Új Dunántúli Napló, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-01 / 228. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Szívüket adják Aki még nem járt Geresdlakon, annak érdemes ellátogatni a kis baranyai településre. A gyönyörű környezetben meghúzódó község számos reggel büszkélkedhet. Magyarország egyik legnagyobb finn kolóniája lakik itt, annyi múzeuma, kiállítása van a településnek, hogy egy nagyobb város is megirigyelné, és a helyi könyvtárban Magyarország egyik legnagyobb finn könyvgyűjteménye található. Hogy a falut megismerhette az egész ország, az a gasztrofesztiváljuknak köszönhető, ez a sikertörténet jó pár évvel ezelőtt kezdődött. Habjánecz Tibor polgármester gondolt egyet és elhatározta, hogy a geresdlaki gőzgombóccal megismerteti az embereket. Ebből az öt A gőzgombóc fesztivál után mindenki geresdlaki szeretne lenni létből született meg a Geresdlaki Gőzgombóc Fesztivál. Az első években még csak a helyiek vettek részt ezen, mára pedig már az ország legtávolabbi pontjairól, sőt külföldről is jönnek vendégek. A fesztivál szervezésében az egész település kiveszi részét, a lakók kicsinosítják portáikat, a házak előtt különleges szalmabábukat helyeznek el, hogy ezzel kápráztassák el a vendégeket. A nagy sátorban pedig reggel kezdetét veszi a gőzgombóc főzőverseny, amire évről évre egyre több csapat nevez be. Egymás mellett készülnek a gőzgombócok, amit babgulyással, szült szalonnával, káposztával tálalnak. A fesztiválozók pedig asztaltól asztalig járnak, fotózzák a fogásokat, beszélgetnek, és finom falatokat kóstolgatnak. Egy biztos, aki belekóstol ebbe a fesztiválba, az következőt sem hagyja ki. Fejbe lőtte ismerősét Munkásságát díjazták HÍREK Elfogták a rendőrök azt a 19 éves férfit, aki a gyanú szerint gázriasztófegyverrel fejbe lőtte egy ismerősét egy baráti összejövetelen vasárnap Pécsen. A meglőtt férfi megsérült, a mentők kórházba szállították. A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz a bicsérdi fiatalember ellen, aki a kihallgatás során elismerte a bűncselekmény elkövetését. (zsj) PÉCS Boda Miklós kapta idén a Csorba Győző-díjat több évtizedes munkájának elismeréseként. Az oklevelet tegnap délután Páva Zsolt, Pécs polgármestere adta át a Tudásközpont aulájában. Boda Miklós a Pécsi Egyetemi Könyvtár tudományos munkatársa volt, de dolgozott újságíróként is, a Baranya Megyei Könyvtár tudományos titkára, igazgatóhelyettese, majd címzetes igazgatója volt 1994-es nyugdíjba vonulásáig. Kutatási területei a Klimó Gyűjtemény, a középkori pécsi egyetem lokalizációja és alapításának itáliai előzményei, illetve Janus Pannonius élete és munkássága volt. (mr) Előadásokat szervez a könyvtár SÁSD Országos Könyvtári Napokat tartanak a településen október 2-án és 3-án a Sásdi Városi Könyvtárban. A szerdai eseményen Varga Bianka Zsuzsanna, régész előadását hallhatják az érdeklődők „Mit sütsz, kis szűcs?”, valamint „Miben és milyen ételt készítettek eleink?” címmel. A rendezvénysorozat utolsó napján, csütörtökön dr. Bertaldó András beszél majd a kötelező olvasmányokban, a magyar, illetve a világirodalmi művekben fellelhető bűnügyekről. Ezenfelül a héten ingyenes beiratkozásra is lesz lehetőség. B. D. Megemlékeznek a zene világnapjáról PÉCS Három nemzetiségi iskola közreműködésével emlékeznek meg a zene világnapjáról a megyeszékhelyen. A Koch Valéria Iskolaközpontban október 1-én, a Ghandi Sportcsarnokban október 2-án, a Miroslav Krezla Általános Iskolában pedig október 3-án szerveznek műsort a világnap alkalmából, amelyen az intézmények zenekarai és tánccsoportjai lépnek fel, valamint négy nyelven hangzik fel a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdal. A megemlékezést mindhárom helyszínen táncház zárja majd. (mr) Látogasson el hírportálunkra! BAMA.hu 2019. OKTÓBER 1., KEDD Szekó József tragikus halálát követően mindenkit foglalkoztat a kérdés, ki lehet Mohács következő polgármestere. Jogásszal tekintettük át a meglehetősen bonyolult kérdést. Máté Balázs szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu MOHÁCS Bár még a gyász napjait élik a mohácsiak, egyre többekben vetődik fel a kérdés, ki követheti Szekó Józsefet a polgármesteri poszton. Jogász közreműködésével válaszoljuk meg a kérdést. A törvényben rögzített határidőig ketten, a Fidesz-KDNP részéről Szekó József, valamint az MSZP jelöltjét vették nyilvántartásba Mohácson, azaz ketten indultak volna a tisztségért. A választás előtti öt hétben - nem tudunk szebben fogalmazni - „kiesett” (azaz visszalépő, vagy elhalálozott, esetleg választójogát elvesztő) jelöltek helyett nem lehet új jelölteket állítani az októberi önkormányzati választáson. Ilyen szinte minden voksolás alkalmával előfordul, az öt évvel ezelőtti önkormányzati választáson az országban például több mint négyszázan léptek vissza és tízen elhaláloztak a választás előtt. A Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint a mostani, október 13- ai voksolás előtt már több mint 260-an visszaléptek, négyen elvesztették választójogukat és hat jelölt hunyt el - köztük sajnos Szekó József. Őket a választási eljárási törvény szerint törölni kell a szavazólapról, ezt a szavazólapokat nyomtató ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. a szavazás előtti utolsó hétig, október 4-éig tudja „követni”, és ezekben az esetekben új szavazólapot nyomtatnak. (Az október 4-e után kieső jelölteket a helyi választási irodák „húzzák le” a szavazólapokról.) A kiesett jelöltek helyett - mivel a jelöltek nyilvántartásba vétele szeptember elején lezárult - már nem indulhatnak új jelöltek. Azaz: a nemzeti oldal nem állíthat új jelöltet Mohácson Szekó József helyett, így a helyzet az, hogy amennyiben az MSZP aspiránsa nem lép vissza (pénteken lapunk érdeklődésére azt mondta, mind ő, mind a párt helyi szervezetének tagjai mélységesen megdöbbentek a tragikus eseményen, ugyanakkor arról még nem nyilatkozott, visszalép-e, s akár csak egyetlen szavazatot kap, akkor ő lesz Mohács új polgármestere. (Emlékeztetőül: 2014-ben Szekó József 3375 szavazattal, 69,72 százalékkal nyerte meg a voksolást, az akkor is indult MSZP-s jelölt 567 (11,71 %) szavazatot kapott. Mi történik, ha visszalép? Ebben az esetben csak a képviselő-testület tagjait választják meg a mohácsiak, a polgármester-választást későbbre tűzik ki. Akkor minden párt, szervezet bejelentheti a jelöltjét. Mi történhet, ha nem lép vissza, s a képviselő-testület többsége (ami borítékolható) Fidesz-KDNP-s képviselőkből áll majd? A képviselő-testület minden bizonnyal feloszlatja magát, amivel a polgármester is elveszíti mandátumát. Erre azonban - a törvény előírása szerint - legkorábban a választást követő hat hónap eltelte után kerülhet sor. Ezt követően időközi választást írnak ki Mohácson. Mi történik, ha most oszlatja fel magát a képviselő-testület? Nincs rá lehetőség, a jogszabályok szerint ugyanis a képviselő-testület feloszlása nem mondható ki az általános választást megelőző év november 30. napját követően. Mi történhet, ha a Fidesz-KDNP mohácsi szavazói bármilyen - például erkölcsi - megfontolásokból bojkottálják a választást? Ebben az esetben előfordulhat, hogy a balliberálisok kerülnek többségbe a képviselő-testületben, s így a testület feloszlatása sem jöhet szóba - azaz, ők irányíthatnák a várost a következő öt évben. Ha nem lép vissza, polgármester lesz az MSZP jelöltje A mohácsi városháza homlokzatán pénteken helyezték el a gyászlobogót Fotó: Löffler Péter A visszalépés lenne a tisztességes Közleményt adtak ki hétfőn a DK-Jobbik-Momentum mohácsi jelöltjei, amelyben részvétüket fejezték ki Szekó József halála kapcsán, valamint állást foglaltak arról, hogy a polgármester-választáson egyedüli jelöltként induló Csorbás Ferencnek szerintük vissza kellene lépnie. „A DK-Jobbik-Momentum mohácsi jelöltjei megdöbbenten értesültek Szekó József polgármester úr tragikus haláláról és részvétüket fejezik ki hozzátartozóinak. Az előzetesen bejelentett hétvégi kampányeseményeinket kegyeleti okokból kifolyólag nem tartottuk meg. Bízunk benne, hogy egyedüli indulóként Csorbás Ferenc polgármesterjelölt úr a tisztesség jegyében és a demokratikus választások érdekében visszalép, hogy Mohács lakói időközi választás keretében dönthessenek az új polgármester személyéről”, olvasható a közleményben. Mindent kipakoltak a rendőrök a kocsi mellé Megmutatták magukat BARANYA A Készenléti Rendőrség indította el az Instagram kihívást, hogy a rendvédelemben dolgozók bemutathassák tevékenységüket. Múlt héten a Nemzeti Iroda helyszínelői a baranyai rendőrég sajtóosztályát választották. A négy sajtos (Popovics Dejan, Berlász Viktória, Turnacker Éva, Albert Balázs) megmutatta mivel dolgoznak, előkerültek a laptopok, mobilok, kamerák és egy drón is. Ők sem tétlenkedtek, a titokzatos Top Secret Unitra csoportot hívták ki, akik tegnap bemutatták magukat, bakancsot, bőröndöt és egy fehér lepedőt terítettek ki. Zs. J. Természetesen a sajtó munkatársai sem maradhattak le a képről A Daloló Gombócok kapták Knédli Rézit GERESDLAK Volt olyan időszak a 13. Gőzgombóc Fesztiválon a hétvégén, hogy akár kiírhatták volna: telt ház. Már a délelőtti órákban rengetegen voltak kíváncsiak a főzőversenyre. Míg a finomabbnál finomabb ételek készültek, addig a versenyzők asztalainál kóstolhattak az érdeklődők. A mostani versenyre 31 főzőcsapat jelentkezett, a fődíjat, Knédli Rézit, a Daloló Gombócok (Varga Jánosné, Varga János, Bogos Józsefné, Bogos József, Ivánkovicsné Kiss Hajnalka és Ivánkovics Péter) nyerték el. Mint Varga Jánosnétól megtudtuk - ő készítette a vándordíját is -, a zsűrit a babfőzelékkel, sült szalonnával, főtt és sült gombóccal és birsalmával tálalt ételük nyűgözte le. Idén először a főzőverseny csapatai közül megválasztották a Geresdlaki Gőzgombóc Fesztivál Szépét is. - Nagyon meglepődtem, nem számítottam erre címre, hiszen sok fiatal lány volt, azt gondoltam ők lesznek a győztesek - mondta Windischmann Evelin, az Amiteszeliszol csapat oszlopos tagja. A jövő évi fesztiválnak már megvan a időpontja, amit érdemes beírni a naptárba, 2020. szeptember 27-e. Zs. J.