, mi len­ne, ha az első ilyen megmár­tózás Orfűn valósulna meg. A tóban azért is jó fürdeni, mert nincs sodrás, így jó be­melegítő lesz. Ami biztos, jö­vőre nélkülem nem indulhat el az orfűi csobbanás sem, itt a helyem. Sokan fordultak hozzájuk az ünnepi időszakban A fiatalok lelkét ápolják BARANYAI KÖRKÉP Az advent, a karácsony a legtöbb ember­nek vidám, szeretetteljes idő­szak, de éppen ezért az egye­dül élők számára krízist je­lent. Ilyenkor segítség lehet a telefonos lelkisegély-szol­­gálat, amit az ünnepek alatt most is nagyon sokan keres­tek fel. A pécsi Lélektér Ifjú­ságsegítő Alapítvány a 137­­00 ingyenesen hívható Ifjúsá­gi Lelki Elsősegély működte­tésében vesz részt, a telefon­szám minden hétköznap 17- 21 óra között érhető el. Ebben az időszakban áram­lik a békés, boldog karácsonyi hangulat, idillikus családokat bemutató filmek, örömteli ké­szülődés, csillogás minden­ütt. De a valóságban vannak magányos emberek vagy olya­nok, akik konfliktusokkal te­li családban élnek. Számuk­ra nagyon nehéz megélni ezt a szakadékot, ami az adven­ti üzenet és a saját tapaszta­latuk között van. A gyerekek, a serdülők a téli szünetben sokkal több időt töltenek ott­hon, emiatt a feszültség, a ve­szekedések megszaporodhat­nak a családban. Közeledik a félévi bizonyítványosztás idő­szaka is, emiatt a jó eredmé­nyekre törekvő diákokban nő­het a szorongás, a szülők ré­széről pedig a rájuk nehezedő nyomás. A tapasztalatok szerint a fi­atalok magukra maradhat­nak a problémáikkal, nincs senki, akivel beszélhetné­nek gondjaikról. A telefon­­szolgálat nagy előnye, hogy anonim módon hívható, az­az a telefonálónak nem kell bemutatkoznia, és más ada­tot sem kérnek tőle, ezért szo­rongás nélkül elmondhat bár­mit. A hívást fogadó ügyelők is névtelenek, olyan önkén­tesek, akik azért végzik ezt a munkát, mert fontos nekik, hogy segítsenek fiatal ember­társaiknak. B. D. MEGYEI KORKÉP Nosztalgiázunk Bátonyi Dénet szerkesztoseg@mediaworks.hu H­a az ember Londonba utazik, szinte kötelező fényképezkedni egy piros telefonfülkénél. Az ut­cakép jellegzetes és elmaradhatatlan elemei ezek a bódék, hiányoznának, ha nem lennének. Magyarországon nem nevezetesség a telefonfülke, már csak azért sem, mert folyton változott a kinézete az évtizedek során, de a hazai utcákon is van még bőven belőlük. Ugyan én nem tartozom az idősebb korosztályhoz, de em­lékszem, hogy gyermekként, amikor táborba mentem, az egyetlen mód a szüleimmel való kapcsolattartásra csakis egy nyilvános telefonfülkéből volt megoldható. Akkoriban még nem volt egy tizenéves A telefonfülkék ha­marosan az em­lékeinkbe költöz­nek át gyermeknek saját mobiltele­fonja, és az, hogy a mobilon netezni is lehessen, egye­nesen elképzelhetetlennek tűnt, így minden nap a tá­borból a barátokkal elsétál­tunk a legközelebbi telefon­­fülkéhez felhívni a szüleinket. A beszélgetést pedig úgy kezdtük, hogy hívjanak minket vissza, mert így visszakap­tuk az aprót, amit bedobtunk. Az elmúlt években szinte egyáltalán nem láttunk olyan embereket, akik használnák ezeket a fülkéket. Az utóbbi időben uganis hihetetlen mértékű fejlődésen mentek át a telekommunikációs eszközök. A mai gyerekeknek már el kell magyarázni, mi is az a telefonfülke. Sőt, a mindös­­­sze nyolc éves unokahúgomnak is saját telefonja és tabletje van - amiket profibban tud kezelni, mint én. Ne adjuk fel az első héten a keresést BARANYA» KÖRKÉP A szilveszteri tűzijáték, a hatalmas durraná­sok hatására nagyon sok házi­állat szökik el otthon­ról és kóbo­rol a város utcáin. Az erős hang- és fényhatások miatt megré­mült, kerítésen átugró, mene­külő kedvencek az utcán olyan környezetbe kerülnek, amely számukra idegen és veszélyekkel te­li, így gyakran vál­nak autóbaleset áldozatává, vagy olyan távolságra menekülnek ottho­nuktól, hogy kép­telenek oda vissza­találni. Az állatvé­dők ezért figyelmeztetnek ar­ra, hogy érdemes az állatokban lévő mikrochipek adatait ellen­őriztetni az állatorvosnál, hogy a gazdák személyes adatai he­lyesen vannak-e regisztrálva. Emellett legyen az állatokon nyakörv a gazda telefonszámá­val ellátva. Farkas Tamás, a Misina Ter­mészet- és Állatvédő Egyesület elnöke lapunk kérdésére ked­den este elmondta, még egyet­len kutya vagy macska sem ér­kezett hozzájuk. - Ezen csodálkozom, hiszen az elmúlt években már az év el­ső napján is hoztak be az állat­otthonba elkóborolt négylábú­­akat, de a nagy roham egy-két nap elteltével szo­kott bekövetkezni. De talán köszönhe­tő ez annak is, hogy jól működik az in­formációáramlás a közösségi hálókon, és így megtalálják a gazdik kedvence­iket. Rendelkezünk chipleolvasóval, amelynek a segítségével a kutyákat kön­­­nyedén azonosíthatjuk és vis­­­szajuttathatjuk a tulajdonosok­nak, azonban sajnos tapaszta­lataink szerint a kutyák csak mintegy hatvan százaléka ren­delkezik mikrochippel - mond­ta Farkas Tamás és hozzátette, senki se adja fel a keresést az első héten. Bátonyi D. Jól használha­tók a közös­ségi oldalak az eltűnt ked­vencek előke­­rítésére is Játék és részletek: www.bam­a.hu/az-ev-parja BAMA HIRDETÉS SZEREZZ MINÉL TÖBB SZAVAZATOT HOGY MEGNYERHESD AZ ÉRTEKES 1 NYEREMÉNYEK EGYIKET 9 H Fődíj: iMl­ | Utó-nászút 2 éjszakára^ a Hotel Bonvino Wine & Spa-ba lJH 2 3 díj: — Gyertyafényes vacsorák BOHTIHO

Next