Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-05-31 / 22. szám
102. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. fűtést, világítást, mosást, napi négyszeri élelmezést és tanulmányi előkészítést kapnak. Az internátusba a vezető tanáron kívül négy nevelő tanár foglalkozik az ifjúsággal, és készíti elő őket az iskolai munkából. Az internátusba jelentkezéseket bármikor elfogad az intézet igazgatósága, amely az érdeklődőknek tájékoztatóval, felvilágosításokkal mindenkor szívesen szolgál. Akik az internátusban kedvezményt óhajtanak, ezirányú kérésüket az igazgatótanácshoz címezve a gimnázium igazgatóságának mielőbb, de legkésőbb június hó végéig küldjék be. A csurgói gimnáziumban második modern nyelv az angol nyelv. A tanulók rendkívüli tárgyakul a német és angol társalgást, a ógörög nyelvet, a szabadkézi rajzot, a zenét félévig pengő díjért tanulhatják. Külön gyorsíró kör is van, fizikai gyakorlatokat is tartanak.Végül a június havi beiratkozások alkalmával , nem szükséges személyesen jelentkezni, az okmányok postán is beküldhetők. Csurgói református Csokonai Vitéz Mihály Reálgimnázium Igazgatósága 661/1936. szám. Pályázati hirdetés. A kaposvári Gróf Bethlen Margit Nőnevelő Intézet igazgatótanácsa 2 nevelőtanárnői állásra pályázatot hirdet, az egyikre modern nyelvszakos (német, francia) a másikra mennyiségtan szakos református vallású okleveles tanárnők, vagy szakvizsgálatot tett tanárnőjelöltek pályázhatnak. Az állásokat 1936 szeptember hó 1-én kell elfoglalni. A megválasztottak kötelessége a nőnevelőintézetben elhelyezett 23 leány instruálása, nevelése és a rájuk való felügyelet. Javadalmuk az intézetben teljes ellátás és 35 pengő havi készpénz fizetés. A megbízatás 10 hónapra szól. A pályázati kérelemhez az anyakönyvi kivonatot, az érettségi bizonyítvány másolatát, erkölcsi bizonyítványt, a tanárvizsgálatokról szóló bizonyítványok másolatait és rövid önéletrajzot, valamint az esetleges eddigi szolgálatról szóló bizonyítványokat mellékelni kell. A pályázati kérelmeket Dr. Matolcsy Sándor m. kir. kormányfőtanácsos, igazgatótanács elnök címére Kaposvárra kell beküldeni. Pályázati határidő: 1936 június hó 10-e. Kaposvár, 1936 május hó. Dr. Matolcsy Sándor az igazgatótanács elnöke. A belsősomogyi egyházmegye tanügyi elnökétől. 82/1936. szám. Körlevél. Felkérem az egyházmegyénk kötelékébe tartozó mindazokat a lelkipásztortársaimat, kiknek gyülekezetében, fiókegyházközségeiben, vagy szórványaiban nem református jellegű alsóbbfokú (mindennapi elemi iskolai, általános vagy gazdasági ismétlő, iparos- és kereskedő-tanonc, gazdasági szakiskolába), vagy középfokú (polgári, gimnázium, stb.) tanintézetekbe járó református tanulók vannak, hogy ezek vallásos oktatásáról és vallástani vizsgálatáról hozzám a vizsgák után azonnal, de legkésőbb június 25-ig jelentést küldeni szíveskedjenek. A jelentés a következő adatokat foglalja magába: 1. A szórvány és a tanintézet, ennek jellege, megnevezése (mindegyik iskola külön sorban). 2. A református fiú-, 3. lánytanulók száma. 4. Református vallástanítás heti óráinak száma. 5. Vallástanító neve. 6. Vallástani vizsga mikor s hány növendékkel tartatott meg? 7. A vizsgabiztos neve. 8. Megjegyzések (esetleg szükségesnek látszó egyéb közlemények). Kérem a vizsgákon az elnöki (vizsgabiztosi) teendők ellátására megfelelő egyéneket felkérni azzal, hogy a vallásos oktatás állapotáról, a vizsga eredményéről jelentéseiket hozzám a többi itt bekért adattal egyidejűleg megküldeni szíveskedjenek. Külön jelentésre van szükség úgy az alsó, mint a középfokú iskolákról. Egyúttal kérem még közölni a következő adatokat is: mennyi az illető fiókegyház vagy szórvány lélekszáma? Mennyi a református tankötelesek, külön a fiúk és a lányok száma? Hány jár közülük, fiú és lány, más felekezetű és hány állami vagy községi iskolába? Hány jár közülük, fiú és lány, középfokú intézetbe? Van-e és hány fiú és lány, felmentés, iskolakerülés vagy iskolahiány miatt nem járó? Mekkora öszszeget fordítottak egyházi és esetleg más forrásból (mindkét forrásból eredő összeg külön feltüntetve), hitoktatásra? Mindezeket az adatokat külön-külön kérem feltüntetni úgy a mindennapi, mint az ismétlőiskolai tankötelesekről. A kívánt adatokat a feltüntetett részletezésben s pontosan a jelzett időre feltétlenül kérem megküldeni, mert külön felhívásokat és sürgetéseket nem küldhetek. Kiváló tisztelettel Hedrehely, 1936 május 25-én. Szabó Bálint egyházmegyei tanügyi elnök. A pápai ref. egyházm. tanügyi bizottsági elnökétől. 13/1936. szám. Tisztelettel kérem mindazon lelkipásztortársaimat, kiknek helységében, fiókegyházában vagy szórványaiban nem ref. elemi (mindennapi, gazdasági, ismétlő-, iparos- és kereskedelmi tanonc-, gazdasági szak-, polgári vagy középiskolába járó ref. tanulók vannak, hogy ezek ref. vallás vizsgájáról a jelentést a vizsgabiztos jelentésével együtt a következő pontok szerint: 1. Tanintézet vagy szórvány megnevezése; 2. ref. fiútanulók száma; 3. ref. leánytanulók száma; 4. ref. vallástanítás heti óráinak száma; 5. hitoktató neve; 6. a vallástani vizsga mikor s hány növendékkel tartatott meg? 7. a vizsgabiztos neve, s a vizsga után azonnal hozzám küldeni szíveskedjenek. Elkülönítve kérem a jelentést I. az elemi mindennapi, II. az ismétlőiskolai és III. a polgári és középiskolai tanulókról. Kiváló tisztelettel kész szolgájuk: Nyárád, 1936 május 28. Kiss Zoltán t. u. b. elnök. feji HIVATALOS RÉSZesei u.. Pápa, 1936. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.