Dunántúli Népszava, 1947. augusztus (3. évfolyam, 173-197. szám)

1947-08-30 / 196. szám

Hogyan és hol k&IS :nS Pécsett Már csak egy nap választ el ismnünket a történelmi jelentősé 511 választástól. A szavazás leb­­­­nyolítására minden előkészület megtörtént, a hatóság­ok tájékoz­ható plakátokkal árasztották el a várost, de ennek ellenére i­s azt tapasztaljuk a hozzánk érkező érdeklődésekből, hogy sokan még nincsenek tisztában azzal, hogy hogyan és hol kell szavazniok. Ezért röviden összefoglalva kö­zöljük a legfontosabb tudnivaló­kat, valamint a Pécsett felállított szavazóköröket és azokat az ut­cákat, amelyek az egyes szavazók­­­örökhöz tartoznak. 1. A szavazás napja vasárnap.­­A szavazás kezdődik reggel 7 óra­kor és végződik aznap 20, azaz este 8 órakor. Ha eddig a válasz­tási névjegyzékben felvett válasz­tók egynegyede vagy ennél több választó még nem szavazott, ak­kor a zárórát egy órával meg­ kell hosszabbítani. 2. Minden szavazásra jogosult személy abban a szavazókörben, tehát az előtt a szavazatszedő bi­zottság előtt szavaz, amely kör­zetben a választók névjegyzékébe felvették. 5. A szavazati jogosultsággal rendelkezőknek a szavazás alkal­mával személyazonosságukat sze­mélyazonossági igazolvánnnyal vagy rendőri bejelentőlappal, fényképes hivatali igazolvánnyal vagy valamelyik párt bizalmi egyéneinek igazolásával vagy más hitelt érdemlő módon igazolnio­ kell­­. Aki nem tudja magát kellően igazolni, az a szavazás lezárásáig ismételten megjelenhet a szavazó­­körben és személyazonosságának kellő igazolása meleltt szavazhat. 3. Ak­i nem tud írni, vagy ol­vasni, az írni és oltasnitu­dó kí­sérővel mehet be a szavazófül­kébe. 11. A szociáldemokrata elvtársai, és 3 velünk szimpatizálók a sza­­vazóhelyiségben kapott szavazó­lap 3-as kockájába teszik a ke­resztet. 7. Pártbizalmi és bizottsági tag­jaink tiltakozzanak bármilyen szabálytalanság ellen. Ha ilyent észlelnek azonnal szólaljanak fel a Kossuth Lajos­ u. 1. II. emele­tén, az Ügyvédi Kamara helyisé­gében működő Központi Válasz­tási Bizottságtól kérjenek dön­tést. 8. Minden szociáldemokrata szavazó, bizalmi és bizottsági tag, de a pártonkívüli szavazók is minden szabálytalanságot, vagy visszaélést azonnal jelentsenek pártunk központi választ­ási iro­dájában. Leitovszki­-tér 17. Tele­fon: 23-76, 14-00, 29-39. Az alábbiakban a Pécs város területén működő szavazókörök helyét és a hozzájuk tartozó ut­cákat közöljük: Belterület: 1. Szavazókör: Kossuth L.-u. 13. Munkás Kaszinó. Területe: Boltívköz; János-u; Kazinczy-u; Kossuth L.-út­­nak a Széchenyi-tér és Majorossy I.­­utcá­k közötti szakasza, Színház-tér, Városház-utca. 2. Szavazókör: Perczel-utca 6. sz. Kereskedők Testülete. Területe: Gábor­­u. Kisfaludy-u. Munkácsy Mihály­­utcának a Gábor-utcáig terjedő sza­kasza, Perczel-utca. 3. Szavazókör: Pürdő-u. 3. Szr. Cserkész-otthon. Területe: Bercsényi­u; Pürdő-u; Jánosi Engel Adolf-u; Munkácsy Mihály-u. a Gábor-u.-tól végig, Toldi Miklós-u. 4. Szavazókör: Kossuth L.-út 44. szára I. emelet (Lyceum épület). Te­rülete: Felsőmalom-u; Lyceum-u; Ti­­már-u. 5. Szavazókör: Kossuth L.-út 70 (Mártz-féle vendéglő). Területe: Alsó­­havi-u; Kossuth L.-út a Majorossy Imre-utcától végig. 6. Szavazókör: Irányi D.-tér , Bányai vendéglő. Területe: Békeffy Bering-u; Egyetem-u; Irányi Dániel­­tér, Kossut-u­; Lánc-u; Lenke-u; Nagy Tsíkjoe-u.-nak az Irányi D.-tér és Zsolnay Vixnce-utcák közötti szakasza. 7. Szavazókör: Zsolnay Vilmos-u 15.­­Gorlowika vendéglők Területe: Aleó-Farkas István-utcák közötti szakasa; Harangöntce-u; Nagy Lajos-utcának a Zsolnay Vilmos- és Böck János-utcák közötti szakasza; Temető-u; Zsolnay Vilmos-utcának a Nagy Lajos- és Felsőbalokány-utcák közötti szaka­sza. 8. Szavazó kör: Felsőbalok­ány-u. 4. (Kapinya-féle vendéglő). Területe: Alsóbalokány-utcának a Farkas Ist­ván- és Halász-utcák közötti szakasza, Farkas Is­tv­án-utcán­a­k a Felsőbalo­­kány- és Z­solnay Vilmos-utcák közötti­ szakasza, Felsőbalokány-u. 9. Szavazókör: Felsővámház-u. 20. (Elemi iskola). Területe: Farkas Ist­­ván-utcának a Felső­vámház- és Felső­­balokány-utcák közötti szakasza. Felsővámház-utcának a Kossuth L.­­út és Major-utcák közötti szakasza, Hal­ász-u. M­aj­or-u. 10. Szavazókör. Márton-u. 21. (Milkovics-féle vendéglő) Területe Már­ton-u; Katalin-u ; Könyök-u; Orsolya-u 11. Szavazókor. Gründler-u. 1. (Hufnágel-féle vendéglő). Területe: Erzsébet-u. Grü­ndler-utcának a Sán­dor- és Katalin-utcák közötti szaka­szai, Pucher-u. 12. Szavazókor. Majorossy Imre-u. 13. (Felsőépítőipari iskola). Területe: Ágoston-köz; Ágoston-tér; Bástya-u; Majorossy Imre-u; Mária-utcának a Szt. Mór- és Nagyflórián-utcák kö­zötti szakasza, Nagyflórián-u; Szt. Mór-utcának a Mária-u. és Kossuth L.-út közötti szakasza. 13. Szavazókor. Mária-u. 4. (Szé­chenyi gimnázium) Területe: Anna­utcának a Megye- és Szent Mór-ut­cák közötti szakasza, József-utcának­ a Megye- és Szt. Mór-utcák közötti szakasza, Mária-utcának a Széchenyi­­tér és Szt. Mór-utcák közötti szaka­sza, Megye-u. Plébánia-kör. 14. Szavazókör: Nagyflórián-u. 11. (Pfeiffer-féle vendéglő). Területe: Anna-utcának a Szt. Mór- és Ma­jo­­rossy Imre-utcák közötti szakasza; József-utcának a Szt. Mór- és Anna­­utcák közötti szakasza; Kisflórián­­u; Papnövelde-köz; Papnövelde-u; Szt. Mór-utcának a Mária- és Papnövelde­­utcák közötti szakasza. 15. Szavazókör. Szepesi-u. 1. (Bel­városi fiúiskola) Területe: Inczédy Dénes-u; Kardosi Kálp­án-u; Kápta­­lan-u; Radonai-u; Scitovszky-tér; Szepessy-u. 16. Szavazókör*. Széchenyi-tér 11. földszint. (Ciszterci gimnázium). Terü­lete: Apáca-u. Széchenyi-tér; Vörös­­ma­rty-u. 17. Szavazókor. dr Váradi Antal­­u. 7/2. (Vasutasok Otthona). Területe: Ferenciek-utcának a Széchenyi-tér és dr Várady Antal-utcák közötti sza­kasza; Hunyadi-u. Zrinyi-u. 18. Szavazókor. Rák­óczi-út 21. (Óvoda). Területe: Rákóczi-útnak a Szigeti-út és Irgalmasok-u. közötti szakasza, dr Várady Antal-utca. 19. Szavazókor. Deák-u. 8. (Eme­ricanum-intézet) Területe: Citrom-u; Deák-u; Dischka Győző-u; Eötvös-u; Irgalmasok-u; .Tókai-tér, Teréz-utca. 20. Szavazókor. Rákóczi-út 52. .(Egyetemi menza). Területe: Hal-tér, Majláth-tér, Rákóczi-útnak az Irgal­­masok- és Nagy Lajos-utcák közötti szakasza. 21. Szavazókör. Szigeti-út 20. (Urá­nia vendéglő). Területe: Ferenciek­utcának a dr Várady Antal- és Kl­­mó-utcák közötti szakasza, Klimó-ut­­ca, a Szigeti-útnak a Klimó- és Kis­király-utcák közötti szakasza. 22. Szavazókor. Szabadság-út 2. (Terlay-féle vendéglő). Területe: Arany János-u; Gizella-u; Ma­jláth-u; Sza­­badság-útnak a Rákóczi-út és Arany János-utcák közötti szakasza. Szt. Im­­­re-u; Vasút-u. 23. Szavazókor: Bajcsy-Zeilinszk.y­­út 34. (Rád­óckay-vend­églő). Területe: Bajcsy-Za.-út; Czinderi-u; Ipar-u; Re­­gős-u; Zólyom-u. 24. Szavazókor, Alsómalom-u. 8/2. (Falkenheim-féle vendéglő). Területe: Battyányi-u; Alsómaloon-u; Fehérvári u; Liszt Ferenc-u; Zem­kó István-u. 25. Szavazókor, Pozsony-u. 3. (Nagy Lajos Kollégium ebédlő). Területe: Böck János-u; Dohány-u; Dulánszky Nándor-u; Fözfa-u; Gyöngy-u; Kül­városi pu; Lég­szeszgyár-u­; Nefelejts­­u; Pipacs-li; Pozsony-u; Verbőczy-u. 26. Szavazókor, Trasam­alom-u. 27 (Akác-féle vendéglő) Terül­ete: Balja­­malom-út, Bulgár-u. Dit­z-malom-u. Felsővámház-utcának Major-u. és Pécsváradi-út közötti szakasza. Kis­­halakány-dt­lő, Záplany Vámor u­tcán­­nak a Balohányi ligetiől a Pécsováradi útig terü­­dő szakasza. (Harvátii-féle vendéglő) Területe: Bé­­la-utcának Endre- és Ki« Ernő-utcák közötti szakasza, Csillag-utcának Ki» Ernő- és Felsővámház-utcák közötti szakasza, Csokonai-utcának Kis Ernő­­utca és Felsővámház-utcák közötti szakasza, Andre-u. Lehel-utcának a® Erndre- és Kis Ernő-u. közötti szaka­­tza. Gründler-u.-nak a Sándor- (\­ Csokonai-u. közötti szakasza, Sándor­­utcának Kis Ernő- és Felsővámház utca közötti szakasza. 28. Szavazókör: Kis Ernő-u. 31. (Gaillag-féle vendéglő) Területe: Béla- Utcának a­ Kis Ernő- és Újvilág-utcák közötti szakasza, Csillag-utcának a Kis Ernő- és Újvilág-utcák közötti szakasza. Kis Ernő-a. Lehel-utcának a Kis Ernő- és Újvilág-utcák közötti sz­ak­assz­a. 29. Szavazókör. Makay János-út 2. (Cserdi-féle vendéglő) Területe: Csoko­­nai-utcának a Kis Ernő- és Eszter­gályos János-utcák közötti szakasza. Esztergályos János-utcának a­z Orso­lya- és Bányatelepi-út közötti szaka­sza, Hold-u. Sándor-utcának a Kis Ernő- és Esztergályos János-utcák kö­zötti szakasza. 30. Szavazókör: Esztergályos János­­u. 51. (Kajsza-féle vendéglő) Területe: Esztergályos János-utcának az Orso­lya-u.-ig terjedő szakasza, Hegyalja-u. 31. Szavazókor, Ágoston-téri elemi iskola. Területe: Boldizsár-u; Bosnyák utca; Felsőhavi-u; Gáspár-u; Karme­lita-köz, Kisboldogasszony-u; Losonc­­utca, Menyhért-u. 32. Szavazókor: Majorossy Imre-u. 16. (Birkenstock-féle vendéglő). Terü­lete: Ágota-u; Felsőputurla-u; Ferenc utca, Mindfsszent-u; Szt. Vince-u. 33. Szavazókor. Tettye-u. 46. (Tyu­­kodi-féle vendéglő) Területe: B­ratur utca, Pomonkos-u; Szakmári-u; Szik­la -u; Tettye-tér, Tettye-u; Zidina-kör­­nyék. 34. Szavazókor: Szőlő-u. 54. (Bíró­féle vendé­glő). Területi: Gergely-u; Hat,ház-u; Ignác-u; ótemető-u; Nap­utca; Pálos-útnak a Szőlő-utcától a Tettye-térig terjedő szakasza, Tinódi­­utca, Zöldfa-utca. 35. Szavazókor, Szőlő-u. 18. (Szücs­­féle vendéglő) Területe: Ilona-u; Ist­­ván-u; Nyul-u; Szőlő-u. 36. Szavazókor, Petrezselyem-utcai óvoda. Területe: Kálvária-utcának a Szőlő és Mátyás Flórián-ut­cák közötti szakasza, Petrezhelyem-u. 37. Szavazókör: Kálvária-u 22. (Mikos-féle vendéglő) Területe: Antal­ul Ivák­aán-u; Kálvária-utcának a Szőlő-utcáig terjedő szakasza., Klap­­ka-u; Mandula-u; Mihály-u; Virág-u. 38. Szavazókor. Mátyás Flórián-u. 76—78. (Női Lelki gyakori alop Otthon) Területe: Babits Mihály-u; Kaposvári utca. Mátyás Flórián-u; Péter-u; Su­­rányi Miklós-útnak a Mátyás Flórián utca és Visy László-út közötti szaka­sza. Visy László-út. 39. Szavazókör: Surá­nyi Mikló;S-út 36. (Berecz-féle villa) Területe: An­tónia-u; Bessenyei-u; Kinizei-u; Me­­csek-u; Nyir-köz; Nyíl-u; Surányi Miklós-útnak a Visy László-úttól a Bárány-útig terjedő szakasza, Székely Bertalan-út a Vilmos-utcának a György utcától északra, eső része. 40. Szavazókor: Petrezselyem-u. 46. (Szekeres-féle vendéglő) Területe: Á­rp­ád-utcán­ak a Tábor-utcától északra eső része. György-u. Miklós-u. Vilmos-utcának a György-utcáig ter­jedő szakasza. 41. Szavazókor. Makár-utcai elemi iskola (I. emelet). Területe: Attila-u; Kiskirály-u; Makai-utcának a Klíma- és Alajos-utcák közötti szakasza. 42. Szavazókör. Tábor-u. 6. (Vető féle vendéglő) Területe: Árpád-utcá­nak a Mak­ár- és Tábor-utcák közötti szakasza Bátory-u; Kisgyírd-u; Rad­­nics-u; Sánc-u; Tábor-köz, Tábor-u; Xavér-u. 60. Szavazókör. Traim 1354. (Megyei Árvaház) Területe: Bálicsi-út az elágazásig. Boszorkány-út., Ábel-út, Caerkés­z-u. Dam­­­anich-u. N­agy ez köké dűlő. Zsolt-u. 44. $wa*ófcőr. Makár-u. 64. (Gazsi­féle vendéglő) Területe: Makár-utcá­­nak a® Alajos- és Zichy Gyula-utcák közötti szakasza. Nyá­r-u. Petőfi-utcá­­nak a Makár- és Xavér-utcák közötti szakasza. Rókusalja-u. Tavnez-u. 45. Szavazókor. Alajos-u. 4 (Szoc. Dem. székház) Területe: Alajos-U. Kaszárnya-u. Petőfi-utcának a Makár és Szigeti-út közötti szakaza. Rókus-u. 46. Szavazókor. Pius-u. (Nagy­fálé vendéglő) Területe: Bem­-U; Ben­­deguz-u; Kiskereszt-u; Kierókus-u; T’ius-u; Tábo­rnok-u; * 47. Szavazókor. Megyeri-út 1. (Gombos-féle vendéglő) Terü­lete: Er­­r­oth Lajos-utcának a Fiume-utca és­­Viegyeri-út közötti szakasza; Hargita u; Madách Imre-u; Szigeti-útnak a ifi-király- és Tábornok-utcák közötti szakasza. Uzsok-u. 48. Szavazókor. Mezőszél-u. 6. (Csák féle vendéglő) Területe: Athinay-u; Istvánffy-u; Mezőszél-u; Móré Fülöp­­u; Szigeti-útnak a Tábornok- és Tü­zér-utcák közötti szakasza. 49. Szavazókor. Zichy Gyula-u. 8. (Csapó-féle vendéglő) Területe: Had­apród-u; Kismakár-u; Oz-u; Pacsirta. U; Zichy Gy.-u. 50. Szavazókör. Fogaras-u. 1. (Párt­iskola) Területe: Alsómakár-u; Csoro­­nika-út; Felsőm­akár-u; Fogaras-u; Gyümölcs-u; Homok-u; Kölcsey F.-u; Középmakár-dülő. Kürt-u; Magyar, ü­rögi-u; Mikes Kdemen-u. 51. Szavazókör, Szigeti-u­t 100. (Mezőgazdasági Leányközépiskola,, I. emelet 2. tanterem) Területe: End­resz György-u; Faludy Ferenc-u; Lotz Károly-u; Lóverseny-tér, Madarász Viktor-u; Repülőtér, Szigeti-út, Tüzér­­utcától végig. 52. Szavazókor. Atléta-u. 4. (Hel­­stál-féle vendéglő) Területe: Alkony u; Atléta-u; Csend-u; Erkel Ferenc-u; Huszár-u; Levente-u; Lugos-u; Megye­­ri-út, Szív-u; Tüzér-u; Tüzér-Utcai szegény telep. 53. Szavazókor. Ráth-utcai óvoda. Területe: Braesó-u; Erreth Lajos-utcá­­nak a Vitéz- és Fiume-utcák közötti szakasáza, Fiume-utcának a Szigeti-út és Aidinger János-utca közötti szaka­sza­, Halas-köz,, Zombor-utca. 54. Szavazókör: Vitéz-utca 11. (Hullámfürdő) Területe: Garay-u. Rádi-utcának az Aidinger János- és Rét-utcák közötti szaka­sza, Vitéz-u. 55. Szavazókör: Ráth-u. 20. (Piros­­féle vendéglő) Területe: Aidinger Já­­nos­-u. Fru­mic-utc­ának az­ Aidinger­­ési Kolonzvár-utcák közötti szakasza, Szilágyi Dezső-utcának az Aidinger- és Nagyvárad-utcák közötti szakasza. Tompa Milhály-u­tcának az Aidinger- é, Nagyvárad-utcák közötti szakasza, Vásgereben-utcának az Aidinger- és Nagyvárad-utcák közötti szakasza­. 56. Szavazókör: Tompa Mihály­ u. 38. (Mozdonyvezetők otthona) Területe Hettyei Sámuel-utcának a Nagyvárad és Kassa-utcák közötti­­szakasza, Ko­­lozsvár-utcának a Fiume- és Tapita­­alja-utcák közötti szakasza, Nagyvá­­rad-a, Szilágyi Dezső-utcának a Nagyvárad- és Kassa-utcák közötti szakasza, Tompa Mihály-utcának a Nagyvárad- és Kassa-utcák közötti szakasza, Vasgereben-utcának a Nagyvárad- és Kassa-utcák közötti szakasza. 57. Szavazókör, br Bánffy Dezső-u. 19. (Juh­ász-féle vendéglő) Területe: Hettyei Sámuel-utcának a br Bánffy Dezs­ő- és Kassa-utcák közötti szaka­sza. Kassa-u. Szilágyi Dezső-utcának a br Bánffy D.- és Kacsa-utcá­k közöt­ti szakasza. Tompa Mihály-u. a br Bánffy Dezső- és Kassa-u. közötti szakasza. Vasgereben-utcának a br Bánffy Dezső- és Kassa-utcák közötti szakasza. 58. Szavazókor. Megyeri-út 39. (Do­monkos-féle vendéglő) Területe: Br. Bánffy Dezső-utcának az Apponyi-tér és Megyeri-út közötti. ■ szakasza. 59. Szavazókor. Báfit Ipartelep 5. (Kaszás-féle vendéglő). Területe: Knal-V-, afla-n; Korozot At-h. *s lsottsalva és Apponyi-tér k­özötti szuttaez*. Maró®* vásártiely-'Q; Nagygretien-u; Sza­bad­­sApr-tér. Szabó József-n; Tem­envári-p. 60. Szavazóház. Két-u. 41. (Iparoe­tanonc iskola, bejárat a* Igló-utca felöl) Területe: Apponyi-tér, Eperjes­­u. dr Bárffy Dezső-utcának az Appo­nyi-tér és Szabadság-út közötti sza­kasza. Főpályaudvar, dr Heim Pál-n; Iglp-u; Kálvin-n; Hecse-u: Ráth-utcá­­nak a Rét-utca és Szabadság-út. közöt­ti szakasza., Ráth Ipartelep, Ráth­­telepi őrház, Rét-u; Szabadcár-útnak az Arany János-utcától a Főpályaud­varig terjedő szakasza. 61. Szavazókör. Siklósi-út 40. (Káta­­féle vendéglő) Területe: Béke-u; Bok­­réta-u; László-u; Sátortábor, Siklósi tít-63. Szavazókör. Szövetség-n 1-tícluik-féle vendéglő) Területe: Akác­át; Árnyas-Út; Észak Megyeri-d­ülő, Nyugati Kőhíd-dülő, Szövetség-u; Vis­­nya Ernő-u. 63. Szavazókör: Visnya Ernő-u. 52. ,Ál 1401 iT-félv. vendéglő) Területe: Ber­zidnyi Dániel-út., Bolyai Farkas r.E­dély u; Galamb-u; Gárdonyi Gez­la; Gyulai Pál-u; Honvéd-tér, Iriny János-u; Kertváro­s-u; Keszüi-út; Lö­vőlde, Málomi-út Nyárfa-u; Pannó­­n­ik-u; Rózsa-u; Tunyl-utca. 64. Szavazókör: Hegyalja-u. 28. (Tomby-féle vendéglő) Területe: Bá­nyatelepi-útnak az Esztergályos János és Jász-utcák közötti ezarkaeza, flavi­­hegyi, flagyar-u; Tátra-u; Zerge-u; Zsigmond-u. 65. Szavazókör. Makai István-út 2. (Czopf-féle vendéglő) Területe: Bánya­telepi-út a Jász-utcától végig. Bá­­nyász-u; Bessenyő-u; Jász-u; Kun-u; Székely-u; Török-u. 66. Szavazókör. Bártfa-u. iskola Területe: Bártfa-U; Hajnal-u; Makai István-út a Bártfa-utcáig. 67. Szavazókör. Makai István-út 34 (Szelőzi-féle vendéglő) Területe: Bokor -u; Makai István-út Bártfa-utcától, végig. Mészkemence-u; Pósa Lajos-u; Sarló-u; Torda-u; Tündér-t»; Om­­lás­­u; Vadász-u. 68. Szavazókör: Diós-út 31. (Varga­­féle vendéglő) Területe Baranyavár-u; Diós-út, Eper-u; Kisköszeg-u; Pácz­­váradi-útnak a Zsolnay V. és Álmos­­utcák közötti szakasza. Pélmonostor. u­tca. 69. Szavazókör. Gyárvárosi óvoda. Területe: Álm­os-u; Gyár-u; Mik­.i­-.o út a Huba-utcáig. Klmény-u; Té, ház-dnip. 70. Szavazókor: Mohácsi-út 9. (Deák-féle vendéglő) Területe: Bolond U; Csaba-u; Géza-u; Gyula-u; Huba­­u; Táltos-u. 71. Szavazókor. Helyisége: Mohácsi út 113. (Gadányi-féle vendéglő) Terü­lete: Mohácsi-út a Huba-utcától. * A külterület szavazókör,elem­eik beosztását lapunk vasárnapi szá­mában közöljük._________ 44 távirat Vakmerő és söt­ét szándékos vá­lasztási r­ansper jutott a Szociál­demokrata Párt pécsi titkárságá­nak tudomására. Ismeretlen tette­­sok pártunk nevében a megye negyvennégy községébe távir­atot küldtek egyik titkárunk névalá­írásával és péntek délutánra gyű­lést hívtak egybe, amelyre — mint a távirat kategorikusan ki­jelenti,­ a pártmikm­­ikieket is meg kell hívni. A Szociáldemokrata Párt tudja hogy nyilvános gyűléseket ma már nem tarhat és nem hajlamm­az son pro no ka tőrök beugratásának felülni. Ami pedig a leleplezett kísérlet hátterét illeti, vidéki elv­­társaink megkapták az utasítást, hogy mindenkit, aki náluk pár­tunk nevében jelentkezik és kel­lőképpen nem igazolja magát, olyan fogadtatásban részesítse­nek, amilyet az ilyen csirkefogók megérdemelnek. Szeptember 5-én nyílik­­ a Budapesti Őszi Vásár [ 50°/O'OS vasúti kedvezmény A kereskedelem­, ipar és mezőg­azdaság

Next