Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-11 / 28. szám

445 446 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, egyházkerület hivatalos közlönyében, a hol állásod és személyiséged sulyánál fogva, a tényállással ismeretlenek széles körében a megtévesztésnek legalkalmasabb és leg­­hálásabb tér kínálkozott. E ballépésedért a felelősség Is­ten és ember előtt téged terhel. Nekem kezdettől fogva az volt a mély meggyőződé­sem ma is az, hogy egyházunk beléletében a felmerülő bajok orvoslása, annál kevésbbé a személyi sérelmek és ellentétek kiegyenlítése a sajtó útján nem eszközölhető. A hírlapi polémiák, — mint ezer meg ezer s a ti szomorú példátok is bizonyítja — átcsapnak a személyeskedés te­rére s nemcsak hogyy nem gyógyítják meg a sebet, sőt elmérgesítik azt s nem egyszer orvosolhatatlanná teszik. Összehasonlítva azt a személyi sérelmet, melyet te sora­idban felemlítesz s melyért elégtételt követelsz, a sze­mélyi bántalmak, erkölcsi integritásomat legmélyebben érintő rágalmazások hosszú sorozatával, melyeknek évek hosszú során át a sajtó utján ki voltam téve, — a te sé­relmed említésre is alig méltó, annyival kevésbbé, mert az ő sértő nyilatkozatát részedről megelőzték úgy a sajtó terén, mint a társadalom legkülönbözőbb köreiben oly bántó nyilatkozatok, és pedig az én szótáramban elő sem forduló epitetonokkal, melyekre válaszul az ő nyilatko­zata a lehető legenyhébb. Ezek után pillantást vetek az érem másik oldalára is. A fakultás feladatára nézve veled egészen egyetértek, fel­adata az, hogy kultivája a theologiai tudományokat az egyetemi magaslat színvonalán s tanárai a mellett, hogy tanszékükön a legjobb meggyőződésük erejével, a tansza­badság szellemében, hirdessék az isteni tudományok örök igazságait, fejtsenek ki lehető legintenzivebb akcziót a theologiai tudományos irodalom terén s ez által hozzák közelebb azt az időt, midőn fakultásunk a helybeli tudo­mány-egyetemmel szervi kapcsolatba léphet s protestáns theologiai tudományosságunk az egyetem keretében elfog­lalhatja az őt megillető helyet. A mi ezt a végczélomat elősegíti, helyeslem s támogatom ; a mi ezt az időt távo­­lítja, elitélem s a mennyiben tőlem függ, megakadályozom. Ily szempontból fogván fel a kérdést, általában a tanárok működése ellen nemcsak hogy kifogást nem eme­lek, sőt velük szemben teljes elismeréssel vagyok. Tan­székét mindenik kitűnően betölti, a mellett — a­mint er­ről biztos tudomásom van — tudományos értékkel bíró művek kidolgozásával is foglalkoznak. Magánéletük, ma­gaviseletük a társadalmi téren kifogástalan. Miért kell tehát őket, miután egyéniségük a fakultással egygyé for­rott s ők annak képviselői — a sajtó utján pellengérezni? Talán egyháztársadalmi téren eddig kifejtett mun­kásságukért? Talán azért, hogy önként felajánlották szol­gálataikat templomainkban az ige hirdetésére, egyes is­kolákban (pl. Kenessey a tanítónőképezdében) a vallás­­tanításra, a confirmációs oktatásban segédkezésre, az egy­házközség közgyűlése által egyhangúlag helyeselt vallá­sos estélyek tartására, b­epl. felolvasási cziklusok rende­zésére, a fakultásban a papok által régóta félben hagyott biblia magyarázatokra s általában minden oly szolgálat­tételre, mely az egyházközségben a vallásos buzgalom fokozására és ébrentartására jótékony hatással lehet ? Elismerem azonban s veled ebben is egyetértek, hogy Kecskeméthy vallásos buzgalma által elragadtatva, az egyház­­társadalmi tevékenység terén talán kissé tovább ment, mint a­mennyit a mi adott helyzetünk megenged. Az u. n. ván­dorprófétai szereplést s akc­iót ... én sem helyeslem, valamint azt sem, hogy egyes egyházközségeink kebelé­ben az egyházi elöljáróság, az egyházközség kormányzá­sára hivatott egyének tudta és beleegyezése nélkül szö­vetségek, egyletek — legyenek azok különben czéljukra nézve bármily ü­dvössek — szereztessenek s azoknak érdekében propaganda indittassék, de nézetem az, hogy ha ily irányú akcziók folyamatba is indíttatnak, nem kell azért a sajtó piaczán félre­verni a vészharangot s Jere­miásként hirdetni Izrael elpusztulását, hanem meg kell tenni egész csendben a kebeli intézkedéseket az ily irányú akcziók megszüntetésére s retorsiók terére csak azon eset­ben lépni, ha a tett intézkedéseknek foganata nincs. Én ezeket a szükséges intézkedéseket, mihelyt a végrehajtott kihallgatások alapján pozitív adatok tudomá­sára jöttem, meg is tettem. Kecskeméthyt komolyan figyel­meztettem, hogy szüntesse be ily irányú minden további ak­­c­ióját, mert ez félremagyarázásokra nyújt alkalmat s fa­kultásunk magas rendű érdekeinek sérelmére lehet. Ő ezt ne­kem határozottan meg is ígérte s föl sem tehetem róla, hogy adott szavát be ne váltsa. Téged pedig még egyszer s utoljára bizalmasan és régi barátságunkra hivatkozással arra kérlek, egyszersmind óva intelek, hogy a hivatalos közlöny terén szüntess be min­den további polemikus harczot s ne kényszerits engemet, hogy veled szemben­ akczióba lépjek, a mi nekem nagyon fáj­dalmas volna s mostani elkeseredésemet sokkal mélyebbé tenné. Kolozsvárott, 1897. május 27-én. Őszinte barátod Szász Domokos. E magán levelet, mely a fentebb érintett ügyben okmány gyanánt tekinthető, Főtiszt, és Mélt. Szász Domo­­kos püspök ur a Nagytiszteletü Szász Gerő ur lemondó leve­lének kelte előtt 5 nappal intézte a most nevezetthez s igy belőle a lemondás indokait illetőleg teljes felvilágosítás szerezhető. Tartózkodom attól, hogy csak legkisebb mér­tékben is kommentáljam e levelet, azért egyszerűen any­­nyit jegyzek meg, hogy 1. a dőlt betűkkel szedett helyek Szász Gerő úr lemondó levelében idézve vannak, s hogy 2. a levél írójától a közlésre felhatalmazást és egyes, e tárgyhoz szorosan nem tartozó pontok elhagyására hatá­rozott utasítást vettem.“ Kolozsvárt, 1897. julius 1. POKOLY JÓZSEF az egyháztörténet tanára.

Next