Új Dunántúli Napló, 2021. november (32. évfolyam, 253-277. szám)

Vasárnap Reggel, 2021-11-06 / 45. szám

2021. NOVEMBER 6., SZOMBAT Charles Bronson, a kevés beszédű, rettenthetetlen és legyőzhetetlen férfihős Százéves lenne a bosszúálló M .'h. j r* » ' * • Száz éve, 1921. novem­ber 3-án született Charles Bronson, a Volt egyszer egy Vadnyugat főszereplője. A szénbányászból lett film­sztárt a kritika visszafo­gottan kezelte, mégis a ke­ményfiúk archetípusa lett. Mediaworks-összeállítás PORTRÉ Charles Dennis Buchinsky a pennsylvaniai Ehrenfeldben, egy 14 gyer­mekes, Litvániából bevándo­rolt bányászcsalád tizenegye­dik gyermekeként látta meg a napvilágot. Jellegzetes arcvo­násait tatár apjának köszön­hette, otthon jobbára csak oroszul és litvánul beszél­tek. Gyermekkora nagy sze­génységben telt, hatéves ko­rában például csak a nővéré­től örökölt ruhában tudott is­kolába menni. Apját, akit sa­ját bevallása szerint alig is­mert, tízéves korában veszí­tette el. 16 évesen már ő is a szénbányában dolgozott, éh­bérért, egyszer a föld alatt re­kedt, s bár kimentették, éle­te végéig rettegett a zárt te­rektől. A kilátástalan nyomor­ból menekülve Amerika had­ba lépése után jelentkezett a légierőhöz, egy bombázógép lövészeként szolgált, és ki­tüntetéssel szerelt le. Ezután dolgozott kőművesként, sza­kácsként, hagymagyűjtőként és strandszékkölcsönzőként Atlantic Cityben. Itt találko­zott egy philadelphiai társu­lat tagjaival, akik díszletfes­tőként alkalmazták, idővel rövid szerepeket is kapott. Bronson rájött, hogy élvezi a színészkedést, ezért 1949-ben Kaliforniába költözött és szí­nészórákat vett. Első, nyúl­farknyi filmszerepét 1951-ben a You’re in the Navy Now című vígjátékban kapta - elmondá­sa szerint azért, mert ő volt az egyetlen a meghallgatásra je­lentkezők közül, aki parancs­szóra tudott böfögni. A következő két évben több mint tíz filmben szerepelt, de nevét soha nem tüntették fel a szereplők listáján. Inas és iz­mos alakja felkeltette a figyel­met, ezért előrébb léphetett és akcióhős szerepeket kapott, jobbára ing nélkül kellett sze­repelnie bennük. Nevét 1954- ben változtatta Bronsonra, mert ügynöke attól félt, a kom­munistaellenes hisztéria kö­zepette az oroszos hangzású Buchinsky hátráltatná pálya­futását. Az ötvenes évek végére ala­kult ki egész karrierjét meg­határozó imázsa, a kevés be­szédű, de rettenthetetlen és legyőzhetetlen férfihőse. Első főszerepét 1958-ban, a tíz nap alatt leforgatott Machine-Gun Kelly című gengszterfilmben kapta, és a kritika dicsérte. Az igazi áttörést 1960-ban, A hét mesterlövész egyik főszerepe, hozta el, három év múlva kö­vetkezett a második világhá­borús, fogolytáborban játszó­dó A nagy szökés, amelyben Steve McQueen és Richard Attenborough partnere volt. 1967-ben A piszkos tizenket­tő című háborús akciófilmben az öngyilkos küldetésre elítélt bűnözőkből toborzott kom­mandó tagja volt. A követke­ző évben meghívta Európába Alain Delon, aki egy évtized­del korábban a Machine-Gun Kelly című filmben figyelt fel rá, együtt forgatott, Ég veled, barátom! című krimijük hatal­mas siker lett Európában. Ennek nyomán kereste meg az olasz Sergio Leone, és rá­bízta az 1968-ban bemutatott Volt egyszer egy Vadnyugat, a filmtörténet egyik legnagy­szerűbb westernje főszerepét. A filmben Harmonika, a bos­­­szúvágytól hajtott rejtélyes lövész szinte nem is beszél, csak pisztolya szól, a hátteret Ennio Morricone ikonikus ze­néje szolgáltatja. Bronson ez­után dúskált a szerepajánla­tokban, akciófilmekben és westernekben játszotta a kí­méletlen igazságosztót, ilyen volt a Chato földje 1972-ben, s ugyanebben az évben a Mestergyilkos. Pályafutásának újabb meg­határozó filmje az 1974-es Bos­­­szúvágy lett: a producerek elő­ször Henry Fondát keresték meg, de ő nemet mondott, így került a képbe Bronson. Az Egyesült Államokon akkoriban végigsöprő utcai erőszakhul­lám nyomán a nézők özönlöt­tek a mozikba, hogy láthassák, amint egy higgadt természetű építészt alakítva felesége meg­gyilkolásáért áll bosszút erő­szaktevőkön, gyilkosokon New York utcáin. A filmnek a követ­kező két évtizedben még négy folytatása született, a legutolsó 1994-ben került a mozikba. Utolsó munkáinak egyike 1991-ben az Indián vér volt Sean Penn rendezésében, majd az A zsaru családja cí­mű tévésorozat következett. A filmezéssel 1988-ban felhagy­ni kényszerült, amikor csípő­protézis-műtéten esett át, utol­só éveiben Alzheimer-kórban szenvedett. Charles Bronson 81 évesen, 2003. augusztus 30-án, tüdőgyulladás követ­keztében halt meg Los Ange­lesben. Akciófilmekbe ülő, karakteres arcát javarészt tatár édesapja vonásainak köszönhette Fotó: AFP A visegrádi négyek országainak mindegyikéből érkeznek vendégalkotók az előadásra A szocialista félmúlt életképeit dolgozzák fel BUDAPEST Keleti Blokk címen készül új előadás a kommu­nista-szocialista korszak tár­gyi, zenei és szellemi hagya­tékát feldolgozva. A Catwalk Concert Productions 2022-es bemutatójában egybeolvad divatbemutató és kórusszín­ház, elektronikával alkot­va újra a korszakra jellem­ző zenei világot is. A Catwalk Concert Productions, vagy­is Nagy Fruzsina jelmezter­vező és a Soharóza kórust ve­zető Halas Dóra új előadása a visegrádi országok több alko­tójával összefogásban valósul meg, a premiert 2022. szep­tember 9-én tartják a Trafó­ban. Mint írják, a Keleti Blokk című produkció az 1989-ig ve­zető negyven év esztétikai és társadalmi emlékeit hangolja össze vizuálisan és hangzás­ban, a ma is erősen élő képe­ket extrém jelmezeken és az azokban éneklő modelleken keresztül megragadva. Panel lakótelepek, kommunista al­tatódalok, szovjet űrprogram, cenzúra vagy táncdalfesztivál - a négy évtized széles tapasz­talati spektruma vonul fel a színpadon. „Úttörő-életérzés, szak­­szervezeti üdülés a Balato­non, kaszinótojás egy pres­­­szóban, Kádár-kockák vagy akár a Trabant - pár olyan jel­legzetessége a szocializmus időszakának, amelyet a ma­gyar népesség jó része még mindig apró részleteiben is képes felidézni. Színes-sza­gos emlékei ezek a múltnak, nosztalgiát ébresztve, egy olyan korszakból, amelynek hétköznapjait vastagon átjár­ta a szocializmus közel sem ennyire derűs szelleme” - áll az előadás ismertetőjében. A Catwalk-koncertek alkotó párosa ennek a korszaknak ered a nyomába jelenleg ké­szülő új előadása témájaként, amelyhez most egy előzetes videót is kiadtak. A produkció nemzetközi összefogás eredménye: a vi­segrádi négyek mindegyiké­ből érkeznek vendégalkotók a rendező Halas Dóra és Nagy Fruzsina meghívására, akik­kel közösen születnek meg a képileg és zeneileg is ös­­szetett jelenetek. „A négy ex­­kommunista ország kollektív emlékezete így a nemzeti jel­legek, sajátosságok hangsú­lyozása mellett kerül szinté­zisbe, a nosztalgiát kritikus és objektív szemléletté for­málva, ösztönözve a közön­séget a korszakról való jelen idejű gondolkodásra” - áll a közleményben. A zenei anya­gok szövege az egyes orszá­gok nyelvét gyúrja egybe, be­leszőve még a közös referen­ciaként szolgáló orosz nyelvet is. A magyarországi premiert a tervek szerint egy nemzet­közi turné is követi a visegrá­di négyek országaiban és azo­kon kívül is. MW Jelmezben keresik a keleti blokk esztétikáját Fotó: MW REGGEL Képes hétvégi magazin - Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Felelős kiadó: Dr. Szabó László elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: Néző László Terjesztési Igazgató: Bulyáki Iván Hirdetés telefon: (36-1) 460-4886, telefax: (36-1) 460-2579. hirdetes@mediaworks.hu A szerkesztőség címe: 1082 Budapest, Üllői út 48. e-mail: vasarnapreggel@mediaworks.hu Előfizethető - hétfői kézbesítésre - Budapest és Pest megye területén a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletágánál 1008 Budapest, Orczy tér­­, továbbá valamennyi postán, kézbesítőknél, e-mailen: hirlapelofizetes@posta.hu, faxon: (06-1) 303-3440, további információ: 0680/444-444, illetve a kiadónál: 0646/998800-as telefonszámon. Előfizetői díj: 1 hónapra: 790 Ft, negyedévre: 2370 Ft, félévre: 4740 Ft, 1 évre: 9480 Ft. Kézbesítés hétfői napokon! Adatvédelmi irányelveink a mediaworks.hu/adatvedelem internetes oldalunkon olvashatók. Nyomás: Mediaworks Hungary Zrt. 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: Bertalan László Terjeszti a LAPKER Rt., valamint a Mediaworks Hungary Zrt. saját terjesztőhálózata. Munkaszám: 454 000 • Nyomás hete: 2021. 45. hét HU-ISSN 1419-0109 A szerző aláírása helyén háromszöggel megjelenő cikkek fizetett hirdetések, cégek (Mediattwto í­ongary Zrt. NépszabadságZit ftimus NépszabadSágMédek és MsettKh­J, amejeíi az ad^ Wijágozását is végA atetöta, tóatánjakra és egyéb szoptatásaikra feltnjá* az Otesó* figyelm­ét Az érintette* feMigosfost térhetne* az általunk fezett szemétes adataik ráéról felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor térhet azok he­ jesztését felhasználásuk pátozását illetve törlésére mediaworks Content first Jövő szerdáig fokozatosan csökken a felhőzet Vasárnap éjszaka kiterjedtebb ködös területek alakulhatnak vízhőmérséklett ki. A köd nagy része napközben megszűnik. Napközben dél Duna 11-12 ° C felől megnövekedhet a felhőzet, hosszabb napsütésre főleg az északi, északnyugati megyékben számíthatunk. Elsősor- velencei-tó 9-10 °- ban az ország déli felén fordulhat elő szórványosan eső, rá- Fertő-tó 9-10 ° C por. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet Tisza­ tó—9-10 ° c általában -2 és +6 fok között alakul, de a fagyzugokban -3,­­6 ^t­e rek 22,23 ° C fokot is mérhetnek. Kora délután többnyire 8,13 fok várható. Bibione 16-17 ° c Forrás: «I» ! .­­ Costa Brava 20-21 ° C "............................................................................ .........................................................­ KULTÚRA 15 Ezeréves indián kenura bukkantak MEXIKÓVÁROS Igen jó állapot­ban megőrződött, több mint ezeréves maja kenura buk­kantak régészek Mexikó dé­li részén. Egy édesvízzel telt, kútszerű karsztképződmény­­ben (cenote, víznyelő) buk­kantak rá búvárrégészek a Yucatan-félszigeten, közel a híres Chichen Itza maja vá­ros romjaihoz, amikor feltárá­si munkákat végeztek a terve­zett maja vasútvonal nyomvo­nala mentén - közölte a mexi­kói kulturális minisztérium. Számtalan ilyen víznyelő van a térségben, amelyeket annak idején a maják szent helyként tartottak számon. A csónak 1,6 méter hosszú és 80 centiméter széles, 40 centi­méter magas. Valamikor Kr. e. 830 és 950 között készülhetett. A lelet azért páratlan, mert ez az első olyan kenu, amelyet tel­jes egészében és nagyon jó ál­lapotban találtak meg az egy­koron maják lakta térségben - közölték régészek. A maja vas­útvonalat Délkelet-Mexikó ide­genforgalmának fellendítésére építik, 1500 kilométeresre ter­vezik, nagy része a Yucatan­­félszigeten halad majd. Befeje­zését 2024-re tervezik, és az­zal számolnak, hogy évente legalább hárommillió turistát fog szállítani. MW

Next