Új Dunántúli Napló, 2020. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

2020-07-01 / 152. szám

EGY PERCBEN Új kosarast szerződtettek PÉCS Három kosaras igazolását jelen­tette be a PVSK csapata. A bajai szár­mazású, roppant fiatal Rátvay-testvé­­rek, Tamás és Balázs mellett az ame­rikai Mike Lewis II. érkezik a baranyai­akhoz. ► 16 Más korszak kezdődik el BUDAPEST Tisztább és egyszerűbb korszak kezdődik a társadalombiz­tosítás rendszerében a mai naptól hatályos új tb-törvénnyel. A gyer­mekes családok, a nyugdíjasok és a vállalkozások is spórolhatnak a közterheken. ► 9 Mohács újra választhat MOHÁCS Július 6-ára, azaz jövő hétfő­re tűzték ki a mohácsi képviselő-tes­tület soron következő ülését, amely­nek napirendjén szerepel a testület feloszlatása is - tájékoztatta lapun­kat Pávkovics Gábor, Mohács fide­­szes alpolgármestere. ► 6 Kirándulás helyett per jön BARANYA A Velencei-tóhoz mentek volna osztálykirándulásra a pécsi Széchenyi István Gimnázium tize­­dikes diákjai, ám a vírus miatt ez elmaradt. Ezt követően szerették volna visszakérni az osztálykirán­dulást szervező cégtől a befizetett előleget, de a cég azt nem tudja vis­­­szafizetni. Úgy tudjuk, nem egyedi esetről van szó. ► 6 Például N­em oszt, nem szoroz - nagy­jából erre jutottam, amikor azon gondolkodtam reggel, hogy vajon mi értelme benzinmoto­ros lombfúvó szörnyeteggel a benzi­nes kaszákkal levágott füvet lefújni az útról. Mert ugye most már a sep­rű sem elég, sepregetni fájdalmas, az ember elfárad, ami mégiscsak va­lahol felháborító, hiszen így hogyan lehetne gázolajjal hajtott, városban 10 litert is megzabáló autóban ké­nyelmesen ülni, majd pedig haza­érve nyugodtan nyomkodni tovább műanyaggombokat a kanapén, mi­közben fák eltüzeléséből származó elektromos árammal működtetett klí­ma duruzsol a háttérben. Nem oszt, nem szoroz: a füvet lenyírtuk, ha be­lepusztulunk, akkor is. B. M. Több figyelmet szeretnének az idegenvezetők is Táncolva jeleztek BARANYA Tegnap az ország több pontján is flashmobbal hívták idegenvezetők is csatlakoztak. Reinerné Udvari Mónika elmond­­fel magukra a figyelmet a hazai idegenvezetők. A Magyar Ide­­ta, ők azok, akik a járványhelyzetben a legelőször vesztették el génvezetők Egyesületének akciójához a pécsi és Pécs környéki az állásukat, és a legkésőbb tudnak majd újra dolgozni. ► 4 További izgalmas hírekért látogasson el ide:BAMA.hu BAMA.HU a Baranya megyei hírportál Díjakat adtak át a Semmelweis-napon Elismerték a munkát PÉCS A tavalyi, hagyomány­teremtő esemény folytatása­ként a Pécsi Tudományegye­tem Klinikai Központjának vezetése elismeréseket ado­mányozott tegnap délelőtt Semmelweis-nap alkalmából az intézmény azon munkatár­sainak, akik a betegek gyó­gyítása terén végzett kiemel­kedő munkájukkal a Klinikai Központ jó hírnevét öregbítet­ték. Az eseményen miniszte­ri elismeréseket adott át és köszöntőt mondott Kollár La­jos professzor, az EMMI Főta­nácsadója is, aki beszédében kiemelte, hogy a kormány időben meghozott döntései mellett a legnagyobb szere­pe az egészségügyi dolgozók munkájának volt abban, hogy viszonylag enyhe lefolyású maradt a járvány Magyaror­szágon. ►­­ Fotó: Laufer László Sokan voltak a tegnapi díjkiosztón Jövő ősszel elkezdődhet a paksi építkezés PAKS Fontos mérföldkőhöz érkezett a Paks II. beruhá­zás, ugyanis tegnap a Paks II. Atomerőmű Zrt. benyúj­totta az Országos Atomener­gia Hivatalhoz (OAH) a ter­vezett egység létesítési en­gedély kérelmét. Erről Süli János, a bővíté­sért felelős miniszter adott tájékoztatást a térség negy­venhét polgármesterének és a Paksi Társadalmi Tanács országgyűlési képviselők­nek Pakson. Mint mondta, a dokumentáció valóban vas­kos, a mellékleteivel együtt összesen 283 ezer oldal. A hatóság 15 hónap alatt bí­rálja majd el a terveket. Ha nem találnak hiányosságot, a főépület létesítését 2021 szeptemberére engedélyez­hetik, és elkezdődhet az építkezés. A miniszter ezt követően arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság áprilisban hozzájárult ah­hoz, hogy a földmunkákat már a főépület engedélyé­nek megérkezése előtt, 2021 elején elkezdjék. Hozzátette: ebben az esetben nem alapo­zásról van szó, hanem mun­kagödör-nyitásról. Süli János egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy az új paksi blokkok esetében a biztonság a legfontosabb szempont, megépülésük pe­dig garanciát jelent az olcsó és környezetbarát energia­­termelésre a következő hat­van évre. MW Pécsi filmes nyert Cannes-ban CANNES A pécsi De Re Luigi „Rain” című filmje is a nyer­tesek közé került a Canne­s World Peace & Tolerance Smartphone Humanitarian Gálán. A fiatal művész idén bekerült a top 10-be a Tele­kom által szervezett Magen­­ta Film Magyar Mobilvideó Fesztiválon, illetve beválasz­tották a Magyarország 365 Fotópályázat legjobbjai közé. Egy évvel ezelőtt harmadik helyezést ért el a Canon Fo­­toplus FOTOSHOW ifjúsági kategóriájában, idén a MO­­ME Fotográfia BA szakára felvételizik. MW Minden embert érint a migráció MAGYARORSZÁG A fokozódó migrációs nyomás és a ma­gyar alkotmányt érő uni­ós támadások miatt is szük­séges, hogy minél többen küldjék vissza a kormány­nak a nemzeti konzultáci­ós kérdőíveket. A belbiz­tonsági főtanácsadó, Bakon­­di György hangsúlyozta: a nemzeti konzultáció kérdőí­vének 12. kérdése a szigorú határvédelem fenntartására vonatkozik. ► 9 SZERKESZTŐSÉG E-mail: szerkesztoseg@dunantulinaplo.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-16 óráig 06-72/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 0646/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig 06-72/505-079,06-72/505-034 MA HOLNAP w, 32 34 * Még néhány napig ki kell bírnunk ezt a brutális me­leget - megnyugvásra, vagy közismertebb nevén le­hűlésre csak a hét vége felé számíthatunk. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Annamária­­ és Tihamér nevű olvasóinknak!

Next