Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-01-29 / 5. szám

75 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 76 Jezsovics Pálnak. Ruth. I. 16. alapján. Pedig hangulatosan indul, sokat ígérőn halad, de egyszerre elakad valami út­vesztőben. Horváth Sámuel beszéde szép, sikerült beszéd, valamint az a Zábrák Dénesé is, melynek hiánya csak az, hogy harmadik személyben van írva. Sylveszter Domokos templomszenteléskor mondott úr­­vacsorás agendája ezen alkalom magaslatán áll, s gyö­nyörű imádsággal záródik. Garzó Gyuláé „rendkívül szá­raz esztendőben“ igaz, hogy alkalmi, de nem az úr halá­lát hirdető s annak emlékezetére szentelt beszéd. Imád­ságai szívhez szólók. Fejes Istvánnak „templom-nyitás al­kalmával, egyszersmind aratáskor“ mondott agendája kitűnő szónoki mű, kár hogy az előtte való bűnében egy kissé részes. Temetési beszédek következnek ezután, melyeknek sorát Bocsor Lajosé nyitja meg. Kis gyermek felett mon­dott beszéde a mi jó falusi népünk szája-ize szerint ké­szült, de gyengén vigasztal meg, ám imádságával mégis megnyugtat. Fiatal férfi felett irt beszédében felkorbá­csolja a sajgó sziveket s imádságával megvigasztal. Rö­vid siri beszédével az Istenben való bizodalomra serkent. Sántha Károly poémája fölé azt írta „ima“ fiatal leány felett a sírnál; kár, mert az még verses ima sem. Elégia s annak szép. Szász Károlytól négy beszédet hoz a füzet. Mindegyiket alkalomszerűsége, gazdag inventiója, szívhez szóló melegsége jellemzi. Antal Gábor gyászbeszédében azonnal rá­ismerünk Rózsa Istvánra, melyben a halállal való kibékülés a théma. Igaz, hogy a távolról szemlélő előtt könnyen ridegnek tűnhetik fel ezen beszéd, de akik ismertük a boldogultat, kik tudják, hogy hivatásáért élt, azt mondjuk, a beszéd méltó az elhunyt egyenes jellemé­hez, s már akkor, mikor elmondva hallottuk, ez volt rá bírálatunk. Czinke István egy „fiatal férfi felett“ elmon­dott prédikácziót közöl. Jól átgondolt, hatásra készített beszéd, de hibája az, hogy a­mit megmagyarázásra kitű­zött: „úgy tudjunk élni mint Jézus“ nem fejtette ki, de hogy a hallgató gyülekezet nagyon szépnek tartotta, elég ha azt mondom: Petőfi és Kossuth megemlítsék benne. Molnár Albert halotti beszéde, édes anya felett, melynek czíméül azt írta fel: „A halál géniusza“ egy igazi műre­mek. Ilyet, csak ilyet minél többet. Kis Gábor gyászbe­széde egy ama sok szép közül, melyek az ő költői lelké­ből ihlettel, vigasztalással telve fakadnak, mely tulajdon­ságok oly kedvesekké teszik beszédeit, melyekért oly so­kan kérték már, és kérik most is, hogy tegye közkincsesé e nemű remekeit, melyek ékességére szolgálnának irodal­munknak. Vajha engedne a köz­hajtásnak! Scholz Gusztáv temetési beszéde „Nendtvich felett nagyon száraz, akár a vegytan tudós tanárának laboratóriumából került volna ki. A Poszvék Sándor­é már bensőségteljes, baráti szívből fa­kadt. Bachat Dániel­é is lendületes beszéd, de kár volt Győry Vilmost úgy vigasztalni meg. A „Különfélék“ között van Kiss Áron-már püspökké iktatása alkalmával mondott, egyenes, igaz bensőből eredt szép beszéde. Ifj. Jeszenszky Károly­nak gyámintézeti be­széde hatásos, de kissé erőltetett. Gyurátz Ferencz új is­kola felavatáskor mondott beszéde kitűnő. Fábián Mihály imái — reformáczió emlék ünnepén és beköszöntéskor — lendületesek, jók. K. Tóth Kálmán ünnepi, alkalmi, vasárnapi imáiból 16 ádventi van közölve külön lapszámozással s ezeket folytatni fogják. Halotti imái nagyon elmélkedők, amazok jobbak, szebbek, elevenebbek. Egyelőre csak ennyit róluk. Ajánljuk e kiváló egyházi beszéd­gyűjtemény párto­lását lelkésztársainknak. De mikor ezt tesszük, nem mu­lasztjuk el a buzgó szerkesztők száz szemét azon körül­ményre is felhívni, hogy közöljenek a halászokban kitűnő közönséges prédikácziókat is. Felhívásukban ígérték ugyan, hogy „mindenféle­ alkalom fel lesz ölelve, azért hangsú­lyozom most itt a közönséges vasárnapi alkalmat. Mert egyes rendkívüli alkalmakra ám­ítunk akárhányan, de mikor az életnek kenyeréhez esztendőről-esztendőre nyúj­tanunk kell az ízt adó sót, itt következik, mikor társaink gondolatvilágába ha átrepülhetünk , hasznunkra válik. Olyan lelkészek, kik csak a főünnepeken, kiváló alkalmak esetén hirdetik az igét, természetesen ezt a közszükséget nem érezik, és nem is írnak közönséges vasárnapokra, pe­dig ilyen mégis csak több van egy esztendőben, mint rend­kívüli alkalom. Thúry Etele, vámosi reform, lelkész. E lapok 1892. nov. 6. számában főiskolánknak R.­­Komáromba áthelyezése tárgyában megindított mozgalomra vonatkozólag nevem alatt közlött czikk elején azt állítot­tam, hogy „a r. komáromi egyház,­­ a város és várme­gye részéről ajánlatokkal támogatott á­tvételi eszme az elvi discussió határát túllépvén, helyén­valónak látta a b.-somogyi egyházmegye okt. 26-án tartott közgyűlésében foglalkozni az ügygyel és azt egyhangúlag és határozottan el­ítélni, minélfogva alólírott, jónak véltem, az egyházme­gye álláspontjából mérlegelve a tervezetet, a mozgalmat bírálat alá venni. E lapok ugyanazon számában a b.-somogyi egyház­megye közgyűléséről is jelenvén meg közlemény, abban is az mondatott a fenti ügyről, hogy „az esperesi jelentés megütközését fejezte ki a r.-komáromi mozgalom fölött.“ S e két összhangzó közléssel szemben a következő­ számban Galamb úr — talán, hogy a r.-komáromiak nehez­telésétől, viszonosság fejében, megvédje esperesi pártfogó­ját, jónak látta „Rectificatio“ czímű apológiájában azt ál­lítani, hogy a pápai főiskolának Komáromba leendő áthe­lyezését az egyházmegyei közgyűlés érdemlegesen már csak azért sem tárgyalhatta, mert erre nézve hivatalosan meg­keresve nem lett. Az esperesi jelentés csak mint tünetet említette föl a dolgot.“ Ezen a tényállással ellenkező rectificatiójára G. ur­nak fölkértem őt, hogy szíveskedjék közölni, — hiszem módjában van, — esperes úr jelentésének a r.-komáromi törekvésre vonatkozó, elítélő passusát is, „hogy kitűnjék,, a­mit én állítottam, nem az ugyanis, hogy érdemlegesen tárgyalta volna az ügyet a közgyűlés, ha­nem az, hogy az esperesi jelentés megütközését fejezte ki a r.­komá­romi mozgalom fölött, és hogy az egyházmegye helyén való­

Next