Dunántúli Népszava, 1947. július (3. évfolyam, 145-172. szám)
1947-07-22 / 164. szám
S/PQiB Szerdán indulnak a „Szabadság vándorserleg küzdelmei AZ NLB helyi megbízottja,oller József által kiírt „Szabadág vándorserleg“ küzdelmei szerián indulnak meg a Tüzér utcai porttelepen. Az üzemek nevezései szép számban futottak be és így komoly színvonalú, érdekes mérkőzésekre van kilátás. Az első forduló párosítása: július 23-án, 5 órakor: Zsolnay—6. hadosztály, 7 órakor: Közüzem—Pannónia. Július 25-én Újhegyen, fél 6-kor: Újhegyi MaDISz—Kokszművek. Július 26-án a Hun-utcában 5 órakor: Bőrgyár—Kér. Alkalmazottak, 7 órakor: Vasút—VI Szakszervezet. A további párosíásokat később közöljük. Az NSB felkéri az összes benevezett egyesületeket, hogy szerdán délután fél 5 órakor jelenjenek meg 11 mezbe öltözött játékossal és a rendezőkkel az ünnepélyes felvonulásra, függetlenü attól, hogy játszanak-e szerdán vagy sem. VÉCSEY 100 M MELLEN KERÜLETI CSÚCSOT JAVÍTOTT Tolnán bonyolították le vasárnap a kerületi úszóbajnokságok néhány számát, melyek ismét 100 százalékos pécsi sikért hoztak. Vécsey a 100 m mellúszásban 1:18.8-at úszott és ezzel egymásodperccel megjavította a kerületi csúcsot. Részletes eredmények: 100 m hát: 1. Latincske PÁC 1.26.8. 2. Tuskó KVTE 1.27, 3. Niedzielszky TKSE 1:29.4 100 m ifjúsági hát: 1. Kővári PÁC 1:30, 2. Szauter TKSE 1:34, 3. Schneider PÁC 1:38. 4x100 m gyorsváltó: 1. PÁC (Lombos, Szabó, Füzesi, Várkonyi) 4:45,2. KVTE, 3. TKSE 100 m mell: 1. Vécsey PAC 1:18.8 (kor. rek.) 2. Boda 1:26, 3. Hermész PÁC 1:31. 33^ gyermek mell: 1. Sáth TKSE 25.2, 2. Hauk PAC 27.2. Bors TKSE 28. 66% fiú mell: 1. Miriszlai DVSE 53.6, 2. Septe TKSE 55.2 3. Pálfi PAC 57.4. 33gyermek gyors: 1. Dombói DVSE 23. 2. Brettner PÁC 24.2, 3. Várszegi KVTE. A verseny után bonyolították le a TESE—PRO kerületi bajnoki vízilabda mérkőzést, amely 2:2 arányban döntetlenül végződött Tulajdonképpen 4:2 arány A pécsi győzelemről kellene itt írnunk, de a bíró két szabályos pécsi gólt nem adott meg és ezenfelül is erősen nyomba a pécsi csapatot. A TFSE NYERTE A FŐISKOLAI TENISZ BAJNOKSÁG CSAPATSZÁMAIT A múlt hét vágén állandóan folytak a Balokány-ligeti teniszpályákon Magyarország 1947. évi főiskolai teniszbajnokságai. A csapatversenyeket sikerült szombatig befejezni, az egyéni számok döntőit azonban elmosta az eső és így azokra csak hétfőn késő délután került sor. A férfi és női csapatbajnokságot egyaránt a budapesti TFSE teniszezői nyerték. Férfiaknál 2. Debreceni EAC, 3. PEAC, Női csapatversenyben Pécsi EAC szerezte meg a második helyet. VÉGLÉGESEN MEGNYERTE A PVSK AZ IFJÚSÁGI KERÜLETI BAJNOKSÁGOT PVSK—Barcsi VSE 4:0 (2:0) A Vasút ifjúsági csapata vasárnap Barcson 2.000 néző előtt játszotta le a kerületi ifjúsági döntő visszavágómérkőzését. A csapat végig fölényben játszott. Mezőfi (2), Schwiegel és Szántó góljaival 4:0 arányban győzött. A mezőny legjobb embere a pécsi Kertész volt, rajta kívül kitűntek még Sároska és Nádor, illetve Követi és Cukros. PONTOT VESZTETT MAGYARORSZÁG A VASUTAS EURÓPA BAJNOKSÁGON Vasárnap folytatták a vasutas Európa bajnokság küzdelmeit. Ausztria csapata 10:2 (1:2) arányban legyőzte Franciaországot, Magyarország pedig 10:1-es félidő után 1:1-es eredményt ért el Románia ellen. A magyar-román mérkőzésen egyébként több magyar játékos, köztük Vezér is komolyabb sérülést szenvedett és a tartalékos magyar csapat ezért nem tudta igazi tudását kifejteni. Az Újságírók—Nyomdászok mérkőzés visszavágójára, vasárnap, július 27-én délelőtt fél 10 órakor kerül sor a Hun-utcai sporttelepen. DÖNTETLENÜL MÉRKŐZTEK A MAGYAR RENDŐRÖK VARSÓBAN Vasárnap délután a magyar rendőrök válogatott labdarúgócsapata a lengyel hadsereg sporttelepén 10.000 néző előtt a lengyel rendőr válogatott ellen mérkőzött. A mérkőzés 2:2 (1:1) arányú eldöntetlen eredménnyel végződött. VERESÉGGEL KEZDTE MEXIKÓI PORTYÁJÁT A FRADI A budapesti Ferencváros labdarúgó csapata Veracruzban játszotta első portyamérkőzését a helyi válogatott ellen. A magyar csapat 3:2 (1:1) arányban vereséget szenvedett. A zöld-fehér csapat a how-i utazástól fáradtan mozgott. Játéka a vereség ellenére is nagyon tetszett a közönségnek. MEZÍTLÁBAS HÍRNYÓ MEZÍTLÁBAS EDZŐTÁBOR A mezítlábas játékok vezetősége tárgyalásokat folytatott a ,,Miénk az ország“ mozgalommal, amelynek Balatonaligán közvetlenül a Balaton mellett .van az üdülőtábora s megegyezés jött létre, amelynek értelmében augusztus utolsó 10 napjára az üdülőtábort a mezítlábas labdarúgók edzőtáborának engedik át. Az előkészületek már folynak, és bizonyos, hogy néhány egészen kiváló edző vezetésével komoly kiképzést nyernek a résztvevők. A táborban résztvehet minden olyan mezítlábas labdarúgó, akit a csapatvezetője erre ajánl. A tábor 10 napig tart, részvételi díj fejenként és naponként 4,5 forint, amelynek fejében a résztvevők napi négyszeri bőséges étkezést, villákban elszállásolást és természetes sportkiképzést kapnak. Ugyancsak biztosítva van minden résztvevő számára az 50 százalékos utazási kedvezmény az ország bármelyik részéből. Jelentkezni lehet augusztus 5-ig az NLB Ifjúsági Bizottságánál V., Alkotmány u. 3. A jelentkezéshez mellékelni kell a jelentkező személyi adatait, a csapatvezető igazolását és ajánlását, pontos lakcímét. Minden jelentkező postán kapja meg az 50 százalékos vasúti jegyre szóló igazolványt és a részletes tájékoztatót. A nagy érdeklődésre való tekintettel az Ifjúsági Bizotság úgy határozott, hogy a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadja el. Asbóth a francia nemzetközi teniszverseny elődöntőjébe került, miután 6:2, 6:2, 7:5irányú biztos győzelmet aratott az olasz erőlistán előkelő helyen álló Bellardinelli felett. Megalakult a Magyar Vívószövetség Délnyugati Kerülete. Vasárnap délelőtt tartotta alakuló közgyűlését a MVSz Délnyugati Kerülete. A kerület magába foglalja Székesfehérvár, Nagykanizsaés Kaposvár vívóit is. Az alakuló közgyűlés egyhangúlag a következő tisztikart választotta meg Díszelnökök: Tolnai József elvtárs polgármester, dr. Boros István elvtárs főispán, dr. Kertész Endre főispán, dr. Fekete Tibor Somogyi főispán, dr. Lissák Kálmán elvtárs, rektor: Virágh László elvtárs vezérőrnagy. Elnök: dr. Steinmetz Endre elvtárs, alelnök: dr. Strenger József elvtárs. Előadó: Katona László, pénztáros: Varga Mihály. Altenor: dr. Kovács Gyula. I I Tiszta gyapjú női fürdőruhákban teljes választékkal rendelkezem BRUCKER KOSSUTH LAJOS-ÚT 3. SZ. Kedden megkezdi edzéseit a Dinamó. A pécsújhegyi bányászcsapat kedden délután fél 6 órakor tartja első idei edzését az újhegyi sportpályán. Az edzésen a hírek szerint már sor kerül az egyik frissen leigazolt jónevű budapesti hátvéd bemutatkozására is. Mecsekszabolcsi asztaliteniszezők Villányban. Mecsekszabolcs legjobb asztaliteniszezői vasárnap Villányban vendégszerepeltek a villányi válogatott ellen. Csapatversenyben MecsekSzabolcs 9:4 arányban legyőzte Villányt, az egyéni versenyt pedig Petkó (Mecsekszabolcs) nyerte. 2. Takács Villány), Pantafalvi (Mecsekszabolcsi), 4. Preller (Villány). A Pécsi Vasutas Sportrepülő Egyesület július 23-án az Üzletvezetőség tanácstermében este 7 órai kezdettel tartja 1947. évi tisztújító közgyűlését. Tárgysorozat: a) Régi tisztikar felmentése, b) Uj tisztikar jelölése, c) Új tisztikar megválasztása, d) Elnöki záróbeszéd. A tagok megjelenését feltétlenül elvárja, valamint a város sportrepülés iránt érdeklődő közöséget szeretettel meghívja a Vezetőség. AZ ORSZÁGOS EVEZŐSBAJNOKSÁGOK első részét a pesti Duna-ágban bonyolították le. A kormányos négyesben első lett a Hitelbank. A kormányos nélküli kétevezősben első: Grigger—Farkas (Hungária). Női négyes párevezősben első: KASÉ. Van dor egyesben 1. Marosi (Ganz). KISE nyolcasbajnokság, első a Postás, kormányosnélküli négyesben a Hitelbank csapata. Paradicsomos üvegek fehér nehéz kivitelben olcsón Schwarzenbergnél Lyceum templommal szemben SZAKSZERVEZETI HÍREI A magyar munkásvédelem elismerése Egy hónapig tanácskozott Genfben a világ dolgozóinak parlamentje, a nemzetközi munkaügyi értekezlet. Magyarország részéről részt vett az értekezleten Szakasits Atal elvtárs, iparügyi miniszteri osztályfőnök, Tóth Béla és Simonovics István miniszteri osztálytanácsos elvtársak, valamint Knobh Sándor, a GyOSz ügyvezető igazgatója. Az értekezletről Szakasits elvtárs a következőkben nyilatkozott: " A világ dolgozói elszántan él, erejük tudatában őrködnek a szervezett munkásság érdekei" fölött. A külföldi delegátusok mindenekelőtt a ipargyár stabilizáció iránt érdeklődtek. Elismerték, hogy a magyar demorácia legnagyobb csodája a stabilizáció. A magyarországikiküldöttek jól esően állapíthatták meg, hogy a magyar munkásvédelmi rendelkezések világviszonylatban is első helyen állanak. Szakasits elvtárs egyébként az olasz Szociáldemokrata Párt meghívására Milánóban előadást tartott a magyar újjáépítés eredményeiről. Felhívás a szakszervezeti tagokhoz! Felhívják az összes elvtársak figyelmét, hogy 27-én, vasárnap a kereskedelmi alkalmazottak társas kiránduást rendeznek Harkányba. Az arra zóló jegyek B. Nagy Gusztáv titkárnál beszerezhetők (Bajcsy Zs.út 8. 67. alatt.) A Pécsi Orvosi Szakszervezet választmánya 22-én 18 órakor ülést tart. Felhívás az összes szakcsoportokhoz! Amennyiben vannak még szabadságra utazó tagjaik, azt nálam sürgősen jelentsék be, hogy a nyomtatványról kellő időben gondoskodjam. B. Nagy Gusztáv titkár: Házfelügyelőkés segédházifelügyelők 24-én 17 órakor taggyűlést tartanak. Malomipari munkások 27-én 9 órakor vezetőségi ülést, 10 órakor taggyűlést tartanak. Magánalkalmazottak 28-án 17 órakor vezetőségi ülést, 29-én 16 órakor taggyűlést tartanak. A Pécsi Orvosi Szakszervezet választmánya 22-én 18 órakor ülést tart ÜGYFELEIM megbízásából, keresek zlet és családi házakat, szőlőt, makot földet. Környei közvetítő Perczeltca 34 szám. KERESEK megvételre 12 voltos. 100 amperes autó akumulatorja, Katalip-u. 1. udvar Bogyay. SZŐLŐ a Bálócs-tetőn.Ezeknégyáz négyszögöl príma szőlő új adóentes lakással húsz ezerért eladó megbízott Bencze közvetítő. Városháza 2. szám. Megérkezett az eredeti holwic Philips törpeszuper Richter Tibor és Tsa betéti társaság — Széchenyi tér 6. (Izgalmasokkal szemben) Tel: 33-52. ❖ NYILT-TER Hadifogságból hazatérve feleségemtől, szül. Misángyi Máriától különváltan élek, érte anyagi felelősséget nem vállalok. Póth Henrik Katalin-u. 16* Felhívom az illetőt aki a táskámat a siklósi fürdővonatról elvitte, azonnal hozza vissza, mert ismerik az illetőt. Hídvégi János Br. ,Bánffy D.u. 42. , Scher Éva Basamalom-út 9 sz. fűszerüzletét megvenni szándékozom Ezért kérem az üzletnek hitelezőit 3 napon belül jelentkezzenek az üzletben. özv. Gothár Istvánná * E rovatban megjelent közleményekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Államrendőrség pécsi váróés és járási kapitánysága. 1530/2/1947. sz. HIRDETMÉNY. A sorozatos és ma már annyira elharapódzó besurranó tolvajlások meggátlása és megakadályozása céljából kivonatosan közlöm Pécs thj. városnak a kapuzárásra vonatkozó rendeletét. Figyelmeztetem a város lakosságát, hogy az alábbi rendeletet szigorúan tartsák be, mert közegeimmel állandóan ellenőriztetni fogom és a mulasztók ellen a kihágási eljjárást haladéktalanul meg fogom indítani. 1. A lakásbérleti rendelet 24. § 1. pontja: A háztulajdonos (bérbeadó) köteles a ház vagy kerítés kapuját használható zárral, továbbáll a házfelügyelőt alkalmaz, a házat az utcáról és a kapualjból működésbe hozható és a házfelügyelőhöz, vagy a kapunyitással megbízott személyhez vezető csengővel ellátni. 2. A ház kapuját október hó 1. napjától bezáróan április hó 30 napjáig terjedő időszakban este 9 órától reggel 6 óráig, május hó 1napjától szeptember hó 30 napjáig terjedő időszakban este 10 órától reggel 5 óráig zárva kell tartani. 3. Ha a háztulajdonos (bérbeadó) házfelügyelőt nem alkalma®, akkor megfelelő módon (pl. kapukulcs adásával) köteles gondoskodni arról, hogy a bérlő lakásába kapuzárás után is bejuthasson és abból távozhasson. 4. A bérbeadó jogosult a ház kapuját a 2. bekezdésben említett időn kívül is a bérlők előzetes hozzájáruásával zárva tartani, de kapupénzt ebben az esetben is csak a 2. bekezdésben említett időben történő kapunyitásért jár. Büntető rendelkezések. A háztulajdonost, ha a 24. § bekezdésének megfelelően a kaput zárjal, vagy ha házfelügyelőt alkalmazott, a kaput csengővel nem látja el. 6—100 Ft. pénzbüntetéssel fogom büntetni. Pécs, 1947 július 19 A kapitányság vezetője: Laki István r. alezredes. Értesítem a tisztelt vevőkörömet, hogy a havi kiutalások megkezdődtek. Tojás, dió és iszapszemre előjegyzéseket elfogadok. Szabó János, Felsőmalom utca 5 szám. Házak 12 db nagy bérház, 33 „ kisebb-nagyobb családi ház, 16 „ gazdasági ház, 17 „ szoba-konyhás családi ház. Szőlők minden nagyságban Ezek eladásával megbízva: Kun ingatlanforgalmi Irod Jókai tér 11 GIPSZ kapható Politzer, Kossuth Lajos út 40 szám BÚTOROZOTT szoba férfi részére, elsejére kiadó: Zrínyi utca 17. ELADÓ egy darab kitűnő állapotban lévő 3 ajtós hentes jégszekrény. Hermecz Istvánné: Drávapalkonya, posta Kovácshida. MOTORKERÉKPÁRT 100—125 köbcentiméteres Sachsot kifogástalan jó állapotban vennék Cím: 16065 ez. alatt a kiadóban. LAKÁSCSERE. Zsolnay Vilmos utcában egy szobás-konyhás lakásomat (ráfizetek) elcserélném egy Belvárosi kétszobás lakással. Bencze közvetítő, Városház utca 2. szám. ELCSERÉLNÉM kétszobás, cselédszobás Megyeri városi bérházban lévő lakásomat komfortossal is a belvárosban. Címeket. ..Régibéra 3945“ jeligére a kiadóba kérek. SÜRGŐSEN eladó, kombinált szekrény. 2 személye® recamie, fotelok stb. Városház u. 2 II. em. jobbra 2. ajtó. 250 KÖBCENTIMÉTERES Zündapp motorkerékpár 100 köbcentiméteres NSTJ motorkerékpár és egy férfi kerékpár, mind kitűnő állapotban eladók. Ferenciek utca 13. Irodaberendezés, iratszekrények, redőnyös, két íróasztallal, 200 kg-os tizedesmérleg, 10 kg-os üzleti mérleg, modern félháló, vendéglői söntés, szabóvarrógép, fűszerüzletbe való nagy mákdaráló, jókarban lévő táskagramafon s több minden jó dolgok: 120 literes vasbogrács eladók. Krampfhard János kétszeres, Bajcsy-Zsilinszky út 25 szám. ELADÓ üstház 50, asztal 30, ajtó 60 forint, sezlon. Klíma-utca 8. KOMBINÁLT szobabútor eladó, esetleg lakással együtt átadó. Makár u. 54. sz. 9—2-ig. BUDAI részen 2 kemencéd pékség üzlet ée lakások 20.000. Ugyanott 1 üzletház 2 lakással az egyik elfoglalható. Megbízott Környei közvetítő Perczel utca. 34 szám. KI VÁLLALNA teljes ellátásra 10-12 napra Harkánfürdőn 1—2 fiatal aszszonyt varrás ellenében, felsőruha, gyermek ruha, női és gyermekfehérnemű varrásban nagy gyakorlattal. Címet leadni 4026 számra a kiadóba kérem. Főszerkesztő: TOLNAI JÓZSEF Felelős szerkesztő: VEDRES JÓZSEF Kiadásért felelős: VOLENSÁK ENDRE Nyomdáért felelős: MÉSZÁROS JÓZSEF Kiadja a Szociáldemokrata Párt pécsi szervezete A fizetett közleményeket (x)-el jelöljük Posta takarékpénztári csekkszámlánk száma: 12.576 Előfizetési díj egy bóra 8.50 forint BARÁT3/C Könyvkiadó, Lapterjeszti és Könyvnyomdai Szövetkezet PN* Pernzel-utoa X