Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-11 / 28. szám

445 446 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, egyházkerület hivatalos közlönyében, a hol állásod és személyiséged sulyánál fogva, a tényállással ismeretlenek széles körében a megtévesztésnek legalkalmasabb és leghálásabb tér kínálkozott. E ballépésedért a felelősség Isten és ember előtt téged terhel. Nekem kezdettől fogva az volt a mély meggyőződésem ma is az, hogy egyházunk beléletében a felmerülő bajok orvoslása, annál kevésbbé a személyi sérelmek és ellentétek kiegyenlítése a sajtó útján nem eszközölhető. A hírlapi polémiák, — mint ezer meg ezer s a ti szomorú példátok is bizonyítja — átcsapnak a személyeskedés terére s nemcsak hogyy nem gyógyítják meg a sebet, sőt elmérgesítik azt s nem egyszer orvosolhatatlanná teszik. Összehasonlítva azt a személyi sérelmet, melyet te soraidban felemlítesz s melyért elégtételt követelsz, a személyi bántalmak, erkölcsi integritásomat legmélyebben érintő rágalmazások hosszú sorozatával, melyeknek évek hosszú során át a sajtó utján ki voltam téve, — a te sérelmed említésre is alig méltó, annyival kevésbbé, mert az ő sértő nyilatkozatát részedről megelőzték úgy a sajtó terén, mint a társadalom legkülönbözőbb köreiben oly bántó nyilatkozatok, és pedig az én szótáramban elő sem forduló epitetonokkal, melyekre válaszul az ő nyilatkozata a lehető legenyhébb. Ezek után pillantást vetek az érem másik oldalára is. A fakultás feladatára nézve veled egészen egyetértek, feladata az, hogy kultivája a theologiai tudományokat az egyetemi magaslat színvonalán s tanárai a mellett, hogy tanszékükön a legjobb meggyőződésük erejével, a tanszabadság szellemében, hirdessék az isteni tudományok örök igazságait, fejtsenek ki lehető legintenzivebb akcziót a theologiai tudományos irodalom terén s ez által hozzák közelebb azt az időt, midőn fakultásunk a helybeli tudomány-egyetemmel szervi kapcsolatba léphet s protestáns theologiai tudományosságunk az egyetem keretében elfoglalhatja az őt megillető helyet. A mi ezt a végczélomat elősegíti, helyeslem s támogatom ; a mi ezt az időt távolítja, elitélem s a mennyiben tőlem függ, megakadályozom. Ily szempontból fogván fel a kérdést, általában a tanárok működése ellen nemcsak hogy kifogást nem emelek, sőt velük szemben teljes elismeréssel vagyok. Tanszékét mindenik kitűnően betölti, a mellett — amint erről biztos tudomásom van — tudományos értékkel bíró művek kidolgozásával is foglalkoznak. Magánéletük, magaviseletük a társadalmi téren kifogástalan. Miért kell tehát őket, miután egyéniségük a fakultással egygyé forrott s ők annak képviselői — a sajtó utján pellengérezni? Talán egyháztársadalmi téren eddig kifejtett munkásságukért? Talán azért, hogy önként felajánlották szolgálataikat templomainkban az ige hirdetésére, egyes iskolákban (pl. Kenessey a tanítónőképezdében) a vallástanításra, a confirmációs oktatásban segédkezésre, az egyházközség közgyűlése által egyhangúlag helyeselt vallásos estélyek tartására, bepl. felolvasási cziklusok rendezésére, a fakultásban a papok által régóta félben hagyott biblia magyarázatokra s általában minden oly szolgálattételre, mely az egyházközségben a vallásos buzgalom fokozására és ébrentartására jótékony hatással lehet ? Elismerem azonban s veled ebben is egyetértek, hogy Kecskeméthy vallásos buzgalma által elragadtatva, az egyháztársadalmi tevékenység terén talán kissé tovább ment, mint amennyit a mi adott helyzetünk megenged. Az u. n. vándorprófétai szereplést s akciót ... én sem helyeslem, valamint azt sem, hogy egyes egyházközségeink kebelében az egyházi elöljáróság, az egyházközség kormányzására hivatott egyének tudta és beleegyezése nélkül szövetségek, egyletek — legyenek azok különben czéljukra nézve bármily üdvössek — szereztessenek s azoknak érdekében propaganda indittassék, de nézetem az, hogy ha ily irányú akcziók folyamatba is indíttatnak, nem kell azért a sajtó piaczán félreverni a vészharangot s Jeremiásként hirdetni Izrael elpusztulását, hanem meg kell tenni egész csendben a kebeli intézkedéseket az ily irányú akcziók megszüntetésére s retorsiók terére csak azon esetben lépni, ha a tett intézkedéseknek foganata nincs. Én ezeket a szükséges intézkedéseket, mihelyt a végrehajtott kihallgatások alapján pozitív adatok tudomására jöttem, meg is tettem. Kecskeméthyt komolyan figyelmeztettem, hogy szüntesse be ily irányú minden további akcióját, mert ez félremagyarázásokra nyújt alkalmat s fakultásunk magas rendű érdekeinek sérelmére lehet. Ő ezt nekem határozottan meg is ígérte s föl sem tehetem róla, hogy adott szavát be ne váltsa. Téged pedig még egyszer s utoljára bizalmasan és régi barátságunkra hivatkozással arra kérlek, egyszersmind óva intelek, hogy a hivatalos közlöny terén szüntess be minden további polemikus harczot s ne kényszerits engemet, hogy veled szemben akczióba lépjek, a mi nekem nagyon fájdalmas volna s mostani elkeseredésemet sokkal mélyebbé tenné. Kolozsvárott, 1897. május 27-én. Őszinte barátod Szász Domokos. E magán levelet, mely a fentebb érintett ügyben okmány gyanánt tekinthető, Főtiszt, és Mélt. Szász Domokos püspök ur a Nagytiszteletü Szász Gerő ur lemondó levelének kelte előtt 5 nappal intézte a most nevezetthez s igy belőle a lemondás indokait illetőleg teljes felvilágosítás szerezhető. Tartózkodom attól, hogy csak legkisebb mértékben is kommentáljam e levelet, azért egyszerűen anynyit jegyzek meg, hogy 1. a dőlt betűkkel szedett helyek Szász Gerő úr lemondó levelében idézve vannak, s hogy 2. a levél írójától a közlésre felhatalmazást és egyes, e tárgyhoz szorosan nem tartozó pontok elhagyására határozott utasítást vettem.“ Kolozsvárt, 1897. julius 1. POKOLY JÓZSEF az egyháztörténet tanára.