Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1924-06-08 / 22-23. szám

1924. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 69. oldal. Weber Miksa: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Nincs ma már olyan művelt magyar ember, aki ne tudna arról, hogy mit köszönhet az európai, elsősorban pedig a magyar nemzeti irodalom és köz­­művelődés a reformációnak. Ezzel szemben még tu­dományos kutatás tárgyát is alig képezte nálunk az a kérdés, hogy mennyiben hatott a reformáció a gaz­dasági életre. Éppen ezért régóta érzett hiányt pótolt a Franklin-társulat, amikor az „Ember és természet“ c. sorozatban, Vida Sándor fordításában kiadta Weber­­nek, ennek a német tudósnak fent említett munkáját. A kapitalizmus szelleme alatt ma azt a vagyon­szerzési lázt értjük, amely elfeledtetve az emberekkel az isteni, sőt gyakran még az emberi törvényeket is, vad hajszában űzi őket az aranyborjú felé. Éppen ezért első tekintetre csak negatív viszonyt tudunk el­képzelni a protestáns etika és a kapitalizmus szelleme között: ahol az egyik megjelenik, onnan a másiknak azonnal el kell tűnnie. Weber is elismeri, hogy ma a kapitalizmus szelleme gyakran ellenséges, legjob­b esetben is közömbös mindenféle etikával szemben, de művében éppen azt iparkodik kimutatni, hogy ez nem volt mindig így. Még ma is vannak olyan jelenségek a gazda­sági életben, amelyek a két fent említett tényező között hajdan fennállott szoros kapcsolatra utalnak. Ilyen pl. az a körülmény, hogy a kapitalista vállalatok vezető­sége és munkásságának felsőbb rétege Németország­ban ma is sokkal nagyobb százalékában protestáns, mint ahogy azt a lakosság felekezeti számaránya alapján elvárhatnék. Érdekes jelenség az is, hogy bár a munkásnők általában nehezen térnek el a régi, hagyományos munkamódszerektől és ezért nem is igen válnak be a nagyipar területén, kivételt képez­nek ez alól a szabály alól azok a munkásleányok, akik pietista családi körből kerülnek ki. Ezeken a nyomokon elindulva Weber először is azt a kérdést akarja tisztázni, hogy mit kell értenünk műve keretein belül a kapitalizmus szelleme alatt s e célból idézi Franklin Benjamin életrajzának egyik fejezetét. Franklin egész életbölcselete azon épül fel, hogy 1. az idő pénz, 2. a hitel pénz, 3. a pénz teremtő erejű és gyümölcsöző természetű és ezért vétek a legkisebb összeget is oktalanul eltékozolni, 4. a becsületesség, sőt már annak a látszata is emeli a hitelt. E szerint az életfelfogás szerint „a pénz­szerzés“ mint ahogy Weber kifejezi „az ember életé­nek célja és nem anyagi életszükségleteinek kielégí­tésére szolgáló eszköz“. Mi magyarázza meg ezt a különös életfelfogást, amelyet az ó- és középkorban piszkosnak bélyegeztek volna ? A hivatás fogalma, amely annyira össze van kötve a protestantizmussal, hogy szavuk rá csak a részben, vagy egészben protestáns népeknek van s azoknak is csak a reformáció óta. Ezek után Weber végigkíséri a hivatás fogal­mának a kifejlődését a különböző protestáns feleke­zeteknél. A katolicizmus a világi foglalkozásokat a lelki élet szempontjából vagy károsoknak, vagy közön­­yösöknek tekintette. A kereskedő életéről az volt a felfogása, hogy „Deo piacere vix protest“ (az Istennek alig tetszhetik“). Ezzel szemben Luther erősen támadja a tétlen szerzetesi életet, hirdeti, hogy Isten előtt minden megengedett foglalkozásnak egyenlő értéke van és ezért azt tanácsolja, hogy ki-ki maradjon meg azon a pályán, melyre őt Isten állította. Csak az a baj, hogy ezek az elvek nagyon laza kapcsolatban vannak Luther dogmatikájával. E szerint ugyanis a keresztyén ember életcélja az „unió mystica“, az Istenséggel való titokzatos egyesülés, már­pedig az ilyen célkitűzés nem ad ösztönzést arra, hogy az ember magát földi hivatása teljesítésének teljes lélek­kel átadja. A dogmatika és az etika közti kapcsolatot a kálvinizmus és a szekták fűzték szorosabbra. A kál­­vinizmus azáltal, hogy az eleve elrendelés tanát a középpontba állította, minden egyes ember számára égetővé tette annak a kérdésnek az eldöntését, hogy váljon az illető a kiválasztottak közé tartozik-e, vagy nem. Erről az ember nem érzelmei útján győződhetik meg, mert hiszen az érzelmek megbízhatatlanok, ha­nem azáltal, hogyha olyan életet él, amely Isten dicső­ségét öregbíti. A saját életem tehát az a tükör, amely­ből kiválasztottságomról megbizonyosodhatom. Ez a magyarázata annak a gondos ellenőrzésnek, amellyel a múltban a kálvinista ember a maga életét napról napra kísérte és amelynek gyakorlásáról még az egyéb­ként deista Franklin sem feledkezett meg. Minthogy a kálvinista ember a maga hivatását „Isten dicsőségére” gyakorolta, úgy érezte, hogy sem idejével, sem munkájának gyümölcsével nem rendel­kezhetik szabadon és ezért olyan egyszerű, munkás életmódot folytatott, amelyre jogosan alkalmazza a könyv szerzője „a világban maradó aszkézis“ elneve­zést. Ugyanilyen életmódot követelt az emberektől még Franklin korában is a kapitalizmus szelleme is. Miután Weber a különböző protestáns szekták vallásosságát és hivatás­ etikáját hasonló módszerrel átvizsgálta, kimondja azt az igazságot, melyre művé­ben már előzőleg is utalt, t. i. azt, hogy az a vallá­sosság, amelynek ilyen jelentős szerepe volt a kapita­lizmus szellemének kialakulása körül, idők folyamán elillant és ma már lélek és lelkiismeret nélkül szűköl­ködő kapitalizmus nehezedik az emberiségre. Szerinte háromféle lehetőség áll ma a kapitalizmus előtt: 1. vagy visszatér belé a lélek, 2. vagy új gazdasági rend­szer lép a helyébe, 3. vagy megmarad mai állapotá­ban és akkor valamilyen „mechanizált kövület“ lesz belőle, amelyet valaki így jellemzett: „Szakemberek szellem nélkül, élvhajhászók szív nélkül, ez a semmi gondolja magáról, hogy az emberiességnek eleddig soha el nem ért fokára jutott.“

Next