Új Dunántúli Napló, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

2020-01-02 / 1. szám

EGY PERCBEN Megmártóztak a tó vízében OR: Dermesztő úszással köszön­tötték a 2020-as évet Orfűn. Hete­dik alkalommal tartották meg az egy­re népszerűbb csobbanást, ahol idén több mint kétszázan dobták le a ru­hát és mártóztak a vízbe, Füziné Kaj­­dy Zita Orfű és Novák Péter Kovács­szénája polgármesterével. ► 3 Megóvni szülőföldünket BUDAPEST A teremtett világ megőr­zése mindannyiunk felelőssége - hangsúlyozta Áder János a köztele­vízióban elmondott újévi köszöntő­jében. Klímaügyben az államfő köz­­megegyezést sürgetett. ► 9 Elnézést kért a pápa VATIKÁN A nők ellen elkövetett erő­szak istenkáromláshoz hasonló - hangsúlyozta újévi homíliájában Fe­renc pápa a Szent Péter-bazilikában, a Vatikánban. A pápa egyben bocsá­natot kért azért, hogy kedden ráütött a kezére egy zarándoknőnek. ► 9 Például H­asznosnak tartom a tájékoz­tató táblákat a turisták kö­rében népszerű települése­ken. Jól jelzik, merre vannak a ne­vezetességek, így nem kell perce­kig - rosszabb esetben órákig - bo­lyongom, mire megtaláljuk, amit ke­resünk. A két ünnep között Lillafü­redre utaztunk, természetesen ott is voltak ilyen táblák. Hamar meg­tudtuk, hogyan jutunk el a függő­kertekhez, a vízeséshez vagy éppen a Szent István-barlanghoz. Ahogy azonban alaposabban is szemügy­re vettem a jelzéseket, arra lettem figyelmes, hogy azt is kitáblázták, merre van ingyenes internet-hozzá­férés. Remélem, nem azért került ki, mert ez lenne a legfontosabb in­formáció a turisták számára. M. R. Éjfélkor mindenhol durrantak a pezsgősüvegek Az újévet ünnepelték BARANYA Nagy ünnepléssel köszöntötték az újévet a megye több településén is. A legnagyobb buli a pécsi Széchenyi téren volt, ahol éjfélre már többezres tömeg gyűlt össze a hideg idő el­lenére is. A tűzijátékot a nagy szél miatt csak háromnegyed egy körül tudták megtartani, majd a buli hajnalig folytatódott. Pécs­­váradon az ifjúsági önkormányzat kátyus bált rendezett a Fülep Lajos Művelődési Központban, ahol csaknem háromszázan bú­csúztatták az óévet. Fotó: Laufer László ► 2 Együtt búcsúztatták 2019-et a PMFC-sek Sikeres évet zártak PÉCS Együtt búcsúztatta az óévet a PMFC klubházá­ban az egyesület életének és múltjának számos alakja, akik igen sikeres évre ürít­hették poharukat, hiszen többek között a PMSC Öreg­fiúk Egyesületének szervezé­sében megvalósult az I. Gien­­ger-Hungaria teremtorna re­mek hangulatban zajlott le, de az NB III. Közép-csoport­jában szereplő felnőtt keret is pazar félévet zárhatott le. A derűs találkozón pedig nem csak az ital volt pezsgő, ami a poharakba került, hanem a beszélgetés is, ami a felek között kialakult. Az örömte­li ünneplésről Vas László, a csapat edzője, Mészáros Fe­renc, Élő Tibor, Vókó Tamás, Megyeri Károly és Sólyom Csaba távozott utolsóként kö­szönteni 2020-at. K. B. Örömmel koccintottak az elmúlt esztendőre Fotó: L. L. További képek és értékelés: BAMA.hu Tudjon meg többet Ritáról a 3. oldalon. Soltész Rita Dorina Encs Még több kedvezményt vezetnek be MAGYARORSZÁG Tízéves lett a családi adórendszer, amely tíz éve segíti a mun­ka mellett gyermeket ne­velő családokat, 2011 és 2020 között összességében már 2600 milliárd forint maradt a családi kasszá­ban - fejtette ki tegnap az adóügyekért felelős állam­titkár. ► 7 Támogatás a nyelvtanuló anyáknak MAGYARORSZÁG A nyelv­­tanulási diákhitelt felvevő édesanyákra is kiterjeszti a gyermektámogatási ked­vezményt a kormány dönté­se alapján a Diákhitel Köz­pont: a második gyermek 2020. január 1-jét követő megszületése vagy örökbe fogadása esetén elengedik a tartozás felét. ► 7 Japánba készül a gyermekkar PÉCS A PTE Pannon Gyer­mekkar Schóber Tamás ve­zetésével januárban japán turnéra indul és előkészítés alatt áll egy új-zélandi kon­certkörút is, valamint egy egész estés fellépés a New York-i Carnegie Hallban. Egyházzenével és magyar szerzők ismert műveivel indul most a felkelő nap országába a PTE Pannon Gyermekkar, január 9-21. között. Tokióba érkezik a társaság, ahol énekelni is fognak, majd Osakában, Ki­otóban és Kobében lesznek újabb fellépéseik. ► 4 Kevesebb pihenés és több munkanap BARANYA Hosszú hétvégék szempontjából kevésbé sze­rencsés a 2020-as, illetve háromnaposakból több lesz idén, mint a négynaposból és két ünnepnapunk is hétvégé­re esik. Négy nappal többet dolgozunk idén, mint tavaly és bár hosszú hétvégékkel most is számolhatunk, csak éppen rövidebbekkel, mint 2019-ben. Ennek fényében kezdhetik tervezni a munka­­vállalók szabadságaikat. ► 6 SZ­E­R­K­ESZT­ŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 0646/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 Ma is a tegnapihoz hasonló időre számíthatunk, megyeszerte derült lesz az idő, csapadék nem vár­ható. Éjszaka fagyos idő ígérkezik. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Ábel és Gergő nevű olvasóinknak!

Next